Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

io PÉNTEK, 1971. JANUÁR 1. Horváth Dezsó GAZDÁK ÉS NAPSZÁMOSOK Az emberpiac hamarabb szorul magyarázatra nemzedékünk tlőtt, ha hazai változata kerül szóba. Külföldiekről még csak tudunk valamit, a diák is rákapcsol, ha kerdezik, mondja a létbizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot, a megerőltető és megalázó munkál. Hogy nálunk is volt ilyen, el sem hiszi könnyen. Pedig olyan apró községben is volt embcrpiac, ahol zöldséges társát még nem sürgette lársac.almi igény. Itt vártak a napszámosok is más cseléd féle népekkel, hogy megvegye őket valaki egy napra, kettőre. Szegények voltak, máról holnapra élők. — Most? — Most a napszámos az igazi úriember. Válogathat. ahogy csak akar. Megy a gazdához reggel, ott legyen az esze a gazdának, pálinkával köszönjön neki, mert erre nagyon érzékeny. Ez a reprezentáció hozzá tartozik társadalmi rangjához. Különben el se kezdi a munkát. Reggeli bőséges, ebéd, ami belefér, jobb, mint a lakodalomban, a hét öt napján legalább hússal, pénteken jöhet azért a tészta is, nyáron uzsonna, este vacsora, búcsúzáskor egy liter bor a hóna alá, pénz a markába. — Mennyi pénz? — Nyáron százötven, ilyenkor száztíz, százhúsz. — De dolgozik is érte. — Ha dolgozni nem kellene, mindenki napszámosnak menne. Jol dolgozik a napszámos. Nincs mellette pallér, mégis jár a keze reggeltől estig. Nem mindig, mert olyan is van köztük, aki eljön egyik nap, aztán hármon egymásután a csárda udvarán lökődi a kugligolyót feleségestől együtt. A háza eleje bedőlt, azt nem csinálja meg, mert „nem ér rá", télen meg tartja a markát kózsegélyórt a tanácsházán, és könyörög, hogy vegyék állami gondozásba a gyerekét, mert nem tudja eltartani. A munkanélküliség, a „máma csurran — holnap koppan"' világ törvényes velejárója volt regen a napszámos. Gebeszkedhetett a legényember, Joó György szívóssága és igénytelensége kellett, hogy megéljen. Most a munkáskéz hiánya adja a törvényt. Akitől a tájékoztatót kaptam, régen maga is napszámos volt, most napszámost tart Neve is van, de amikor kérdezem, viszszakérdez: — Kap maga fizetést az adóhivataltól? — Nem kapok. — Akkor ne is dolgozzon nekik. Ne írja ki a nevemet! Járok házról házra, mondja mindenki, milyen volt régen, de most olyan világ van, hogy fényesen megél, aki nem rühelli a munkát. De ha azt hozom szóba, hogy ő is napszámos, letagadja. Fölsorolja, ki vállal ilyen munkát, megmondja azt is, hol találom őket, de ő nem napszámos. A gazda is letagadja. Neki nem napszámosa van, csak segítsége. Összedolgoznak. Vállal az illető felest, ezt-azt, aztán eljön segíteni. Van neki marhája, eljön kukoricát törni, övé lesz a szára. De pénzért? Ki győzné azt fizetni? A napszámos azért nem mondja, mert nem akarja bajba hozni a gazdát. Minek fizetné fölöslegesen az esztékát, mikor benne van ő a szövetkezetben tagnak. Előfordul, hogy a gazda megy a közösbe feleannyiért, mert ott kötelező napok vannak, a nyugdíj miatt is fontos, a napszámos meg végzi helyette otthon a munkát, mert a munka se várhat — Kik járnak napszámba? — Háromfélék. Van, aki az életben ls olyan becsületes, mint a munkában. Előbb-utóbb házat épít, kertet vesz, földet is. Először szalmakalapja van a házanak, aztán nádteteje, de mire a három lányát férjhez adja, már cserép a födél, sima a pallat, mint a Selymös Jani bácsinál. Ahogy megkapaszkodik, nem jár tovább napszámba, a maga embere