Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-13 / 240. szám

KEDD, 1970. OKTÓBER 13. Döntetlenek vasárnapja Sikersorozat-kosárban A megyei I. osztályú lab­darúgó-bajnokság hat va­sárnapi mérkőzése közül négy döntetlen eredméhnvel végződött. Pontosztozkodás történt a dorozsmai rang­adón is, s így a községi együttes tovább tartja má­sodik helyét a táblázaton. Eredmények: Szegedi Kender—Dorozs­ma 1:1 (1:1). Dorozsma: Ve­zette: Kovács 111. Az első 25 percben a vendégcsapat sorra vezette támadásait. A félidő közepe táján Aradi röviden hárított és Kovács íözeiről gólt fejelt. Utána a nazaiak átvették az irányí­tást, és a 30. percben egyen­lítettek: baloldali támadás végén Ökrös belőtt labdáját Tatai befejelte. 1:1. A Do_­rozsma végig többet táma­dott, a Kender kapuja előtt sok helyzet kimaradt. A rangadón a hazaiak köze­lebb álltak a győzelemhez, de a szegedi csapat lelkes játékával rászolgált a dön­tetlenre. Gyuris János Apátfalva—Alsóvárosi MÁV 3:0 (1:0). Szeged. Vezette: Aradi. Meglepetés a községi együttes biztos győzelme. Az Apátfalva sokkal gólratörőb­ben játszott, elsősorban ez döntötte el a pontok sorsát. Góllövő: S. Nagy (tizen­egyesből), Keresztúri, Vári. Hódmezővásárhelyi Metri­pond—Szegcdi Postás 2:2 (2:0). Szeged. Vezette: Hor­váth J. Szünetig jobb volt a vásárhelyi csapat, és több gólt ls rúghatott volna. A második 45 percben a Pos­tás olyan nagy fölényben játszott, hogy végeredmény­ben kis szerencsével meg­nyerhette volna a mérkő­zést. Góllövö: Csáki, Nagy F., illetve Kormányos (szög­letrúgása egyből jutott a hálóba). Rácz. Makói TVSE—Szőregi Rá­kóczi 1:1 (1:1). Szőreg. Ve­zette: Albert. Kemény, küz­delmes játékban először a vendégcsapat szerzett veze­tést Barna révén, majd a hazaiak 1 l-esből egyenlítet­tek. A büntetőt Szórát ka­pus értékesítette, aki ezúttal is a szőregiek legjobbja volt. A döntetlen eredmény egyébként reálisnak mond­ható. Makói Spartacus—Móra­városi Kinizsi 2:0 (1:0). Kis­zombor. Vezette: Lenkei. A makóiak fokozatosan fölény­be kerültek és a 30. perc­ben megszerezték első gól­jukat. Utána végig változa­tos volt a játék, a Kinizsi is sokat kezdeményezett. Góllövő: Köteles (2) Szentesi Kinizsi—Mind­szent 1:1 (1:0). Szentes. Vál­tozatos küzdelmet hozott a találkozó. Mindkét kapus előtt számos helyzet kima­radt, elsősorban azért, meri a kapusok jól védtek. Gól­lövő, Gazsi, illetve Ridegh. A bajnokság állása: 1. .Makói Sp, 9 6 2 1 21— 3 14 2. Dorozsma 9 6 1 2 19—14 13 3, sz. Kender 9 5 2 2 18—13 12 4. Apátfalva 9 6 ­3 17—14 12 5. Sz. Építők 9 5 1 3 24—16 11 6. METRIP. 9 4 3 2 18—14 11 7. Mindszent 9 3 4 2 18—10 10 8. Sz. Spartacus 9 3 4 2 15—11 10 9. Szent, Kinizsi 9 4 1 4 12—11 9 10. Makói TVSE 9 2 3 4 8—14 7 11. Sz. Kinizsi 9 3 ­6 12—20 6 12. Alsóváros 9 1 3 5 15—25 5 13. Sz. Postás 9 1 2 6 8—22 4 14. Szőreg 9 ­2 7 8—26 2 A vasárnapi fordulóban értékes győzelmeket arattak a szegedi kosaras-együttesek­Eredmények; SZEOL—Bp. HSC 63:32 (27:28). Budapest, 100 néző. Vezette: Bánkúti — Berki. NB Il-es férfi csapatunk összeállítása: Kecskeméti, Wirth. Faragó. Kisteleki, Zöllei. Csere: Sehmidt, Hé­zső. Kertész, dr. Dobó. A szabadtéri pályán lebonyo­lított mérkőzésen az első fél­idő a