Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-06 / 209. szám

VASÁRNAP, 1970. SZEPTEMBER 6. 11 VASÁRNAPI Csontos Magda KOPJAFAK ÉS SÍRKÖVEK MAGAZIN Az űrhajó már közel járt céljához. Sok éve indult el a naprendszerből, a fényét megközelítő sebességgel hagyva maga mögött a teret. Motorjai évek óta némák voltak, legénysége a hibernációs kamrákban aludta mély, mesterséges álmát. Csak a koordinációs rendszer szemei fürkészték az űrt, ügyelve a személyzet biztonságára. Az emberek ébredezni kezdtek. A központi agytól jött rendelkezésre fokozatosan csökkent a hibernáló rendszer működése. A berendezések ismét életet adtak az embereknek. A hajó már a fényév tizedrészére közelítette meg az új naprendszert. A cél, az új nap, mégcsak egy pont volt az űr többi napja között, amikor az évek óta néma főhajtóművek újra beindultak. Fékezni kezdték a hajót, csökkenteni a tömegében felhalmozódott hatalmas mennyiségű mozgási energiát. Már csak kétnapi űt volt hátra a rendszerig. A csillagászok megállapították, hogy a napnak hét bolygója van, közülük a második főbb jellemzőiben hasonlít a Földhöz. Napjától mért távolsága pedig elméletileg lehetővé teszi a fehérje típusú, magasabbrendű élet kialakulását. A bolygóhoz közelebb érve az optikai vizsgálatok kiderítették, hogy légköre sok hasonlóságot mutat a földivel és felületének több mint felét óceánok borítják, melyek feltehetően vízből állnak. A hatalmas csillagközi űrhajó lassan bolygó körüli pályára tért. A hangárban levő gyűrűsszárnyú rakéta-repülőgépet pilótája előkészítette a leszállásra, majd a parancsnok helyettesével kettesben beszíjazták magukat a pilótaülésekbe. A kis gép lassan távolodott a hajótól. Mintegy száz méterre a pilóta bekapcsolta a rakétákat. Lefelé ereszkedtek. A bolygó felszíne egyre közelebb került hozzájuk. Már a légkörben Jártak. A sűrűbb atmoszférában támaszt találtak a gyűrűs szárnyak, a gép sebessége egyre inkább lassult. A hangsebességnél lassabban haladtak, néhány száz méterrel az óceán tükre fölött. A távolban egy kontinens partja bontakozott kt. Még Jobban csökkentették a sebességet és az alig hullámzó vizre ereszkedtek. A part ott volt előttük. Dzsungel borította. Sehol semmi mozgás. A parancsnok helyettese levegő mintát engedett az analizátorba. Az elektronikus agy néhány pillanat múlva közölte az eredményt.: a légkör összetétele jelentéktelen eltérésekkel megfelel a földinek. A két ember (gy nem vette fel a légzökészüléket, csak biólöglal szűrőt csatolt arcára. Felnyitották a kabin fedelét. Ott álltak a bolygó türkizzölA szentesi öregtemetőbe véletlenül kerültem tavaly njáron. Más vidékről • való vendégem kéredzkedett oda; valami néprajzi tudósításból tudta, hogy ott kopjafák alá temetkeztek hajdanvolt magyarok és a kopjafák ma is megvannak. Így igaz. Az öreg temetőben c.tt sorakoznak a szebbnél szebb faragású, pusztulásukban is gyönyörű fejfák. Magányosan is, párosan is. Az utóbbiak különböznek egymástól, beszédes formáik egyértelműen közlik, higy alattuk férj-feleség nyugszik, akik valaha egymáshoz tartoztak, holtomiglan, holtodiglan. Szépek az öreg kopjafák, de maga a temető elszomorító. Gazos, füves, a besüppedt sírokat den csillogó ege alatt. Táguló mellkassal szívták be a friss, óceáni levegőt. Illata sós volt, akárcsak a földi tengereken. Csak a színek emlékeztettek arra, hogy idegen világban járna*. Lassan hátramentek a gép raktárához, ahonnan a pilóta