Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-13 / 215. szám

io VASÁRNAP. 1970. SZEPTEMBER 13. Sz. Lukács Imre ÜJ FALU Tóth Imre Utca Horváth Dezső A MENNYORSZÁGBÓL ZÁKÁNYSZÉKRE Vitatkozni kezd a sondolat az ember agyában, ha Gödöllőn, a leendő agrármérnökök otthonában jár. Huszta Vince, a zákányszéki Homokkultúra Téesz elnöke azt mondja, ha régen magunk elé képzeltük a mennyországot, körülbelül ilyennek gondoltuk. Az első lépések után az jut mindjárt. az aggodalmaskodók eszébe, hogy érdemes-e ilven palotában nevelni azokat a fiatalokat, akiknek falura kell maid menniök. hiszen ha végeznek, sokkal mostohább körülmények közé kerülnek. Előre elvettük az elégedetlenség. csalódottság, kishitűség, lelki törések magvát, és csodálkozunk. hogv ez a vetés meg is termi a csalódást. Nem Gödöllőn jutnak most eszembe ezek a gondolatok — ott is eszembe jutottak nekem is. másnak is —. hanem itt. Zákányszéken. amikor Borbás Istvánnal beszélgetésre alig találunk helvet a szövetkezet tanyai irodájában. Kipottvant ez az ember a mennyországból, vagy belepottyant? Azt mondja a 27 éves főagronómus. hogv okoz ez ugyan gondot néhánv végzősnek, de csak azoknak, akik az agrármérnökséget soha nem tudták elképzelni falun, a mezőgazdaságban, és oda soha nem is készültek. A többség abból indul ki. hogy megcsillantották előtte a ma elérhető csúcsokat, telies ereiével küzd is a fényesség láttán, hogy ahhoz hasonlóvá tegve itthoni környezetét is. Haza jött falu iába a fiatalember. miután egv ezüstkalászos tanfolyamtól ösztönözve, mezőgazdasági technikumot végzett, és Vásárhelyről nekilódult Gödöllőnek. Azt mondja, nem bánta meg. Hogy jól megv sora vagy roszszul. azt kívülálló ember nehezen döntheti el. Aki a napi nyolc órát U kelletlenül dolgozza végig. az istenverte nagv csapásnak gondolia. hogv ebben a mesterségben annak duplája is lehet a munkaidő, akár mindennap is. Van ugyan vasárnap is. ünnepnap is. de az leginkább arra való. hogv a maga néhánv holdjával bajlódjék otthon. Tőle kérdezem Inkább, hogy összehasonlítási alapom legyen: mikor érezte legrosszabbul magát mióta itt van. — Amikor kellene az emberkéz a szövetkezetbe — hangzik a válasz —. vetni vagv aratni, de éppen akkor vetne vagv aratna mindenki otthon is. Tessék akkor rábeszélni őket. hogy jöjjenek inkább a közösbe. Szakszövetkezet ez. nagvon fontos az ls. amit otthon termelnek. Amikor kérni kell mindenkit, aki ért a traktorhoz, hogv éiszaka ő is szántson egv kicsit, mert különben nem végzünk ideiében a munkákkal. Legeslegrosszabb akkor volt. amikor fölfújódtak legeltetés közben az állatok. Törött kézzel, felkötött karral ugyan, de egész éiiel dolgozni kellett, hogv mentsük, ami menthető. A legjobb, legkellemesebb érzésre hamarabb talál példát. Dátumát is tudja: február 27. Akkor nevezték ki főagronómusnak. Azt a vigasztaló körülményt olvasta ki ebből a döntésből, hogv szeretik és becsülik munkáját. Kitüntetésnek vette, minthogy az is. Azért is piros betűs ünnep ez a nap. mert autólát is akkor kapta meg. Ismét fölvethetünk egv kérdést. Lehet-e fiatal mérnökre ilven nagy föladatot bízni? Maga is mondja, több gyakorlatra van még szüksége, hogv teljesen otthon érezze magát. Sok szövetkezet vezetősége idegenkedik