hazai csapatnak ked­vezett. Ügyes támadásaikkal 1—2 ponttal elhúztak a SZE­OL előtt. A második játék­részben is szoros volt a küz­delem. A szegediek ritkán értek el távolról kosarakat, de a palánk alatt Kisteleki Szoros a mezőny Az NB I B-s labdarúgó-baj­nokságban a 10. fordulóban a várt eredmények születtek. Az Egyetértés már 6 ponttal növel­te előnyét. Az élmezőny azonban tömör maradt, a 2. és a 10. he­lyen álló csapat közötti különb­ség mindössze 3 pont. Az NB I B-s labdarúgó-baj­nokság eredményei: Várpalotai Bányász—BVSC 1:1 (1:0). Szőnyi út. MAV-DAC-Székesfehérvári MAV 1:0 (0:0). Győr. 2 ezer né­ző. Kecskeméti Dózsa—Ganz­MAVAG 2:2 (0:0). Kőbányai út. Bp. Spartacus—BKV Előre 2:0 (0:0). Kőér utca. Zalaegerszegi TE—Ozdl Kohász 4:1 (4:1). Zala­egerszeg, 3 ezer néző. Egyetértés —Szolnoki MTE 1:0 (0:0). Sorok­sár, 2 ezer néző. Békéscsabai Előre—Debreceni VSC 2:0 (2:0). Debrecen, 4 ezer néző. Pécsi Bá­nyász— FŰSPED Szállítók 0:0. Pécsújhely. Egri Dózsa—Oroszlá­nyi Bányász 1:1 (1:0). Oroszlány. A bajnokság 1. Egyetértés 2. Kecskemét MAV-DAC 4. Bp. Spart. 5. Eger 6. G.-MAVAG 7. Oroszlány 8. FÖSPED !>. Pécsi B. 10. ZTE 11. Békéscsaba 12. DVSC 13. ÖZd Székesf. 15. Várpalota 16. Szolnok 17. BVSC • 18. Előre állása 10 7 10 4 10 6 10 3 10 4 10 5 10 4 10 3 10 2 10 4 10 3 10 3 10 4 10 4 10 2 10 2 10 3 10 2 3 - 16­4 2 14­1 3 11­4 3 9­4 2 14­3 2 16­2 4 14­2 5 7­4 4 10­3 3 18­2 5 15­4 3 9­1 5 13­2 4 8­5 3 12­2 6 7­2 5 18­2 6 4­- 4 25 - 8 19 - 5 19 - 9 18 - 8 1, -13 17 -12 1*. -12 17 -17 17 -12 16 -12 14 - 9 12 -18 12 -13 12 -10 10 -17 10 -22 9 -12 9 ragyogóan szerepelt, egymás után szerezte csapatának a pontokat. Ekkor már kidom­borodott a SZEOL együtte­sének jobb felkészültsége is. A legjobb dobók: Kisteleki 26. Zöllei 18, illetve Hajas 21. Jók: Kisteleki (a mezőny legjobbja). Zöllei. illetve Csernák. SZEOL—Szolnok 78:30 (28:14). NB II-as női mérkő­zés. Szolnok, 150 néző. SZE­OL: Körmöczy. Révész, Vigh, Balaton, Schmidtné, csere: Tóth M„ Halász. Re­mák. Krajkó, Kertész. Gun­da, Vass. A szegedi lányok már az első percben magukhoz ra­gadták a játék irányítását, s különösen közelről voltak eredményesek. Jó játékkal, még ilyen arányban is meg­érdemelten győztek. A leg­jobb dobók: Remák 20. Schmidtné 11. illetve Sztan­kó 10. Jók: Révész, Shmidt­né, illetve Major. Szegedi Postás—Szolnoki Vegyiművek 68—41 (29:18). NB III-as férfi mérkőzés. A szolnoki szabadtéri pályán lejátszott mérkőzésen a nagy meleg ellenére is biztosan győzött a szegedi gárda. A mérkőzés nagy részében fő­ként a fiatal játékosok ju­tottak szóhoz, és időnként színvonalas játékot is mu­tattak. A legjobb dobók: Pásztás 15. Vass 12 Ermé­nyi. Pál, 10—10, illetve Vár­szegi 17. Ismét a gyaloglók Hódmezővásárhelyen a megyei Felszabadulási Kupa harmadik fordulóján a gyaloglók voltak a legjobbak, és a serdülő Szabó Ferenc, továbbá Gulyás János aranyjelvényen belül kerültek. Most ls a legfiatalabbak okozták a legtöbb örömat, Pósa Aranka. Uhrln Ágnes, Pavlovlcs László. Sándor György és Csanádi Zol­tán. A szegedlek Jobb eredmé­nyei: Férfiak. Felnőttek és Ifjúságiak. 200 m: 1. Bittera (SZEOL) 24.9, távol: 1. Varga (SZEOL) 613, súly: 1. Törők dr. (SZEOL) 12,52, 2. Tamási (SZVSE) 11,68, disz­kosz: 1. Tamási 39.43. Serdülők. 