Délmagyarország, 1970. október (60. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-15 / 242. szám

3 CSÜTÖRTÖK, 1970. OKTÖBER 18. szegedi MIJ Kik uralkodnak manapság? Jő üt&mh&n épül m BCM Tavasszal a sok ezer holdakat elöntő belviztenger közepén elakadt a lánctalpas traktor. Ketten voltunk a fülkében, a csongrádi traktorvezető, meg én. Sokszor úgy éreztem, bölcsessége többet ér az én iskoláimnál. Nem véletlenül kezdem ővele. „Negyvenöt után nem mindenhova jutott újság, a rádiókat sem adták mindjárt. vissza. Mi mindannyian mégis úgy éreztük — mert tudtuk, hogy így kell lennie — a mi világunk következik. A kommunista párt mutatott nekünk nagyon érthető programot: a kenyérért, szabadságért és újjáépítésért mozgósított. Rövid idő alatt csatlakoztunk, negyvenkilenc végén én is megéreztem, mi az, hogy hatalom. Ajánlólevél volt a munkásruha, a tagkönyv, iskolába, kollégiumba vitték a gyereket. Szóval akkor látta az ember gyakorlatban is, mit jelent az új világ. Olvasom az újságot, nézem a televíziót. Persze, hogy én is figyelem az új „divatot", ma nyakkendőben, ünneplésen parádéznak a vezetők. Nézem a díszes fogadásokat, a fényes Mercedeseket, a hajlongó sötétrunás pincéreket, a csiszolt csillárokat. Nem tagadom, eleinte zavart a dolog. Az emberben önkéntelenül fölmerülnek a régi újságképek. Otthon a tévéhíradó láttán a sógorom meg is jegyezte: nézd ezt a glancolást! Nincs igaza az ilyen beszédnek, hisz ne ebből ítéljünk! Csak azt kell figyelni, hogy azok az emberek — még azt se bánom, ha azelőtt is hivatalnokok voltak, most a mi érdekeink szerint osztanak-szoroznak-e, tetteik után a munkások, parasztok emberének számítanak-e? Meggyőződésem: manapság a munkás kedve szerint forgatják az ország ügyeit." nevezőre kerültünk. Mi máshoz voltunk szokva. A jóval nyíltabb beszédhez, a fehéren-feketén megmutatkozó pártossághoz. Igenis kimondom: a munkás iránti részrehajláshoz! Én manapság nem érzem annak különös előnyét, hogy hosszúhosszú ideig együtt dolgoztam vezetőmmel, - amikor még ő is ugyanolyan melós volt mint én. Mintha nem számitana ma már úgy a származás, a munkásműit abban a bizonyos serpenyőben. A vezetők között sok olyan van, aki azt se tudja, mi a munka, egyenesen az iskolából jött, hiába voit gyakorlaton, a munkást nem szerethette meg úgy, ahogy azt kellene. Hogyan uralkodhat így a munkásosztály az üzemben ? 'Vagy bárhol az országban ?" Elmondtam az olajbányász ismerősömnek, hogy az iskola után értelmiséggé vált a parasztgyerek, a munkásfiú vagy éppen a mérnök gyereke. Felnőtt az 1945 utáni nemzedék, amely tényleg egy tekintetben közös nevezőn van: ugyanazt a marxizmust tanulták a különböző „osztályok" leszármazottai, ugyanabban a vitákban lettek kommunistákká, vagy maradtak szimpatizáns pártonkívüliek. Ugyanazoktól a tanároktól tanultak. és azokban az években nőttek kamaszból felnőtté, amikor szocialista viszonyaink továbbfejlesztése volt a tét, amikor a párt a demokrácia kiszélesítését, s egy bizonyos fokú anyagi jólét megteremtését jelölte mindannyiunk programjának. Az új generáció vérévé vált annak az osztálynak a szolgálata, amely őt az iskolapadba juttatta, illetve napjainkban a kormánykereket a kezébe teszi. „Közös nevezőre hozott" emberek vannak a hatalmon, vagy más osztályok is részesülnek a hatalom gyakorlásában? A kérdés nem