lesz. a másik faíta szövetkezeti tag, de a kötelező munkán fölül inkább eljár máshova a több pénzért. A harmadik, az nagyon kényes ügy. Elhoznak valak't Ki-kő ö--ől. Ceglédről. LókutrM vagy Cibakházáról a szegedi Csillagba, mert léptennyomon elfelejtette, hogy neki családja is van, és manna mostanában ritkán esik az égből. Letölti, amit kiszabnak neki, aztán a fejébe veszi, hogy eltűnik a világ szeme elöl. Kerestesse meg az asszony, ha tudja. Nyomoztassa ki, mennyit is keres ó valójában, és annak az ennyi százaléka mennyit tesz ki. Közben aztán újra beviszik állami kosztra, kvártélyra, de azt mondja, megéri neki. Pénzük ezeknek soha sincsen. Hová teszik? Beviszik Szegedre. A Ferenc is, mire hétfőn megjön, olyan a zsebe, mintha kifordították volna. Azzal kezdi, adjak neki cigarettára. ( A Ferenc éppen kint ássa a kertet. Azt messziről nézve sern lehet ráfogni, hogy ő az úriember. De legalább elismeri, hogy napszámos. Szegedi gyerek, innen jár ki Zákányszékre. Szállást kap kint a koszt mellé, csak vasárnapra meg télre megy haza. Tavaszig aztán keres valami cjjeliőrséget a gyárban, hogy a nyugdíj érdekében is szerezzen jó pontokat. A gazda, a régi világ napszámosából lett valaki ilyeneket mond: Pedig ha most nem tud elérni valamit az életben, akkor mikor? Nem ismerem el, hogy van szegény ember. Régen 20 — 25 holdból nem tudott volna úgy megélni, ahogy most élhetne a keze után. Igaz, hogy dolgozni kell, de akármilyen kormány van is, ingyen egyik se hányja a pénzt. Aki dolgozik, ne is próbáljon panaszkodni. Aki panaszkodik. annak más baja van. Sz. Lukács Imre SZELLEMI TŐKEKONCENTRÁCIÓ /i. i Ai 1 U Befútta az utat a hó OTTHONI MŰHELYEK Terjeszkedik Tápé. Miután hírnevével bebarangolta a világot, hódítani kezd itthon is. Hódít a termékeivel, a gyékénnyel és a műanyaggal, de hódít munkaerőt is. Szeged tövéből a megye peremére járnak a fonni, szőni tudó asszonyok, megtanítani az ottaniakat szatyrot horgolni, gyékényből lábtörlőt kötni, székek ülőkéjét az újra divatos gyékénynyel kárpitozni. Pusztamérges, Ullés, Csengele, Ásotthalbiri, Mórahalom asszonyai tanulják és gyakorolják ezt a mesterséget. Ahogy távolodunk Alföldünk egyre központosabb ipari gócpontjától, Szegedtől, úgy erősödik jelentésekben, tanácsüléseken és szóbeszédben a kívánság: adjunk munkát télen is az aszszonyoknak. Asszonyokról van legtöbbször szóv mert az ó problémájuk a különleges. Amikor a mezőgazdaság kezdte levetni munkaerő-fölöslegét, a férfiak indultak hamarabb. Akik maradtak, gépészek, vagy állattenyésztők zömmel, ők mindig találnak munkát ilyenkor is. Ahányan maradtak, annyi férfikézre szüksége van mindig a szövetkezetnek. Vagy ha még sincs, „kölcsön" adja őket télire. A növénytermesztés munkáskezeit asszonyok viszik legtöbbször a földekre. ök maradnak munka nélkül, ha betakarja a hó a határt. És őket nem lehet egyik gyárnak sem kölcsön adni, mert a család nyúl utánuk. Olyan munkát kérnek maguknak, amit otthon lehet végezni, hogy a gyereket ne kelljen bölcsődébe vinni — nincs is bölcsőde —, óvodába adni — legtöbbször úgy sem férne —, vagy a leckéjére oda lehessen fél szemmel tekinteni. Azért is jó lenne ez így, mert a sokat emlegetett háztáji állattartás is virágozhat, ha otthon van az asszony. Kopogtatnak tehát egymás után Tápén a községek, hogy eltanulnák ők is a bűvös tudományt. A paprikafeldolgozó nem bedolgozókat fogad, hanem állományon kívülieket. Paprikát