Délmagyarország, 1970. december (60. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-25 / 302. szám

PÉN I EK, 1970, DECEMBER 25. 1 11 Nikolényi István VITA A TISZATÁJRÓL Polner Zoltán költö a versrovatról elmondta, több egyenrangú szegedi költőt szerepeltetett, akik évek múlva kötetekkel jelenúeznek majd. A 195 versből viszont csak 50 szegedi, ami aránytalan, jóllehet a versrovat színvonala kétségtelenül emelkedett. A Tisza táj ban nem/köteteket, verseket kell írni, s csak Ökrös László LÖVÉS AZ IRODALDMLÓL K

arácsonyi hagyomány, hogy szerkesztőségünk több-kevesebb következetességgel megrendezi a Tiszatáj soros évfolyamának vitáját. A Sajtóház klubjában rendezett vitán egyetlen évfolyam, a legutóbbi ürügyén általában volt szó a Tiszatájról — ami reális. A folyóirat szerkesztésének, tartalmi-formai mutatóinak hoszszu éves előzményei vannak, a hagyományőrzés, -fejlesztés folyamatából kiszaki Ihatatlanok. Így történhet, hogy a felemlített kritizáló és dicsérő hangok évről évre visszacsengenek, más-más nézőpontból, ám olykor-olykor szinte szó szerint. A rovatok értékelésénél annyi változás azért szembetűnő, hogy a koncepciójában korábban vitatott lírai rovatot most egyértelműen dicsérték, bíráló észrevételek inkább a kritikai és tanulmányrovat struktúrájáról, szelekciójáról, Írásainak stílusáról hangzottak el. Megjegyzéseket hallottunk a címlapról, melytől esztétikusabb küllemet várnak. Bevezetőt Bata Imre Irodalomtörténész mondott, szellemesen, oldottan, előlegezve az egész est fesztelen hangnemét • A szerkesztésről és nem a tartalomról, a munkatársakról szólnék — szögezte le Bata Imre. — Tájjellegű legyen a folyóirat sugallja a hely, Szeged szellemét Tradíció: ha Debrecen a küldő. Szeged a befogadó. Indoklásul elég Mocsár Gábor nevét említeni. aki Debrecenből jött, Szeged tüntette ki. Közismert, az idei évben őrségváltás zajlott le a szerkesztőségben. A provincializmusról. Nem földrajzi fogalom: arányérzék, folytonossághiány, homogén szellem. nivó kérdése, mindig konkrét kérdés. Ez a probléma háttérbe szorul a Tiszatájnál — garancia erre a szerkesztőség. Szegeden Jó levegője van a szellemnek. Az új szerkesztő elmondta, mit akar, s jót akar, noha nem értünk mindenben egyet A folyóirat intézmény, a szellemi mfi~ Manapság már mindenki örül a télnek. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is. Nem tetszik elhinni? Pedig az Északi-sarkon, az eszkimók el sem tudják képzelni az életüket tél nélkül, s a Délin a pingvinek is csak akkor érzik jól magukat, ha csikorgó hideg van. A nápolyiak kiszaladnak az utcára örömükben, amikor hull a hó, nem is szólva az afrikaiakról Stockholmban. Mi. szegediek, is nagyon örülünk a télnek. Télen minden más. és mégis olyan jó meg szép. Persze. ha kicsi hó esik, csak kicsit örülünk, de ha sok hó esik, akkor nagyon. Legjobban a városi tanács örül. ahol már nyáron gondoskodnak róla, hogy télen minden olyan jó legyen, s a takarékba teszik azt a pénzt, amit a hóeltakarításra szánnak. Most csak elviszik a takarékkönyvet az OTP-be, s máris rendben van. Annak külön örülnek, bogy az idén kétszer is öt találatuk volt a lottón, úgy hogy prémiumot tudnak majd adni azoknak a robotoknak is. akik készültségi szolgálatban vannak hely kerete, s ez vidéken