kivezette a légpárnás terepjárót. Beültek és elindultak a part felé. Sehol semmi mozgás. Csak rovarokat láttak röpdösni a part fái, bokrai között. A messzebbről áthatolhatatlan őserdőnek tűnő növényzetről kellemes meglepetésükre kiderült, hogy viszonylag könnyen járható. Terepjárójukkal az erdő felé vették útjukat. A viruló vegetáció, a sok repkedő színes rovar magasabb fejlettségű állatvilág létezését is sejttette. A parancsnok helyettese a biztonság okáért a kupolában elhelyezett sugárfegyver mellé állt. De legalábbis egyelőre nem támadta meg őket semmi. Ütjukat békésen folytatták. Néha láttak egy-egy elsuhanó, a növényzet közé vesző nagyobb állatot is, de azok inkább menekültek előlük, nemhogy támadási szándékot mutattak volna. A növényzet is egyre ritkább lett Itt-ott tisztásokon haladtak át Az erdőben csend volt, néma csend. Szétnyíltak előttük a bokrok, erdei útjuk végére értek. A távolban karcsú, magas épületeket, tornyokat pillantottak meg, amelyek messze csillogtak a napfényben. Csodálkozva kiáltottak fel. Szemüket nem tudták levenni a ragyogó látványról. A pilóta szinte automatikusan állította meg a terepjárót Felnyitották az ajtókat és ámulva nézték a csodálatos épületeket; elmélyedve a látványban, zavartalanul az idegen bolygó néma, nagyszerű csendjében. A levegőben, a földön és az égen gyönyörű színek ragyogtak. Jobb felől hirtelen ütemes hangokat hallottak. Mint a rezesbanda! — villant át agyukon, mielőtt odakapták volna szemüket Mintegy ötven lépésnyire feketébe öltözött emberformájú lényeket pillantottak meg. Feszesen, mereven álltak. Némelyik mintha Integetett volna. Lábuktól a terepjáró ajtajáig rikító sárga szőnyeg húzódott Az űrhajósok megbabonázva léptek kl az ajtón. Végigmentek a szőnyegen, egészen az alig mozduló, feketeruhás lényekig. Néhány lépésnyire megálltak, amikor a levegőt gyors csipogás töltötte be. Az egyik alak szája mozgott. Beszélt. Aztán az emberekhez lépett furcsa lUatú, színes virágokat nyújtott át ós kemény, csápszerü karjával átölelte őket. A szertartásos csóknál kitinnel borított éles ajkai véres csíkot hagytak az emberek meglepett tétova arcán. nem gondozza senki. Hiszen nincs is, aki gondozná, mert rég meghaltak, akik valaha virágot vittek oda, mécset gyújtottak a hantokon. A temetőt elérte a minden temetők sorsa: életének ideje kitelt, halottá vált maga ls. Hamarosan fel kell számolni. Pénzkérdés csupán Merthogy egyszer szükségszerűen „szanálják" az öreg temetőket. Ha nincs senki hozzátartozó, aki átszállíttatná az öreg csontokat, fizetve értük, hát hivatalból gyűjtik őket össze és temetik tömegsírba valahol. Nem kegyetlenség ez, csupán kényszerűség az élet nevében. Kell a hely az élőknek. Gyerekkoromnak egy sok játékemlékét őrző, régi, szép temetője, a Babka-temető helyén — messzi városban, Érsekújvárott volt valamikor — ma már modern városnegyed áll. Ki merné vitatni, hogy így helyes? És ki állíthatja, hogy a mai főterek helyén nem volt-e valaha temető? Kicsi a föld, temetők fölött jár a lábunk. A fáraók múmiáját őrző piramisokat is homokból ásták ki idegenforgalmi látványosságnak. Az óreg Máder bácsi kertje, udvara is négyezer éves koponyákkal volt kirakva, itt, Szőregen. Móra Ferenc idejében. Máder bácsi ijesztgette velük a falu régészethez érzéketlen lakóit. akik fel is akarták jelenteni érte. A koponyákkal a bronzkor kincseit ásták a sírokba valaha, azokból múzeumi tárgyak lettek. A