Délmagyarország, 1971. március (61. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-10 / 58. szám
SZERDA. 1971. MÁRCIUS 10. Tévedések Szakszervezeti egység szomorújáték a A saigoni hadsereg laoszi hadműveleteit támogató amerikai harci repülőgépek négy nap alatt immár harmadik alkalommal bombázták tévedésből szövetsegeseik, a dél-vietnami zsoldosok állásait. Legutóbb nyolc katonát megöltek, tizennyolcat megsebesítettek — tévedésből. Nyolc órával korábban két amerikai vadászbombázó a laoszi Tschepone közelében pontosan ugyanezt tette, és ekkor a tévedés a saigoni csapatok harmincnyolc emberébe került. Nem ezek a legnagyobb tévedések, amelyeket amerikai részről Indokínával kapcsolatban rendre elkövetnek. Söt.: a túlzás veszélye nélkül kijelenthetjük, hogy eddig szinte kivétel nélkül minden Délkelet-Ázsiával összefüggi washingtoni lépés egyértelműen tévedésnek bizonyult — Amerika számára is. Mindaz, amit az Egyesült. Államok több mint másfél évtizede Vietnamban és környékén tesz, nem más, mint tévedések szomorújátéka. Olyan tévedéseké amelyek nem nyolc, vagy harmincnyolc halálos áldozatot követeltek és követelnek ma is, hanem összehasonlíthatatlanul többet. Az első és alapvető tévedés az a koncepció volt — és ez még John Foster Dulles néhai külügyminiszter nevéhez fűződik —. amely szerint Vietnamban Washington minden különösebb áldozat nélkül átveheti a francia gyarmatosítók örökségét. Dulles n.zt hitte, megállíthatja egy végül is kis és ezernyi problémával küzdő nép győzedelmes szabadságharcát. Minden további tévedés ebből következik. Ennek az alapvető tévedésnek „csak" következménye az is. hogy az a Nixon. aki a háború befejezésének Ígéretével választtatta elnökké magát, regionális értelemben Is kiszélesíti ezt a háborút. Mint Ismeretes. Kambodzsa után Laosz megtámadása következett. Azt, hogy ez a lépés milyen nagyságrendű tévedés lehet, számos egyéb fejlemény mellett, jól érzékelteti Csou En-laj hanoi látogatása is. Ugyanis amerikai hivatalos körökben érezhető nyugtalanságot keltett Csou En-laj kínai miniszterelnök Hanoiban tett látogatása. Allén S. Whiting a michigani egyetem politikai tudományok tanszékének professzora a Washington Post keddi számában nyilt levélben figyelmezteti a Nlxon-kormányt a koreai háború tapasztalataira. Whiting profeszszor, az amerikai külügyminisztérium távol-keleti kutató és elemző osztályának volt igazgatója, emlékeztet arra. hogy amikor 1950-ben az amerikai csapatok átlépték a 38 szélességi kört, a Truman-kormány „blöffnek" tekintette Peking figyelmeztetéseit, ám alig három hónappal később „halott és sebesült amerikai katonák ezrei szolgáltattak komor bizonyítékot arra. hogy Washingtonban tévedtek". A tévedések szomorújátéka már régen a második világháború utáni korszak legvéresebb drámája, amely mindennap nagyobb veszélyekkel fenyegeti Amerikát — és a világot. A komor színjáték csak egyetlen módon érhet véget: ha Washington korrigálja alapvető tévedését, az indokínai amerikai jelenlétet. Olaszországban rozásait az Olasz Altalános Szakszervezeti Szövetség (CGIL) főttikára, Luciano Lama jelentette be a CISL és az UIL vezetői nevében is. Még ebben a hónapban újabb közös értekezletet tartanak, ahol megszerkesztik az új, egységes szakszervezeti szövetség politikai irányvonalát tartalmazó dokuelsejei ünnepségeket közös mentumot. Ezt az okmányt rendezvényekkel ünneplik nyílt vitára bocsátják az meg. olasz dolgozó!: körében, a A szakszervezeti szövetsé- három szakszervezeti szövetgek munkáját összehangoló ség tagjai és a szervezetlen titkárságnak e fontos elhatá- dolgozók körében egyarántt £ Róma (MTI) A három nagy olasz szakszervezeti szövetség ez év nyaráig eldönti, mikor tartják meg külön-külön azt a kongresszusukat, amelyen kimondják a szervezeti feloszlást, és mikor tartják meg az egyesülést kimondó kongresszust. Azt máris elhatározták, hogy RZ ez évi május derűlátó kielégítő rendezés „lehetővé tenné, hogy eltekintsenek az NSZK politikai jelenléte bizonyos formáinak hangsúlyozásától", Schütz vélemée í „ , ,, ,, , nye szerint a kielégítő nyu^^tese során gat„beriini rendezés után, a # Nyugat-Berlin (MTI) Klaus Schütz, nyugat-bernni Kormányzó polgármester, kedden Nyugat-Berlinben külföldi újságírókkal derűlátóan nyilatkozott a moszkvai és a varsói szerző. nyugat-berhm lakosok hus- dés ratifiuálása pusztón veti határátlépési engedélyé- technikai kérdés lenne, ami nek lehetosegéroh Kijelen nek megoidása mintegy 2-3 tette, hogy kezdettől fogva . , ~r , . , építőnek és nagyon fisve- hónapot venne fénybe, lemre méltónak tartotta Wllli Stoph NDK miniszterelnök hozzá intézett levelét, s ezt a véleményét az NDK és a szenátus képviselőinek szomi bati első összejövetele után továbbra is fenntartja. Kijelentette, hogy a legalapvetőbb érdeknek a nyufat-berlini négyhatalmi tárgyalások támogatását tekinti. A négyhatalmi tárgyalásokat nem szabad zavarni — hangoztatta. Nem látja lehetségesnek, ho"v a szenátus a húsvétin túlmenő, általános érvényű látogatási engedélyekről tár"ívaljan az NDK-val, amíg a három nvugati hatalom erre „zöld fényt" nem ad. Ehhez azonban az szükséges hogv a négyhatalmi tanácskozásokon megfelelő előrehaladást érjenek el. Az NSZK nyugat-berlini politikai jelenlétével kapcsolatban ismert álláspontját hangoztatta nevezetesen: a FELAJÁNLÁSOK AZ SZKP XXIV. KONGRESSZUSÁNAK TISZTELETÉRE. A moszkvai Llhacsev gépkocsigyár dolgozói az év első negyedére 5 millió rubel értékű többtermelést vállaltak, a „ZIL—130" tehergépkocsik gyártását 9 százalékkal felemelik Kiszabadullak Tho ezredes fogságban % Ankara (Reuter, UPI) Hétfőn éjszaka kiszabadult fogságából az Ankara közelében csütörtökön eb-abolt négy amerikai katona. Kiszabadulásuk körülményei őket, magukat lepték meg leginkább: mint kedden reggel, az Egyesült Államok ankarai nagykövetségén tartott sajtóértekezletükön elmondották, elrablóik abban az ankarai lakásban, ahol őrizték őket, egyszercsak összeszedték fegvvereiket. holmijaikat, leoltották a villanyokat és egy szó nélkül távoztak, az ajtókat nyitva hagyva. A négy katona várt néhány percet, majd az utcára menve taxit hívtak és az amerikai nagykövetségre hajtattak. A katonák rövid sajtóértekezletükön kijelentették, hogy fogvatartóik rendkívül emberséges módon bántak velük. # Hanoi (MTI) Nguyen Van Tho ezredesnek, a dél-vietnami ejtőernyős hadosztály 3. dandára volt parancsnokénak fogságba esését a saigoni katonai szóvivők többször megcáfolok, annak ellenére, hogy a hanoi lapok fényképeket is közöltek arról a pillanatról, amikor az ezredes megadja magát. A hanoi lapok nyilvánosságra hozták annak a hangszalagra rögzített rádiónyilatkozatnak a szövegét, amelyet a Patet Lao hírszolgálatnak munkatársa készített az ezredessel, s eljuttatott a hanoi rádióhoz. A nyilatkozatban az ezredes elmondja fogságbaesésének körülményeit, nevezetesen: nem sokkal azután, hogy a laoszi hazafiak szétverték a 3. és 6. zászlóaljat a 9 számú főútvonal közelében fekvő 31-es magaslaton, pusztító tűz alá vették a dandárparancsnokság harcErlesfifük a lakosságot hogy márciusban berentei diószén és mecseki brikett készpénzzel való vásárlásánál fajtánként 20 q-át elérő, vagy azt meghaladó mennyiségnél, SZOT-utalvénynál az utalvány értékéig 5 Ft/q házhoz szállítási díjtéritést adunk a rendelkezésre álló mennyiség erejéig. SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT álláspontját is. „Ebben a fenyegető helyzetben tisztjeimmel és tanácsadóimmai együtt felemelt karral jöttünk ki a harcálláspontról, s megadtuk magunkat a Patet Lao egységeinek" — mondotta az ezredes. „Minket -távoli frontra dobtak le — folytatja a továbbiakban Nguyen Van Tho, hogy olyan ellenséget győzzünk le, amely nálunk állóképesebb, jobban ismeri a hadviselés művészetét, s nagyhatású fegyverzettel van ellátva. Az én dandárom már vereséget szenvedett, mint ahogy ugyanerre a sorsra jutott a különleges rendeltetésű és jól felszerelt 39. zászlóalj, a szárazföldi hadsereg 3. ezrede és a 17. páncélos dandár is." „Sok alakulatot ismerek — mondja befejezésül a fog ságba esett volt dandárparancsnok —•, amelyeket e véres harcok színterére készülnek küldeni, hogy a saigoni uralkodó klikk és gazdáik alias érdekeit szolgálják. Felhívom ezért volt bajtársaimat, hogy ismerjék fel idejekorán e háború lényegét, ingadozás nélkül vessenek véget a vérontás nak. s ne áldozzák fel haszontalanul és céltalanul életüket." 