a fiatalokról. Inkább alacsonyabb végzettségű, de megállapodott legyen. Volt is ióakaróia az elnöknek. aki ideiében figyelmeztette: Vigyázz, a fejedre nőnek! Kitúrnak az elnökségből, hogy észre sem veszed. A többesszám azért indokolt, mert ugyancsak fiatal itt a raktáros, a műhelyfőnök. a párttitkár, a főkertész. a főállatten.vésztő és a főkönyvelő is. Az elnök most is ragaszkodik fiataljaihoz. Egyszerű magyarázatot mond: — Ezek mind befele tanulnak a szakmába, a középkorú inkább megáll, vagy kifelé megy. Magamról tudom, hogy tíz évvel ezelőtt sokkal mozgékonyabb voltam. Az idősebbek elkényelmesednek. bennük viszont forr az igyekezet. Intő magvarázat lenne ez más aggodalmaskodónak is. Hallottam, jól érzik magukat itt a fiatalok. Az iroda falát, képeslapok kiadós gvűiteménve díszíti. A főagronómus szerint többségét ő küldözgette, innen-onnan. nagyobbik részét külföldről. Szeret körülnézni a világban. Nyáron ugyan nem lehet, mert szezon ideién elképzelhetetlen, hogv egy becsületes mezőgazdász 15—20 napra elhaevia gazdaságát, mert éppen külföldön csatangolni támadt. kedve. A szocialista országokat már bejárta. most Ausztriát. Sváicot és Németországot forgatia feiében. jövőre ide készül. Gödöllőről hozta talán azt az igénvt is. hogv világot lásson, és hébe-hóba beleszagoljon a viláe mezőgazdaságába is. de a lehetőséget már itt teremtette meg hozzá. Erre persze kell az áldozat. Hetenként háromszor, mire mi fölébredünk, ő már megjárja a szegedi piacot, és úgv áll munkába reggel fél hatkor. Ha mégis engedi ideje, kétkezi munkásnak visszamegy a ház körül dolgozni. Meg-megállnak ismerősei, a szakszövetkezet tagiai. kérdezni, mit csinált ő a kukoricával, menynyit rakott alá. hogv ilven szép lett. Intenzív gazdálkodásra törekszik a paradicsomföldön és a zöldség- vagv oaorikatermesztésben is. Pedig erős versenytársai vannak. Akkorát lépett itt előre a mezőgazdasági gyakorlat, amekkorát álmodni se mertek volna a nagy álmodók. Az a paraszt, aki azelőtt idegenkedett a eéoi munkától. vegyszerektől, csirketáptól, malactáptól, most türelmetlen követelő. ha nem jut hozzá valami- * hez. Ebben a változott világban nem lehet rc«sz egv főagronómusnak. H

ova tűnt a régi falu? Kiszenvedett. jószerivel az elmúlt két és fél évtized alatt eltűntek a falu végéről a nádfedeles, földbe süppedt, tenyérnyi ablakú házak, elmúlt az idillikus, de szívszomorító aívégi, faluvégi hangulat Megváltozott az élet. Megváltoztak a termelési viszonyok, a termelő erők is, változtak az emberek. A földbesüppedt, földbe menekült, földbe kényszerített paraszti robotemberek, a kuporgatok, a zsugorgatók, a föld „bolond imádói" más, új, tartalmasabb életet kezdtek. Járva a falvakat ma már ritkán látni nagyon nagy beszédű, öreg, nádfedeles házacskákat, a falu vége is kicserélődött, új házak terpeszkednek, gangosan, rangosán, palatetőkkel, tévéantennákkal pompáznak, fürdőszobákkal hivalkodnak, garázssal és gyümölcstárolókkal. Ez jellemző a mai falura. A szocialista átalakulás mind a tulajdonviszonyokban, mind az életviszonyokban könnyedén kitapintható falun. A párt politikája, erőfeszítései meghozták, megteremték a gyümölcsöket Mint a kongresszusi irányelvek is mondják, „A földtulajdon elvi rendezése és