fontosabb mint a fővárosban, ahol iobb a szelekció, ahol az intézmény önmagától is él. A Tisza táj ugyanis nem életképes meg attól, ha létezését kimondják. Kevesen dolgoznak vidéken, ozorai huszárok, akiknek körbe kell járni a hegyet, hogy lássák: sokan vannak. A hétköznapokban kell prezentálni egy magatartást, itt és most. Az igérty nemcsak Írott malaszt, valóság is. Látszik a retnek versrovaton. A novemberi számban egyenrangon szerepeltek szegediek a fővárosiakkal, másokkal, egészséges heterogenitással. llia Mihály jó szemű szerkesztő, rovatában kellett felfedezni Veress Miklóst ls. Higgadt a folyóirat belső struktúrája, az anyagoknak ízlésbeli fedezete van. Nincs szerkezete viszont a tanulmány- és kritikai rovatnak. A megítélés jó, a szöveg olykor rituális, egyéni hév, meggyőződés nélküli, sztereotípiákban fogalmazó. Nem talál a nagy feladatokhoz mindig méltó szakembereket A folyóirat elméleti vonala nincs szinkronban a szépirodalmival. Ugyanakkor nagyszerű folyamatot őriz a szomszéd népek irodalmának közlésével, a híd. szerepének vállalásával. A romániai írók hamvas anyagot hoztak az életből, miközben maiak tudtak maradni. A küllemről lehet vitatkozni, de feltétlenül kifejezi a belső tartalmat ami az olvasóra vár fellapozáskor. Kívülről úgy látszik, együtt van, helyén van Szeged szellemi társadalma. Az anyagok szellősen tagoltak, szembetűnők, a prózai rovat lábujjhegyen tparkodásában is igény fejeződik ki. Csak sajnálni lehet a tanulmányrovat akadémikus hangvételét hozzáállását egyenetlen dolgozatai olykor a jegyzetelés stádiuméban kerülnek nyilvánosságra. Nincs orientáció, egyéniség, s az Örökség rovatról sem lehet tudni, mikor örökség, mikor öregség. Kevesebbet kellene adni, átgondoltabban, • a hagyomány dolgában is van még teendő. az épftési osztályok komputerei mellett Nem is csúszik be most majd semmilyen számítási hiba: ezen a télen nem lesz meglepetés a hideg s nem hull majd teljesen váratlanul a hő. De nemcsak a városi tanács őrül, hanem a kommunális üzem ls, akire azt a sok-sok pénzt költötték. Hiszen ők nem is ismernek nagyobb boldogságot annál, mint azt. hogy házfaltól házfalig eltakarítják a havat az utcákról. Mint mindig először a külső városrészekben kezdik, de annyi nagyszerű hómarójuk, seprőgépük, markolójuk, s teherautójuk van. hogy a főútvonalakkal és a belvárossal is fél óra alatt végeznek. Az igazgató bácsi most nem is nyilatkozott az újságban, mégis minden úgy megy, mint a karikacsapás. Nagyon örülnek az Ingatlankezelő Válalatnál is a télnek, mert minden háztető meg eresz kitűnő állapotban van, volt idejük nyáron alaposan ellenőrizni és kijavítani őket. S nincs már olyan ház Szegeden, melynek tetejére ne lenne felszerelve a hótót p-fawotl előnyére válik a kö.tőnek, ha terméséből egyszerre többet publikálnak Feldolgozásra vár viszont a 25 év bibliográfiája Csaplár Ferenc irodalomtörténész kiemelte; a Tiszatáj okosan figyel a szomszédos magyar irodalomra, noha tájékoztató anyagában túlzottan tanulmányszerű, a külföldiek oldottabb, közvetlenebb bemutatása vonzóbb az olvasónak. A folyóiratban több írás található, melv tartalmilag stilisztikailag kilóg, s vonatkozik ez a sokszor amatőr színvonalú fotóikra is. Veress Miklós költő szerint egészséges a szegedi