igy áll. Az elmúlt huszonöt esztendő, ha úgy tetszik — valóban közös nevezőre hoz-' ta az embereket, a fiatalokat, a mai generációt. így is mondhatnám: csaknem eltüntette a régről hozott osztály-előjeleket. A mai értelmiség — amelyben munkás, paraszt, tanár stb. leszármazottak vannak — nem ellenérdekű osztály vagy csoport a munkásokkal szemben. Sajnos, ma még vannak olyan vezetők, akik tegnapelőtt munkás-kezeslábast viseltek, de munkásfogyasztók megkárosításával igyekeznek nagyobb pénzhez jutni. Ha csupán származási kategóriákat tekintenénk, ezek az emberek a munkások érdekei szerint cselekszenek, a munkásosztály politikáját váltják valóra? Vagy nézzük a másik oldalt! A tanár, akinek az édesapja is tanár volt, és ma a munkások eszményeinek tiszteletére, a marxi—lenini elvekre neveli tanítványait, nem a munkások legjobb szövetségese-e? Az a fontos — bárhonnét jött valaki —, hogy közös célunk, a szocializmus irányába igyekezzen, a kommunista ideológiáért dolgozzon. Azért az ideológiáért. amely ma, ugyanúgy mint régen, a munkásosztály boldogulásáért, érdekeiért, céljaiért küzd. Mi sem bizonyítja jobban ezt, hogy a munkások éppen azok ellen éreznek mérhetetlen felháborodást, akik megfeledkeznek arról, hogy honnan származik munkahelyi, közéleti, társadalmi megbízatásuk. Akik külön ösvényen, esetleg saját meggazdagodásukért járnak, s nem a kommunisták útján. Matkó István Az évi 1 millió tonna cement előállítására tervezett BCM építése most érkezett félidejéhez. A 2,5 milliárdos beruházás a hazai gyárépítkezés történetében szinte példátlan gyorsasággal készül. 1968 április eleje óta végzett munka, harminc hónap kemény erőfeszítéseinek eredményeként „talpon áll" Közép-Európa egyik legkorszerűbbnek ígérkező cementgyára. Teljesen megváltozott Beremend határának arculata. A nemrég még szántónak használt. százholdnyi területet a gyáróriás tizenhat objektuma foglalta el. A homogenizáló és hőkicserélő tornyok az ég felé törnek. Magasságuk 35 és 76 méter között váltakozik. Itt épül az ország „legerősebb" útja is. 70 cm vastag pályaszerkezettel. A Gazdasági Bizottság határozata szerint 1973. június 30. a befejezés határideje. Ez év eleién helyi kezdeményezésre vállalták, hogy az első gyártóvonalat 1972. április 4-én. a másodikat öt hónappal később. augusztus 20-án üzembe helyezik. Féter János New Yorkba utazott Péter János külügyminiszter október 14-én New Yorkba utazott, hogy részt vegyen az ENSZ-közgyúlés jubileumi ülésén. A magyar külügyminisztert útjára elkísérte dr. Prandler Árpád, a Jogász Szövetség főtitkára és dr. Petrán Jáncs. a Külügyminisztérium főelőadója. Az ENSZ-közgyülés jubileumi szakasza — mint ismeretes — október 14-én kezdődött és e hónap 24-én. a világszervezet megalakulásának ?5. évfordulóján fejeződik be. Búzatermesztés és gazdaságosság Nehéz most a mezőgazdasági szakemberek, vezetők helyzete: már csak hetek vannak hátra amíg a búza vetőmagja optimális időben juthat a talajba. Ugyanakkor kényszerű okok miatt az őszi betakarítás sem halad a kellő ütemben. A tavasz késleltette a tavaszi vetéseket, s emiatt az érés is késik. Főleg a kukoricatermés betakarításában okoz ez most súlyos gondokat, nem szólva a bántóan gyenge alkatrészellátásról. „Takaros" teóriák A gondok most a vetés idején ' tehát halmozottak. Számos mezőgazdasági vezető