csumáznak, csipednek, vagy vöröshagymát tisztítanak Kistelek, Mórahalom, Üllés, Asotthalom, Csanytelek, Szegvár, Földeák, Magyarcsanád telepein. Ezt a munkát nem lehet hazavinni, de úgy szervezik mindenütt, hogy elindíthassa a szülő gyermekét az iskolába, délben hazaszaladhasson megfőzni, és ha ideje marad még délután, jöhessen tovább dolgozni. Üzemi rendhez szokott szemünkben nagy szervezetlenségnek tűnik ez így, a vállalatoknak mégis megéri. És az aszszonyoknnk is. Jól kint járunk már a télből, amikor ez a munka véget ér. Kétféle módozat az asszonyok foglalkoztatására. Mindkettő követhetőbb, mint a bejárás, a három műszak, és társai. Az újra meg újra fölvetődő igények azt jelzik, hogy nem törjük mégsem eleget a fejünket, vagy nem nagyon jutunk túl a fejtörésen. Az üzemek ugyan egymás után rájönnek, hogy könnyebb a munkát kivinni, mint a munkást behozni, de ha jól meggondoljuk, mégiscsak a szövetkezeteknek kellene többet lépniük tagjaik rendszeres munkája, rendszeres keresete érdekében. Tiszteletre méltó példákkal természetesen találkozunk. Van, ahol megragadják azt a kínálkozó alkalmat is, hogy a kereskedelem úgyis kilós hálóba csomagolva árulja a krumplit a boltokban, tehát becsomagolják ők maguk. Munkát jelent az asszonyoknak ez is. A mihályteleki és tápéi szárítóüzem olyan mellékes üzemágnak számít, ahol saját mezőgazdasági termékeiket dolgozzák fel. Kolumbusz tojása ez valójában, mégis erre fanyalodnak rá legkésőbb, a gomba módra elszaporodott „osztályidegen" tevékenység csábítása miatt. Annyi kis konzervgyárat, tésztagyárat és egyebeket létesíthetnénk különösebb beruházások nélkül! Mind megérné. Igaz, annyira idegen még ez a gondolat, hogy nehéz kitalálni is, mit tudnának a répaegyeléshez, mákkapáláshoz, vagy gyümölcsszedéshez nagyszerűen értő asszonyok tenni más munkaterületeken. Bakson játékkal kísérleteztek. Sikerült. A múltkor a televízióban hallottuk a vitát, hogy drága-e a gyerekjáték, vagy nem drága. Drága bizony, és sokkal nem is tud játszani a gyerek. De sok, százféleképpen variálható, egyszerű munkafogásokkal készíthető játékot tudnánk mi mindenféle különösebb befektetés nélkül készíteni, ha valamelyik téesz-elnökünknek az is eszébe jutna, hogyan játszott ő gyerekkorában! Talán kezet fogni is lehetne ipari szövetkezetekkel. Alapvető baj, ha ebben a témában szót emelünk, hogy a férfiak totózgatják, mit is kellene csinálni az asszonyoknak. Ebbe a hibába esnék én is, ha az ajánlatokat folytatnám. De egy nyárról maradt gondolatot még le kell írnom legalább télen: sokszor mondjuk, hogy exporttermékeinkkel azért maradunk hátrább a sorban, mert nem jól csomagoljuk őket. November, december, január, február — sok olyan célszerű, ötletes, szép kis valamiket készíthetne a termelőszövetkezet, amiben egész nyáron küldhetné áruját a nagyvilágba. Mert az a sok kilós gvümálcsösláda valóban nen ió mindenre Lehet, hogy nem is nyugatról kellene a példát vennünk. Lehet hogv hazai eszünk sokszor kapósabbat találna, mint az i nnrtált ötletből születő tömegcikk. H. D. IIIABA VOLT ez a keserves, próbára tevő 1970-es év a mezőgazdaságban, s hiába zár egy-két közös gazdaság gyengébben a megszokottnál, mégis számtalan jelek árulkodnak arról, hogy lassan-lassan eljutunk jó néhány cikk termelésében a bőség idejéhez. Nem is olyan régen, két esztendővel ezelőtt, 1969-ben is rekordot teremtek a gyümölcsfák, őszibarackból, almából, s zöldségfélékből is bőven