100 m: 1. Laluska (SZEOL) 12.00, 2. Bacsó (SZVSE) 12.2. 600 m: 1. Csanádi (SZVSE) 1:28.8, 2 km gyaloglás: 1. Szabó (SZVSF.) 9:42.8, 2. Gulyás (SZVSE) 10:25.4. távol: 1. Szarvas (Szegedi Soort­iskola) 587, kalapács (5 kg) : 1. Pavlovlcs (SZEOL) 47.40, 2 Sán­dor (SZEOL) 43,98. Nők. Felnőttek és Ifjúságiak: 800 m: 1. Bárkai (SZEOL) 2:32.6, magas: 1. Tlchy (SZEOL) 150. Serdülők: 100 m: 1. Uhrin (SZE­OL) 12.8, 2. Pósa (SZVSE) 13.2, 300 m: 1. Pósa 43.4, 2. Laskal (SZVSE) 45.2, 3. Nagylván (Sz. SI) 47.3, gerely: 1. Fekete (CSSC) 36.56, 2. Csánvl (Sz. ST) 31,26, 3. Szendrel (SZVSE) 28,40. ADÁSVÉTEL 100 db sovány liba el­adó, Kiskundorozsma. érd.: Móra Ferenc u. 3/b, Soóe Imre. x Kifogástalan fekete Bö­sendorfer zongora eladó. Megtekinthető délután 5. tót Kecskeméti u. 29/a. Trágya eladó. Szent An­tal u. 8. Alsóváros, Anyakora eladó Szeged, Körtöltés u. 62. Agytollfelvasarlás, nyers­nőrfetvásárlásl Hívásra erte megyek. Értesítés levélben vagy telefonon. Szeged, Földműves u. 11. Telefon: 16-278. x Vadonatúj térít panoílx­bunda igényesnek el­adó. Alkony u. 16. x Ssép négyszemélyes gar­nitúra, háttámlás reka­miék, sezlon, olcsón el­adó. Lengyel u. 32. sz. Szent István térnél. Egy hold lábon álló ku­korlca sürgősen eladó. Érd.: Gogol u. 28. sz Acsék. 407-es Moszkvics eladó. Motort beszámítok. Dél­ceg u. 10. Kétssoba berendezés, konyhabútor, kályhák, tűzhely, apróságok el­adók. Boross József u. 20., kapu alatt jobbra. Bejáratott 412-es Moszk­vics sürgősen eladó. Te. felefon 16. Zákányszék. Városi gázhoz Héra fej, 3 literes gázbojler, régi típusú konyhabútor el­adó. Kiss u. 1.. 1. 3, 850 FIAT-ra való kocsi, takaró eladó. Tolbuhln sgt. 25. 1970—71-rc szóló kiuta­lást vagy 0 km-re Tra­bant személygépkocsit vennék. „Készpénz -2. 203 578" Jeligére a Hir. detöbe. CP-s Zsstawa személy­gépkocsi eladó. Szeged, Párizsi krt. 25. Bőr­ösök Istvánné. Javításra .szoruló nagy­ablakos Volkswagen sür­gősen eladó. Felhő u. 8. Erösita üj Böhm. 30 wattos eladó. Batthyány u. 3., I. em. 1. Nyolchetes fehér mala­cok eladók. Vennék egy női kerékpárt. Bártfal u. 6. Fodortelep. Vizsgáitatásra készülő Simson motor sürgősen eladő. Forgó Jenő, Sze­ged, II. ker. Bakonyi u. 11. sz. Csöves kukorica eladó. Hattyú u. 46/a. Érdek­lődni 16 óra után. PB gáztűzhelyet palack­kal vennék. „Sürgős" — 13 154. Jeligére a Saj­tóházba. Eladók: 450 literes, 150 literes boroshordók. es 50 kg-os mázsa, 20 kg Hungária mérleg. ke­ményfaágy betéttel, 10— 15—5 Hteree demtzso­nok, 10 literes kötetlen üveg, stelázsl, hordókor­csolya, árokfák, rádió, ereszcsatorna, kétszemé­lyes kajak, férfi és női kerékpár. Gogol u. 7. 1961-cs Autounion IDKW 1000 Super), ötszemélyes eladó. Telefon: 16-254. Olajkályha eladó. Odesz. szal krt. 46. Érd.: dél­után 4-től. Eladó egy pelyhes duny­ha és egy párna. Béke u. 6., udvarban Jobbra. Nyúlketrecek (flattatók ls) eladók. Szőreg. Lad­vánszky u. 44. Faréisporn kályha el­adó, Gutenberg u. 22/a, fszt. 3. Csöpi konyhabútor es 48-as nöi lrhabunda sür. gősen eladó. Érdeklődni délután 5 órától, va­sárnap egész nap. Sze­ged, Rákóczi u. 40. Gy ászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, drága Jó