Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-27 / 227. szám

6 / VASÁRNAP. 1970. SZEPTEMBER 27. Mindannyiunk hasznára Új rend a kereskedelemben Tagadhatatlan, hogy az utóbbi években a kereskede­lem sokat fejlődött. Bővült az üzlethálózat, új áruházak épültek. Javult az áruellá­tás is, nyilvánvaló következ­ményeként annak, hogy a lakosság vásárló ereje is nö­vekedett. De a változó kor­ral nem tartott mindenben lépést a kereskedelem. Az utóbbi néhány évben a heti 44 órás munkaidő bevezetése a lakosság tekintélyes részé­nél hozott változásokat: megnőtt a hét végi szabad idő. Ugyanakkor egyre töb­ben és több iparcikket vá­sárolnak. Ez jó néhány boltban okoz munkaidő után zsúfoltságot, főként hét vé­ge felé. Mivel még koránt­sem rendelkezik minden család hűtőgéppel, meglehe­tős gondot okoz a szombat­vasárnapi élelmiszer beszer­zése. Az sem tekinthető megoldásnak, hogy a hét­vége, a szabad szombat pi­henés és szórakozás helyett vásárlással teljen el, mert hétközben arra nem nagyon van mód. Munka után ugyanis legtöbbször már csak kevés idő áll a vásá­rolni szándékozó rendelkezé­sére. Az üzletek mostani nyit­vatartása tehát nem felel meg mindenben a követel­ményeiknek, a dolgozók vá­sárlásra felhasználható sza­bad idejének. Éppen ezért júliusban kormányhatározat, augusztusban pedig minisz­tériumi rendelet született az üzletek nyitvatartási idejé­nek módosításáról. A rende­let alapján október l-től Szegeden is megváltozik jó néhány üzlet nyitvatartási rendje, erről lapunkban már beszámoltunk. A változtatás ugyan min­denekelőtt a vásárlók javát szolgálja, de nyilvánvaló, hogy a vállalatok, az üzle­tek sem látják kárát. Hiszen a vállalati önállóság aligha képzelhető el megfelelő for­galom, a fejlesztés pedig a mind nagyobb forgalom nél­kül. Márpedig a tovább nyitvatartó üzletek bevétele is minden bizonnyal na­gyobb lesz. Mindkét fél — a vásárló és a kereskedő — javára. Hiszen egyre több család rendelkezik már olyan összegekkel is, mely­nek hová fordításáról nem elsősorban a közvetlen szük­ségletek döntenek, hanem a vásárlási lehetőség. Adott esetben a család számára kedvezőbb időpontban nyit­vatartó üzletek által felkí­nált lehetőségek. Egy kérdés nyilván meg­lehetősen sok gondot oko­zott és okoz most is a ke­reskedelmi vállalatoknál. Az üzletek személyzete is dol­gozó emberekből áll, akik semmiképpen sem láthatják kárát e változásnak. Való­színű, hogy ügyes szervezés­sel, jó akarattal mindenhol meg lehet oldani az átállás­sal járó gondokat is. A dolgozók nem károsodhat­nak, ezt szolgálja a rende­let, akár vevőkről, akár el­adókról van szó. Az eladók­nak továbbra is biztosítani kell a nyolcórás munkaidőt, a vasárnap nyitvatartó üzle­teknél a heti egy pihenő­napot, amely havonta leg­alább egyszer vasárnap kell, hogy essen. Vasárnapi munkájukért pedig megfele­lő pótlékot kell kapniok. A változás fennakadás nél­küli megoldásához nyilván a vállalatok jóindulatára is szükség van. Arra, hogy az egyre nagyobb szerephez ju­tó, hasznos — végső soron mindenki számára hasznos — „kereskedői" szemlélet alapján dolgozzanak, szer­vezzék meg az új munkaidő­beosztást, ne pedig a már idejét múlt, hivatalnoki szellemben. Hiszen az új nyitvatartási rend előnyei kölcsönösek, melyeket