Délmagyarország, 1971. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-17 / 14. szám

h //6c. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Qr. .% Cv O í Vo H'Jr • A MAGYAR SZOCIALISTA M U N KAS fi A RT LAPj A 61. évfolyam, 11. szám 1971. JANUAR 17., VASÁRNAP Megjelenik hétfő kivéte­lével mindennap, hétköz­nap 8, vasárnap 12 oldalon. ARA: 1 FORINT „Derűlátással tekintek a tárgyalások elé" Fock Jenő nyilatkozata finnországi útjáról Fock Jenő, a Magyar Forradalmi Mun­kás-Paraszt Kormány elnöke — mint már a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala bejelentette — a Finn Köztársaság kor­mányának meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Finnországba utazik. Elutazása előtt többek között az alábbi nyilatkozatot adta: — Örülök, hogy a Finn Köztársaság kormányának meghívására látogatást te­hetünk az ezer tó országában. Olyan ba­rátokhoz indulunk rövidesen, akikkel nemcsak a nyelvrokonság fűz bennünket össze, hanem a béke biztosításának nemes eszméje és a számos kérdésben megnyilvá­nuló nézetazonosság is. — Megtiszteltetést jelent számomra, hogy kapcsolataink történetében az első kormányfői szintű magyar delegációt ve­zethetem Finnországba. Péter János kül­ügyminiszterünkkel és küldöttségünk vala­mennyi tagjával a tárgyalásokon, de a tár­gyalótermeken kívül is, az országaink kö­zötti kétoldalú kapcsolatok további erősí­tésére törekszünk majd. Derűlátással te­kintünk e tárgyalások elé. A Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság államközi kapcsolatai ugyanis határozot­tan jók, s megítélésem szerint lehetőség nyílik gazdasági, kereskedelmi és kulturá­lis együttműködésünk fejlesztésére. (MTI) Gierek látogatása Prágában Á CSKP KB és a cseh- kai Bizottságának tagja, a elnök fogadta. Jelen volt szlovák kormány meghívásá- lengyel minisztertanács el- több más vezető személyi­ra szombaton a kora délelőtti nöke. ség is. órákban -egynapos baráti lá- A lengyel vendégeket Gus- A csehszlovák és lengyel togatásra Prágába érkezett táv Husák, a CSKP KB első párt- és állami vezetők tár­Edward Gierek, a LEMP KB titkára, valamint Lubomir gyalásairól szombaton este első titkára, valamint Piotr Strougal, a CSKP KB el- kiadott közös közlemény Jaroszewicz, a LEMP Politi- nökségének tagja, miniszter- megállapítja, hogy a megbe­i».np«.iii».mü .,,.,,m m m,lmaummmmmi^——w széleseken a felek kölcsönö­sen tájékoztatták egymást a Szegeden tavaly 355 millió doboz gyufa készült A magyar gyufaiparnak kában), kiderül, hogy egy két gyára van, a budafoki esztendő során hárommil­és a szegedi. Az utóbbi áll üárd szál gyufát gyújtunk az első helyen, mivel évente meg. százmillió dobozzal többet CSKP és a LEMP tevékeny­ségéről és jelenlegi célkitű­zéseiről, a szocialista építő­munka tapasztalatairól és problémáiról. A megbeszéléseken érté­kelték a két pártot és orszá­got összefűző általános kap­csolatokat. A tárgyalásokat a szívélyes barátság és a köl­csönös megértés légköre, va­lamint a megvitatott kérdé­sekben kifejtett nézetek tel­jes azonossága jellemezte. Edward Gierek és Piotr Jaroszewicz rövid, egynapos látogatás után szombaton ha­zautazott Prágából. Új hidak épülnek Negyedszázada, 1946. ja­nuár 18-án avatták a