költők aránya, bár nagyobb mozgással, más fórumok lírai anyagának cseréjével értékesebb lehetne. Forgó Pál, a megyei pártbizottság munkatársai hangoztatta: helyes, ha a Tiszatáj betölti a szomszédos irodalommal összekötő híd szerepét A kritikai rovat bírálata nem először hangzik el, viszont felvetődik a kérdés, hol nevelődjenek a kritikusok. Mert Kovács Sándor Iván rovatvezetőnek a fiatalok felkarolásában komoly érdemel vannak. Mocsár Gábor író szerint is a határontúli magyar Irodalom propagálása volt a Tiszatáj legszebb tette az elmúlt időszakban. Pünkösti Árpád újságíró, a szegedi tudományos életet hiányolta a Tisza tájból, egyebek közölt természettudósok írásait nagynevű elődjeikről. Bárdos Pál író arra figyelmeztetett, nem kell Budapestnek szentesíteni valakit althoz, hogy belépjen a Tiszatájba: ennek ára a színvonal. Arra kell törekedni, hogy a legjobbakkal együtt szerepeljenek szegediek, a versenyt vállalni, kockáztatni kell. Andrdssy Lajos költő örömmel állapította meg; a Tiszatáj köre akar dolgozni, s ezt a munkát hivatalosan támogatják, ami garancia a Jövőre. Végül Havasi Zoltán főszerkesztő elmondta, lényeges szempontokat kapott a vitától, s biztos lehet benne: az eddigi erények megbecsülése mellett a korigényt kell erősíteni. A vitát Bata Imre foglalta öszsze, zárta lefogó. Az IKV ki is hirdette, hogy akinek netán mégis fejére esik egy hó- vagy jégdarab, annak árva gyerekeit nagykorúságukig ingyen nevelteti. Persze az IKV alkalmazottal !s örülnek. Nemcsak annak, hogy most már nem házmester a nevük, hanem gondnok, ezenkívül még annak is, hogy a csúszós járdákat hajnalonként behinthetik homokkal. Hajnalban a legtisztább a levegő a városban — ezt mondta tegnap apukám is, amikor hajnalban jött haza. s anyuka azt felelte neki. hogy amit mond. az homok. Pedig ők nem ls gondnokok. Erről jut eszembe, hogy apuka ls őrül a télnek, mert végre nem kell jógáznia hordhatja helyette a tüzelőt a pincéből a második emeletre. A télben az is jő, hogy már elfelejtette: a nyáron két mázsával kevesebbet rakott le a szenesember . viszont 20 forinttal többet számolt érte. Persze manapság már nem mindenki fűt szénnel meg fával. Ahol központi fűtés van. ott az IKV annak örül. hogy mennyi gyönyörű bundában meg télikabátban ülnek a lakók a szobában. Ahol pedig olajjal fűtenek, ott azután igazán mindenki örül. Az AFOR annak, hogy pompás kútjait még a város szélén Ls megcsodálják a belvárosiak. Szinte sorba állnak azért, hogy egy-egv pillantást vethessenek rájuk. A Volán meg az Univerzál szintén örül mivel egymással vetélkedve szállíthatja haza a sok-sok kanna fütőninlat r\z embereknek. A viilemortársasá'taál azo"b<>n akad egy kis szomorúság is. HiáA

zok. akik irodalmi-művészeti vitákon részt veszek tgyre gyakrabban és egyre indulatosabban hallanak egy egyébként nem teljesen új jelenségről. Szóvá teszik a vitákon. hogy különösen fiatal íróink, művészeink alkotásai között sok olyan művel találkozhatunk, amelyek nem a mi és mai valósagunkból indulnak ki nem arra építenek, hanem előszeretettel másolnak külföldi, ne kerülgessük a szót. nyugati példákat. Ezért aztán e művek, minden látszólagos harsányságuk ellenére valójában vértelenek, erőtlenek. nem üt át rajtuk a valóság éltető melegsége. Vannak, akik