gyakorlati végrehajtásának elkezdése megerősítette termelőszövetkezeteink szocialista jellegét. A falun gyorsütemű fejlődés ment végbe. Mind szélesebb körben alkalmazzák a korszerű technikát, az agrártudományt, általában a tudományok vívmányait; a mezőgazdaságban a munka ipari jellegűvé kezd válni; egyre nagyobb szerepük van az ipari és mezőgazdasági szakmunkásoknak, az agrárértelmiségieknek." Mit is jelent ez? Emlékezzünk csak a kenyérprogramra. Ma már — bár az idei év kritikus és rendkívüli — külföldön is hódít a magyar búza. Nem a régi, a híres Bánkűti, mert azt végérvényesen eltörölte az idő. Olyan intenzív, nagy termőképességű fajtákkal ismerkedett a falu népe, mint Bezosztája, San Pastore, Autonomia, Libelulla, Rannaja, hogy csak az ismertebbeket említsük. És természetesen nincs megállás. A tudomány újabb fajtákkal kísérletezik és újabb fajtákat ad köztermesztésbe. Így szűkebb pátriánkból a Kiszombori l-est. De említhetjük mindjárt a homokvidék új takarmánynövényét, amely máris hírre tett szert a világban, a triticálét. Jól emlékezhetünk az út kezdetére, amikor a hajdani nagybirtokok roncsain megalakultak az első úttörő szövetkezetek, a bátrak indulására, amikor az államtól kapott egy-két girhes tavacskával, csonttá soványodott tehénkével megkezdték a közös utat. És a traktorokicai, az ütöttkopott cormickokkal és körmösökkel. Mára valamennyi mezőgazdasági nagyüzem fejlett gépparkkal rendelkezik, s hazánkban 70 ezer traktor könnyíti meg a munkát, végzi el 600 ezer ember helyett a tennivalót. A legújabb erő- és munkagéptípusok fellelhetők, vásárolunk a KGST-országoktól és a nyugati piacokról is. Gépesítettük a növénytermesztési munkák zömét, búza. kukorica, cukorrépa betakarításában, termesztésétien igen sokat haladtunk, fejlett a növényvédelmünk, s egyre több birtokon olyan komplex brigádok dolgoznak, amelyek nagy területeken végigkísérik a növény útját, a talajelő-készítéstől a betakarításig, s ha kell, egyik gépről a másikra ülnek, időben, jó minőségben, garantált, megbízható a teljesítményük; így fokozódnak, növekednek a termésátlagok. A termelés elvesztette manufakturális jellegét, a félfeudális viszonyoknak örökre vége. De ez nemcsak azt jelenti, hogy a szövetkezeti mozgalom sikerével megteremtettük a magyar mezőgazdaságban a nagyüzemi gazdálkodás alapjait, hanem azt is, hogy az elmúlt években az állandó mozgás, fejlődés következtében a szövetkezetek és az állami birtokok egy minőségi szakaszt értek el. Vagyis a termelés vállalatszerűvé, ipari jellegűvé kezd válni a mezőgazdasági nagyüzemekben is. Mindez kölcsönhatásban van az emberi fejlődéssel, változással. Nemcsak azt jelenti, hogy ma már fekete-fehér öltözőkben kezdik a napot a termelőszövetkezeti parasztok, hanem azt is, hogy egyre inkább kezdik élni a teljesebb emberi életet, kezdik kibontakoztatni egyéniségüket, tudásukat. „A falun végbemenő politikai és gazdasági fejlődés a szocialista forradalom jelentős előrehaladását mutatja. A termelőszövetkezeti parasztság, a mezőgazdaságban dolgozó munkások, a falusi értelmiségiek munkájának eredményeként az átszervezés, a megszilárdítás szakasza után elérkeztünk a mezőgazdasági nagyüzemek fejlesztésének, az egész mezőgazdaság, a falu általános