Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-10 / 8. szám
VASÁRNAP, 1971. JANUÁR 19. —fc^iM—mi—ri i—mi Nevelés — Apúuu, mondd meg a mamának, hogy ne maceráljon folyton .,, Sosem jó — Ha legalább hó tant. akkor nem áznék el annyira! Fény a sötétben Engem ne hibáztasson ntajd senki, ha a szegedi mozik nézőterei üresek lesznek, én előre megmondom, hogy miért kqng üresen a nézőtér. Még a MOKÉP dolgozói ls csak a tévé krimijeit kedvelik. Abból lesnek el szakmai lopásokat. Lám, milyen mesterien villantja szemembe zseblámpája .fénycsóváját a jegyszedő. Borzasztó, már szunyókálni sem lehet egy moziban? A táncoló fény úgy ugrál a nézők fején, mintha abban keresné az üres helyet Hát csoda, hrtgy nincs „táblás ház"7 Még aludni sem hagyják a mozilátogatót a buzgó jegvszedők. Csak tudnám, miért kedvelik úgy a későn jövőket hogy a már csendesen alvó nézőt megzavarják a vakító elemlámpa fényével. Neveletlen vendégek Kiderült, hogy az Expressz bisztróba csupa neveletlen vendég ter be reggelizni. Egyik sem akarja használni a tányérra készített papírszalvétát senki nem törli meg száját étkezés után. Pedig a vendéglátó kegyesen gondoskodik e tisztálkodási műveletről: a tányért vizesen hagyja. hogv az átázott szalvéta megkönnyítse a kedves vendég dolgát Hogy ez nem valami gusztusos? Tessék reklamálni! De vigyázz, nehogy a harcias kiszolgáló szájon töröljön! Politzer Tamás Akácz László TANÍTÓ KISASSZONYOK Szegény Anna néni! Nyugdíjaztatván, végigolvasgatott még egy néhány évet hús? esztendeje váltott szobájában, majd, hogy gyűrű nem látta ujjal közt mégmegrezzent a teáscsésze, túladott egy szál könyvespolcán, heverőjén, s két bőröndjével, néhány dugig tömött szatyrával beköltözött az idős pedagógusok otthonába. Kapott, egy fehér ágyas, tüll függönyös szobát, s most nálánál is idősebb társnőjével beszélgeti, olvasgatja, passziánszozza végig nehezen múló napjait Szegény Anna néni ... És szegény Eta néni! Nyugdíjaztatván, odahagyta kétszobakon.vhás szolgálati lakását, fényevesztett bogár pusztította bútorait bemúfolta a kültelki iskola fáskamrájába, s néhány könynyebben mozduló holmijával behúzódott kisvárosi asszonynővéréhez. Az udvari szobában kapott egy szalmazsákos ágyat, ahonnan éjszakánként fel-felkelve vigyázza a rosszul alvó, s könnyen ébredő unokát kinek örökösen fáradt nappali pesztrája ugyancsak ő. Szegény Eta néni... Meg szegény Iduska néni! Nyugdíjaztatván, továbbra is a maga, anyjától rámaradt szobakonyhás íélházat lakja, s azon tűt, hogy sarkán vasalt cipőjében naponta elkopog a reggeli misére, nem sok tennivalója akad. Harangszó után dob csak tűzre egy kfs leveskét, amiból rendszerint bőven kitelik magányos vacsorája ls. Szegény Iduska néniSzegény Anna néni. szegény Eta. szegény Iduska néni — szegény nyugdíjas tanító kisasszonyok. így bizony. így: tanító kisasszonyok. Tanyai, kültelki, falusi iskolák kifehéredett hajú szolgáló leányai, akiket — kopott dúcok-" ba viaszahúzódó szomorú madarak — mostanában búcsúztatnak el. Ami tanító kisasszonnyá tevésük első stációját, a polgári iskolát illeti, már oda úgy iratkoztak be. hogy tudták: sorsuknak lapos íve eleve kijelöltetett A tizenegynéhány éves kislányoknak sem, kellett magyarázni, hogy a háborút, inflációt, állástalanságot végigszenvedett hivatalnok-, tanító-, vagy éppen kisiparosszülők kevéske pénzéből a gimnáziumra, egyetemre semmiképpen sem futná. Annuska, Etuska. Iduska, meg a többiek szó nélkül megértették, hogy számukra tényleg nincs más út, csak a polgári, majd az újabb, Immár végső zsákutca, a tanítóképző. Az a kétszer négyesztendős diákélet? Szülői panaszoknak bőviben, új szoknyákban, blúzoknak szűkiben futott el felettük. Amikor egyszál papírbőröndjükkcl ott álltak első szolgálati helyük állomásán, már sok mindennel leszámolva, a maguk sorsa alakulását biztosan ismerve taposták az iskolához