Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-17 / 14. szám

12 VASÁRNAP, 1971. JANUÁR lt Járási munkásörök egységgyülése Mélyépítő vállalat Szegeden Fő feladatuk: a közművesítés akaöáifczla a Somogyi Károlyné felvétele Dr. Ágoston József kitüntetéseket ad át EvzSrásnak és évnyitónak tában" emlékérmet. A ki­egyaránt tekinthető a sze- tüntetéseket cír. Ágoston gedi járás munkásőreinek József, a megyei pártbizott­tegnap délelőtt párt-, állami ság titkára és dr. Kovács tarsadalmi és gazdasági József, a járási pártbizott­szervek képviselőinek rész- ság első titkára adta át \ ételével tartott ünnepi egy- köszöntő szavak kíséretében, seggy ülése. Számot adtak Leszerelők és tartalékállo­tavalyi tevékenységükről és mányba vonulók búcsúja 6ort kerítettek az 1971-es következett ezután — úttö­esztendő célkitűzéseinek is- rők és KISZ-fiatalok kö­inertetésére is. szöntötték őket —, majd 28 Kettős feladata van a új munkásőr tett esküt a munkásőrnek. Példamutató- csapatzászló előtt. A búcsú­én helyt kell állnia a napi zók megfogadták, hogy to­riunkában és becsülettel tel- vábbra is hú harcosai lesz­jesitenie kell az önkéntes rek népünknek, az esküte­szolgálatot, vállalva minden vők pedig ünnepélyesen vál­rehézséget. Arany János lalták, hogy elődeik nyom­egységparancsok szavaiból az dokain járva példásan helyt­derült ki, hogy ez a két­szeres kötelesség a múlt év­ben különösen szép eredmé­nyeket termett. Emeljünk ki egyet a sok közül! Először fordult elő a Móra Ferenc Munkásöregység életében, hogy nem gyakorlatjelleggel harci feladatot kaptak. Min­dig vizsgázik a munkásőr, de ez a vizsga volt eddig a legnagyobb. Az árvizes időszak nehéz napjaiban folyt a vizsga, egy különö­sen nehéz kiegészítő tétellel kombinálva. Kitelepítés se­gítésére kaptak parancsot. Teljesítették pontról pontra, de a Tisza—Maros szög baj­bajutott emberei nem azt érezték, hogy „rajtuk" pa­rancsot hajtnak végre, az emberséges segítséget tapasz­talhatták csupán. Együttér­zéssel, felelősséggel végzett munkájukért számos kitün­tetést kaptak közvetlenül a veszély elmúlta után, de 24-en az ünnepi egységgyű­lésen nyerték el a Kiváló Munkásőr, illetve Kiváló Parancsnok kitüntetést, 43­en kapták az ötéves szolgá­latért, 17-en pedig a „10 év a haza fegyveres szolgála­állnak a hétköznapok mun­káiban és a . fegyveres szol­gálatban egyaránt. Már többször beszámol­tunk arról, hogy Szegeden 1971. január 1-én új mély­építő vállalat kezdi meg működését. A Gazdasági Bi­zottság határozata alapján született meg a vállalat, Va­lóban nagy szükség volt rá, hiszen a városban az épít­kezésekkel, az iparosodással együtt egyre több mélyépítő munkát kell elvégezni. Gon­doljunk csak a főgyűjtőcsa­torna építésére! Az ilyen és ehhez hasonló nagymére­tű létesítményekre minded­dig Szegeden és a környé­ken alig akadt vállalkozó. Márpedig ezek az építkezé­sek a város és a megye fej­lesztésének alapjai. Nélkü­lük tovább lépni aligha le­het. A feladatok egy része az idén már az új mélyépí­tő vállalatra vár. A születőben levő cég köz­pontja egyelőre a DÉLÉP munkásszállójában van. Te­lephelyük az iparkörzetben létesül majd. Az ő feladatuk lesz a nagyobb volumenű mélyépítési munkák elvég­zése. Főként a víz- és csa­tornahálózat építésében, gáz­és más vezetékek készítésé­ben, villamos kábelek lefek­tetésében vár rájuk sok munka. Részt vesznek a lakónegyedek építésében Is. Az alapozási munkák átvé­telével tehermentesítik az építő vállalatokat. Ezzel meggyorsítják a munkát. A vállalat életrehívását elsősorban az indokolta, hogy a város és a környék fejlesztésében új szakasz előtt állunk. A varos továb­bi rendezésének például