Délmagyarország, 1970. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-13 / 215. szám

io VASÁRNAP. 1970. SZEPTEMBER 13. Simon Emil ÁBRÁK AZ ASZTALTERÍTŐN Hajnalban s^í ébS keres — mondta, amikor álmosan tápászkodni kezdett. — Kint vár az udvaron. Nyújtózkodva, szemét dörzsölve kibotorkált. A csillagok szétszóródlak, akár a kavicsok. Szinte hallani lehetett a csörgésüket. — Szervusz — szólalt meg Bakó a sötétből, g— Ne haragudjál. Anyád mondta, hogy itthon vagy. Segíts rajtunk. — No, jöjjön be — hívta. A konyhában meggyújtották a villanyt, leültek az asztal mellé. Akkor látta, hogy Bakó arca barázdás, borostás, legalább, tíz évet öregedett. Bakó észrevette, hogy a tekintetével fürkészi. — Igen, hát sokat fáradok. Az éjszaka sem aludtam a gépek miatt. — Én a bálra jöttem haza. Azt írták, az idei olyan lesz, amilyen még nem volt. A lányokra is gondoltam. Tudja, már meg kellene állapodnom. — Ne haragudjál. Ezen a gépen senki sem tudott segíteni. Pedig van néhány szakemberem. A szántásnak meg nem mondhatom, hogy várjon. Délutánig be akartuk fejezni. Nem kívánom in... Szabó közbevágott. — Átöltözzem vagy így menjek, pizsamában? Bakó halványan elmosolyodott. — Szóval ember lett belőled! Kint várakozott, a homokfutó, a két ló csendben gubbasztott. Felkapaszkodtak. — Lásd, magam hajtom, a tiszteletedre — mondta Bakó. Elindultak. Hűvös szél járt az ingük ujjában. — Két óra alatt bizonyosan végzel vele. Aztán folytathatod az álmot. — Maga ls: hol találna még egy ilyen jó bolondot! — Nagyot segítesz rajtunk — sóhajtott Bakó. Kiértek a táblához. Néhány gép dolgozott, egyikük sötéten állt, szegletes formái élesen rajzolódtak a félhomályban. — Ez az — mutatott rá Bakó. Két-három ember sündörgött körülöttük, valaki bekapcsolta a fényszórót. — Ide világítsanak — intett Szabó. Felnyitotta a motorház fedelét, belenézett. Egy darabig vizsgálódott, aztán dühösen azt mondta: — Valaki jól belebarmolt! Le kellene ütni a kezét! — Ugyan már — mondta kínban Bakó. Előlépett egy sovány, bajuszos ember. — Az én gépem — mondta szomorúan. — Én próbálkoztam vele. — Ez Horváth — mutatta be Bakó. Szabó csak biccentett, s nem nyújtotta a kezét. — Van magának felesége? — kérdezte gúnyolódva. — Csak vigyázzon, hogy azt is így el ne rontsa! — Ferikém! — kérlelte Bakó. — Jól van, Vendel bátyám. Ha beleszagolok a motorba, megrészegedem. Aztán csak beszélek. — Attól fogva csendben dolgozott. A körülöttük álldogálók figyelték, aztán elhúzódtak. Bakó a közelében sündörgött. — Lesz belőle énekes halott? — Lehet. Talán másfél órát szöszmötölt, s akkor szólt Horváthnak, hogy üljön fel. indítson. A motor néhányat köhögött, s hamar rátalált az igazi hangjára. Bakó ragyogott, földhöz vágta a kalapját. — A fattya! — mondta örömében. Szabó a kezét törölgette. Horváth lehajolt az ülésről. — Köszönöm, szakikám — mondta Szabónak. — Nincs mit. Haragszik? — Én? A gép elindult, óvatosan, majd mind bátrabban, mint a járni tanuló beteg. Nézték, amíg el nem távolodott. — Bár a fiam lennél! — mondta Bakó, s átkarolta Szabó vállát. Lassan lépegettek. Bakó arcán látszott, hogy tartogat még valamit, de nehezére esik kimondani. — Te — kezdte aztán mégis —, a feleségére nem kellett volna szólnod. — Talán meghalt? — ijedt meg Szabó. — Nem. Isten ments! De hát Faragó Magdi a felesége. — Magdi? — Szabó legyökerezett, nem tudott mozdulni. Aztán legyintett. — Mi közöm hozzá? — Már előbb akartam mondani, de féltem, hogy akkor nem csinálod meg a gépét — vallotta meg Bakó. — Olyannak gondol? Mit tehet róla ez az ember? — Hallgatva mentek pár lépést. — Egyébként kiféle? — Vasból jött hozzánk. Addig sokat vándorolt, aztán ittragadt. Kellett. Felültek a homokfutóra, Bakó az ostorral megpöccintette a lovak hátát. — Most már bizonyos, hogy én is elmegyek a bálra — mondta Bakó. Szabó álmosan bólintott. Később, amikor lefeküdt, nem tudott elaludni. Az anyja csendesen járkált a szobában. — Maga ismeri a Magdi férjét? — kérdezte Szabó. — Azt mondják: jóravaló ember. — Jóravaló — dörmögte Szabó, s nem tudott mit kezdeni a szóval. Korán délután a futó eső végigpásztázott a lampionokon, a papírkoszorúkon, a szél meglazította a díszítéseket tartó