vezető utat. A friss diplomás tanító kisaszszonyok első néhány évben többnyire csak nagycsendesen ismergették a dobogós, táblás termeket, meg azok inkább magányos, mint társas benépesítőit Aztán a második-harmadik szeptemberre rendszerint már egyik nagyon megcsodált, gyorsan megszokott, sima hajú, hoszszú szoknyás jövevénynek sem maradt min töprengeni. Ahogy az idősebb pályatársuk, úgy ők ls meglelték helyüket nem egy férfi — egy néhány tagú, de annál szorosabban kötődő, látszólag eszme-, de sokkal inkább érdekcsoport oldalán. Hogy egy-egy körön belül miről folyt a szó? Természetesen a védett, illetve a „támadott" tábor belső ügyeiről. Arról, hogy honnan, s kiknek a szárnyai alá költöztek oda az új patikusék; arról, hogy a mérttktelenseget emlegetve kinek szólt a vasárnapi prédikáció; meg arról, hogy miért az egyik, s miért nem a másik iskolába Íratták a másodbiró fiát. Kedvük elborltója? Az Igazgató úr figyelmeztetése, miszerint bejegyzésekben hiányos a haladási napló; egy különben kedvelt gyerek váratlan szekundájn; egy hónapokon át tervezett pesti út elhalasztása a hízni nem akaró buksza miatt Kedvük keltetője? Egy látógatási jegyzőkönyv, soraiban „példaszerű", „dicséretes" jelzőkkel; egy nagymerészen végrehajtott esernyővásár; a vezetett osztály rossz tanulójának jó felelete. És mind többször, az az egvedül végigimádkozott félóra, amikor nem a külső szó, hane.n a sokféle gyökértől táplált, egyre erősebb hit idézte meg számukra az általuk elképzelt földi útmutatót, majdani elégtételadót... Hajuk őszülésével együtt lettek fokról fokra vallásosabbak a tanító kisasszonyok. Különösen a második világháború felkavarodott éveiben szaporodott meg a könyörgéssel eltöltött órák száma. A béke első éveiben nemhogy csökkent,, de éppenhogy nőtt az imádkoznivaló. Főképp az iskolák államosítása alakított ki sokféle érthető pánikhangulatot, amelyből nehezen vonhatta ki magát bármely nénivé öregedett tanító klsasszonv is. Így az általuk békeéveknek nevezett korszak inkább íratlan, mint írott törvényeit tisztelve, a háborús viszontagságokból épphogycsak kilábalva, az új rendszer testközelből ismert képviselőit inkább félve, mint becsülve próbálták megkísérelni a parancsba ugyan nem kapott, de annál jobban elvárt átalakulását. Egyéniségcseréjüknek természetesen a nyilvános vailaagyakorlás mérséklésével kellett kezdenie. Anna néni mesélt róla, hogy miféle manőverek segítették a további templomba járást. Volt túl korai, túl késői mise, volt szomszédfaluba, -városba utazgatás, és még stámos más módja a félig vagy teljesen leplezett vallásgyakorlásnak. Az eszközeiben változatos tiltás és a fogásaiban hasonlóképp változatos ellenszegülés eredménye? Egy-egy fiatalabb, „világi" neveltetésű kolléganő kiválása után a hajdani csoportok szinte védés dacszövetség jellegű körzárása. Élés befelé, tartozás a kinti világ gyorsan pergő eseményeitől. És főképpen a lét egyetlen lehetséges igazolásaként: a szakmai rátermettség állandó és egyre fokozódó bizonyítása. Húsz-, harmincévi gyakorlattal a hátuk mögött, ekkor már nagyon tudtak tanítani a főképp az alsó tagozatba szorult tanítókisasszonyok. Koruk meg a tarulnivaló Idegensége miatt a pedagógiai főiskola levelező tagozatával meg sem próbálkozva, a rájuk bízott gyerekeik eszecsiszolásával igazolták régi módszereik helyességét próbálgatták — programként meg nem hirdetve, de annál több eredménynyel — az újabb metódusokat. Fegyelmi elbocsátás a vallott meg a tanított elvek különbsége miatt? Ilyesmi nemigen történt. Ha le is parancsoltak katedrájáról egy-egy élesebben vitatkozó tanító nénit, az indulatok csitultával rendszerint vissza is hívtál:. Ha magánéletükben akadt is „probléma", jó munkaerők voltak. Felkészültek, rátermettek; egy jegyzőkönyveken Iskolázott direktor szerint: „minden szubjektiváltságuk ellenére is biztos elemei