Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-06 / 31. szám
2 SZOMBAT, 1971. FEBRUÁR (I. i\lagyszai»casü hadmllueSetek a laoszi liatartérség&sevB hozza végleges kudarcukat — hangoztatja a lap. A szovjet békebizottság pénteki közleményében felszólította a világ békeszerető erőit, hogy tiltakozzanak az újabb agreszszió ellen. A Belga Kommunista Párt Politikai Bizottsága arra szólítja fel az ország dolgozóit, hogy a belga kormánytól követeljék az amerikai szoldateszka agressziójának elítélését. A Béke-világtanács pénteki közleménye hangoztatja, hogy a Laosz ellen indított invázió az egész világ békéjét fenyegeti. A laoszi határ elleni Hadműveletek keretéhen amerikai egysegek tartanak Dél-Vietnamban, a 9-es úton Khe Sanh felé, egykori amerikai támaszpont felé (Folytatás az 1. oldalról.) irodájának igazgatója pénteken reggel közölte, hogy délvietnami és amerikai alakulatok behatoltak laoszi területre, miután Laosz felszabadított területeit az év eleje óta erősen bombázták. A saigoni és amerikai csapatokon kívül három zászlóaljnyi thaiföldi katona is harcol Saravanetól délnyugatra, a Boloven-fennsíkon. Az igazgató szerint a Dél-Laoszban folyó hadműveletekben dél-vietnami gépesített gyorsalakulatokon kivtil az amerikai 101. hadosztály, az 5. gépesített hadosztály és számos gyalogsági egység, valamint 30 000 amerikai „ranger" vesz részt. Miként a Nhan Dan cfmű hanoi lap pénteki számában hangoztatja, az Egyesült Államok hozzálátott annak a tervnek a megvalósításához, Eskü Kampalálian # Kampala (Reuter) A kampalai sportstadionban pénteken a diplomáciai testület, több mint tízezer néző, és egyenruhás izraeli „katonai tanácsadók" jelenlétében letették a hivatali esküt Idi Amin vezérőrnagy, a január 25-én államcsínynyel hatalomra került új ugandai elnök és miniszterelnök és kormánya. • London (MTI) Az angol kormány pénteken elismerte Idi Amin tábornok ugandai puccsista kormányát, amely csaknem két héttel ezelőtt megdöntötte Milton Obote elnök törvényes rendszerét. A puccs egyébként teljes mértekben megfelelt a brit érd-keiknek, amit egyébként az angol sajtó sem titkolt, r boté elnök volt az, aki Vvérere tanzániai és Kaunda zambiai elnökkel együtt a legkövetkezetesebben lépett fel Heath dél-afrikai fegyvereladási terve ellen a nemzetközösség Singapore-i értekezletén. hogy dél-vietnami kormánycsapatok és amerikai, valamint thaiföldi alakulatok felhasználásával nagyarányú inváziót indítson Laosz ellen. A lap emlékeztet arra, hogy az elmúlt 120 nap során amerikai gépek több ezer tonna bombát és mérgező vegyianyagokat dobtak laoszi területekre, majd így ír: — Amerikai parancsnokság alatt, amerikai légierők támogatásával, a laoszi határ mentén saigoni ejtőernyősöket, tengerészgyalogosokat és „ranger"-eket, amerikai motorizált gyalogságot, páncélos alakulatokat, vientianei csapatokat és thaiföldi rohamosztagokat vontak öszsze. A gátlástalanság azonban nem mentheti meg az amerikai agresszorokat és kiszolgálóikat, csak közelebb Melvin Laird, az USA hadügyminisztere a Pentagonban diákoknak próbálja megmagyarázni az amerikaink és a saigoni rezsim katonáinak legújabb Indokínai, a laoszi határ melletti hadmüveletelt Varsó Háromnapos hivatalos dániai látogatásának befejeztével hazaérkezett Varsóba Adam Willmann lengyel külügyminiszter-helyettes. Belgrád Jugoszlávia és Albánia kormánya megállapodott, hogy diplomáciai képviseletét nagykövetségi rangra emeli és nagykövetet cserél. London A hivatalos látogatáson Anglában tartózkodó Walter Schieel nyugatnémet külügyminiszter pénteken ismét tárgyalt angol államférfiakkal. Dakar Pompidou francia államelnök pénteken délben háromnapos