70 fő elhelyezésére alkalmas, 350 négyzetméter alapterületű Irodahelyiséget átadnánk. A beérkezett Jeligés leveleket a fenti ügyintéző részére kérjük kézbesíteni Címünk: Szegedi TÜZlP Váll.. Szeged. Csongrádi sgt. is. sz., •. emelet 12. Párizs Georges Pompidou francia elnök kedden fogadta V. Zorint, a Szovjetunió párizsi nagykövetét. A megbeszélésükön szó volt a Pompidou moszkvai látogatásakor aláírt megállapodás teljesítéséről. Szóba kerültek a találkozón nemzetközi problémák is. Kairó Az Egyesült Arab Köztársaság kormányküldöttsége Aziz Szidki miniszterelnökhelyettes vezetésével tíznapos látogatásra Moszkvába utazott. -oyr Washington Kongresszusi vezetők bejelentették, hogy százezer dollárral jutalmazzák azt, aki a rendőrséget nyomra vezeti a Capitóliumban bekövetkezett robbanás tetteseinek kézrekeritésében. A százezer dollár állítólag „magánadakozásból" gyűlt össze. Bécs Háromnapos hivatalos látogatásra az osztrák fővárosba érkezett Váino Leskinen finn külügyminiszter. Bécsi tartózkodása során megbeszéléseket folytat Rudolf Kirchschláger osztrák külügyminiszterrel az európai biztonságot és a gazdasági integrációt érintő kérdésekrőL Delhi Kedden népesültek be a szavazófülkék India kommunisták kormányozta államában, Keralában. Az az egy hete tartó Indiai választások utolsó napján, szerdán Nyugat-Bengáliában szavaznak az arra jogosultak. Ebben az országrészben már két ízben is baloldali pártok koalíciója volt hatalmon, de a belső ellentétek miatt a helyi kormány mindkét ízben megbukott, s a központi kormány vette át a kormányzást. A választásokra így most különösen felfokozott hangulatban, meglehetősen felizzított légkörben kerül sor. Dacca Kelet-Pakisztán fővárosában, Daccában folytatódik az a „polgári engedetlenségi kampány", amelyet a pakisztáni nemzetgyűlésben többségben levő Avami Liga vezetője, Mudzsubur Rahman sejk hirdetett meg. A kormányhivatalokban sztrájkolnak és a polgárokat az adófizetés megtagadására szólították fel. A kampány célja — bevallottan — a pakisztáni központi kormány által meghirdetett rendkívüli állapot megszüntetése, a háttérben azonban a tartomány elszakadását célzó törekvések húzódnak meg. Rawalpindiben közleményt hoztak nyilvánosságra, mely szerint Jahja Khan pakisztáni elnök „hamarosan" Kelet-Pakisztánba látogat. Washington Ramsey Clark volt igazságügy-miniszter elvállalta a bombamerényletre és Henry Kisslnger elnöki főtanácsadó elrablására szőtt összeesküvéssel vádolt „harrisburgi hatok" védelmét. Vancouver A kanadai hatóságok viszszatoloncolták az Egyesült Államokba azt a 19 éves fiatalembert, aki február 25-én, 92 utassal fedélzetén Kanadába térített egy Boeing— 737-es gépet. A fiatalember azért térítette a gépet Kanadába, hogy megmeneküljön a katonai szolgálat elől. Párizs Hosszas halogatás után a francia kormány kedden este emlékiratban hozta az algériai kormány tudomására, milyen előfeltételeket támaszt a két ország megszakadt olajtárgyalásainak felújítására. A memorandum értelmében a francia kormány anélkül, hogv kétségbe vonná Algéria jogát a külföldi olalvállalatok államosítására, jogi védelmet követel az érintett francia társaságoknak. Márc'iis hó 15»én, héttőn este Pincérből a Hungáriában Fellépnek: Figyelem! TANCZENEKART KERESÜNK szombat ás csütörtöki napokra. „Hétköznap 231 436" Jeligére a Hirdetőbe. xS. 231 486 ZENTA1 ANNA SZÉCSI PAL MONYOK ILUIKO UORVETO JANÓN PATAKI FERENC Konferál: HALMI GABOK Kísér: a Hungária tánczenekara és Kárpáti Mihály cigányzenekara. Asztalfoglalás: az üzletvezetőknél. Minden kedves vendégünket szeretettel meghívunk. HUNGARHOTELS KIPZszervezete és dolgozói Építkezők, figyelem! Most gyorson beszerezhetik Sándoríalván az építőanyagtelepen az épitőanvagolial MÉSZ. CEMENT, GIPSZ, SÓDER. UB 60 BITUMEN. FEDÉLLEMEZ. FENYÖFÜRÉSZARU, FARAGOTT FA GÖMBRÜD, AJTÓK. ABLAKOK, jvi"~>-* . rtrT_,AP. KERÁMIA CSEMPE, METLACHI LAP. BETONGERENDÁK, ÁTHIDALOK. KŐPOR. — Epítőanvagtelep Sándoríalva Maros u. 2. Te elun: 29. BFRVNTEI SZENEK, TŰZIFA. MINDEN MENNYISÉGBEN. * I