nem­csak a vásárlók, hanem a vállalatok is élvezni fognak. Sz. I. A műszaki könyvnapok kiadványaiból Az október 10—31 között tüzelőberendezések rendsze­rendezendő műszaki könyv- rezé6ét. intenzifikálásuk le­napokat Veszprémben. a hetőségeit. A megértést sok Vegyipari Műszaki Egyete- ábra és táblázatos adatköny­men nyitják meg október nyíti meg. 8-án 15 órakor. A műszaki ismeretterjesztés heteiben Dr. KRATOFIL DEZSŐ: számos újdonság lát naovi­lágot. Az automatikus ellen­őrző rendszerekről, a villa- A könyv tulajdonképpen mostelepek elkészítéséről, az Példatár, s megkönnyíti az elektromos számítógépek mű- egyetemre, főiskolákra je­ködéséről stb. szóló, a Mű- lentkezők felkészülését. A szaki Kiadónál megjelent közölt példák ugyanis fej­könvvek minden bizonnyal lesztik a feladatmegoldó nagy érdeklődést keltenek a készséget. Példákkal illuszt­szakemberek körében. rálva hat fejezetben sorolja fel a szerző a legfontosabb tételeket. Minden fejezet vé­Bartók szobra a panteonban Emlékünnepség, koszorúzás, koncert Szegeden Ércnél maradandóbb em- képző Főiskola Kardos Pál um és Művészeti Szakközép­léket állítottam magamnak vezette női kara Bartók-kó- iskola zenei tagozatának ta­— mondta évezredekkel ez- rusműveket énekelt. nárai — Bodó Árpád. Fekc­előtt a római költő, és ez * te Éva. Kovács Zsuzsanna —. Bartók nagyságának is meg- Elkészült a szegedi kon- növendékei — Hegedűs End­változtathatatlan mércéjévé certnaptár is. melynek értei- re Maczelka Noémi — és dr. vált. Századunk egyik leg- mében a központi szervek es Mihálka György dirigálásá­nagyobb úttörő zsenijének zenei intézmények Bartók- val éneklő kórus Bartók-mű­életműve ma már teljes egé- emlékhangversenyei 1971. vekkei emlékezett Bartók szében előttünk áll, a halá- március 25-ig. a magyar ze- Bélára. A Román táncokat lát követő esztendők során neszerző. zongoraművész, várnagy Lajos, az akadémiai az egcsz emberiség közkin- folklórkutató születésének tagozat művésztanára ját­csévé vált. 09. évfordulójáig tartanak. szotta. Ünnepi megemléke­Huszonöt esztendeje halt Az első koncertre péntek es- zést dr Diós József igazgató meg Bartók Béla. A fenti te kerül sor a konzervatóri- mondott: a forró sikerű emlékező szavakat Vaszy um nagytermében. A Szegedi hangversenyen Várnagy La­Viktor mondta el tegnap es- Tömörkény István Gimnázi- iosné tanár kísért zongorán, te a Dóm téri Nemzeti Em­lékcsarnokba átkerült Bar­tók-mellszobor előtt a város zenei intézményeinek, a ta­nácsnak és a karnagyi klub­nak bensőséges ünnepségén. A közelmúltban elkészült Kodály-portré szomszédságá­ban. Katona József és Der­kovits Gyula szobrai közé került alkotásnál a Szeged városi tanács vb művelődés­ügyi osztálya és a helyi ze­neművész szövetség, a Sze­gedi Szimfonikus Zenekar, a zeneakadémia szegedi tago­zata. a Tömörkény Gimná­zium és művészeti szakkö­zépiskola, a zeneiskola. a rókusi általános iskola és a tanárképző főiskola gyakor­ló általános iskolájának kép­viselői helyeztek el koszorú­kat. A rövid emlékünnepsé­gen a Tömörkény gimnázium dr. Mihálka György vezette kórusa és a Szegedi Tanár­Bartók szobra a Dóm téri panteonban. emlékbeszédét mondja Somogyi Károlyné felvétele Vaszy Viktor Dr. SZŰCS ERVIN: A GAZTÜZELÉS ALAPJAI gén