apa, nagyapa és rokon, dr. CSI­KV LÁSZLÓ főorvos 65 éves kó­lában elhunyt. Temetése október hó 14-én délután 3 órakor lesz a református temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, József Attila sgt. 130. T. 1720 Megrendülten tudatjuk. hogy szeretett férj, testvér és apu, OSVATH JÓZSEF, életének 81. evében hosszú szenvedés után Ti­hanyt. Drága haloltunk földi ma­radványalt október 13-áu 14 óra­kor a Dugonics-temető ravata­lozójából helyezzük örök nyuga­lomra. A gyászoló család, Zár­da u. 20. T. 1718. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerétéit lestvér. nagynéni és sógornő, özv. BABOS SAN­DOKNE Horváth Margit, éleié­nek 78. évében rövkl szenvedés után elhunyt. Temetése október 15-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. Londoni krl. 7. T. 1717. Mély megrendüléssel tudat­juk, hogy szeretett férj, édesapa, fiú és testvér, SZ.ABÖ FERENC, életének 32. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése október 15-én 15 órakor lesz a Gyevt termié ravatalozójából. A gyászoló család, Alkotmány u. 2. sz. T. 1715. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szereteti férj. édesapa és nagy­apa. ZVOLENSZK! ISTVÁN, éle­tének 67. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 14-én 13 órakor les/ a Dugonlcs­tenieto ravatalozójából. A gyá­szoló család, Nádas u. 6'a. T. 1713. Fájdalommal tudatom, elhunyt ILYES JOZSEFN® hamvát a Belvárosi temető hamvvederláro­lójából helyezzük örök nyuga­lomra október 14-én délután 2 érakor. A gyászoló család. Bér­kert u. 97. T. 1712. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GAL ISTVANNE, eletének 76. evében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése október 14-én 13 órakor lesz a Református te­mető ravatalozójából. Gyászpló eltartója, Nagyszombati u. 6. T. 17 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZILI ILONA, életének 72. évé­ben hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése október 13-án 15 órakor lesz a Gyevi temotö ravatalozójából. A gyászoló csa­lád, Bihari u. 53. T. 1708. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, testvér és rokon, DOKTOR LA­JOS Ecselgyárl nyugdíjas, életé­nek 68. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése október 14-én 15 órakor lesz a Dugonics­temető ravatalozójából. A gyá­szoló csalid. Cső u. 1. T. 1707. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, jó barálokiiyk, is­merősöknek. a ház lakóinak, akik szeretett halottunk, SAL­I.AY GYÖRGY temetésén megje­lentek, részvétükkel és virága­ikkal mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Attila u. 4. T. 1706. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, aki'' szeretett halottunk, PISZTRUI TIVADAR irmetcsén megjelen­tek. részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Csongrádi sgt. 41. T. 1700. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, N • MVT" 1STVAM temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fáidalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Szaty­maz. T. 1702. Köszönetet mondunk mindazok­nak. akiit szeretett halottunk, SAROSI SÁNDOR temetésén való megjelenésükkel, együttérzésüket fejezték ki. koszorú és vicágado­mányáikkal, mely fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyásíoló felesége, leánya és testvérei. T. 1722 Carmen kisképernyős tv kitűnő állapotban eladó. Bécsi krt. 18. Jó állapotban levő hor­dozható cserépkályha el­adó. Oroszlán u. 3„ I, 2. sz. Philips új magnetofon eladó. Petőfi Sándor sgt. 18. sz. Jó állapotban levő 7 da­rabból álló Felszabadulás hálószóbabútor eladó. Megtekinthető délután 4­től. Tavasz u. 15., fszt. X. a. Zomborl. Eladó antik hintaszék, nagy tükör, príma kály­ha. rézüst 60 literes. Érd.: délelőtt Újszeged, Odesszai krt. 24. Eladó egy T—5-ös Pan­nónia motorkerékpár, egy propán-bután gázforrasz­tó sürgősen. Érd,: Für­dők Mátyás, KUbekháza, Erzsébet u. 180. Duna televízió eladó. Al­földi u. 22., III. ép. D. lélpcsőház, Zsarkóék. Modern, új francia rö­vid fátyol eladó. Érd.: Gutenberg u. 14., fszt. 1. Eladó mosógép, törpe centrifuga, vezetékes gáz­tűzhely. Gutenberg u. 30. Krállk. Hamburger zongora el­adó, vagy bérbe vehptő. Este. Szeged, Csongrádi sgt. 2/a. Kifogástalan állapotban levő magaskerekü gyer­mek sportkocsi eladó. Oroszlán u. 4„ I. 5, Dr. Végh. 1000 db Newhampshire hathetes csirke rendkívül olcsón eladó. Ipoly sor 7. sz. x MB 1000-rs 12000 km-rel újszerű állapotban el­adó. újszeged, Odessza, 23. ép. III. 12. x Wartburg Lim. fehér 30 000 km-rel Igényesnek eladó. Érd. lehet: Föl­deák, Felszabadulás utca 15. sz. x Olajkályha, használt el­adó. Ugyanott gépírást vállalok. Géppel írhat nálam. Csányl, Szeged, Nemestakács u. 35. Príma keveset használt Slnger varrógép eladó. Használatlan magyar bé­lyegsorozatókat vennék. Kálmán L. u. 12. Kapu­val szemben. Eladók! Hármasszekrény, rekamié, sezlon, hálószo­babütor, konyhhabútor, asztalok, székek, ágyak, virágállvány, ruhaszek­rény, konyhakredenc, vá­rosi gáztűzhely, fotelok, tükör, egyajtós szekrény. Kossuth L, sgt. 32. HÁZASSÁG 53 éves Ipari dolgozó megismerkedne házasság céljából kis anyagiakkal rendelkező 42—48 éves elvált vagy özvegyasz­szcnnyal. „Lakás van 203 498" Jeligére a Hir­detőbe. 44 éves, csinosnak mon­dott házias özvegyasszony keresi korban hozzáillő, káros szenvedélytől men. tes férfi ismeretségét há­zasság céljából. Lakás van. Jogosítvánnyal ren­delkezők előnyben. „Ta­lán a jövő" 11 807. jel­igére a Sajtóházba, 24 éves 170 cm magas, érettségizett fiatalember megfelelő társaság hiá­nyában keresi hozzáillő leány Ismeretségét há­zasság céljából. „Fény­képes levelek" 11 791. Jeligére a Sajtóházba. Jó megjelenésű szenve­délymentes, özvegyember, rel megismerkednék há­zasság céljából 52—60 évesig. „Magányos" — 13 144. Jeligére a Sajtó­házba. 25 eves középmagas, jó megjelenésű, jó anyaglak­kal rendelkező üzemi dolgozó nagy elfoglalt­ság miatt ezúton keresi csinos, házias leány Is­meretségét házasság cél­jából. „Szeged" 13 186. jeligére a Sajtóházba. EGYED Garázs kiadó Csongrádi sgt. elején. Warszavá­nak ls alkalmas. Érd.: Retek u. 36/b. x Szín kiadó, autónak, kocsinak. 