jutott a fogyasztók asztalára. S ami igen fontos, megfelelő, olcsó áron. Néhány termelőszövetkezetiben felhánytorgatták cikkor, hogy nem kifizetődő így a termelés, s mitagadás, a satnyább barackokat le se szedték, a fákról lehullott almát nem gyűjtötték össze mázsaszámra. A jövő ugyanezt ígéri. Húsból és más termékeitbői is bőséget. Ezekben a hónapokban bőven kerül baromfi is a fogyasztókhoz. December végéig 30 ezer tonnával többet vásárolhattak fel a vállalatok, mint azt korábban tervezték, azaz 27 százalékkal többet, mint 1969-ben. Köztudott az is, hogy igen nagy erőfeszítéseket tettek ée tesznek annak érdekében,. hogy rövid időn belül megvalósuljon a húsprogram és a negyedik ötéves terv végére az egy főre eső húsfogyasztás 67 kilogrammra növekedjék. Ez igen tisztességes mennyiség már. Az idei rendhagyó gazdálkodás ellenére is megállapítható, hogy a legtöbb gazdaközösségben alaposan, gondosan készítették elő a területet 1971-re. A termelés, a gazdálkodás nem a naptárral kezdődik, vagyis nem január elsejével. Hiszen az őszi vetések jövő nyáron koronázzák be az ember fáradozását, törekvését, amikor is bőven fizetnek a kalászosok. A növénytermesztés jelentős részét az őszi vetésekből várják a termelő gazdaságok. Ugyanakkor ez alapját jelenti az állattenyésztésnek is. Az őszi hónapok kedveztek, hosszúra nyúltak, lényegében december 20-ig, 21-ig nyugodtan járhattak a traktorok, forgathatták a földet, s az üzemek betakaríthatták a termést Az Ő6zi vetések megerősödtek, bizakodva várják a telet, a téli fagyokat, a hótakarót. A leltározások is megkezdődtek már korábban, a szövetkezetek irodáiban hosszúra nyúlnak a nappalok, összesítik az adatokat, készítik a mérlegeket, a zárszámadásokat. Az új év nemcsak reményekre jogosít, hanem kötelességeket is ró a termelőszövetkezetekre. Először is nyilvánvaló, hogy azok a gazdaközösségek, ahol szűkebbre sikeredik az esztendő és kevesebb pénz csurran év végén a kasszából, 1971-ben mindent elkövetnek egy sokkal sikeresebb, gazdagabb esztendő érdekében. A közgazdasági környezet jó, az eddigi felkészülés is elfogadható. Mindenesetre nem árt ezek mellett néhány olyan tényezőre figyelni, amelyek mellett nem mehetnek el az üzemek „büntetlenül". Ilyen a kooperáció, a társulás, az együttműködés. A szegedi tájban is egyre-másra épülnek a modern, szakosított iparszerű sertéstelepek, olyan állattenyésztő kombinátok, amelyek üzemeltetésével az állattenyésztés méltó helyre, rangra kerül. Jelentős állami támogatással és jelentős saját erővel készülnek el ezek az ultramodern berendezések, s pár év múlva valóságos gyárként ontják a félkész árut, szállítják a feldolgozó vállalatoknak a hízott sertéseket. Szegeden, a Felszabadulás Tszben tapintható ki legjobban a profilváltás. Az elkövetkezendő években nagyarányú beruházással e környék egyik legmutatósabb, legszebb és legnagyobb reményekre jogosító beruházását készítik el. Ez diktálja majd az ütemet, éppen ezért már most jó lenne, ha a többi szegedi gazdaságok és érdekelt vállalatok „érdeklődnének", társulnának e kombináthoz. S ami örvendetes a termelőszövetkezet már gon loskodott arról, hegy a töb' •pint 150 millió forintba kerülő telep üzemelésének megkezdése kor megfelelő szakemberei legye nék. Napjainkban olyan nagy értékű termelőeszközök, gépek, berendezések, épületek halmozódnak fel egy-egy közös gazdasághan, hogy igen magas fokú szakmai intelligenciát, szakértelmet, nem