Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-14 / 241. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! mhs MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 60. évfolyam, 241. szám 1970. OKTÓBER 14, SZERDA Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FiLLSR Kínai-kanadai diplomáciai kapcsolat A Kínai Népköztársaság és Kanada kormánya úgy döntöttek, hogy kölcsönösen elismerik egymást és 1970. október 13-i hatállyal diplomáciai kapcsolatot létesítenek. A kanadai kormány a Kínai Népköztársaság kormányát Kina egyetlen törvényes kormányaként ismeri el Megállapodtak, hogy hat hónapon belül nagykövetet küldenek egymás országába. Panelépitkezésen télen is lehet dolgozni Jövőre 33 ezer lakást építenek az ÉVM-vállalatok Vásárhelyen Szeged szomszédságában ! Hódmezővásárhely a legnagyobb város, amely az elmúlt évtizedben igen sokat fejlődött. A hajdani mezőgazdasági település arculatát egyre jobban megváltoztatja az ipar. A tradícióval rendelkező majolikagvár és a kötöttárugyár mellett nemcsak határainkon belül, hanem azon túl is „jegyzik" a mérlegsyárat és a porcelángyárat. A szomszédos város kommunistái is megtartották pártértekezletüket, ahol Török József, a városi pártbizottság első titkára számolt be az elmúlt négy esztendő munkájáról, valamint a kővetkező évek tennivalóiról. Vázolta a város fejlődését, a lakosság életkörülményeinek "alakulását, a kulturális életet és mindazt a szép és nemes törekvéseket, amelyek meghatározták a vásárhelyi emberek mindennapjait. A küldöttek a pártértekezleten titkos szavazással megválasztották a városi pártbizottság tagjait és tisztségviselőit. A vásárhelyi pártbizottság első titkárának újból Török Józsefet, titkárának pedig Dohai Józsefet választották meg. Elkészült az előzetes értékelés az Építésügyi és Varosfejlesztési Minisztérium vállalatainak ez év első kilenchavi munkájáról. Az építőipari ÉVM-vállalatok az idén októberig mintegy egymilliárd forint értékű munkaval többet végeztek el, mint múlt év azonos időszakában. így hat százalékkal növekedett az építőipari termelés, pedig az anyagellátási zavarok sok gondot okoztak és az árvízi védekezéshez., majd a helyreállításhoz küldött segítség is sok erőt elvont a tervben előirányzott beruházásoktól. A munka szépséghibája azonban, hogy a termelékenység mindöszsze 3 százalékkal nagyobb, mint a múlt év első kilenc hónapjában, tehát a termelési többletnek mindössze 50 százalékát fedezték a munka hatékonyságának növelésével, a másik 50 százalékot inkább a munkáslétszám emelésével. Az ÉVM-vállalatok 13 479 új otthont, a múlt év azonos időszakához viszonyítva 450-nel több új lakást adtak át kilenc hónap alatt. Némileg javult tehát a lakásépítés üteme, de az év végi hajrá ma már nem kerülhető el. december 31-ig még 13 800 lakás építését kell befejezni. A feladatokat növeli, hogy ebben az utolsó három hónapban kell megteremteni a téli munka feltételeit, és egyúttal jól előkészíteni a negyedik ötéves terv évének lakásépítési programját. A zavartalan téli munka esélyeit javítja, hogy mintegy 20 százalékkal több lakás kerül tető alá a hidegek beállta előtt, mint tavaly ilyenkor. Budapesten. Győrött. Miskolcon. Szegeden. Debrecenben és Pécsett, valamint Dunaújvárosban a házgyárak és a panelüzemek szervezetebbé teszik a téli munkát. mert a falelemek szerelését a hidegben is folytathatják. A vállalatok megkezdték a jövő évi lakásépítési tervek előkészítését. Az eddigi tárgyalások alapján előreláthatóan jövőre mintegy 33 000 lakás átadására kötnek szerződést az ÉVM-vállalatok. Magyar-jugoszláv együttműködési megállapodás Fehértó forintjai Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti: Belgrádban, a jugoszláv kormány palotájában kedden aláírták a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködési bizottság október 12én és 13-án megtartott 5. ülészakának jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyvet Vályi Péter pénzügyminiszter, a bizottság magyar tagozatának elnöke és Nagy Ferenc, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) tagja, a bizottság jugoszláv tagozatának elnöke látta el kézjegyével. Az