Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-20 / 195. szám

8 CSÜTÖRTÖK, 1970. AUGUSZTUS 20. László Miklós A MŰVÉSZETPÁRTOLÓ KIRÁLY Most, az augusztus 20-i országos ünnepségsorozat idején Székesfehérvárott, az István király múzeumban másolati példányban mutatják be a magyar királyi koronát. Az eredeti korona ugyanis, amely a magyar állam elvitathatatlan, jogos tulajdona, nincs a birtokunkban. 1944 őszén a menekülő nyilasok nyugatra hurcolták, s ott 1945 májusában az amerikai hadsereg alakulatai vették birtokukba. Azóta az Egyesült Államokban ismeretlen helyen őrzik. Műkincsként a korona fölbecsülhetetlen érték. Színaranyból készült mindkét fő része: az abroncs és a fölkörben ívelő, egymást derékszögben metsző két pánt, tetején kereszttel. A hagyomány szerint a'felső, a zárt korona az, amelyet II. Szilveszter pápa küldött I. Istvánnak. Dukasz Mihály bizánci császár adta az alsó abroncskoronát I. Géza király feleségének. Utólag V. István korában (1270 táján) szerelték hozzá az abroncshoz a fejtetőre boruló két aranypántot. Az aranypántokon az apostolok képei sorakoznak. Tizenkettő helyett azonban csak nyolc ábrázolat látható, s ebből arra következtettek a kutatók, hogy eredetileg a pántok valamilyen sík tárgy keretéül szolgáltak. Amikor „hozzászabták" az abroncshoz, a végeikről le kellett vágni Égy-egy képet, a kellő méret miatt. A pántok utólagosan történt meghajlítására lehet következtetni abból is, hogy maguk a színes rekeszzománc-képek síkban maradtak, s csak a pántok nemesfém alapanyaga ívelődik. Meglehetősen durva munkával erősítették, mondhatni „odaszögelték" a görög koronához. Így is nevezik — szakszerűen corona greca-nak mondják — az abroncsot, mert képein görög nyelvű feliratok olvashatók. Nem végzett finom mívű munkát az az ötvös vagy aranyműves, aki a keresztet a XIV—XV. században fölerősítette a koronára: primitíven „beleültette" a pántok metszéspontjában levő képbe, ami s vallásos értelmezés szerinti világkirályt, a pantokrátort ábrázolja. Arra nincs egyértelmű válasz, hogy milyen körülmények között dőlt meg a kereszt. Érdekessége a koronának, hogy optikailag „megtéveszti" szemlélőjét. Első pillantásra kis méretűnek tűnik, holott a valóságban nagyobb, öblösebb. Olyannyira. hogy mindig kibélelték textilsapkával, amit koronázás előtt az új király fejméretéhez szabtak. Jól látszik a korona tekintélyes mérete például azokon a fényképeken, amelyeket az utolsó magyar király, IV. Károly 1916. évi koronázásakor készítettek. A koronát és a koronázási jelvényeket — míg idehaza voltak — szigorúan elzárva őrizték a budavári palota várkápolnüiában, külön erre a célra berendezett helviségben. Védelmére egy XV. századi országgvűlési határozat alaoján — koronaőröket állítottak. Csak az ő leienlétükben volt szabad kinyitni azt a diszládát, amelyben a korona feküdt. Egy alkalommal, 1938-ban, az államalapító király halálának 900. évében, bemutatták a Várpalotában a nagyközönségnek a koronázási jelvényeket. Erre az évfordulóra — amikor egyidejűleg Budapesten rendezték meg az eucharisztikus világkongresszust — egy művészi másolat is készült a koronáról. Méghozzá ez már nem is az első volt, mert a szent korona első másolatát a honfoglalás 1896. évi millenniumán a pápának ajándékozták (ott látható azóta is a vatikáni múzeum gyűjteményében). A székesfehérvári kiállításon bemutatásra kerülő koronamásolat a Magyar Nemzeti Múzeum megbízásából készült az 1967-ben rendezett nagy történeti kiállításra. Aranyozott ezüstből formálták meg (mégpedig két példányban, a másili a Mátyástemplomé lett) —, műkincs helyett elsősorban szimbolikus tárgyról és értékről van s/.