fellendítésének szakaszába." A korábbi években a termelés mérőeszközei kialakultak, holdanként, hektáronként a terméshozamok így és így sikerültek. De az emberi változást, az emberi fejlődést egy kicsit elfelejtettük. örvendetes, hogy az irányelvek erre felhívják a figyelmet, hiszen napjainkban egyre inkább fellelhetők azok a jegyek, amelyek a falusi dolgozók eszmei, politikai arculatának, magatartásának szocialista vonásait példázzák. Nemcsak arra gondolunk itt, hogy az új falusi viszonyokkal újjáformálódtak az emberek. Akarva-akaratlanul nemesebb tartalommal telítődtek meg, hiszen valaha egy gazdaember apjától örökölte a mesterség csínját-bínját, könnyen elboldogult a két ökörrel, vagy az áldott-átkozott lóval. Ma már ez kevés. A mezőgazdasági nagyüzemekben dolgozó szakmunkásoktól egyre többet várunk, az élet egyre magasabb mértéket támaszt. Traktorokkal, gépekkel, autókkal, milliós értékekkel bánnak, vegyszerekkel, tápokkal, olyan termelőeszközökkel, amelyek magasabb szakmai intelligenciát, szakmai felkészültséget követelnek. „Tovább kell fejleszteni falun Tanyai kollégium nem tanyán van, hanem a faluban vagy városban, de tanyai gyerekeknek ad szállást, kosztot és nevelőfelügyeletet. Az általános iskola felsőbb osztályaiba járókat gyűjti össze, jól felszerelt központi iskolához csatlakozik. A legoptimálisabb körülmények között gondoskodnak itt a diákok tanulásáról. Ügy tűnik, a hasonló kollégiumok szaporítása megszüntetné a múlt heti cikkünkben említett színvonalbeli feszültséget. Érni kezd azonban egy másik gondolat is. Föltehetjük ugyanis a kérdést, elérjük-e maradéktalanul céljainkat, ha mégoly nagyszerű lehetőségeket teremtünk is a tanulásra, de a gyermeket így vagy úgy, de mégiscsak kiszakítjuk éltető családi környezetéből. Hovatartozása, kapcsolatai válhatnak labilissá, mondhatjuk úgy is, hogy az alakuló jellem kapaszkodó gyökereit vághatjuk el éppen abban a korbai), amikor támasztó gyökerekké nőhetnének. Kis létszámú tanyai iskolák megszűnésekor a néhány apró gyermek szülei igen erősen zúgolódnak. Egyszer írtam ilyen iskoláról, nem azt, hogy szűnjön meg, csak azt, hogy kevesen járnak ide, kaptam is rá haragos választ: tehát járjon a pöttöm emberke télben, hóban, esőben, förgeteges viharban 4— 5 kilométert oda-vissza, hogy központi iskolában tanulja meg az ábécét? Erre nem gondolnak, akik a döntést hozzák? Ezt is, az általános iskolás kollégiumok előbb említett gondjait is fontolgatják, szavazati nyomatéknak gazdasági számításokat is végeznek, akik azt mondják, talán célravezetőbb lenne mégis az iskolabusz., Olyan busz. amely kizárólag a tanulók tanulmányi érdekeit szolgálja, tanítás előtt összeszedi, utána pedig hazaszállítja a gyermekeket. Föltehetően érdemes tovább érlelni ezt a gondolatsort. Sorvadó falusi gimnáziumaink megszüntetése igen egyszerű, de megmarad egy kérdés: miért hoztuk akkor létre őket? Váltoa szocialista tulajdonviszonyokat, a gazdálkodási módszereket, amelyek nyomán tovább fejlődik a termelőszövetkezeti parasztság általános képzettsége, öntudata, javulnak életkörülményei, határozottabbakká válnak a falusi dolgozók eszmei, politikai arculatának, magatartásának szocialista vonásai." A termelést, egy-egy mezőgazdasági üzem