feladatsort talál" az ol­A hazánkban egyre iob. vasé. amelyeknek részletes .... megoldasa a könyv hatso ban elterjedő gaztuzeles iaDlaira került. A könyv tar­szükségessé teszi az égés kor- talma és terminológiája a szerű elméletének ismeretét. mo6t bevezetett új középis­A városi gázhoz képest a kolai tantervre épül. földgáz felhasználása kor­szerűbb hozzáértést igényel. DIELEKTROMETRIA A könyv szándéka, hogy a B. NAGY GÁBOR: szerző ismerteti a gáztüze­lés égő- és tűztértípusait. a Lakásépítő szövetkezet Makón Makón a város felszaba- kel csökkentett építési költ­dulási évfordulójával egy- ség negyedrészét kell előre időben megalakult Csöng- befizetni, a többit 35 évi rád nujgye első lakásépítő törlesztésre hitelezi az állam, szövetkezete. A párt Köz- Makón a szervezés annyi­ponti Bizottsága és a Minisz- ra előre haladt, hogy a város tertanács májusban nyilvá- tanácsi vezetőinek támogatá­nosságra hozott közös hatá- sával 34 tagból megalakult a rozata teszi lehetővé ezt az lakásépítő szövetkezet. Sze­új szövetkezési formát. Lé- geden szintén előkészületben nyege, hogy a tagok maguk van az első ilyen szövetkezet közül' választanak igazgató- megalakítása. ságot és felügyelő bizottságot, megalkotják a működés alap­szabályát, amelyet az illeté­kes tanács végrehajtó bi­zottsága hagy jóvá. A szö­vetkezet vezetősége szerez telket, rendeli meg a terve­ket, és köt szerződést a kivi­telezővel. Az építkezés so­rán ez a vezetőség ellenőrzi a munkálatokat és képviseli minden fórumon a tagságot. A lakásépítő szövetkezet tagjai az építési költséget csökkentő állami ártámoga­tást. a gyermekek és eltar­tottak számától függően pe­dig jelentős kedvezményt kapnak. A kedvezmények együttes összege az építési költség 45 százalékáig ter­jedhet. A rendelettervezet szerint — amely végleges formában januárban lát nap­világot — a kedvezmények­s a könyv ebben igyekszik segítséget nyújtani a gáztü­zelési szakembereknek. A műszaki képzettségű olvasó­val megismertesse a nagy fejlődés előtt álló műszeres vizsgálati módszert. Közli a módszer megértéséhez és al­kalmazásához szükséges elektro-fizikai elméleti alap­ismereteket; ismerteti agya­korlathoz szükséges mérő­műszereket és mérőcellákat. A dielektrometria olyan mű­szeres analitikai eljárás, amely nemcsak a vegyész számára hasznos, hanem az ipari szakembereket is se­gítheti a termelés folyarpa­tos ellenőrzésében, esetleg automatizálásában. A könyv arra törekszik, hogy minél szélesebb szakterületen mu­tassa be a módszer alkal­mazhatóságát. Kondoros! János M külügyi bizottság Az országgyűlés külügyi bizottsága szombaton Bugár Jánosnénak, a bizottság tit­kárának elnökletével ülést tartott. A bizottság megvi­tatta a népgazdaság negye­dik ötéves tervéről szóló törvényjavaslatot: ennek kapcsán foglalkozott idősze­rű nemzetközi kérdésekkel. Magyarország nemzetközi kapcsolataival és a külügy­minisztériumot érintő terv­feladatokkal. a Dóm téren Tisztelgés Riesz Frigyes és Haar Alfréd professzorok emlékének Kép- és hang­rögzítéssel A szombathelyi tanítókép­zőben továbbfejlesztették az ipari televíziós láncot. Kóp­és hangrögzítő berendezést iktattak az intézet és gya­korló iskolája között műkö­dő tévérendszerbe. Ezzel filmre rögzítik a gyakorló is­kolai