az. intézményesített alapfokú iskolarendszernek". Aztán harmincöt, negyven, olykor negyvenöt évi szolgálat után elérkezett az annyiszor kívánt és mégis annyira szomorú nyugalomba térés. Búcsúztatók, virágok, egymásba folyó könnyek... Majd az első hivatalos levél: „arcképes vasúti igazolványát haladáktalanul szolgáltassa be". A ilyugdíjas pedagógusoknak ugyanis nem jár félárú kedvezmény, s mindennemű visszaélést megelőzendő, elsőként rendszerint a kis fekete könyvecskét kobozzák el az ügyvitelük gyorsaságáról nem mindig híres művelődésügyi osztályok. Továbbra is teljesítendő feladat? Az ezerkét-, ezerháromszáz forintos nyugdíj lakbérre, ebédpénzre, villanydíjra, rádióelőfizetésre, ruhaigazításra, a kezelő orvos szerény ajándékozására való szétosztása; esetleg korrepetálása egy-egy bukásra álló szomszéd- vagy roköngyereknek; bevásárlás, főzés. Aztán, ha nagyon szorongató vagy valami okból fenntarthatatlan a magány, odaköltözés egy ajtaját táró rokonihoz, esetleg bekéredzkedés valamely közös otthonba — nem sok üt között választhatnak a meghajlott, rrnsgráncosodott tanító kisasszonyok. Azt is Eta nénivel számolgattuk, hogy vajon hány ilyen magányosan megjárt, s ugyancsak magányosan lezáródó pályáról lehetne adatokat gyűjteni mpst. Magyarországon. Ahogy a régi tantestületek arányait mindketten ismerjük, majd mindenik faluban pergetheti még napjait három-négy, ilyen félig elfeledett, majdnem teljesen magára hagyott i«kolák szolgálója; a népesebb városok lakói tucatnyi, kéttucatnyi Ilyen idős pedagógust ismerhetnek. Ilyen idős pedagógust, aki megrögzött elveiért, szokásaiért talán „elítélhető", de aki végzett, munkája szerint, azért valamivel nagyobb megbecsülést, több törődést- érdemelne. Horváth Dezső SZEKÉR A KÁTYÚBAN Hóbortos ötlet kell ahhoz, hogy havas télben . beüljön az ember egy tanyák közé tájolt kultúrát fuvarozó autóba. Ablakból nézve már számítani lehet rá, hogy aki beszáll, szekértolója lesz a népmüvelésnek valóságosan is. Ha tovább néz ki az ablakon, aki menne is, meg nem is, azt is kikétszerkettözi, hogy rajtunk kívül akkor sem lesz ott senki, ha mégis eljutunk a tetthelyre. Mire az alsó-balástyai iskola alá érve látjuk, hogy hét üvegablak közös erővel önti a fényességet a hóba szorult világba, eldől, hogy egyik föltevés is fölösleges volt, meg a másik is. Kár volt vakaródzni az indulásnál, nem kellett kocsit tolni, mert királyoknak nem nyitottak volna szebb utat, mint nekünk. Emberek Ls jöttek, csöndes Jelenlétük hangos tiltakozás volt minden kiszámított találgatás ellen. Az előre betáplált aggodalom és a környező világ látása mégis arra biztat, hogv a két embernek, aki az autóval jött, elismerést kérjek hivatalos helyről. Reggeltől estig hivatalnok az egyik, este indul erre a tájra vetíteni, mert akinek ez lenne a dolga, az beteg. Aki a kocsit kormányozza, egész nap Volgakocsis. este vált át erre a másik autóra. Mire végez, régen elmegy rtiár legutolsó vonata is. ami Földeákra vinné. Sofőrbundában, pokróccal takarózva várja meg a reggelt, hogy tovább dolgozzon a Volgával. Meditálgat az ember, amíg a vándormozit Játszó művelődési autó munkáját nézi. Dicséret annak, aki gyerekeknek való filmeket is ragaszt a műsor elejére, hiszen a közönség között sokan járnak gyerekcipőben. Külön baja a műsornak, hogy a nyakig érő hóban ősz eleji határjárással indít a „legfrissebb" híreket szárnyra keltő híradó. Ezen azért lehet meditálni, mert a fílmkéo alatt ott áll egy nagvképemyős televízió. Azon láthatja mindenki, ml történt ma, vagy legföljebb tegnap, 9 nagv erőfeszítéssel Idekecmergő emberek meg bemutatják, mi volt a hír negyedévvel ezelőtt. Lehet, A TAPS Mérték és tükör: a közönség véleménye és vizsgája. A hangúlat foka. a siker szárnypróbája, közepes előadásokat tud felmagasztalni, nagy pillanatokat bántó-udiariasan tudomásul venni. Észrevesz és