kötelek feszülését. De az emberek kedvét ez sem rontotta. Alkonyatkor megszólalt a muzsika, vaskos hangok szálltak, a levegő vidámsággal telt. Amikor Szabó odaért, már táncoltak is. A bejáratnál Bakóval találkozott. — Kialudtad magad? — kérdezte Bakó. — Ahogy vesszük. Bakó borospoharat nyomott a kezébe, koccintottak, ittak. — Mondd csak, hogy tetszik neked ez a megváltozott falu? — kérdezte váratlanul. Szabó értetlenül nézett rá. —" Bolondozik velem? — Komolyan kérdeztem. Kíváncsi vagyok a véleményedre. — Ügy mondja, mintha idegen lennék itt! Mintha Párizsból érkeztem volna! — Na, annyira nem gondoltam. De hát Miskolc is város. Az ember meg könnyen felejt — Én semmit se felejtettem — mondta Szabó. — Nem is azért mentem a városba. Csak vinni akartam valamire. — És az mit jelent? — kapta fel a fejét Bakó. Szabó vállat vont, Bakó csendben azt mondta: — Szerintem annyi, hogy az ember dolgozhat, megbecsülik. Igaz, amikor te elmentél, itt is másként álltak a dolgok. — Nem is álltak — nevetett Szabó —, porban-sárban feküdtek! Egyszerre Horváth lépett hozzájuk, megérintette Szabó karját — Látom, itt van. Nem ülne az asztalunkhoz? Bakó intett valamit a szemével, de Szabó nem vette észre. — Jó — mondta beleegyezéssel Horváthnak. Amikor Magdi meglátta őket együtt, elsápadt, zavartan kaparászta az asztalt. — A feleségem — mondta Horváth. Fejével Szabó felé intett. — ő az, aki megcsinálta a gépemet. Említettem a feleségemnek — mondta Szabónak. Tanácstalanul nézték egymást. Szabóban fellobbant a merészség. — Szervusz — mondta bátran az asszonynak. Magdi ránézett, őt ls felfűtötte Szabó közelsége. — Szervusz. — Talán ismerik egymást? — csodálkozott Horváth. — Együtt jártunk iskolába — mondta természetesen Szabó. Horváth a tekintetével vallatta őket. Néhány pillanatra, mintha megfagyott volna a levegő. Az asszony mereven nézte az asztalt, nem merte felemelni a fejét. Szabó is mindenfelé menedéket keresett a szemével. Horváth bort töltött, Szabónak kínálta. Ittak. — Nem táncol? — kérdezte aztán. — öreg vagyok már ahhoz — mondta Szabó. — öreg férfi nincs is — mondta Horváth. Ott termett Bakó, maid kicsattant a vidámságtól. Belekarolt Magdiba. — Vihetem? — nézett Horváthra. — Ha ő is akarja — mosolygott a férfi. Aztán nézte, hogyan járja a felesége. — Mit szól az asszonyhoz? — kérdezte Szabótól. — Nagyon megváltozott? — Mindnyájan megváltoztunk — mondta Szabó. — S maga? — Én talán a legtöbbet. Horváth a poharát forgatta. — Maguk összekülönböztek? Vagy talán a szülők miatt? — Szabó csodálkozó pillantására hozzátette: — Amíg éltek a szülei, nagyon tartották. Munkásember szóba sem jöhetett. Szabó szeme felvillant, tenyere ökölbe szorult, aztán kisimult — Én már mindent elfelejtettem. — Én is vagyok úgy, hogy csak a fontosabbakra emlékszem. De olykor még azok is kihullnak belőlem, mint a homok a rostán. — Mondia csak — nézett rá nyílt tekintettel Szabó —, sok baia van azzal a masinával? Horváthot meglepte a kérdés. Vagy fél nercig hallgatott, aztán megenvhülve válaszolt. — Makrancoskodik. — Rájöttem a fő hibájára — mondta Szabó. — Tudja, mire vigyázzon? — Magyarázatba kezdett, körmével ábrákat vésett az asztalterítőbe, Horváth figyelmesen hallgatta. Ilmilínr Msed' ^ Bakó viszHlllinUl szatért. ilyen magyarázkodásban találta őket. Horváth a feleségére nézett — Jó volt? — Mint a ringlispíl — mondta az asszony. — És ti? — A gépet javítottuk — nevetett Horváth. A zenészek egy közismert dallamot húztak, valaki énekelni kezdett, s magával ragadta a többieket is. Szelíden hullámzott a sokféle hang, mint folyó a nyári szélben. PARFÜMÉRIA Kis szagos történelemlecke 1945 — Milyen kellemes illat! — Friss, folyó vízben mosakodtam. 1947 — Bűvölő az illata! — Ez most a legdivatosabb parfüm: Chat nőire. 1949 — Milyen kölnit használ? — Fekete macskát. Az Illatszer N. V, gyártmánya. 1951 — Érdekes illat van itt.:. — Hát ráér az ember falujárás közben mosakodni? 1955 • — Nagyszerű illat! — Vörö6 Moszkva. 1967 — Igazán diszkrét illat! — Givencv. Karácsonyra hozták be ... még lehet kaoni. 1970 — Milyen illat ez? Ugye francia parfüm? — Dehogyis, nem volt nekem öt találatom a lottón! F. K. Matkó Katalin BAROKK