Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

VASÁRNAP, 1970. OKTÓBER 18. Z2 VASÁRNAPI Isznak Bábel JÉZUS BŰNE MAGAZIN Két ág közt. mintha tornyon, áll a varjú a légben, kővé dermed a szarvas, agancsának szép rajzát befutja a hó gőze: az ősz rozsdás vaspántját letörte már a tél — hát fölemeli botját bátyám, a zöld szakállú, ki itt él láthatatlan e törmelék vidéken, melyet földúl és gyógyít a négy évszak csatája, hogy csupa gyolcs és sebhely milliárd éve már — én zöld szakállú bátyám fölemeli a botját, hogy maga köré intse a kőszarvast, a varját, hogy elvezesse őket a völgybe, hol az Innen a Túlnannal határos, ahol soha se huny ki a percek rőzselángja s e láng fehér füstcsíkja, nincs felhő más az égen. A rina, a szállodai szolgáló, ott lakott közel a főbejá­rathoz. Szerjoga, a szolga­legény pedig a hátsó lépcső tá­ján. A dolog szégyenszemre meg­esett közöttük. Arina virágvasár­napján ikreket szült Szerjogának. A víz folydogál, a csillag ragyog, az ember meg fenegyerekeske­dik. Így hát Arina újra csak ál­dott állapotba került, már a ha­todik hónapot pergeti, gyorsan pergők az asszonyi hónapok. Szerjoga katonasorba cseperedett, be kellett vonulnia, ez Itt a bök­kenő. Hát fogja magát Arina, elő­áll, és kereken megmondja: — Szerjoga. nincs értelme, hogy várjak rád. Négy esztendőn át te jobbra, én balra, a négy esztendő alatt, akárhogy is, de legalább hármat szülök. Ha szál­lodában szolgálsz — emelgesd a szoknyád. Ür mindahány, aki be­tér. Mire megjössz a katonaság­tól — a belsőm már kiszikkadt, elfonnyadt asszony leszek, kel­lek is én akkor neked. — Ügy blz'a — bólogatott Szerjoga. — Most még legyeskednek kö­rülöttem a kérők: Tofimics, a boltossegéd — goromba, mint a pokróc, no meg az öreg Iszaj Abramlcs, a szent Nyikola tempi­lom elöljárója, ereje fogytán le­vő ember —. de hát nekem úgy­is a lelkem kavarja fel a ti go­nosz, bika erőtök, hiába beszé­lek, még a szuszt is kiszorítjátok belőlem ... Letelik a három hó­nap, megjön a poronty, beadom a lelencbe, aztán férjhez megyek hozzájuk. Szerjoga csak hallgatja, hall­gatja, lecsatolja nadrágszíját, s nagy virtussal méregeti vele Ari­na hasát. — A hasamat ne bántsd — szólt rá az asszony —, a te po­rontyod mocorog benne, nem ide­gen... Volt ott mégis hadd el hadd, potyogtak a legénykönnyek, csur­gott az asszonyvér. de semmire sem jutottak. Erre az asszony ment, és Jézus Krisztus elé já­rult, mondván: Kovács Margit Fa és kövek — így és így. Uram Jézus, Ari­na vagyok, a Tver utcai Madrid és Louvre szolgálója. Ha szállo­dában szolgálsz — emelgesd a szoknyád, úr mindahány, aki be­tér. De ott jár lenn az árnyékvi­lágban, a le rabod. Szerjoga szol­galegény. A múlt év virágvasár­napján ikreket szültem neki. .. Aztán szép sorjában, töviről hegyire elmondta a dolgot. — Hát ha nem állna be kato­nának? — hümmögött a Megvál­tó. — Akkor jön a csendőr és nya­koncsípi ... — A csendőr — az Ür Jézus lehorgasztotta fejét —, erre nem is gondoltam... Mi lenne, ha ne­talán te élnél feddhetetlen éle­tet? — Négy álló esztendőn át? — ámuldozott Arina. — Hiszen ha rád hallgatnánk, mindenkinek meg kellene házasodnia, hiszen réges-rég óta csak ez a módi jár­ja nálad, no meg aztán, honnan jönne a szaporulat? Valami oko­sabbal könnyíts rajtam ... Elfutotta a pír az Űr Jézus ar­cát, az asszony az elevenére ta­pintott. de hallgatott. Ahol nincs, ott ne keress, ezt még az Isten is tudja. —t Ide figyelj, Isten teremtmé­nye,' te, kedves, bűnös Arina le­ányzó — zengett végül ls az Ür Jézus dicsőséges hangja —, lábat­lankodik itt a mennyekben egy jó képű angyal, Alfréd a neve, már nem bírok vele. egyre csak siránkozik: Uram Jézus, miért tettél engem alig húszéves ko­romban angyallá, hiszen itt hasz­nálható fiatalember lehetnék. Hét, kedves lányom, ezt az