ülésszakról közös közleményt adtak ki, amely szerint a két szomszéúos ország gazdasági kapcsolataiban jelentős helyet foglalnak el és évről évre bővülnek a termelési kooperációk. Egyedül a gépiparban a már létrejött keretmegállapodások és további konkrét lehetősége A válogató asztalnál Szovjet—francia együttműködés Tegnap véget ért Georges Pompidou francia köztársasági elnök nyolcnapos szovjetunióbeli hivatalos látogatasa. Az esti órákban a francia államfő és kísérete hazautazott Párizsba. A hivatalos látogatás során folytatott tárgyalások eredményeképpen két nagy jelentósegü okmányt fogadtak el: a politikai együttműködést ós konzultációt részletesen meghatározó szovjet—francia jegyzökönyvet, valamint közös nyilatkozatot. amely tartalmazza a két félnek a nemzetközi kérdésekben, valamint a kölcsönös kapcsolatokban elfoglalt álláspontjait Képünk az ünnepélyes aktust örökíti meg a Kreml Katalin-termében: Pompidou (baloldalt) és Podgornij aláírja a megbeszélésekről kiadott közös nyilatkozatot. A szovjet—francia tárgyadsok befejező szakaszát és a közös okmányokat lapunk 2. oldalán ismertetjük. alapján 1971—75 között átlagosan évi 8—10 millió dollár kooperációs forgalom várható, gmi megközelítően a 2,5szerese az 1969. évi hasonló forgalomnak. Az árucsereforgalom várhatóan 10—12 százalékkal meghaladja az előző évit A határmenti árucsereforgalom a vártnál kedvezőbben alakult és eléri a teljes forgalom mintegy 10 százalékát. A felek ezen az ülésszakon különös figyelmet szenteltek a vízügyi- és a tudományosműszaki együttműködés kérdéseinek. A Dráva hajózhatóvá tétele, valamint a Duna—Tisza közén, a határ két oldalán létrehozandó öntözési rendszer jelentős előnyöket biztosít majd mindkét ország népgazdaságának. A tárgyalások szívélyes, baráti légkörben folytak és tovább erősítették a két ország jó kapcsolatait" — hangzik a közös közlemény. Váiyi Péter és Nagy Ferenc az ülésszak munkájáról nyilatkozatot adott az MTI belgrádi tudósítójának. Vályi Péter nyilatkozatában hagoztatta: — Ha reálisan értékeljük a magvar—jugoszláv gazdasági együttműködés eddig Nemcsak színekben gazdag reggeltől estig találnak teneltelt időszakát, azt állapit- j az ósz, hanem forintokban nivalót, húzzák a hálókat és hatjuk meg, hogy állandó i is. Kínálja kincseit; szólót, a válogatóasztalon „osztájavulás, szélesedés és a kap- ; gyümölcsöt és a szegedi táj- lyozzák" az árut. Jól sikerült csolatok elmélyülése követ- ban. Fehértón, a nagyra hí- az idén a mesterséges keltekezett be. A legmutatósabb zott halakat is. Október ele- tés. 1 millió 800 ezer ivadékjén kezdődött meg a Szegedi ra van szükség az állami Állami Gazdaság fehértói birtokon, de 4 millióról kékerületében az őszi halászás, szült a' számvetés. Az ivadéEz a nagy munka november kokat is átteleltetik és tavégéig tart. A 2289 holdas vasszal adják el különböző tófelület, ,.Halország'' gazda- gazdaságoknak, gon fizet. 18 millió forintos Vízországban a lassantermelési értéket vártak, de lassan sárguló nádasok köennél több lesz. Ezekben a zött időnként fel-felhangzik napokban mintegy száz va- a karbidágyú döreje. Riasztgon halat küldenek majd kü- ja a sirályokat. A kisvasúlönbözó piacokra. ton lovak - kocognak, vontatMinden halat kifognak ják a lórékat. Nagy munkát most, hiszen készülnek a tél- kínál a következő másfél re, a tenyészhalakat, az iva- hónap. Fehértó forintjaiból érintik, mint a turizmus és dé,kokoat a teleitetőkbe rak- az idén is bőven jut az állaa szépen kibonatkozó kisha- .'ak at- ahol átvészelik a hi- mi gazdaság nagy kasszájátárforgalom. I deg hónapokat. A halászok ba. Teleítetőkbe szMlRjik a halbradékok&t eredménye ennek az együtt működésnek egyrészt az ipari kooperáció egyre nagyobb szélesedése, másrészt pedig a külkereskedelmi forgalom növekedése. A forgalom ebben az évben — először — meg fogja haladni a 100 millió dolláros volument. — Áttekintettük a mostani időszak feladatait is. Érintettünk több nagyjelentőségű együttműködési kérdést az energetika, az olajipar, a vegyipar területén, a mezőgazdaságban és a cellulózeíparban. De foglalkoztunk olyan kérdésekkel is, amelyek a lakosságot közvetlenül