szakember ezért azt latolgatja — néhány pártértekezleten hangoztatták is —, hogy csökkentik a kenyérgabona vetésterületeit. Egyesek „takaros teóriákat" is tudnak arra, hogy legújabban miért nem kifizetődő a kenyérgabona. Pedig tények igazolják: a búza továbbra Azt állítom, hogy a hatalom megvalósítóiról ilyen egyöntetű a vélemény? Korántsem. Hiszen kár lenne tagadni, s szinte megszámlálhatatlan ellenkező, vagy éppenséggel kérdöjelező véleményt. Famunkósoktól hallottam, hogy a reformban a kereskedők meg a hidegszivű közgazdászok lettek- a mindenhatók. Ha nem vigyázunk, beskatulyáznak bennünket aszerint, hogy menynyit keresünk, milyen házban lakunk, azaz mennyi nyereséget szállítunk valamilyen kasszába. És mondtak példákat, vajon nem tartozik-e a hatalom gyakorlásához — tehát az uralkodáshoz — hogy a jól menő emberek előtt gyorsabban megnyílnak a „nehéz ügyek hivatalának'' ajtajai, biztosabban hozzájutnak az előnyös javakhoz, a pincér, a borbély, a portás stb. készségesebben fordítja feléjük az arcát? Vajon elképzelhető-e, hogy a mindenáron nyereséghajszoló ember (s ilyenekből egypár vezető is kikerült az utóbbi időben), a munkások érdekei szerint kormányozná a gyárat, az üzemet, a kátéeszt? Vajon ezek az emberek figyeltek-e akár a párt, akár az egyszerű munkások intelmeire, illetve kéréseire? Persze, hogy nem! És nézzünk körül. közülük jó néhányan szaladgálnak háborítatlanul, valamilyen különös, a jó módnak. pénznek kijáró megbecsülésfélében. Egy olajbányász, volt párttitkár, úgy érzi, hogy mostanában alig-alig venni észre a különbséget a munkásból lett és az értelmiségi vezető között. „Tudja, az elmúlt tíz esztendőben közös Epül a gázüzem A szegedi szénhidrogén-medence egyik legnagyobb jelentőségű építkezése — a gázüzem szerelése — jól halad. Mint képünk bizonyítja, helyükre kerültek a technológiai berendezések, a tartályokat összekötő csővezetékek, szivattyúk, motorok stb. A gázüzem részleges próbáira hamarosan sor kerül is mezőgazdaságunk legjobb árunövénye, s belátható ideig az is marad. Termesztése szinte teljes mértékben gépesített, s a mai munkaerőínséges időkben nincs még egy másik növényünk, amelyet hasonló ráfordítással, hasonló jövedelemmel tudnánk termeszteni. Sovány érv az, hogy csökkentették a felvásárlási árakat és ezért nem érdemes többé az eddigiekhez hasonló mértékben kenyérgabonát termeszteni. Vizsgáljuk meg közelebbről a problémát: Hazai termesztésünkben a külföldi puhaszemü fajták — SanPastore, Libelulla stb. — tömeges elterjedése miatt bizonyos torzulás állott be. E fajták ugyanis termésátlagaikat tekintve, hasonló viszonyok között három-négy mázsával is felülmúlhatják holdanként a kemény szemű kenyérbúzák átlagtermését. Ám az alacsony sikértartalom miatt e búzákból nem lehet jó kenyeret sütni. Az a furcsa helyzet állott elő, hogy míg a kenyér és más pékáruk minősége iránt jogosan növekedett a fogyasztók igénye, a mezőgazdaság egyre nagyobb mennyiségben termesztette a külföldön, de jó ideje már hazánkban is takarmányként számon tartott búzafajtákat. Ezek az őszi árpát is visszaszorították a köztermelésben. Jogosan nyúlt tehát kormányunk az árszabályozás eszközéhez. Ez év július 1-től a ' puhaszemű búzák árát a j mázsánkénti 295 forintról I 257 forintra mérsékelték, i Ugyanakkor a keményszemű ! acélos búza ára maradt a I 295 forinton. A minőségi felárakkal együtt j 317 forint átlagárak is kialakulhatnak. igen optimális 1 viszonyok között. 