utolsósorban általános műveltséget követelnek. Kétségtelen az is, hogy a magyar termelőszövetkezeti mozgalom, vagy éppen az állami birtokok, soha nem érték volna el azt a termelési, tenyésztési színvonalat, amellyel napjainkban Európa jól gazdálkodó országai közé jutottunk, ha a szellemi erők, a szellemi értékek előtt nem nyitották volna ki a kapukat. S ez a jövőben még inkább meghatározója lesz a mezőgazdaság fejlődésének, termelésének. Nemcsak az irányítókra, a szövetkezeti vezetőkre, főmérnökökre, főagronómusokra, elnökökre gondolunk itt, az üzemegység-vezetőkre, agronómusokra, hanem a szakmunkásokra is. Szűkebb pátriánkban, a Szeged környéki közös gazdaságokban, a termelőszövetkezetek magukon viselik a szellemi tőkekoncentrációt. Ugyanis azokban a termelőegységekben, ahol alacsony a vezetés színvonala, évről évre megmutatkozik a szakmai felkészültség hiánya, ott nem tudnak tartósan, tisztességes termelési színvonalat meghonosítani, s elfogadható gazdálkodási eredményeket elérni. Például algyői Rákóczi, ásotthalmi Szabadságharcos, csengelei Egyetértés, kisteleki Feketehalom, mórahalrni Vörös Október Tsz. S ugyanez a meghatározás áll fordítva is. Sorolhatnánk Itt is a példákat a tiszaszigeti Búzakalász, a kiskundorozsmai József Attila, a tápéi Tiszatáj és a forráskút! Haladás Tsz esetében. Az utóbbi gazdaközösségben négy agrármérnök, nyolc felsőfokú és két középfokú végzettséggel rendelkező szakember dolgozik a vezetésben. De évről évre jelentősen nő a szakmunkások száma is. S az eredmény igen-igen elgondolkodtató, hiszen a homoksiványságból, a négykoronás poszahomokból igazán példamutató, mintaszerű homoki üzemet, homoki modellt teremtettek. Nem kell már szégyenkezniük a forráskúti gazdáknak, az 1960-as évek elején elért munkaegységértékkel, ami alig haladta meg készpénzben az 5 forintot, hiszen már az elmúlt években, de most is a legjobb szegedi átlaggal vetekednek. Íme, ezt jelenti a szellemi tőkekoncentráció. A szegedi járásban az utóbbi öt évben a következőképpen alakult a szakemberek foglalkoztatása. 1966-ban 14 mérnököt és felsőfokú technikust, 9 középfokú technikust, 1967-ben 19 mérnököt és felsőfokú végzettségű technikust, 9 technikust, 1968-ban 23 mérnököt és felsőfokú technikust, 8 technikust, tavaly 8 mérnököt és felsőfokú technikust, 8 technikust, míg az idén 22 mérnököt és felsőfokú technikust és négy technikust fogadtak a termelőgazdaságok. Nagy segítséget adtak a kezdőknek, a fiataloknak. Állami támogatás, a letelepedéshez segély, s különböző kedvezmények. A fészekrakáshoz 1969ben három szakember 240 ezer forint kölcsönt, az idén pedig hét fiatal 510 ezer forintot kapott. Mindezt azért, hogy a magasabb követelményeknek, a napról napra éleződő versenynek eleget tudjanak tenni a közös gazdaságok. A járásban 1967-ben 2140 felnőtt és ifiú szakmunkás tett vizsgát, közülük 779 növénvtermesztő, 629 állattenyésztő. 732 pedig más szakon. Rá egy esztendőre ez a szám 730-cal növekedett, 1969-ben pedig további 786 szövetkezeti gazda tett szakmunkásvizsgát. Az idén tehát a járaa termelőszövetkezeteiben hozzávetőlegesen 3656 szakmunkás dolgozott. AZ ÉSZ A LEGFŐBB termelőeszköz. S az kban a közös gazdaságokban, ahol nem gondolnak ezzel, vagy me terségesen ..korátokot állítanak", a jó gondolaok, a szellemi energia elé, ott >űnt követnek el. A jövő mezőgazdasága intenzív szellemi tőkokon cent rációt, szellemi intelligenciát követed.