Délmagyarország, 1971. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-28 / 50. szám

VASARNAP, 1911. FEBRUÁR 28. 7 Pünkösti „DOKTOR ÚR, Árpád „DOKTOR ÚR, SEGÍTSEN!" Néhány évvel ezelőtt súlyos szívbeteg asszonyt szállítottak a mentők az egyik vidéki klinikára. Kilencedik hónapban volt. Terhességét eltitkolta, mert az orvosok előre figyelmeztették, hogy nem szülhet. Három professzor tartott gyors konzíliumot: csak a gyermek menthető meg. De hátha.., Császármetszés, 2800 grammos egészséges fiúcska. A harmadik napon az anya, mintha felismerte volna a környezetét. Újabb remény, egy pillanatra sem mozdultak el az ágya mellől. Aztán a második embólia és az asszony meghalt. Egy új életért a sajátját adta. Nem hiába állapította meg egy ismert német nőgyógyász: az aszszomyok két dologért képesek még életüket is kockára tenni: azért, hogy gyermekük legyen és azért, hogy ne legyen. Szerencsére ez a kettős törekvés ma már egyre kevésbé párosul a halállal. De ez korántsem jelenti azt, hogy nem okoz egyik is másik is tartós lelki zavarokat, kisebb vagy nagyobb családi tragédiákat Idestova tíz éve, hogy felkerestem egy tudós asszonyt, akinek a munkássága több külföldi szaklap elismerését is kiváltotta. Beszélgetésünk végén, búcsúzóul feltettem neki a kérdést, hogyan lett tudós? — Nem lehetett gyermekem. Ezzel fizettem azért, hogy most tudósnak neveznek. Nyolc éven át mindent megpróbáltam. Végigjártam az összes hazai klinikát Még Svédországban is kezeltek. Eveken át éltünk a férjemmel kétségek és remények között Egy-egy hónapban egykét napig bizakodtunk, aztán napokig szótlanul éltünk egymás mellett Kimondatlanul, de végül mindketten féltünk mér ezektói a napoktól. Szinte kényszeritettam az orvost hogy operáljon meg, de semmi sem változott. Ha gyermeket láttunk, összeszorult a torkunk, családos barátainkkal megszakítottuk a kapcsolatot Végül idegösszeroppanást kaptam. Megpróbáltunk gyereket örökbefogadnl, de az sem sikerült Akkor menekültem a munkába. Sosem akartam tudós lenni, elégedett voltam a kutatás rutinmunkáival. De kellett. Csak így tudtam megszabadulni attól, hogy nyomoréknak, alacsonyabbrendűnek érezzem magam, mint a többi ember. Ez hajtott a tudományos sikerhez. Minden tizedik házasság Az önfenntartáson tűi a legalapvetőbb emberi cél, vágy a fajfenntartás, az utódok világra hozatala. De meglepően sok házasságból mégsem születhet gyermek. Magyarországon a házasságok 15 százaléka gyermektelen. Tapasztalati adatok szerint ezek egyharmada saját elhatározásából maradt meddő, minden tizedik házasság — mintegy 250 e2er házaspár — viszont szerette volna, vagy szeretné a gyermeket Csak ha a derékhadat, a harminc év körülieket vesszük figyelembe, akiknél a legszoritóbb a gyermektelenség, akiket leginkább megtalálhatunk a meddőségi vizsgálatra jelentkezők között, akkor ls negyedmilliónyi emberről van szó. Gondjukról, gyötrődésükről nehéz beszélni, írni. Túl azon, hogy minden nemiséggel kapcsolatos kérdést titkolózás, szemforgatás, prüdéria vesz körül, a meddőség nagyon erős szégyenérzettel is párosul, legfeljebb az orvos előtt nyilatkozik meg, akinek ilyen panasza van, de még ott sem mindig őszintén. (Például eltitkolja a korábbi abortuszt.) A családtervezés — különösen a gyengén fejlett országokban — hosszú időn át leszűkült arra a kérdésre; mit kell tenni, hogy ne szülessen gyermek. Ahogy a szakemberek