ennek a folyamatnak gyarapodó jeleit és termékeit látva, harangokat kongatnak, tragédiáról beszélnek, lelki szemeik elé a nemzeti művészet pusztulásának szörnyű vízióját rajzolják fel. Mások csak legyintenek. mondván, epigon művészet mindig is volt. és mindig is lesz, nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak. A fiatalok majd kinövik, s visszatérnek a valósághoz. Nem kell túlságosan nagy bölcsesség annak belátásához, hogy egyrészt mindkét álláspontban van valami igazság — nem az persze, hogy nemzeti művészetünk katasztrófa felé közeledik —, másrészt mindkettőben jelentkezik valami sajátos túlzás, az elsőben a túlhajtás, a másodikban a bagatellizálás veszedelme. De akárhogyan is van. ezzel a dologgal — éppen a túlzások figyelmeztetnek rá — szükséges is és érdemes is foglalkoznunk. Miért szükséges? Ha azt gondoljuk — márpedig azt gondoljuk —, hogy minden igazi művészet lényege a valósággal való kapcsolattartás, ennek a kapcsolatnak a minősége. Intenzitása, mélysége és ereje, akkor nem tarthatjuk művészetnek, ami ennek a valóságnak hátatfordítva egy spekulációs modellből indul ki. Mesterkélt csináltság lesz ugyanis ennek a magatartásnak ba van az a sok gyorsan rohanó tuja, sőt hiába készítették el a tarjánl kétvágányú magasvasút távlati terveit, a közönség mintha átpártolt volna az autóbuszra. Ez érthető is. az autóbuszok percenként közlekednek, s még télen sem maradnak kl járataik. A megértő odesszaiak kérték is az AKÖV-öt. hogy legalább télidőben kímélje alkalmazottait, s engedje meg nekik, hogy ne álljanak meg minden megállóban. Ennek azután az utasok is, meg az AKÖV-ösök ls nagyon örülnek. Hiába, ilyen a tél! Most már a vasútnak sem okoz gondot. hogy a vonatok félórákat késnek, mint nyáron szokták. Mindenkinek szép a tél, mindenkinek jó a tél, csak rám, meg a többi gyerekre nem gondol senki. Igaz, anyukám is boszszús, hogv kénytelen ugyanabban a csizmában járni egész télen, mert hiába változik a divat, sajnálja eldobni, mert se a sarka nem roggyant meg. se nem ázik be. De az én cipőm, az milyen! Csúszkálhatok vele órákig, rugdoshatom napszámra a jéggé fagyott havat, sc a talpa nem nyílik szét. se a festék nem pereg le róla. Sőt. most meg azt olvasom az újságban, hogy a felnőttek ródlipályát építettek nekünk, s ezentu] már a nufzeum előtt sem szabad játszani, pedig onnan olvan jól ki lehetett, csúszni a Tanácsköztársaság útiára. Es az olvan cikis volt. amikor éppen jött a 6-os busz! Na de azért én is örülök a télnek. m»rt ba már minden szevedi örül n°ki, biztos van benne valami jó is. az eredménye, olyan n ű jrrvly epigon \oltái inessz ól „. • u ja. \z efféle müveknek mini • >zudott. nincs elcv n hatása. :tele, bár bizonyos köri: • •: ék között — s ezt is el kell ismernünk — átmenetileg divatossá, fplkapoltá válhatnak, hoív azután nagyon gyorsan elsüllyedjenek az idő kérlelhetetlen es kíméletlen süllyesztőjében. Ebben persze nem az a baj, hogy a rossz művek idővel eltűnnek; nem kár értük Az a baj, hogy ezek az epigonművek, ezek a silány lenyomatok olyan mondanivalóban. hangulatban, világérzésben közösek, amellyel nekünk nagyon sok a vitatkozni valónk. Valami példafélére hivatkozva felidézhetjük egyebek közt az úgynevezett abszurdirodalom hatásait. Tudjuk, ez a