100—200 literes fahordók eladók. Szent Antal u. 8. Alsóváros. Gépelést vállalok. „Szak. szöveget is lehet" — 13 185. Jeligére a Sajtó­házba. x L... Ml? HOL? Gepíru adminisztrátor el­helyezkedne „1600 Ft" U 830 Jeligére a Sajtó­házba. Kémia, fizika korrepetá­lást vállalok. „Tanárnő" 11 802. Jeligére a Sajtó­házba. Nyugdíjas pedagógusnőt keresünk gyerek mellé. Lenin krt. 72., hátul az udvarban. Középiskolásoknak mate­mallka korrepetálását vállalom. Koliutl, Sze­ged, Április 4. útja 4. Müsiaki tanár korrepe­tálást felelősséggel vál­lal. Alt. Iskolásoknak, reál tantárgyakból, kö­zépiskolásokat műszaki tantárgyakból. László, Hajnal u. 30/b. Matematika korrepetálást vállalok. „Egyetemista" 13 123. Jeligére a Sajtó­házba. x Gcpírónó másodállást vállal. „Sürgős" 13 122. Jeligére a Sajtóházba. Nyugdíjas házivarrónöt keresek. „Gyakorlott" 13 124. jeligére a Sajtó­házba. x Általános ápolónői ké­pesítéssel körzeti vagy üzemi rendelőbe elhe­lyezkednék. „Ápolónő — 203 506" Jeligére a Hir­dotöbe. x Villanyszerelést, elektro­mos berendezések javítá­sát garanciával végzem. Vörös Péter. Szeged. Csaba u. 13. Telefon: 13-993. x Házimunkát vállalok há­romszor hetenként. Go­gol u. 18., udvar 14. ajtó. 1970. OKTOBER 13., KEDD — NÉVNAP: KALMAN, EDE REGGELI KOD ' Várható Időjárás kedd estig: kisebb felhőátvonulások eső nél­kül. Időnként megélénkülő északi, északkeleti szél. A reggeli órákban köd. Várhatő legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 tok között. A Nap kel 5 óra 59 perékor, és nyugszik 17 óra 01 perckor. A Hold kel 16 óra 10 perckor, és nyugszik 3 óra 59 perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél plusz 80 cm. (Áradó. TIZENÖT EVE 11.42 Kocsár Miklós: Nagyrédel halt meg Csiszár József (1901— lakodalmas. 12.00 Déli krónika. 1935) mikrobiológus. a hazai 12.20 Kl nyer ma? 12.30 Melódla­élelmiszerkémla Jeles kutatója, koktél. 13.40 Törvénykönyv. 13.53 1941-ben 6 alapította a Tejgazda- Az ÚJ fiú. Rádiójáték. 14.25 Élet­sági című szakfolyóiratot. s utam. 15.00 Hírek. 15.10 A Kör­nevéhez fűződik a vajipar kézi- mendi-együttes felvételeiből. 15.23 könyvének megírása. Rádióiskola. 16.00 A világgazda­ság hírei. 16.05 üj lemezeinkből. 16.58 Hallgatóink figyelmébe! 17.00 Hírek. 17.05 Nagy-Britannia két kongresszus után. 17.20 Vörös Sári énekel. 17.35 Lakáskulcsra várakozva. 18.00 Könnyűzenei híradó. 18.30 A Szabó család. 19.00 Esti krónika. 19.25 Csínom MOZIK Palkó. Háromfelvonásos daljá­Szabadság: A ncretvai csata. , Ii°zm?sz- 21'43 ,Artur I-II. részi (Színes szélesvásznú ^ü™ M «« S jugoszláv—olasz—NSZK, dupla v ,, ,„ * n., . ' helyárral, fél 4 és 7 órakor.) hírek' 22 20 Mahler: DaI a Fóld" SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Luxemburg grófja. Juhász Gy.-bérlet. ről. 23.24 Tánczene éltéiig. 24.00 „,„„,. . „ . „ * X ,„ Hírek. 0.10—0.25 A Finn Rádió ^ ^LÜL^.Y- ne?y.ed 6 ,és íí1 kamarakórusa énekel. Vörös Csillag: Szerelmesfilm. Elektromos szakember állást keres. Választ — „Budapestről 203 569" jellgáre a Hirdetőbe. 8.) Fáklya: Vadászjelenetek Al­só-Bajorországban. Csak 16 éven felülieknek, nyugatnémet, há­romnegyed 6 és 8 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYOGVSZERTAR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reggel 7 óráig, csak sürgős esetben. BALESET] ÜGYELET Ma a balestei szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Kilinka (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. L„ RADIO 5 db 600x16-os mérelű új személygépkocsi köpeny elad'). Érdeklődni: Április 4. Cipő­és Papucskészítő Szövet­kezet, Szeged, Cserz,V M. u. 30 b. Telefon: 12-266 Kovács. Eladó 4500 db NICK­CHICK 22 HETES JÉRCE, kisebb tételekben is. Sző­reg Egyetértés Mgtsz, ba­romfitelepén. Kossuth 4.30 Hírek, Időjárás. 