felsza­badulás utáni első állandó jellegű budapesti Duna-hi­dat, a kilenc hónap alatt épült Kossuth-hídat. A szak­emberek tízéves működésre tervezték és csak másodren­dű terhelésre volt alkalmas. A tervezett ideig kitartott, becsülettel szolgált a Kos­suth-híd, amelyet tíz eszten­dő elteltével, 1956-ban elő­ször a közúti, majd a gya­logos forgalom elől is elzár­tak. Az elmúlt huszonöt esz­tendő alatt egyébként nem­csak a második világhábo­rúban elpusztult hidakat építették újjá, hanem sok újat is emeltek, A Kossuth­híd „óta", mintegy 3600 híd épült az országban, összesen 54 000 folyóméter hosszúság­ban. Jelenleg 12 000 külön­böző méretű hidat tartanak nyilván, értékük 4,5—5 mil­liárd forint. A legkisebb híd kétméteres — az ennél ki­sebb csak áteresznek számít — a legnagyobb — az Ár­pád-híd —, körülbelül egy kilométer hosszú. A negyedik (jtéves terv­ben tovább bővül mind a fővárosi, mind az országos hídhálózat. Erre a célra 2,5 milliárd forintot fordítanak, csaknem kétszeresét az elő­ző tervidőszakban felhasz­nált összegnek. A KPM és a tanácsok együttesen éven­te mintegy 400 küldönböző hidat építenek. Vidéken több városban, kőztük Mis­kolcon és Pécsett épül a fő­városiakhoz hasonló magas­vezetésű út, felüljáró. A tervidőszak fontos beruhá­zása az épülő algyői közúti Tisza-híd, s a kunszentmár­toni Körös-híd. Két új híd épül a Szamoson, megkez­dődik a győri Kis-Duna-híd kivitelezése és a csongrádi Tisza-híd beruházásának előkészítése. Hozzálátnak a makói Maros-híd átépítésé­hez, s ezzel együtt összesen 5800 folyóméter hosszúságú nagy hidat korszerűsítenek. gyárt, nagyobb a kapacitá­sa. A gyi+fagyártás gépei ré­gi találmányok, az elmúft fél évszázadban alig változ­tak valamit. A szegedi gyur fagyár műszaki gárdája mégis talált újítani valót a technológiai sorban. A do­bozkák külső és belső ré­szének adagolását egy ügyes rázó és továbbító szerkezet­re bízták — eredményesen. Ezzel sikerült elérniük, hogy kevesebb munkáskéz fáradjon el, mint régebben. A szegedi gyár tavaly azt a feladatot kapta, hogy 314 milió doboz gyufát gyárt­son. Később „felemelték" a tervet a munkásokkal egyet­értésben, építve a szocialis­ta munkaversenyben tett vállalásaikra. Á korrigált terv 347 millió doboz gyu­fát követelt a szegediektől. Feladatuknak sikeresen ele­get tettek, hiszen az 1970-es esztendő termelésének vég­eredménye 355 millió doboz gyufa volt. Naponta több mint 1 millió és 250 ezer doboz készült. Általában a szegedi gyár naponta 1 millió 200—300 ezer. a budafoki pedig 800 ezer doboz gyufát gyárt. A termelés teljes egészében a hazai piacra kerül. Tavaly ugyan eladtak küldföldön is kisebb mennyiséget, de az idén egyáltalán nem szállí­tanak más országba. Ez azt is jelenti, hogy évente kö­rülbelül 600 millió doboz gyufát vásárol a hazai kö zőnscg. s ha beszorozzuk ? dobozok számát ötvennel (annyi szál van egy doboz­Uj a hideget Az ország egyik leghidegebb városai közé tartozik Sze­ged. De vannak, akik a fogvacogtató hidegben is kínt, a szabadban végzik munkájukat. Ilyenek az építők, akik cö­löpöket ásnak, talajt egyengetnek. Nekik a hó nem a szán­kópályát. jelenti, a zúzmara nem a fákat tündérruhába öl­töztető tündér, hanem ellenség, akit le kell