200 százalékos ár Rendben van — mondják sokan —, de azért nem kellett volna elvonni a mázsán1 kénti 30 forintos adókedvezményt. Az erről szóló rendelkezés januárban lép majd , életbe. Közgazdászok a megmondhatói, hogy aligha van még másik állam a vi! lágon, mely hasonló árat fl! zetne a kenyérbúzáért. Ugyanis a búza jelenlegi világpiaci ára forintban számítva — fuvartételekkel együtt — 165 forint körül ingadozik. Tehát a közel 200 százalékos hazai felvásárlási ár bizonyítja, hogy kormányunk a végső lehetőségekig eljutott hazai kenyérgabonatermesztésünk támogatásában. Átlátszó érv az ls, hogy az idei termés gyenge volt és a tavalyi rekordhoz mért veszteség tenné gazdaságtalanná a búzatermesztést. Könnyen bizonyítható, hogy az idei termés is lényegesen jobb volt más korábbi évek átlagánál, amikor ösztönzésképpen a mázsánkénti 30 forintos adókedvezményt, is be kellett vezetni. íme a tények: az 1961 és 65 közötti öt esztendő Csongrád megyei. búzatermés átlaga 11,2 mázsa volt. 1966-ban 11,7, 1967-ben 14,4, 1968-ban viszszaesés jelentkezett 60 kilogrammal, 1969-ben viszont 16,5 mázsát értünk el. Az idén viszont megyénk mezőgazdasági üzemeinek ismert okokból 11,5 mázsával kellett beérni. Ám ez is 30 kilóval magasabb termés az 1961—65-ös átlagoknál. Belátható tehát, hogy a búzatermesztés idei jövedelmezősége a 30 forintok nélkül is mintegy 85—88 forinttal múlja felül az említett időszak jövedelmezőségét. Az utóbbi öt esztendő átlaga — beleszámítva az idei roszszat is —, viszont 1,38 mázsás eredményjavulást mutat, mely pedig többszörösen fedezi az adókedvezmény elvonásból keletkező anyagi hátrányokat. Rossz példaadók Rossz gazdának tartották valaha azt, aki egy évre gazdálkodott, s ez a felfogás tulajdonképpen ma is érvényes. Népgazdaságunk érdeke az, hogy a jövőben is bőségesen megtermeljük az ország kenyerét. És nem rosszabb, hanem jobb feltételek mellett, mint ezelőtt bármikor, üzemi érdekre és más nehézségekre hivatkozással sok termelőszövetkezet lemondta megyénkben az őszi kalászosok alá rendelt mütrágyaféléket. Lemondtak eddig tizenkétezer tonna nitrogén, 6 ezer 400 torma szuperfoszfát és 2 ezer tonna káli műtrágyát. Pénzügyi nehézségek állnak a középpontban. Segíteni igyekezett a kormány azzal, hogy a nehéz helyzetben levő gazdaságok számára közép lejáratú vagy óvadékos hitelt biztosított. Szűkebb esztendőben kevesebbel kell beérni, azért, hogy a következőkben jobban élhessünk. Mire számíthat az a gazdaközösség, amely most mindent a lehető legnagyobb osztalék kártyalapjára tesz fel? Hogy jövőre is lesz majd valahogy. A legjobb és legnagyobb jövedelmű téeszek egész sorát látjuk most a rossz példaadók között. Vajon mire számítanak ezek a vezetők? Égi mannára talán, amely tápláló anyag nélkül is felneveli majd a vetéseiket? Vagy pedig mégis kellene az állami segítség mellett ezúttal némi áldozatot is vállalni? Meg lehet azt érteni, hogy nem valami népszerű feladat újabb áldozatvállalásról beszélni. De csak az a vezető tudja megóvni tekintélyét gazdatársai előtt, aki a „népszerűtlenre" is vállalkozik, éppen gazdatársai legszemélyesebb érdekeinek védelmében. Most is tartja magát a régi igazsághoz: ki mint vet, úgy arat. Csépi József