Alf­réd angyalt kerek négy esztendő­re férjül adom neked. Vigaszod lesz ő, védelmeződ, és szerető hitvesed. Szülni tőle nemcsak hogy gyereket, de kacsa csibét is képtelenség, mert hancúrozónak ugyan hancúrozó, de amit tesz, nem komoly... — Éppen ez kell nekem -— ra­gyogott fel Arina —. hisz ez az a komolyság. amitől kétévenként háromszor halálomon vagyok... — Édes legyen a pihenésed, Isten teremtménye, Arina. köny­nyű legyen a fohászod, akár a nótaszó. Ámen. Ebben maradtak. Odahlvatták Alfrédot. Vézna legényke, gyen­géd. égszínkék válla mögött két rózsaszín fényben játszó szár­nyacska lebeg, mint két galamb a magasságos égben. Tapogatja Arina, tapogatja, mígnem bugyborékoló zokogás­ban tör ki belőle a meghatódott­ság, az asszonyi ellágyulás. — Alfrédocskám, egyetlen ví­gaszom, boldogságom ... Az Ür Jézus még meghagyta, hogy ágyba fekvés előtt levegyék ám a szárnyakat, az angyalszárny zsanérra jár. akár az ajtó — le­vegyék és tiszta lepedőbe csavar­ják. mert hát a sürgés-forgás közben a szárny eltörhet, pedig az nem akármiből, hanem újszü­löttek sóhajából készül. Legvégül az Ür Jézus megszen­telte a frigyet: meginvitálta az egész püspöki kórust. Szépen hangosan énekeltek, de harapni­való, az már nem volt egy fi­karcnyi se, arrafelé ez nem jár­ja... Átölelte Arina Alfrédot, s a selyemhágcsón szaladt is vele lefelé a földre. Oda is értek a Petrovka utcába ... — lám. hova akart az asszony kilyukadni — Alfrédnak, akin nem hogy ga­tya, de az ég világon semmi nem volt, vásárolt is tüstént lakk fél­cipőt, kockás gyapjúnadrágot, va­dászkabátot, meg piros bársony mellényt. — Egyéb majd otthon is akad — mondta. Arina aznap nem dolgozott, ki­menőt kért. Szerjoga eljött, bot­rányt ls csapott, de az asszony ajtót sem nyitott, csak kiszólt: — Szergej Nyifantics. most épp a lábamat áztatom, kérem, távoz­zon innét, botrány nélkül ... Mire a legény szó nélkül sar­kon fordult, és elment. Ezt már az angyali erő hatására tette. Arina olyan vacsorát csapott, hogy még egy kupec is megnyal­ta volna tőle a tíz ujját, mert hát ki akarta vágni a rezet. Egy palack vodka, óbor. aldunai he­ring krumplival. no meg tea szamovárból. Alfréd falatozta is ezeket a földi javakat, csakhogy nagyhamar levették a lábáról. Arina egy szempillantás alatt ki­emelte a szárnyakat a zsanérból, begöngyölte, Alfrédot meg ar ágyra fektette. Ott fekszik csodás fehéren a pehelydunnán, a rozoga, sok bűnt látott nyoszolyán. földöntúli ragyogás sugárzik belőle, hold meg vörös sugarak kergetőznek egymást váltva a szobában, fény­kévés lábon Imbolyogva. Arina nevet és sír, dalol és fohászkodik. Hallatlan boldogság jutott osz­tályrészedül ezen a megsanyarga­tott földön. Arina. boldog vagy te az asszonyok között! A palackot fenekéig kiitták. Meg is volt a hatása. Alig, hogy elszenderegtek, Arina Alfrédra huppant izzó. hathónapos. Szer­gejtől viselős hasával. Nem volt neki elég. hogy angyallal hálha­tott, nem volt neki elég, hogy a szomszéd szobában senki sem krákog, senki sem hortyog, se nem szipákol, mindez nem elég a megveszekedett, telhetetlen asz­szonyának. nem, még a kidülledt, forró hasát is melengetni kellett neki. S agyonnyomta Isten angyalát, agyonnyomta részeg mámorában, örömében, agyonnyomta. mint egy egyhetes csecsemőt, maga alá gyűrte, mígnem az halálos véget ért. A szárnyak pedig, a fehér lepedőbe bugyolált szárnyak, sá­padt könnyeket csorgattak. S feljött a hajnal — a fák lombja lekonyult. A távoli északi erdők mindmegannyi fenyőfája pópasüveget öltött, mind meg­annyi fenyőfa térdre borult. Megint csak ott állt Arina az Ür trónusa előtt, testesen, tagba­szakadtan, vörös kezén meg ott nyugszik az ifjú holttest. _ — Tekints le rám. Uram .., Ezt már Jézus szelíd szíve sem bírta el. s megátkozta az asz­szonyt. felgerjedt