besorol, kitüntet és vállon vereget Rapszódikus, mert külső tényezőkből, a felszínről is merész ítélni, objektív és meghatározó, mert befolyásolja az élő produkciót. A tapsnak nincs irodalma, tudománya, szociográfiája. A tapsnak lélektana van. Sosem felejteni a szófiai operaház évekkel ezelőtti, pesti vendégjátékán Nlcola Nicolov és a közönség csatáját. Hosszú percekig zúgott a vastaps, a művész intett: érti, ismétel. A nézőtér varázsütésre elnémult. Aztán a zenekar tovább ment, mire a közönség újból kirobbant, immár megfellebbezhetetlenül. Az előadást nem lehetett folytatni ráadás nélkül. A héten felújított szegedi Aida mérsékelten sikerült. Pedig a közönség tapsolt. Felvonásvégeken, áriák. együttesek után. de legtöbbször közben. Amikor úgy érezte! A tenyerek udvariasan csattantak, okkal, ok nélkül, diszkréten és lelkesen. foghíjasán, kifürkészhetetlenül. Odn-odakacxintgatva a szereplőknek: észrevettünk, tudjuk, a színpadon vagytok, hallunk benneteket, figyelünk. Csak éppen vem értünk. Kinos volt. Ez lenne a szigorú szegedi közönség? N. I. hogy régi viccek nincsenek, de régi híradók vannak. Erre még nem kiáltok föl, magamban sem, hogy Magasságos Mokép! A Szerelmesítlm előzetesén is csak mosolygok. Ezen valóban kell mosolyogni, mert Itt mutatják az előzetest és majd valahol a hetedik határban a filmet Dc amikor a nagyfilmet kezdik vetíteni, dolgozni kejzd a memóriám. Nem azért ágálok, hogy országos vetélkedőn nemzedékek buknának el, ha megkérdeznék tőlük, mi volt a filmnek a füle meg a farka — ez a csoda máshol ls előfordul, itt legföljebb föltűnöbb hanem azért, mert annak a témának a régen , kinőtt szakálla is hófehérre változott ami most újra fölötlik bennem. Amikor nálunk a művelődési autót föltalálták, öszszetett kézzel rimánkodtak a vele járók: ne adjanak tanyára falira tos filmet! Kicsi a kép, rossz a kép, az sem tudja olvasni, alti ebben a szakmában hivatásos Azt is kérték, hogy rossz filmet se adjanak, mert falra vetítenek, oxidálódik a meszelés. Ami ener- ' giát az operatőr a szép képek alkotásába belefektetett, azt innen nézve fordíthatta volna akár békaldomításra ls. Ha ezt a két kérést teljesítenék, altkor merném csak kérni a harmadikat: a különben rossz filmeket se hozzák ide, mert ekkora erőfeszítést rossz filmre áldozni rettenetesen nagy luxus. Azért nem mondom a címét, mert a nézők szerint a múltkori még ennél is rosszabb volt. Annyit kellene csak figyelembe venni, hogy Icultüráfejlesztés fogalmába nem férhet bele, hogy tanyára ez is jó. Ha itt nagyobbat akarunk lépni előre, akkor ide jobbat. kell adnunk. Ezer ága lehet a tanyai népművelésnek, de itt Balástyán az egyik elvezet egy másik MoképheZ. a Mokép Misihez. Külön korszakot ielölnek ezzel a névvel. Becsületes viselője Széli Mihály, a korszak pedig az az idő, amikor a művelődési ház még csak ki tudja hányszor kiselejtezett autót tudott adni. azzal jött-ment itt a tanyák kőzött az iskolákhoz, és vele mindig küldött az akkori kultúrház egyegy előadót is. Volt abban unalmas előadás is — dehogy sírnám vissza azokat! De ha új művelődési autóink indítóiban megvolna az az igyekezet, ami megvolt a Mokép Misi korszakóban, akkor azt is tudnák, hogy a százszor kedvezőbb mostani körülmények között mi mindent lehetne — végre lehetne! — a tanyán élők művelődése érdekéhrn ú?v tenni, ahogy a mai igénvek kfvéniák. Tudom, hogy tudják, mit kellene tenni. Beszédesen szép él képzelések születtek évről évre a működő autók lehető legteljesebb és legcélszerűbb használatára, szó volt guruló művelődési házról, az illetékes községi kultúrotthonokkal való nagyon szoros együttműködésről. Valahol nagyon hideg fogadtatásra, hatalmas hóakadályokra találtak ezek az elképzelések. Ha már az igazi szekértolásról lemaradtam, hadd biztassam azokat, akiket ez illet: itt nyomjuk meg közös erővel a népművelés szekerét