4.33 Haj­naltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, Időjárás. 5.30 Reggeli krónika i. 5.44 Falurádió. 6.03 Hírek, időjárás. 6.30 Hírek, idő­járás. 6.45 Hallgatóink figyelmé­be. 7.00 Reggeli krónika II. 7.14 Körzeti Időjárás. 7.30 üj köny­vek. S.0U Hírek, időjárás. C 05 Petőfi 6.20 Torna. 6.30—3.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Zongora­müvek. 8.55 Külpolitikai figyelő. 9 10 Népdalok, néptáncok. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.45 Cab­ral. Brazília felfedezője. 12 00 Ze­nekari muzsika. 13.00 Hírek. 13.03 Meseoperákból. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00 Ran­devú - kettőtől hatig . . 18.00 Hirek. 18.10 Utoltérték már a vá­rost? 18.23—19.34 Fiatalok hullám­hosszán. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Est! krónika II. 20.25 Ül könyvek. 20 58 Hangverseny a stúdióban. 21.03 Ruszlán és Lud­milla. Elbeszélő költeménv. 21.53 Honglemezgyüjtők húszperce. 22.15 Lakatos AntaJ népi zene­kara látszik. 23.00 Hírek 23.15 Kálya Knbanova. Operarészletek. 24.00—0.10 Hirek. Budapest 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv. (Alt. isk. 6. oszt.) 9.35 Történe­Müsorismertetés." 8.20 Fúvószene le™- Isk. 3 oszt.) 11.00 Ké táncritmusban. 8.36 Harsan a kürt­szó! 9.U Salnt-Saens: Sámson és mla. (Alt. isk. 7. oszt.) 11.55 Filmesztétika. (Középlsk. I. oszt.) Delila. Háromfelvonásos opera. "t1® „°,rosz <}/eW: ,<l4!?\> 14Jr' r Történelem (Ism.) 15.30 Iíemia. A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat 3. az. üzemegység' megvételre kfnál. GAZ 51 TtPUSÜ TEHERGÉPJÁRMŰVEKET Érdeklődni lehet: 487-181 telefonszámon, ügyintéző Vidorné. Tsz-ek, állami gazdaságok ós egyéni termelők részére a Mezőhegyesi Cukorgyár korlátozott mennyiségben biztosítani tud / nyersszeletet, mely szárazanyag-tartalomtól függően 9—11,40 Ft-os áron vásárolható és a gyártelepen vagonba, illetve köz­út! járműbe rakva. A szelet ára a gyártelepen fizethető be Vasúti feladás­ról a cukorgyár gondpskodtk. A vasúti fuvarköltség a vásárlót terheli. MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR Történelem. (Ism.) 17.23 Hírek. 17.33 Expedí­ció. 18.05 Inka szobor. NSZK rövid Játékfilm. 18.3ü Egy hét Pest megyében. 18.35 Utazás Pest megyében. Riportfilm. 19.11 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Rossinl: Ory grófja. Operaftlm. 21.55 Tv-híradó — 2. kiadus 22.05 Telesport: Magyarország­Szovjetunió. Asztalitenisz Euró­pa Liga mérkőzés. Belgrád 17.50 Rajzfilm. 18.06 Kis világ. 18.30 önöknek nz úton 19.0.1 Folklórpercek. 19.20 Tv-posta. 20.35 Rövidfilm. 20.50 A.' esőcsi­náló ember. Amerikai látékfilm. Bukarest 17.05 Tv-vtta a litesterségekrö' foglalkozásokról. 17.40 Irodaim) krónika. 17.55 Zenés újdonságok 18.20 A legkisebbeknek 19.00 Reflektor. 19.15 Román színházi est. 21.05 A iassl gimnázium év­fordulója. 21.40 A leningrádi balett előadásában: Giselle.

Next

/
Thumbnails
Contents