ó. A méreteket Deér József már említett könyvéből vették. A megfelelő zománcozáshoz és színhatashoz pedig a bizánci korona szolgált alapul, amely Konstantinos Monomachos császáré volt (ritka példája a rekeszzománcozás művészetének!) és szintén a Magyar Nemzeti Múzeum legféltettebb kincsei közé tartozik. Ismeretes, hogy a legfőbb hatalmat jelképező koronázási jelvények méretre legnagyobb darabja a királyi palást. Jelenleg szintén amerikai birtokban van, a jogarral és az országalmával együtt. A bizánci stílusú, aranyhímzéssel ékesített palást önmagaban is óriási értékű műkincs. Eredetileg miseruha volt, I. István és felesége, Gizella királyné adományozta a székesfehérvári Szűz Mária bazilikának. III. Béla korában szabták-alakították át királyi rendeltetésű öltözékké. A királyi jogar, amely egyidős a koronával — formájában pedig eltérő más uralkodó jogaroktól — művészi kivitelben tökéletes remekmű. Nyélből és egv raita levő óriási hegyikristályból áll. A nyél valószínűleg a XII. századból való. A kristálvgömb. amelvet bemetszett oroszlánkéoek díszítenek. az egyiptomi Fatamida uralkodócsalád ideiéből (IX—X. század) származik. Az ilyen hegyikristályoknak a középkorban csodálatos erőt tulajdonítottak. Az országalma kettős kereszttel ékesített színarany műkincs. Akkora, hogy kézben kényelmesen tartható. Keletkezését az Aniou-dinasztia magvarországi uralkodása idejére, a XIV. szazadra datálják a műtörténészek. A koronázási kard csak a kaavománv szerint volt I. Istváné, valóiában XVI. századi lehet. Az úgynevezett szent jobb — így tartja a hagyomány — I. István jobb keze. A Székesfehérvárott eltemetett király síriát szentté avatásakor. 1083-ban. felnyitották. s a bebalzsamozott holttestből csak a iobb kezet találták épségben. A történelem viharában sokfelé sodródott, s azután Budán, a Zsigmond-kápolnában őrizték 1944-ig. Akkor ezt is Németországba. majd Amerikába vitték. 1945. augusztus 20-án a szent iobb az Egyesült Államokból visszakerült: István király az új társadalmi rendet ideológiaüag megalapozó keresztény vallással együtt meghonosította hazánkban az európai művészetet is. Az új vallás terjesztéséhez kisebb-nagyobb templomépületek sokaságára volt szükség. Külső és belső falaikat faragások és képek díszítették; a papok ugyanis művészi eszközökkel, bibliai témájú ábrázolásokkal szemléltették, magyarázták, ismertették meg az írástudatlan néptömegekkel a vallás tanait. A misék, körmenetelt, a házasság, keresztelés és temetés szertartásait különleges ruhákban, különleges eszközökkel végezték. István király törvénye szigorúan kötelezett mindenkit a vasárnap megtartására. Elrendelte, hogy „tíz falu közösen építsen templomot" — olvasható az Admont-i kéziratban. A falusi templomok többsége fából, sőt paticsból (vesszőfonadékkal megerősített sárfalból) készült, fonódott. E technika változataira emlékeztetnek az ilyen helységnevek: Sövényháza, Hírnesegyháza, Ágasegyháza. Az első király templomai nem maradtak meg. Néhánynak alaprajza és díszítése ismeretes. Kétségtelenül a legjelentősebb a vezéri törzs központi szálláshelyén, Székesfehérváron, királyi koronázó és temetkező templomnak épült bazilika volt. Innét származik a koraközépkori európai művészet egyik remeke, az ún. István-koporsó (jelenleg a kőtárban őrzik). Az egykori építményről Hartwik püspök is szól a Szent István legendában. A székesfehérvárihoz hasonló volt a kalocsai székesegyház is, főhomlokzata előtt csarnokkal, udvarral. Háromhajós, a kalocsait utánzó alaprajzú az aracsi templom. A mai pécsi székesegyháznak viszont legfeljebb csak a magja István-kori. A Képes Krónika 1370 körüli miniatűrjein ábrázolt, államalapítás korabeli templomok négytornyúak, várszerűek. Ez időben emelték a híres feldebrői templomot és a Feldebrőtől pár kilométernyire fekvő Tarnaszentmária kis templomát is. Az isten házait díszítő kőfaragások közül említést érdemelnek — a többi között — a pilisszentkereszti, sződi, bodrogmonostorszegi, szekszárdi, pécsi, aracsi, zsiavári töredékek. Értékes ritkaságok az Esztergomban, Budán, Székesfehérvárott a kőtárban található oszlop- és pillérfök. Stílusuk elárulja a távolról jött jeles lombardok, a „Magistri commacini" kezemunkáját. Ezek az építőmesterek egyaránt faragtak növényt utánzó díszítményeket, fantasztikus szörnyalakokat, közösfejű oroszlánokat, mesebeli baziliszkuszt, farkába harapó kígyót és legendás sárkányt. Kevés emberalakos domborművet ismerünk e korból. Az első emlék, az aracsi sírkő, stólás áldó papot ábrázol, alatta szalagfonttal elválasztva süvege? fej; mellette kezdetleges írású, az emlék rongálóját fenyegető, később vésett átokfelirat. A somogyvári, XI. század végi dombormű a Géza, István és Imre előtt hódoló magyarságot ábrázolja. Az István-kori építészet jelentős emlékei a bencés monostorok. Pécsváradon, erősen átépítve, megmaradt a kolostor háromhajós temploma. Történelmi bizonyság: István király kapcsolatot tartott a Monté Cassinó-i barátokkal. Pannonhalma, például a bencések itáliai anyakolostorával azonos kiváltságokat élvezett. Valószínű, hogy a bencés kolostorok mellett már ebben az időben is voltak remeteségek — elsősorban a visegrádi, valamint a tihanyi bazilitáknál. A tihanyi hegy oldalában levő „barátlakások" e ritka építkezési mód jellemző emlékei. Az első szekszárdi apát, Péter, „latin" volt, olasz, vagy francia. A Nyugatról hozzánk került bencések az első templomokat építő mesterek szellemi 'irányítói: — a középkori építészetben is a megrendelő ízlése, igénye döntött. A mise- és szerkönyveket, így a Hahóti-, a Szelepcsényi-kódexet, a Hartwik-misekönyvet a káptalani, kolostori iskolák másolóműhelyeiben kézzel írták. Az ötvösmüvesség termékeiről az egyházi alapítólevelek tudósítanak. Ezekben az egyszerű, nyakban viselt ereklyetartó kereszttől az ékesebb oltárkeresztekig, kelyhekig valamennyi adományozható tárgyról megemlékeznek. A garamszentbenedeki kézirat külön kiemeli Neskü ötvöst. A mester Vác körül lakhatott, mert az oklevél később, név nélkül, mint „aurifaber in Waz"nak vagyis: „váci aranyművesnek" titulálta. Méltán világhírű a királyi kincstár páratlan, miseruhából alakított koronázási palástja. Alighanem a veszprémvölgyi kolostor görög apácái szabták, varrták, hímezték. Latin felirata közli: Gizella és István 1031-ben, a székesfehérvári bazilika számára készíttette. Eredetileg harang alakú volt, á csak a XII. század közepén alakították át palásttá. A hexameteres szöveg és a gondosan tervezett jelenetsor a Te Deum gondolatkörét tükrözik. Valószínű, hogy István király II. Konrád császáron, 1030-ban aratott győzelme (ez megmentette hosszú időre a fiatal országot a német elnyomástól) alkalmából rendelték a miseruhát. Amit talán nem mindenki tud: a királyi kincstárban három, külföldön készült koronát őriztek. Kettőt a későbbi magyar koronában egyesítettek. Az egyik a mai korona felső része. Kereszt alakban összeállított, sapkaszerűen meghajlított két aranypántját a nyolc apostol rekeszzománcos képe díszíti. A zománclapok technikája, stílusa, rajza a bizantinizáló ötvösség ritka remeke. Vitatott: a lemezek eredetileg is zárt koronának, vagy esetleg könyvtáblának, hordozható oltárdísznek készültek-e? Az alsó rész ugyancsak rekeszzománccal ékesített abroncs, fölötte háromszög alakú, áttetsző zománclapok. Aranya gyengébb, maga a munka is primitívebb az előbbinél. Feltevések szerint Dukász Mihály bizánci császártól kapott ajándék. A két koronát a XII. század végén, III. Béla parancsára dolgozták egygyé. A harmadik korona Nyitraivánkán került elő. Ugyancsak bizánci császári műhelyben készült, s ugyancsak rekeszzománctechnikával díszítették. Ez nyitott korona: úgynevezett diadém volt. Téglány alakú, felül félkörösen lezárt lemezein rendkívül finom rajzú zománcos figurák: Konstantinos Monomachos és felesége, valamint táncosnők láthatók. A feliratok szerint e koronát 1043 és 1054 között ajándékozhatták a magyarok királyának. MmHH Ispánky József István és Gizella A MAGYAR BÚTOR LENINGRÁDBAN Leningrádban a közelmúltban nyílt meg a Magyar bútor 1970 kiállítás az ARTEX külkereskedelmi vállalat rendezésében. Az 1250 négyzetméter alapterületű, rendkívül világos — csupa üveg és beton — kiállítási helyiségben felvonultak a magyar állami és szövetkezeti bútorgyártás remekei. A kiállítás egy részét az irodabútorok, szállodák, mozik, konferenciatermek, éttermek berendezési tárgyai foglalják el. A megrendelések közül is kiemelkedik a moszkvai KGSTpalota és a budapesti Duna-Interkontinentál berendezése. A leningrádiak közül sokan ismerősként nézegetik a kiállított bútorokat, mivel szobáikban gyakran találkozhatunk magyar berendezési tárgyakkal, ugyanis az ARTEX már több mint húsz éve exportál bútort a Szovjetunióba. A nemzetközi kiállítások hagyományai szerint elsőnek a szakemberek tekintették meg a bemutatott termékeket. Az Auróra-Luxus elnevezésű bútoroknál az 1. sz. Leningrádi Bútorgyár két mérnöke — Lomonoszov és Baganov — a szakértő szemével mérte fel a látottakat. — Nagyon tetszik nekünk ez a modern irodabútor — mondták. — Korszerű, kényelmes, esztétikai megoldása dicséretes. Minőségük kitűnő. A színek összeválogatása fejlett ízlésről tanúskodik.