mondják: negatív családtervezés folyt és folyik. A második világháború emberpusztításai után, az egészségügyi kulturáltság növekedésével együtt mind többen keresték fel a szakorvosokat: „Gyermeket szeretnénk, doktor űr!" Az évszázad első felében ilyen panasszal aligalig fordultak orvoshoz, az utóbbi évtizedekben viszont az igények megteremtették egy ú.i tu dományág alapjait és kialakították a meddőség vizsgálati módszereinek és gyógyításának gyakorlatát. Annak a professzornak, aki egyik úttörője volt e munkának, akiről trónörökösök, államférfiak utódainak, vagy más hírességek gyermekeinek világrajöttével kapcsolatban legendákat mesélnek, nem szabad gyermekfényképeket mutogatni. Mire odáig jutott, hogy a meddőség egy bizonyos fajtáját is gyógyítani tudta, feleségével együtt megöregedett. Bár életét erre áldozta, neki nincs gyermeke. Régen a meddőség okai között sok esetben szerepelt a tbc és a gonorrhea. Szerepüket mostanában a többi között az abortusz veszi át. Egyébként a meddőség az esetek többségében azért áll fenn, mert a női és férfi nemi sejtek nem tudnak találkozni, nincs útjuk egymáshoz, vagy hiányos, esetleg zavart a nemi sejtek termelése. Gyakori az is, hogy a házasság nem meddő, mégis terméketlen, mert a megtermékenyült petesejt nem tud beágyazódni, kilökődik, az anya nem tudja kiviselni terhét A teremtés koronái Az utóbbi eset kivételével a meddőség okozója egyaránt lehet a férfi és a nő. A tapasztalatok szerint a meddő házasságok fele vezethető vissza a nőre, körülbelül 40 százaléka a férfira ás mintegy 10 százalékban mindkettőre. Nem véletlen tehát, hogy az orvosok sokszor hangsúlyozzák: egyedülálló ember nem lehet meddő, csak egy pár, egy házasság. Fontos ez a megfogalmazás azért, mert a közhiedelem a gyermektelenségért elsősorban a nőt teszi felelőssé. Ha • nő szégyelli ls meddőségét, nyomott lelki hangulata miatt betegnek, szinte testi fogyatékosnak érzi is magát, azért az esetek nagy részében végül mégis jelentkezik a vizsgálatra. Egyenlő teherviselés itt sincs. Mert sok férfi már annak a gondolatától is irtózik, tiltakozik, hogy benne is lehet a hiba. Úgy érzi, ez a férfiasságát sérti. Valószínűleg azért, mert — ismét csak a közhiedelem szerint —, a megtermékenyítő képesség és a szexuális képesség ugyanaz. Férfiasságában érzi magát sértve, akit a felesége megkér, hogy menjen el vele a vizsgálatra. Pedig néha egyszerű gyógyszeres kezeléssel eredményt lehet elérni. Az Igazsághoz tartozik, hogy a nő termékenysége könnyebben sérthető, de könnyebben is kezelhető, míg a férfiaknál a meddőség nehezebben szüntethető meg, a többi között talán azért is, mert ezt kevesebben igénylik, ezen a területen még több a tudományosan tisztázásra váró kérdés. De ne ostorozzuk túlságosan a teremtés koronáit, mert idegenkedésük bizonyos mértékig érthető. A nőgyógyászaira nem szívesen állít be egy férfi. Sok helyen ezt úgy oldják meg, hogy a bennfekvő feleség látogatását használják fel a rendszerint gyorsan elvégezhető vizsgálatra. Meddőségvizsgáló intézet csupán a fővárosban van — létezésének negyedszázada alatt mintegy 27 ezren keresték fel —. vidéken a férfiak könnyen elkallódnak a nőgyógyász, az urológus és a nemibeteg gondozó (!) orvosai között. A sikeresen kezeiteket sehol sem tartják nyilván, a becslések szerint az orvosi segítséget kérő meddő házaspárok 20—25 százalékának végül is megszületett