tanítási órákról érke­ző kép- és hanganyagot. E lehetőség új fejezetet nyit a képzésben. A hagyományos hospitálások számát minimá­lisra csökkenthetik: az óra menetét kitűnően nyomon követhetik a képernyőn, majd az egyes részeket, vagy akár az egészet visszajátsz­hatják, a kép- és hangrög­zítéssel pedagógiai archívum létrehozása is lehetővé válik. PIAC Olcsóbb a csirke Drágán tojnak a tyúkok kosarukat a Sárgarépa, kg Gyökér, kg Ára Burgonya, kg -tói -ig Csemege­2,50— 4,00 kukorica, db 3,00— 6,00 Alma. kg 4,00— 6,00 Körte, kg 0,80— 1,00 Őszibarack, kg A borult idő ezúttal, úgy töltötték meg látszik, kedvezett az eladó- télre gondoló háziasszonyok, nak. vásárlónak egyaránt. A Áru víztorony környéke is külö­nösen forgalmas volt ezen a Paradicsom, kg szombaton. Aki csirkét vásá- Zöldpaprika, kg rolt. jól járt. A termelőszö- Uborka, kg vetkezetek 23 forintért árul- Saláta, db ták a baromfit. Az kevésbé Fejes káposzta, kg 2,00— 2,50 Szilva, kg volt elégedett, aki olcsó to- Kelkáposzta, kg 3,50— 4,00 Szőlő, kg jást keresett. — már pedig Karfiol, kg az melyik háztartásbói hiá- Zöldbab, kg nyozhat! —. 1,50—1,60-nál Zöldborsó, kg olcsóbban nem lehetett ta- Paraj, kg lálni. Sóska, kg Sok volt a gyümölcs. Főleg Vöröshagyma, kg 5,00— 6,00 Görögdinnye, kg 3,00— 4,00 Málna, kg 12,00—14,00 Dió kg 6,00— Szárazbab, kg 6,00— Savanyú 3,50— 4,00 káposzta, kg almával, körtével, szilvával Fokhagyma, kg 16,00—18,00 Mák. literje 3,50— 4,00 4,50— 5,00 2,50— 3,20 0,50— 0,80 3,00— 6,00 5,00— 6,00 3,00— 6,00 3,00— 4,00 4,50— 7,00 1,50— 1,80 22,00—24,00 10.00—14,00 16,00—18,00 7,00— 28,00—29,00 A szegedi matematikusis- folytatódott, ahol mostoha kola két megalapítójára, körülmények között is szá­Rtesz Frigyes és Haar Alfréd mos kimagasló eredményt professzorokra emlékezett értek el, s tevékenységükkel tegnap, szombaton az egye- megalakították a ma már temi város: a Dóm téri pan- méltán nemzetközi hírű sze­teonban felavatták a kiváló gedi matematikusiskolát, tudósok emlékplakettjeit. Riesz Frigyest többek kö­A 12 óra 30 perckor kez- zött a funkcionálanalízis tu­dódott szoboravatási ün- dományának megalapítója­nepség résztvevőit dr. Csá- ként tisztelik. Haar Alfréd kány Béla, a József Attila pedig az ortogonális függvé­Tudománvegyetem tudomá- nyek rendszerét dolgozta ki. nyos rektorhelyettese köszön- életművének egyik fontos tötte, majd dr. Szőkefalvi- fejezeteként. Nagy Béla akadémikus, egye- Mindkét tudós élete során temi tanár, Riesz Frigyes számos nemzetközi elisme­egykori tanítványa emléke- résben részesült, s nevüket zett meg a két világhírű mate- ma világszerte tisztelik, matikusról. Mind Riesz. mind pedig Haar Riesz Frigyes (1880—19561 professzor pedagógusnak is és Haar Alfréd (1885-1933) kiváló volt oktató nevel(5 budapesti, majd gottingai ta- , .... . , , nulmányok után a kolozsvá-munka]at nagy felelosseggel rt egyetemen kezdték meg és szeretettel látta el. kutatásaikat, amelyekkel ha- A most felavatott két marosan magukra irányítót- bronz emlékplakett — amely ták a tudományos világ ér- vörösmárvány lapon nyug­deklődését. Pályájuk a ko- szik — Borsos Miklós Kos­lozsvári egyetem Szegedre suth-díjas szobrászművész költözése után városunkban munkája.

Next

/
Thumbnails
Contents