elő­feltétele a megfelelő csa­tornahálózat és közművek elkészítése. Eszerint állítot­ták össze a vállalat előzetes terveit is, melyek alapján kapacitásuk 69 százalékát a közművek építésére fordít­ják. Mivel az Alföldi Közmű­és Mélyépítő Vállalat még „csecsemőkorát" éli, egye­lőre csak tervekről számol­hatunk be. Az idén még nem vállalkoznak nagyobb munkákra. Az építőipari vállalatoktól vesznek át feladatokat. Erre az évre összesen mintegy 40—50 mil­lió forint építést terveznek. Az építő vállalatoktól kap­nak egyelőre munkásokat. Mintegy kétszáz emberrel kezdik munkájukat. A lét­számot az év végére há­romszázra szeretnék emelni. Ismerjük már a negyedik ötéves tervben elérendő cél­jaikat is. Négy év alatt any­nyira akarják felfuttatni a termelést, hogy 1974-ben már 500 millió forint érté­kű mélyépítési munkát vé­gezzenek. Ezt a célt szolgál­ja a nagyarányú gépesítés is. A tervek szerint 1975 vé­géig 130 millió forintot for­dítanak gépekre, korszerű, nagy teljesítményű berende.­zésekre. A vállalat tervei kétségte­lenül figyelemre mélti­ak. Nem lesz könnyű dol­guk, hiszen három megye — Csongrád, Békcs és Bács­Kiskun — építkezéseiben, fejlesztesében kell részt venniük. A nagy beruházá­sok, a gépesítés azzal biz­tatnak, hogy feladataikat sikeresen megoldják. Sz. L Szombatra virradóra a sű­rű köd akadályozta a vasúti és a közúti forgalmat. Külö­nösen a MÁV miskolci igaz­gatóságához tartozó észak­keleti részen alakult ki ne­héz helyezt. Itt 20—60 per­cet késtek a belföldi vona­tok. A nemzetközi járatok­nál nem ritka az 1—2 órás késés sem. A MÁV illetékesei felhív­ják a figyelmet arr». hogy a sűrű ködben a sorompó nélküli vasúti átjárókban a gyalogosok és a járművek csak nagyon óvatosan köz­lekedjenek. Ilyen ködös idő­ben nem ajánlatos a vasúti pályán vagy annak közvetlen közelében tartózkodni. (MTI) BOR ÉS BÉKESSÉG? Alkoholisták —kezelésen — Gyógyulnak-e? Ajtó a rendelőintézet egy mert gátlás nélkül elered a lyét otthagyta — mint kide­eldugott sarkában. Felirat nyelve: rült —, összeferhetetlen volt. nem árulkodik sem alkohol- \ férjem nem tudja ám — A műveltség, az in leí­rói, sem elvonókúráról. De még mindig, hogy idejárok. hgencia szerint milyen a be­aki ismeri a járást, tudja, Szégyellem megmondani ne- te8bk összetétele? hogy nem egyszerű ideggyó- y _ mondja lesütött szem- - Alacsonyabb iskolai gyászati szakrendelésre tér mei; a kötényébe gyújtöge­be. Hogy mondja meg? A váróban az assziszten­sek társaságában két asz­szony üldögél. Az egyik — fekete fejkendős parasztasz­szony — egykedvűen ropog­tatja a tókmagot. Előtte az asztalon félig telt sörösüveg, mellette kis üvegec&ke. pi­pettával, poharak. Nézem az arcát, a korát próbálom kitalálni. ötvenhét—ötven­három évesnek nézem. Azt hiheti, én is sorstárs va­gyok vagy itt dolgozom, tett tokmaghéjakkai játsza­dozva. — Nem találja az ara szokatlannak, hogy mostaná­ban nem érzi magán a szesz szagát? A művelődésügyben is nő a helyi tanácsok önállósága A szocialista demokrácia képző iskolára, gyógypedagó- honok, könyvtárak — fenn­fejlesztése szükségessé teszi, giai iskolára, vagy egyes osz- tartásának és működtetésé­hogy nagyobb önállóságot és tályokra. Ezek esetleges nek összes jogköre. Az eddigi hatáskört kapjanak a helyi megszüntetéséhez azonban a járási közművelődési intéz­tanácsok a művelődésügy te- jövőben is a megyei, illetve mények — a járási könyv­rületén is. Az ezzel kapcso- a fővárosi tanács előzetes jó- tárak és művelődési házak latos tervek, elgondolások váhagyása lesz szükséges. — fenntartó szerve pedig a már konkrét formát öltöttek. Ugyancsak a helyi taná- városi — esetenkéntanagy­Ezek szerint bizonyos