csontokból, az egykori emberek örök életre szánt maradványaiból ki tudja, mi lett? Mi lesz azokból ezer év múlva, akik ma kerülnek sok ezer forintos síremlékek alá ? A végiek vélelmet, fegyvert, ékszert temettek a halottal, Attila király idejében még szolgákat is, hogy szolgálják őt a másvilágon. A keresztyén egyházak a másvilágra már csak a lelket tartják bemenendőnek, testi szükségletek kielégítésével kétezer év óta a temetők nem törődnek. Mindenki tudja: a halottaknak az eleven világ nem adhat többé semmit. Miért épül be hát mégis forintok ezre a temetőkbe? — Nem fogja elhinni — mondta a vállalatvezető. .— Ma is aláirtam egy számlát, csaknem 16 ezer forintról. Háromszemélyes sírkeret, síremlék. Galambok, kelyhek, angyalok; tömény giccsparádé. Nem mi tehetünk róla. ezt is higgye el. Így jönnek a megrendelők: Tudják, olyant csináljanak nekünk is, mint a Kovácséké. Csak az angyal ne bal-, Ki fizet? Sziklai Jenő szegedi színházi igazgatóságának idejéból sok kis apró történet maradt fenn, melyek mind különleges és kiváló emberi és színigazgatói tulajdonságait és humorát tükrözik. Egyik operett bemutatója előtti főpróbájáról a női tánckar két tag Ja elkésett, s amikor Sziklai, mint a darab rendezője is, felelősségre vonta őket ezért, kik azonban arra hivatkoztak, hogy az órájuk megállt. — Majd én megmutatom maguknak — mondta ismert selypítő beszédmodorában —, hogy máskor nem fognak késni. Megbüntetem mindkettőjüket félhavi gázsira!... A kél táncosnő el is pityeregte magát, de azért rohantak öltözni. Másnap volt a gázsifizetés. Mindenki meg is kapta fizetését, csak a két elkésett „görlice" kapta a felét. Amikor meglátták Sziklai igazgatót, a nagy hatás kedvéért elkezdtek hangosan sírni, de ö bizony felszegett. fej jel, észre sem véve őket, ment tovább. Este odahívatta magához Herczeg Vilmost, az igazgatóhelyettest. elővette tárcájából a táncosnőktől levont pénzt és azzal adta oda Herczegnek, hogy fizesse kl őket hanem jobbfelől álljon. És a pénz nem számít. Ahogy a lagziban a cigány vonójára szúrt százassal sem a cigányt tisztelik meg, akik adják, hanem kérkedő önmagukat, éppúgy nem a halott megbecsülése a sok ezerbe kerüli síremlék, hanem az élők hivalgó egymásra licitálása. Lássa inog a világ, kik vagyunk, mik vagyunk. Ha Kovácséknak telik, telik nekünk is Maeterlinck szép meséje szerint a halottak életre kelnek, valahányszor szeretettel gondol rájuk valaki az élők közül. A sírkertek betonvárainak építői magukra gondolnak, nem halottaikra. Közönségnek, bámulóknak építkeznek, nem nekik. Emléküket az aranyozott betűk sem keltik életre. S egyszer azok is a semmibe tűnnek. Beszélik, egyes temetőkben nemcsak helyet, de kész, „használt" síremléket is lehet vásárolni, ha a család végképp kihalt. A névbetűk fölé új márványlap kerül, a kitessékelt halottak helyébe jöhetnek az új koporsók. A jövő temetkezése a hamvasztás és az urna, ami csak kevéske port őriz, fehér hamuvá tisztult maradékát a testnek. Egyre többen még ezt sem kívánják: végakaratuk szerint hamvaikat virágok, füvek között szórják szét nyomtalanul. Idő telik el, amíg ezt mindenki szépnek és természetesnek találja, ma még sok ember szemében iszonytató a kép. Inkább választják a földet, temetőkertek szelid békéjét áhítva. Vannak Ilyenek is, vannak szép sírok is. Cicoma, mesterkéltség nélkül készülnek. Lényegük az egyszerűség és a gondoskodás arról, hogy a sírt akkor se verje föl gaz, hordja