a várva várt gyermeke. A „kegyetlen" orvos Sikeres kezelés után az orvost, aki az esetek többségében, még férfibetegeknél is a nőgyógyász, valósággal istenítik, s nemegyszer éveken át tájékoztatják a gyermek gyarapodásáról, fejlődéséről. De munkájának nemcsak napos oldala van. Az esetek nagyobbik részében a várakozó, vágyakozó, vagy esetleg boldogságtól sugárzó asszonnyal azt kell közölnie, hogy nem gyógyítható, vagy, amit terhességnek vélt, az nem az. Kevés területe van az orvosi gyakorlatnak, ahol oly nehéz meghatározni, mennyi kockázatot lehet vállalni, mint a meddőség kezelésében. Ha beteg valaki, különösen, ha élete van veszélyben, nem vitás, hogy minden reményt adó kockazatot vállal az orvos. Egy kozmetikai műtétnél nyilvánvaló, hogy nem szabad kockáztatni. De mi a helyzet a meddőségnél? A páciens ném beteg. Ha a gyermektelenségbe beletörődik, boldogan élhet száz évig is, ha műtétre jelentkezik, az már bizonyos kockázattal jár és tegyük hozzá, nem is mindig biztos az eredmény. Mindezt korántsem riasztásul említettük meg, hanem azért, hogy hangsúlyozzuk, milyen nagy szerepe van itt az orvos és a páciens őszinte és nagyon szoros együttműködésének. A szokásosnál is gyakrabban kell az orvosnak pszichológusként szerepelnie, hogy a lelkileg amúgy is zaklatott házaspárt a megfelelő módon segítse. Nemegyszer előfordul, hogy többévi eredménytelen kezelés után örökbefogadásra beszéli rá az orvos a házaspárt, sőt, mivel szülész is, még segít e korántsem egyszerű eljárás lebonyolításában. A gyermek aztán feloldja a korábbi feszültségeket, megnyugszik a házaspár, boldog és talán ez, talán egy újabb kezelés révén, amikor már nem is várták, megszületik a saját gyermek. Tudják-e egyformán szeretni a két gyermeket? Vagy csak az orvost szidják, amiért a legnagyobb jóindulattal „beugratta" őket? Bár feltehetően csak néhány száz házaspárt érintene, mégis szólni kell a mesterséges megtermékenyítésről ls, amelynek legalább annyi a pártolója, mint az ellenzője, az előnye, mint a veszélye. Több országban rendezte már ezt a kérdést a törvény. Ismertek külföldi „spermabankok", ahol a legszigorúbb titoktartás mellett gyűjtik és tárolják a férfi nemi sejteket és a származás teljesen biztos titokban tartása végett esetleg keverékekkel végzik a megtermékenyítést. Még ekkor is ott lebeg a vétlen orvos feje felett a Damoklész kardja, ha fogyatékos gyermek születik, „biztosan ő rontott el valamit". Talán ezzel is magyarázható, hogy itthon több alkalommal is élesen támadták a mesterséges megtermékenyítést, pedig sokak szerint, ha csak néhány száz család boldogságát sikerül ilyen módon megteremteni, akkor is megéri, hogv lehetőséget teremtsünk rá. Egyébként a nagyon bonyolult jogi kérdéseket is felvető orvosi beavatkozás szabályozásával úgy hírlik, már foglalkoznak a jogászok. Ne rontsunk a természeten! Ha ennek az írásnak a nyomán csak egy kicsit is oldódik az a rengeteg előítélet, ami a meddőséghez tapad, ha csak néhány házaspár határozza el magát, hogy elmegy a vizsgálatra, orvos, szerkesztő, nyomdász nem fáradt hiába. Legalább ennyire fontos, hogy ne rontsunk a természeten, ne növeljük szándékosan a terméketlen, a meddő házasságok számát. Az Ismert már, hogy a művi vetélés nem egy esetben lehetetlenné teszi a későbbi terhesség klviselését. De nem csupán ez iehet a káros hatás. Hat évvel ezelőtt egy 17 esztendős