okta- csok gyakorolják majd álta- községi és a községi — ta­tási intézmények létesítéséről iában ezeknek az oktatási nécsok lesznek, a jövőben a helyi — a köz- intézményeknek a fenntartá- Általános törekvés, hogy a ségi, nagyközségi, városi — sával kapcsolatos valameny- művelődési intézmények ve­tanácsok döntenek majd. Itt nyi jogkört. Az eddigi gva- zetőinek hatáskörét — és ez­tudják ugyanis legjobban, korlatnak megfelelően a he- zel felelősségét is — növel­szükségük van-e újabb óvo- lyj tanácsszervek hatásköré- jék. Az eredményesebb mun­dára, általános iskolára, nap- ben marad a tervek szerint ka érdekében elengedhetet­közi otthonra, általános is- a helyi közművelődési intéz- len, hogy mind hozzáértőbb kolai diákotthonra, tovább- mények — művelődési ott- szakemberek kerüljenek ezeknek az intézményeknek pévé — vált, Helsinkiből pedig több új javaslat érkezett azzal a pozitív szándék­kal, hogy minél előbb megvalósulhasson a kontinens allamainak nagy tanácskozá­sa. De a magyar és a finn külpolitika nemcsak tágabb hazánk. — Európa — bé­kéjéről vall hasonló felfogást, hanem kö­zelálló álláspontot képvisel a világ jelen­legi tűzfészkeinek — az indokínai és a kö­zel-keleti válság felszámolását illetően is. A magyar—finn kapcsolatok alakulása igazolta egyúttal azt is, hogy a biztonság­ra, a békés egymás mellett élésre törekvés olyan összekapcsoló elv, amely a nemzet­közi politika ugyanazon áramlatához kap­csolhat különböző társadalmi berendezke­désű országokat. A magyar—finn viszony tulajdonképpen világméretekben is pozitív példa lehetne. Megérné az alaposabb elemzést annak vizsgálatára: hogyan jöhet létre ez a har­monikus együttműködés más-más társa­dalmi berendezkedésű rendszerek között? Melyik az a döntő ok, amely ezt indokol­ja? A történelmi hagyomány? Igen, van­nak közös hagyományaink. Bizonyos kül­sődleges jegyek? Ilyenek is vannak. Mindköt ország európai, kis lélekszámú állam. Néhány gazdasági mutató? Finnor­szág gazdasági struktúrájában éppúgy, mini hazánkéban nagy szerep jut a külr kereskedelemnek, a más országokkal való gazdasági együttműködésnek. Bőven lehet­ne sorolni az összetartó, az egymásra utaló tényezőket. A leglényegesebb azonban minden bizonnyal az, hogy országaink ve­zetőinek találkozásai erősítik á reményt:. közös erőfeszítéseink nyomán közelebb kerülhet a kontinentális konferencia idő­pon L ja. Államközi kapcsolataink erősödését, a gazdasági szálak gyarapodását a dolgok természetes rendje szerint a nagyobb kul­turali.sc,sere, a nagyobb idegenforgalom is kísérte. Kállai Gyula „népi diplomáciá­nak" nevezte a tömeges utazásokat, a két országban élő emberek személyes , eszme­cseréjét. A . „népi diplomaták'' száma or­szágainkban minden bizonnyal a jövőben még szaporodni fog. Fock Jenó látogatása része — és fontos állomása — egy folyamatnak, a magyar— finn együttműködésnek. Két kis állam magas szintű konzultációjára kerül sor Helsinkiben. Mégis — éppen a magyar— l'inn kapcsolatok példamutató jellegéből, országaink közös, kitartó erőfeszítései bői következően — túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Európa és a béke szempontjából egyaránt fontos megbeszélések lesznek majd az északi rokonnép fővárosában. Kereszty András végzettségűek jönnek általá­ban, s műveltebbek nem isz­nak annyit — vagy ügyeseb­ben palástolják. — Milyen eredménnyel jár a kezelés? — Élihez szükséges tudni, hogy a kezeltek egy része — De, és örül, hátha meg- bírósági vagy tanácsi kény­gyé®yulok. szer hatására jön, mások önként keresnek fel bennün­— Gyerekei vannak? fcet Megfigyeltük az utóbbi — Két lányom. Az egyik háram éven belül kezelt be­19, a másik 17 