szét szél és eső, ha a más helyre, távoli városba szakadt hozzátartozók nem gondozhatják folyamatosan. Láttam már sima, fekete kőlapot például, rögzítve rajta egy kristálypohár, mécsesnek, virágnak, S az ára nem egy lakás ára. Van egy kopjafám a szentesi temetőből. A szemétdombról emeltem fel a faragott csúcsot. Most a könyvespolcomon emlékeztet rá, hogy múlandó az élet, múlandó a gyász, a halottakért hullatott könny. Gondolok néha arra, aki talán száz esztendőt is a faragott fa tövében pihent. Nem tudom, kl lehetett. De azt tudom, halála után egy pillanattal mindegy volt neki, hogy ez a faragott kopjafa vagy a Tadzs Mahal őrzi-e kiszenvedett testét. S mindegy volt neki, már akkor, hogy ma én őrzöm a fejfáját, vagy rántott levest főztek a lángján vándorcigányok. Csak nekem, a még élőnek nem mindegy. A nemes formában megfaragott, ősi idők hagyományát, jó ízlését őrző fát szívesen tartogatom. Vele őrzöm a halott ismeretlen emlékét is. A betongalambok, kelyhek, angyalok kellenek-e majd valakinek, ha egyszer helyükön az anyaföldre számot tart az élet? — De hiszen azt mondtad Pipikém (ez volt Sziklai beceneve), hogy nem fizeted ki őket... — Az igaz — felelte Sziklai —, de azt nem mondtam, hogy te sem fizetheted ki őket... Hangos tátogás Sziklai tudvalevően egy kissé nagyot hallott. Egyik próbán elhatározták "a szereplők, hogy megtréfálják igazgatójukat. Sziklai a nézőtér tizedik sorából figyelte a próbát A színészek még a próba előtt megbeszélték, hogy a darab egyik prózai részénél beszéd helyett csupán hápogni, szájukat tátogatni fogják minden hang nélkül. Sziklai figyelt erősen, s már a tenyerével is nagyítani igyekezett fülfcagylóit, de bizony egy szót sem hallott. Egyszerre csak szerényen, mintha a hiba benne volna, felszól a színpadra: — Nem lehetne egy kissé hangosabban?... Távirat a mennyből Sziklai Jenő nem az az igazgató volt, aki régi szerepköréből a legjobb szerepeket magának tartotta fenn. Általában keveset játszott, bár fiatalabb korában Diska Éj a kopár Lenke hegyen Kalló Szeretet Viktor ünnepelt táncoskomikus volt Pesten és vidéken is. Amikor ezekből a sihederszerepekből kiöregedett egyik kedvenc szerepe lett Kálmán Imre Clgányprímásá-nak címszerepe, amint 30 éves színészi jubileumán is eljátszott a szegedi színpadon. Ezt a figurát annak Idején Pesten az ugyancsak Szegedről odakerült Nyáray Antal vitte sikerre, aki ezzel az alakításával Bécs közönségét ls meghódította. Amikor a szegedi jubileumi előadáson Sziklait ünnepelte a közönség, sok gratuláló táviratot is kézbesített számára a posta. A legérdekesebb az volt, amit a társulata tagjai hamisítottak ezzel a szöveggel: „Pipikém, itt a menyországban ezt a szerepet mégsem te fogod látszani. Nyáray Tóni". Mire Sziklai ezt mondta: „Az majd elválik..." A vég Sziklainak egyik nagy érdeme volt az, hogy akkor, amikor a vidéki színházak mind anyagi bajokkal küzdöttek, a többi színházaktól eltérőleg, ő mindig pontosan folyósította a gázsit. A társulat tagjai között tudott fegyelmet tartani, de e mellett barátja is volt a társulat minden tagjának. Mint operettrendezőt, országos viszonylatban is elismerték, akinek voltak invenciói és eredeti ötletei. 1939-ben, mint annyi sok értékes művésznek, neki is el kellett hagynia a színpadot származása miatt és közvetlenül a felszabadulás előtt a német és nyilas hordák golyói Győr környékén ölték meg. Szávay István ODÜSSZEA István SZÍNHÁZI ESETEK