haragjában. — Ahogy a földön viselkedtél, úgy viselkednek majd veled, Ari­na... — De hát. Uram Jézus — szó­lalt meg Arina alig hallható han­gon —, vajon én teremtettem-e nehéznek testem, vajon én pá­roltam-e kisüstön a vodkát, vajon én találtarfi-e ki a magányos együgyű asszonyleiket... — Nem akarok többé veled bajlódni — kiáltott fel az Űr Jé­zus —. agyonnyomtad az angya­lom, te vacak ... S gerjedelmes szélvésszel le­penderftette Arinát a földre, a Tver utcába, a Madrid és Louvre szállodába, le a kis kamrájába, ami az ő föld! osztályrésze. Ott pedig már meggyűlt a tenger baj. Szerjoga duhajkodik, ahogy ez a regrutához illik. Trofimlcs a boltossegéd is megjött Kolomná­ból — s meglátta Arinát kigöm­bölyödve, kicsattanó képpel. — A hasas mindenedet —kezd­te, s csak mondta az ehhez ha­sonlókat. Az öreg Iszaj Abramovics hí­rét hallva a gömbölyödő hasnak, szintén zsörtölődik: — A történtek után — mond­ja —, nem vihetlek oltár elé, de azért szívesen elhálogatok ve­led ... Az ilyen vénembernek inkább a nyirkos földben kellene már hál­ni, nem egyebütt, de azért mégis­csak leköpi az ember lelkét. Mintha mindenki megveszeke­dett volna — a kukták, a kupe­cek. a vendégek. A kereskedő­ember — játékos kedvű. S ezzel vége a mesének. De mivel hogy a három hónap is lejárt, s Arina szülni készült, kivánszorgott hát a hátsó udvar­ra, a selymes ég felé emelte szörnyű nagy hasát, és hangtala­nul fohászkodott: — Látod, Uram, látod ezt a hasat, úgy dobol benne mintha borsót rázna. Hogy mitől van ez — nem tudom. Még egy ilyet, Uram, Jézus, nem kívánok ... Válaszul az Űr Jézus könnyei­vel öntözte Arinát. aztán letér­delt: — Bocsáss meg nekem. Arina, Bocsásd meg nekem, bűnös Is­tennek amit veled műveltem .. — Nem bocsátok meg neked, Jézus Krisztus — válaszolta Ari­na —, nem én. (Fordílotta: Wcssely László) Cs. Pataj Mihály Abai Pál NARANCS­SZÍNŰ ING N éhány hete Ausztriában jártam. Személyes ügy, ebben semmi érdekes nincs, megtettem máskor is, min­dig épségben és szerencsésen vissza ls tértem. Ez is valami, hiszen a szomszédék sem lettek szegényebbek és én sem lettem egy-egy úttól gazdagabb. Él­ményben igen. de zseblleg nem. Pedig sokan úgy gondolják, hogy egy ilyen utazáshoz annyi - min­dent vásárol odakint az ember, ruhát, inget, toronyórát láncos­tul. hogy hazatérve feltéllenül ő lesz a „menő fej" ... Lehet, hogy másokkal előfordul, velem nem. Az én fejem egyelőre nem menő. hanem sajgó. mert von­ják tőlem az OTP-t, amit az út­ra felvettem ... No. de üsse kő. ha az ember bőröndjében élmé­nyeket hoz haza. az mindennél többet, ér. így volt most ls. So­hasem fogom elfelelteni a Sem­mering-hegyelnek birkózását a lebukó nappal, két olasz autóka­remboliát a strádán... A grin­zingi borivóversenyt, és az otta­ni Beethoven-házat... De mi­nek soroljam. Mindenkinek meg­vannak a saját útiemlékei. Ne­kem viszont van valamim, ami nem engem, hanem másokat em­lékeztet legutóbbi utamra. Ez pe­dig az újonnan vásárolt na­rancsszínű ingem. Igen, néhány napja rikító nyá­ri sárga ingem kelt sárga irigysé­get néhány kollegámban, honfi­társamban Ha sárga ingemmel előfordulok, azonnal megkapom a jóindulatú, baráti szúrást. — Jól megy neked. Látszik, hogy a bőröd alatt is konvertá­bilis valuta van. — Ezt az inget biztos. hogy külföldön vetted Legalább 200 schillinget adtál érte. Látszik, hogy Bécsben jártál... Lassan már kezdem unni. hogv ennyit foglalkoznak legújabb szerzeményemmel, s ezért kény­telen vagyok elárulni ingem ere­detét. Becsületemre állítom, hogy nem is odakint vásároltam, ha­nem itthon, a Használt Cikk Boltban „Leértékelt áru" — hirdette rajta a tábla, őszintén szólva, inkább ez tetszett meg ne. kem, mint az ing. Szóval mind­egy, azóta járok narancsszínű ingben és glóriában .,,

Next

/
Thumbnails
Contents