éves. hegeket, akiket kötelezték a — Mit szóltak hozza, hogy kúrára. Huszonkettő közül az anyukát gyakorta része- — akiket sikerült felkutat­gen látták? Eltitkolni csak nunk —, sajnos mind isznak nem lehetett! ma is. Jelentős részük rette­— Persze, hogy nem. Egy- gésben tartja a szomszédo­szer kint voltam a földben, kat és a családtagokat Akik Hazafelé menet betértem az önként jelentkeznék, azok útmenti kocsmába. Hívtak hálás betegek, eg"üttmú­is mindig a többiek, Rózsi ködnek az orvossal. A pszi­gyere be, csak egy fél őrá- choterápiás kapcsolat fél si­ra. Hazáig nem is értem eL ker. Az útmenti árokban talál­tak meg a lányaim meg a férjem — éjszaka. — Mikor magához tért, mit mondtak a gyerekek? „En is így akarom" A rendelési idő vége felé jár, amikor egy 190 centi — Hát könyörögtek: anyu- magas flataiembert tessékel kám, meddig lesz ez így? — Hány éves, kérdezem meg végre? — Negyvennégy ... A másik nő tréningruhá­ban, magába roskadva hall­gatja beszélgetésünket Egy­más után gyújtja meg a ci­garettákat. ö még csak má­sodszorra van itt. A nők: zugivók az élére. Ügy tervezik, hogy középfokú oktatási intézmé­nyek, továbbá a nagyobb al­sófokú oktatási létesítmé­nyek. a gy ógypedagógiai is­kolák és a jelentősebb nép­művelési intézmények a jö­vőben önállóan gazdálkodó intézményekként működhet­nek majd. Ezzel egyidőben egyes intézmények vezetői nagyobb hatáskört is kap- i najk„ az üvegekre. nak. így például az oktatási, a gyermekvédelmi, továbbá a népművelési intézmények belső munkarendjét a felet­tes szervek jóváhagyása nél­kül az igazgatók állapíthat­nák meg, természetesen az érvényes jogszabályok kere­tein belüL A tervezett változtatások­kal párhuzamosan szükséges­sé válik az iskolai rendtar­tások módosítása, illetve az új rendtartások kiadásának előkészítése. A változásokkal összhangban korszerűsíteni és egyszerűsíteni kell az intéz­mények költségvetési gazdál­kodásának rendjét, gazdasági ügyvitelét is. (MTD be az asszisztensnő. Kisfiú­sán, kezét dörzsölve adja elő, hogy ő tudja, ma nők számára van rendelés. De elhatározta, hogy — ha tö­rik, ha szakad — leszokik az ivásról. „Nem tudok mértéket tartani doktor úr. Eddig neim történt még semmi, de ez rosz útra ve­zet". Az orvos megértően hall­gatja, majd megkérdezi, ml Az orvossal a rendelőben az oka ennek a hirtelen el­beszélgetünk. Az alkoholis- határozásnak, ta nőkről kérdezem. — Üjból nősülni szeref­— Nők kevesebben van- nék, de a kislány egyetlen nak — mondja. — Illetve Kikötése ez. helyesbítek: kevesebbről tu- Az orvos elsorolja, mi kell dunk. Többnyire zugivók, még az" elhatározáson kí­otthan isznak. Főleg azok, vül: „Generális kivlzsgálá­akik nem dolgoznak. Már- s^ kell átesnie. Mikor itt csak unalomból is „rájár- az összes papír, kap anta­Aztán ethyl tablettákat, minden kezdődnek a családi konf- reggel egyet be kell szednia liktusok. Ha napközben alkohol* — Akik eljutnák az. orvo- iszik, nagyon rosszul lesz sig, mivel indokolják szen- Hetenként pedig külön ke­vedélyüket? zelésre, próbaitatásra kell — Legtöbbször a rend e- bejönnie. A cél az — mond­zetlen életviszonyokkal. Van ja az orvos —, hogy megun­egy betegem például, akiről dorodjon az italtól" első látásra azt hittem, rossz A fiatalember élénken helyen jár, vagy hozzátar- bólogat: „Én is xgv akarom", tozója miatt jött. Fiatal, Mikor becsukódik mögöt­csimos, intelligens külsejű, te az ajtó, az orvos meg­Aztán elpanaszolta, hogy jegyzi: otthon nem tud ellenállni az „— Csak a pillanatnyi lei­italnak. El van keseredve, kesedés holnapra el ne il­mert nem talál megfelelő lanjon!" munkakört. Előző munkahe- Cin kan Ágnes

Next

/
Thumbnails
Contents