leányt, szégyenérzetére apellálva, az anyja cibált az abortuszbizottság elé. Rábeszélésére, riasztgatására a lány elszenvedte a művi vetélést három hónappal a házassága előtt. A napokban a lány ismét páciense lett a nőgyógyászainak, ahol annak idején terhét elvették. ÖS2szetörten hallgatta az „ítéletet": petevezetékei úgy vannak elzárulva, hogy nem lehet gyermeke. Mint a síró asszonyka elmondta, az abortusz után sokáig volt lázas, de azt gondolta, ez természetes és nem fordult orvoshoz, akit egyébként is szégyellt volna még egyszer felkeresni. Bár az engedélyezett abortuszokat nálunk kórházakban és klinikákon végzik, mégis a művi vetélések egytizedét kíséri gyulladás. Hogy közülük hány nő gyógyul meg magától, hogy hány marad emiatt meddő, azt nem tudni. De ha csak további tíz százalékuknak — szinte biztos, hogy ennél többnek — záródik el a petevezetéke, akkor is évente kétezer nő választja önként meddőségét, kárhoztatja magát gyermek tel ínségre, esetleg csak azért, hogv hamarább meg vehessék a Trabantot. De ki fog beleülni? T. Nagy Irén Üt, árnyék Horváth Dezső NYITVA AZ AJTÓ Nem tudni, honnan örökölte a család cifra nevét, de azt első szóra merem mondani, hogy a „nomen est otúen" hiedelem ritkán kap ekkora cáfolatot. Márki Vinoénének sem az idegen, sem a hazai fölsőbb osztályokhoz nem sok köze lehetett. Ha fajtájét emlegeti, mindig szegény parasztőseire gondoL A földhözragadt szegényparaszt is előkelő nevezet lett volna egyik-másik elődnél, mert soknak egyáltalán nem volt mihez ragadnia. Ilonka néninek, Ilonkának, Ilkám kedvesnek mondják a faluban, és csak a fiatalabbak emlegetik legföljebb elnökasszonynak a röszkel tanács nyugdíjba készülő elnökét, ha mindenképpen hivatalával együtt kapott nevén akarják megszólítani. Rangokra vágyó emberek talán csekély előmenetelnek mondanák, ha valaki ott végzi, ahol kezdte: az Ilonkánál. Aki közelebbről ismeri, és a hivatalával járó ügyes-bajos dolgok rengetegének csak tizedét is tudja, az másképpen vélekedik. Ilyen felelős poszton ennyire a fáin megbecsült emberének maradni húsz éven át — ez már méltó az irigylésre. Ha csak élete Jelentős fordulólt szedném sorba, hamar a sor végére érnék. Gyermekként napszámos, nagylányként paprikahasító, fiatalasszonyként ugyanaz, amikor pedig előbbre lépett, mit tehetett volna Jobbat, szegény emberek szószólója lett. A szószólóságot nem szabad a szónoklássál összetéveszteni, mert éppen a nyilvános beszédet nem szerette. — Ez volt nekem a legnehezebb: tömeg előtt beszélni. Mindig gyöngém volt a nagy beszéd. Kisebbségi érzésem támadt. Azt képzeltem mindig, azt mondja a fajtám ott a padokban, hogy könnyen beszélsz, mert ott vagy, ahol vagy. De másképpen mondanád innen! Akinek ilyen érzései támadnak, egyetlen becsületes orvosságot találhat. Akkor se szabad elfelejtenie, amikor nem beszél, hanem cselekszik. Könnyű ezt kimondani aranyigazságként, de saját falujában végig e szerint élni, ehhez nagyon szilárd elhatározás, hazulról hozott töretlen szándék és csorbítatlan erős akarat kell. Csak megkérdezem, kapott-e mégis szemrehányást saját fajtájától. — Nem emlékszem rá, hogy kaptam volna. Nem is viselkedtem úgy. Nálunk, parasztcsaládoknál azt mondták volna mindjárt: de íölvágott kalapban jár. Nem ts akartam, de nem is tudtam volna elszakadni tőlük. Párom a téeszben dolgozik, ott a háztáji. Ha itt végeztem, mentem oda kapálni. Ha