győzni, hogy a következő télen már nem a földön, hanem a házakon ra­gyogjon a szikrázó fehérség. S A gép után az emberek veszik birtokukba azt a terű­letet, amelyre majd a ház épül. Cölöpásás folyik tarjáni módra buszok Tarjáuba Csúcsforgalomban ötpercenként jön egy Jó hírrel jelentkezett hét útra a MÁV Igazgatóság A Volán terveiben egyéb­végere a 10-es Volán: ismét előtti hagyományos busz- ként az is szerepel. hogy tett egy lépést a tarjáni megállóba. ezt a fontos járatot tovább buszközlekedés fejlesztésére. A 9/A betétjárat forgalmát fejlesztik, ahogy a körül­Hettötól, január 18-től be- két busszal bonyolítják le mények engedik. Máris föl­létjáratot indít a 9-es vonar úgy, hogy csúcsforgalomban vetődött, hogy ésszerű len­Ion, s így remélhetőleg minden öt percben induljon ne a g.es csúcsforgalmi ide­csökkenni fog ez a zsúfolt- Tarjánból, illetve Tarjánba jét is este 7-ig kitolni, ha ság, amely az utasok és ve- busz. A 9/A — atomkori ki- már a 9/a addig jár. Hi­zetök idegeit - ahogy la- íejezéssel élve — így a 9- szen este 6_7 között is punkban is többször megír- esek „felezesi ídejeben' csúcsforgalom van ezen a tuk — alaposan próbára tet- varhato: míg a 9-es minden vonaion Hasonló a helvzet te. A 9/A feliratú buszok óra 0,10, 20 30 stb. perce- a/ utolsó buszok indulásá­ugyanis éppen a csúcsíorga- ben indul, a betetjarat az 5, val. g lako,ság kérése nvo. lomban mentesítik majd re- 15. 25. 35. stb. percben. mán lapunkban elsóhajtott gebbi társaikat: reggel ha- a fontos tudnivalók közé óhajunkkal részben már romnegyed 5-től 8-ig. majd tartozik az is. hogy a be- egyezne az, hogv est« 11 délután 1-től este 7-ig koz- létjáratra érvényes a 9-esre után is legven még egv for­lekednek. (Az utolsó 19,Oo- szóló bérlet, nem kell a duló A Volán ahogy a kor indul Tartanból.) ^ kényelemért újabb anyagi mostani betétjárat beindí­A betétjárat megállóhe- áldozatot hoznia az utasok- tása is igazolja, lehetőségei­lyei természetesen meg- nak. Már akik — a több- hez mérten igyekszik a egyeznek a 9-esével egészen ségről van szó —, csak az kéréseknek eleget tenni: az a Radnóti gimnáziumig, Anna-kútig igyekeznek. A utána a 9/A a Kiskörúton többieknek jó lesz megfi- otPerc« !ndulasok m?r , a megy ugyan tovább, de nem gyelniük, hogy milyen jel- korszerű nagyvaros! kozle­áll meg az úgynevezett, „ka- zésű buszra szállnak, mert fedéshez illenek. Tarján ro­kasos templomnál", hanem különben, könnyen meges- hámos benépesedése is in­a fürdő mellett betér a Baj- het. nem jutnak el a víz- dokolja. hogy — amint a csy-Zsilinszky utcába: ott a művekig. Azt is tudni kell, Volán tervezi — még idén sarkon lesz a végállomása, hogy a 9/A csak munkaija- ehhez az igényhez újabb Innen azonnal indul vissza pokon közlekedik, a vasár- igényes változtatásokkal Tarjánba: a Kiss Ernő ut- napi menetrend egyelőre idomítja a városrész közle­cán át befordul a Lenin kör- változatlan, kedését. Még mindig szükség van a csákányra és lapátra. A hát­térben érdeklődő daruk figyelik, hogyan győzi le a fagyot az ember Somogyi ICárolyné felvételei A darunak is emberkéz teremti meg az utat. Készül már a sin, amelyen — szó szerint — tovább lehet állni egy házzal

Next

/
Thumbnails
Contents