munkáját mindig folyamatában, folytonosságában kell szemlélni. A gazdálkodási módszereket az elkövetkezendőkben hatékonyabban fejleszthetjük. Nemcsak azért, mert ma már megteremtődtek az alapok, és koncentrált tőkeberuházásokkal nagyobb eredményeket érhetünk el, hanem azért is, mert magunk mögött tudunk egy szakaszt, a legnehezebb szakaszt, aminek az elején csak a földeket koncentráltuk) s akkor még az emberek jogot formáltak arra, hogy ne gondolkozzanak, különösebben ne törődjenek a közössel, ne vegyék magukra a termelőszövetkezeti gondokat. Ez volt a kezdeti, a legnehezebb szakasz a magyar szocialista nagyüzemek fejlesztésében. Mára nemcsak a korábban említett termelőeszközök koncentrálása történt meg, de ami leglényegesebb, és éltető eleme szocializmust építő társadalmunknak, a szellemi tőkekoncentráció is megvalósult. És ez arányban van a termeléssel, ami kihat a szövetkezeti parasztság műveltségére, életviszonyaira. Mert tennivalónk bőven van. Ez még korántsem a világ legjobb mezőgazdasága. Bizony jócskán kell lépegetnünk, hogy eddigi pozíciónkat tovább erősítsük és az európai gazdálkodás élvonalába tartozzunk. De az adottságunk megvan, sőt a világon egyedül ezekben a szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben képzelhetők el a szellemi erők-energiák legtökéletesebb felszabadulása, hasznosulása, hiszen mindenki őszintén az előrehaladást szolgálja. A

z irányelvek mögött íme így tűnik elő egy űj falu. Kitaplnthatóan, reálisan, fejlődésében megcáfolhatatlanul zatlanul hiszem, hogy okos gondolat szülte őket, legföljebb közben vagy mi, vagy az élet kanyarodott valamerre. A szakközépiskolai párhuzamos osztály mellett is kardoskodnék, akkor is, ha a mezőgazdasági változat megbukott. Tömeges az érdeklődés a szegedi közgazdasági szakközépiskola iránt. Ezt kellene megpróbálni ott, ahol a másik nem sikerült. És ha az újabb próbálkozás sem hoz sikert? Bizonyos biztató jelek azért vannak. A mórahalmi gimnáziumban a szokásos gyakorlati foglalkozások helyett gépírásra is tanítják a gyerekeket. Mivel ez az egyetlen praktikus foglalkozás azzal a reménnyel párosul, hogy könnyebben helyezkedhetnek el irodákban, tanácsoknál, újra érdeklődnek az iskola iránt a környékbeliek. Említettük vasárnapi cikkünkben, hogy a terv szerint új kollégium épül majd Szegeden. Fűzhetnénk ehhez is egy gondolatot. Termelőszövetkezeti hálózattá fejlődött mezőgazdaságunknak magának kellene gondoskodnia szegény sorsú — árva. félárva vagy rendezetlen családi körülmények között élő — tehetséges gyermekek továbbtanulásáról valahogy olyan szisztéma szerint, ahogy a vasút már régóta teszi ezt nevelőotthonában. Erősödő szövetkezeteink területi szövetsége kezdeményezhetné ezt, talán a sarkunkban járó következő esztendőkben már. Mivel ezek a szövetségek a tagszövetkezetek érdekeit képviselik, a szövetkezetek meg a tagokét, elég könnyű lenne a szükséges támogatást megszerezni hozzá. Semmi mással nem pótolható nagyon hasznos lépés lenne. Igaz, ugyan, hogy emelkedett termelőszövetkezeti parasztságunk életszínvonala, ce bajjal küszködő szegények most is vannak, és tehetséges gyermekek most is születnek árnyékbán élő családokban is csakúgy, mint régen. H. D. KOLLÉGIUM VAGY ISKOLABUSZ?