sokat vitatott irányzat a kapitalista világban született, s megdöbbentő, tragikus dolgokat mondott el erről a világról. De erről a kapitalista vlágról beszélt, az életet ebben a világban tartotta és tartja reménytelennek. Amikor mi annak ideién, először a Thália Stúdió Godotra várva előadásán közelebbről is megismerkedtünk ezekkel a drámákkal, ezzel a világgal. előre lehetett látni, hogv nálunk is lesznek majd az abszurdoknak szorgalmas utánzói. Méghozzá nemcsak a megújított formanyelvet, az abszurdok új ki fejezési apparátusát veszik majd át. hanem a lényeget, a tartalmat, a mondanivalót, a világlátást is. így is történt. Van persze átlényegített „ma-' gyar abszurd" is. Ezt a fajta művészetet ugyanis formai apparátusként is fel lehet fogni, s ha stílusnak tekintjük, mint minden más stílusirányzat, ez is összekapcsolható a magyar valósággal. Örkény remek Tótékja Egyperces novelláival együtt így született, s így született néhány más, csakugyan kitűnő írás. De a többség nem Ilyen. Nem képes a stílus és a lényeg között különbségtételre. s az abszurdoknak csak a kapitalizmusra érvényes, arról szóló pesszimizmusát átviszi az egész világra. az egész emberi létre. reménytelennek, kilátástalannak tüntetve fel a földön magát az emberi sorsot. Ha ezt elfogadnánk, abbahagyhatnánk minden emberi erőfeszítést, amely a világot jobbá és szebbé kívánja formálni — mert végül is még a legkisebb jószándékú emberi törekvés mögött is ez a kozmikus méretű cél lappang — s akár főbe is lőhetnénk magunkat. Ha az élet általában épp olyan reménytelen, mint a kapitalizmusban, mi értelme yan az emberi erőfeszítéseknek, az emberi cselekedeteknek, sőt mi értelme van magának az életnek is? Lőnek ránk ebből az iro. dalomból, ez a dolog lényege, s nyilvánvalóan nem vagyunk, nem lehetünk olvan együgyűek, hogy kitárt mellel odaálljuk e lövések elé. Ezeket a lövéseket persze nem jogi értelemben kell elgondolni; nem bűncselekményekről van szó. Egyfajta divattá vált és egyre terjedő világlátásról. Valójában sematizmus ez. Párja annak a régi. sokat emlegetett sematizmusnak. amelytől sikerült végre megszabadulnunk. Nem feltámaiásról van persze szó, hanem ellentétről. Csak abban közös mindkettő, hogy egyaránt valóságellenesek. élettelenek é» mesterkéltek. Ahogyan a X. pártkongresszuson Aczél György' mondotta: ,.Ma egyeseknél ezt (a régi sematizmust) egy ideje egy ellenkező előjelű, de önként vagy divatok, pózok hatasa alatt vállalt sematizmus váltotta , fel, amelynek csak a zülleni, hullani rendeltetett, a kiégett embereket ábrázolja — ugyanolyan egyoldalúsággal." Azt a régi sematizmust megszüntettük. Ezért érdemes ezzel az újjal is foglalkoznunk Egészen biztos ugyanis, hogy fiatal íróink. művészeink túllépnek majd rajta, ha egy kicsit segítünk nekik, és főképp akkor, ha majd észreveszik, hogy a divat pillanatnyilag még kórúlöttük csapkodó hulláma elül. és rájönnek, hogy lenyómatmű veikkel magukra marautak. (fe^alet 15. Kálmán MIÉRT ÖRÜLÜNK A TÉLNEK? — Pistike — mondta a tanító bácsi Pistikének —. a te házi dolgozatod a legjobb az egész osztályban. S milyen szépen rajzolsz! Jutalmad, azon kívül természetesen, hogy csillagos ötöst kapsz, az, hogy a szerkesztő bácsi beleteszi a Délmagyarországba. Mu&t őtülujnk a, titrJJk l