hivatalos látogatásra megérkezett Szenegálba. afrikai körutazásának második állomására. Róma Olaszországban pénteken sztrájkba, lépett 450 000 önálló foglalkozású diplomás: orvos, ügyvéd, állatorvos, építész, könyvvizsgáló és egyéb. Peking A kínai központi állami és pártszerveik több mint száz káderiskolájában 90 ez^r korábbi vezető végez kemény fizikai munkát és tanulmányozza Mao Ce-tungot — tűnik ki abból a beszámolóból, amelyet a lo'nai sajtó tett közzé a káder-iskolák eddigi tapasztalataival foglalkozó értekezletről. Madrid A spanyol minisztertanács pénteki ülésén elhatározták, hogy feloldják a Guipuzcoa baszk tartományban december 4-én elrendelt rendkívüli állapotot. Bonn Ismét fokozódó szerephez iut az NSZK repülőgépgyártásában a hírhedt nyugatnémet ,.Dornier"-cég, amely a második világháború idején a náci Wehrmachtot látta el bombázókkal és katonai szállítógépekkel. A gyár most a Bundeswehr megrendelésére készít csapatszállító helikoptereket. Az EAK döntése megelégedést keltett • New York (UPI, MTI) A Szuezi-csatorna mentén továbbra is hallgatnak a fegyverek, miután Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke bejelentette, hogy országa további 30 napot ad a politikai rendezés lehetőségeinek kiaknázására. Az egyiptomi döntést ENSZ-körökben megelégedéssel fogadták. Az izraeli vezetőkön kívül lényegétien minden közvetlenül vagy közvetve érintett félről elmondható ugyanez. Amint az a Szadat-beszédet követő három izraeli nyilatkozatból kiderült — az izraeli vezetők azt szerették volna, ha Egyiptom határidő nélkül hosszabbítja meg a tűzszünetet. Golda Meir szerint az egy hónap „ultimátummal" ér fel. Az izraeli miniszterelnök tegnap összehívta a „belső kabinetet" a válasz megfogalmazására. Nem nyilatkoztak viszont az izraeli vezetők Szadat elnöknek arról a bejelentéséről, hogy részleges izraeli visszavonulás esetén Egyiptom előkészületeket tenne a Szuezi-csatorna megnyitására. Egy kőműves halála M eghalt Giuseppe Malacarta, egy 33 éves olasz kőműves. Négy kisgyermeke maradt árván. Neofasiszták gyilkolták meg: fasiszta suhancok bombát dobtak Catanzaróban a jobboldali zavargások ellen tüntető tömeg közé (az utóbbi időben Olaszország-szerte kiújultak a szélsőjobboldali zavargások, terrorcselekmények) — és több tucat sebesült mellett egy halálos áldozat is volt. Giuseppe Malacarta kőműves. Colombo vezetésével rendkívüli ülést tartott a minisztertanács. A három nagy olasz szakszervezeti szövetség vezetői is tárgyaltak Colombóval, s felszólították a kormányt: azonnal foganatosítson intézkedéseket a neofasiszta támadások ellen, védje meg a szabadságot é3 a demokráciát. Ez áll az Olasz Kommunista Párt felhívásában is: „az újabb véres terrorakció rávilágít a fasiszta csoportok eltökélt szándékára, hogy mindenáron véghezvigyék antidemokratikus, felforgató célkitűzéseiket. E fasiszta csoportok mögött azok az erők állnak, amelyek mindenáron zűrzavart akarnak előidézni az országban, hogy így semmisítsék meg az olasz munkásosztály és az olasz nép demokratikus vívmányait. Azonnali akciót követelünk a bűnösök felelősségre vonására!" — hangzik. Hasonlóképp nyilatkozott az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség, s a többi demokratikus párt is. Péntek estére Rómában tiltakozó nagygyűlést hívtak össze, mégpedig a kommunista párt, a szocialista párt, a szociáldemokrata párt és a kereszténydemokrata párt — közösen. Az olasz neofasiszták — nem tanulva hajdan volt példaképük. Mussolini és rendszerének csúfos bukásából — tudatosan dobálnak bombákat, keltenek zavart, törnek ismét a hatalomra. S ha útjukon négygyermekes apák halnak meg, akárha tömegesen