a piacra kellett vinni valamit, vagy a tölvásárlóhoz, vittem. Nem mondhatták, hogy olyan nagysága lett belőlem, aki elfordítja az orrát a munkától. Meg esténként csak kimenten nyáron az utcára a szomszédasszonyokkal beszélgetni, könnyű volt tudnom, hogyan állok én a saját falum előtt. Hozzá ls teszi mindiárt. hogy ez egyszer se volt politikai fogás, népszerűségre való törekvés nála. Természetesnek is tartotta, de szüksége is volt a külön munkára, mert nagy keresete soha nem volt. — Látták az emberek, hogy es is itt van, közöttünk van, nem akarhatja, hogy rossz legyen nekünk. Elterveztem, hogy megkérdezem ellenségeit is, pártolóit is. Nem kellett utánuk egy lépést se tennem, mert a tanácsházán az elnök szobájának mindig nyitva van az ajtaja. — Nekem olyan különös megbeszélnivalóim nincsenek, hogy bárki előtt is titkolnom kellene — mondja magyarázatként. A nyitott ajtón, beszélgetés közben belép Klári néni — nem kérdeztem másik nevét —, és önti a szemrehányást öreges panasszal. Nem tudom eldönteni a párbeszédből, hogy igazságtalanság történt-e vele annak idején, vagy éppen igazságszolgáltatás, de gondolom magamban, most megizzad az elnökasszony. Sírés ls támad közben, a végén mégis így távozik Klári néni: — Akkor hát te is így gondolod, Ilonkám? — Szaval mögött már az érzik, hiszi, hogy a tanácselnök mindent megtesz, amit á jogszabály megenged. Sőt, itt tudja meg, hogy ezt az ügyet már 14 évvel ezelőtt le lehetett volna zárni. Amikor visszakanyarodhatunk a beszélgetéshez, akkor tör ki belőle az idegesség: 5 még nem is volt itt a tanácsnál, amikor az eset történt. Nem tarthat sokáig ez a hangulat »e, mert fiatalasszony jön, pöttöm gyerekével. — Nem akarók semmit, csak meg akarom mutatni a fiamat. Szokásos asszonygügyögés következik, aztán kinyílik a nagy íróasztal fiókja, cukor kerül elő belőle az apró embernek. Közben azért azt is megbeszélik Jucikával, a gyermek anyjával, hogy jó lesz-e az új házhely, érdemes-e oda építeni. Jól tudom, nem ezekért választanak tanácselnököt. De aki két ilyen ellentétes szituációban egyformán marad ember, arra bátran bízhatta gondjait a falu. 52-től 67-ig elnökhelyettesként működött, egyetlen fordulóban elnök csupán. De 6 az első idevaló elnök, aki végig úgy dólgozott, hogy nyugdíjazása után is a faluban marad. Nem látszik harcias természetnek, de azt meg-megmondta hivatali fölötteseinek, ha lehetetlent kértek: nem olyan a dolgozó nép. mint a katonaság. Nem parancsolni kell nekik, hanem megértetni velük, amit csinálni akarunk És ebben a megértetésben volt fáradhatatlan Márki Vincéné. Egyetlen kérdés csak búcsúzás előtt: mit csinál majd egy nyugdíjas elnök Röszkén? — Félig lesz az csak nyugdíj. • Nem olyan vér szorult belém, hogy dolog nélkül élni tudiak. A kert, meg a háztáji marad, azt kapálom eztán is. És csak az elnökségből megyek nyucrttha a közélettől ta'án nem Ma-ad egy csomó társadalmi munkám. írnom ke'lene a vív "-Ő! az új hátt-lyekről a kö—'-» fedezéséről. az orva-*! rerd lő ő' az egészségház tervé: 51 a küszöbön álló útjavításokról, mindarr'l, ami va1"—'k^pnen nevéhez is fűződ:k V'"— edményben ezekről kellene inkább írnom, mert árért lesz elnök va'aki, hogy naey dolgokat, és hétköznapi apróságokat egyaránt megoldjon. De közelebb van a hétköznapi ember szívéhez az a tény. hogy az elnökasszony ajtaja mtt-iig nvitva van. Röszkén a többi ebből következik.