is — mitsem törődnek vele. Élve vagy halva akarnak uralkodni a négygyermekes kőműveseken, az egész népen. Éppen ezért az egész olasz nép feladata, hogy össze fogjon ellenük, hogy megakadályozza a fasizmus bármilyen formában kibontakozó visszatérését. Ttállában. Kegyetlen bánásmód 0 Buenos Aires (TASZSZ) Tíz esztendei törvénytelen fogvatartás után az asiuxicioni rendőrség kínzókamrájában meghalt Livio Gonzales Santander, a paraguayi kohászati munkások vezetője. Jogtalan bebörtönzése és a kegyetlen bánásmód miatti tiltakozásul halála előtt éhségsztrájkot kezdett, de a hatóságok nem törődtek ezzel. A tragikus hírrel kapcsolatban a paragauayi politikai foglyokkal való szolidaritás argentin bizottsága nyilatkozatában felhívta az egész világ haladó közvéleményét, hogy határozottan követeljék: bocsássák szabadon a paraguayi politikai foglyokat! Kennedy — Kina mellett • Washington (MTI) Edward Kennedy demokrata párti szenátor pénteken újból felszólította az Egyesült Államok vezetőit, hogy ismerjék el a Kínai I Népköztársaságot. „Felébredt" a Liinohod 0 Moszkva (TASZSZ) A Lunohod szovjet holdjármű eltöltötte a harmadik holdéjeit. Éjszakára utazásának kiindulópontján — ahonnan két hónappal ezelőtt elindult — „vetettek neki ágyat". A holdéjjel beállta előtt „meleg paplanba" burkolták a Lunohodot. A meleg paplant hőszigetelő réteggel ellátott napelemek képezték. Erre azért volt szükség, hogy a meleg ne szivárogjon ki a hermetikus fülkéből, amikor a környező térségben mínusz 150 fok alá sülylyedt a hőmérséklet. A Lunohodon izotóphőforrás működik. Ennek energiája több hónapra elegendő. Felmelegített gázkeverék cirkulált a Lunohod „alvó" blokkjai között és munkaképes állapotban tartotta a rendszereket. Most, hogy beköszönt a holdreggel, különös élénkség uralkodik a szovjet távközlési központban. Felveszik az összeköttetést, megadják az utasításokat a rádióadók és a Lunohod egyéb berendezéseinek bekapcsolására. „Felébredt a Lunohod." Garanciális egyezmény kidolgozása • Bécs (MTI) Befejezte ülésszakát a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség bécsi székhelyén az a 47 tagország képviselőiből alakult bizottság, amely az atomsorompó-szerződés garanciális egyezményének kidolgozásával foglalkozik. Straub F. Brúnó, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, aki a bizottság elnöki tisztét látta el, pénteken Bécsben sajtókonferencián adott tájékoztatást a bizottság munkájáról. Kifejtette, hogy a most kidolgozott egyezmény képezi az alapját annak a megállapodásnak, amely a békés célú nukleáris tevékenység ellenőrzésére vonatkozólag jön létre az ügynökség és a tagállamok között. Eddig 99 ország írta alá az atomsorompó-szerződést és 65 ország ratifikálta. „A bizottság 78 ülésen foglalkozott a problémával és örömmel mondhatom — folytatta Straub professzor —, hogy sikerült kidolgoznunk egy elfogadásra alkalmas szöveget." Az EMERGE Gumigyár GUMIGYÁRTÓ SZAKMÁT TANULNI VÁGYÓ fiúkat-lányokat felvesz 3 éves képzési idővel az 1971/72-es oktatási évtől JELENTKEZNI LEHET: a gumigyár személyzeti és oktatási csoportjánál. Szeged. Budapesti út 4.. II. emelet 25. Telefon: 12-423/134 A MAI MODERN LAKÁSOK BEOSZTÁSÁNAK, MÉRETEINEK LEGALKALMASABB választékát bútorárudáinkban megtalálja ITÁLIA, FIRENZE, KANIZSA IV. KANIZSA-SZIVÁRVÁNY, BÉKÉS, BÁSTYA. KÖRÖS. NAPSUGÁR. A Ö5-ÖS, A 69-ES LAKÓSZOBÁK, SZATMÁR. TAPOLCA SZEKRÉNYSOROK. KIEGÉSZÍTŐ KISBÚTOROK. KÁRP1TGAKNITÚRAK, HEVERŐ, KONYHAGARNITÜRÁK. Árudáink: klX* ATTILA U. 10 KÁLVIN TER 1. BAJCSY-ZS. U. 25. DAMJANICH U. 13. sz alatti raktárunkban 9—14 óra között pénztár működik. OTP- hitel ügye it elintézzük KERESKEDE VALLALAT