Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-19 / 194. szám

4 SZERDA. 1970. AUGUSZTUS 1®. Tovább az úton... Miről tárgyalt a Tiszatáj Tsz pártszervezete A tápéi Tisza tál Tsz pórt­szervezetének tagjai is érté­kelték a két év munkáját. Igen alapos, körültekintő, reális beszámolót készített a pártvezetőség s küldött kl u tagoknak, hogy terméke­nyebb. alaposabb vita ala­kuljon kl a párttaggyüléeen. Miről is adhattuk 6zámot a híres falu pártmunkásai? A közös gazdasás évről év­re fejlődik, s ezt lói bizonyít­ja. hogy amíg 1962-ben az összvagvon nem érte el a 22 millió forintot, a tiszta vagyon pedig a 9 milliót, ta­valy mór az összvagyon el­érte a 100 milliót, n tiszta vagyon pedig a 75 millió fo­rintot. A tagok részére kifi­zetett összes munkabér nvolc esztendővel ezelőtt mlndöaz­sze 4.2 millió forint volt, ta­valy viszont 15 millió fc* rlnt. Ez egyben azt is lelentl. hogy az egy munkanapra jutó kereset 46 forintról 92.7 forintra emelkedett. Igen szép út, lehetőség áll a Tiszatai Tsz előtt, bármint a taggyűlésen is elhangzott, ez az esztendő majdhogy „katasztrófát" okozott. Köz­tudott. hogv ezt a közös gaz­daságot sújtotta legjobban a belvíz és árvíz. A hivatalos felmérések alapján ez az esztendő igen kritikus, hl­ázen mindent összevetve az összes kar. termelési kiesés 21.5 millió forint. A korszerű beruházások, a gépesítés, a nugyilzemi oaz­dalkodaN kedvező feltételei­nek kialakulása mind bizo­nyítja. hogv a tsz szakveze­tese a pártszervezet, a párt­tagság segítségével helyesen oldja meg feladutát. és nagy mértékben hozzájárult a gazdaság helyes Irányú fej­lődéséhez. A párttaggyüléeen a szóbe­li beszámoló nem fukarko­dott az arra érdemesek di­cséretével sem. Itt van pél­dául Pezsán István, az az Idős ember, aki több esetben gyalog jött be a faluba a taggyűlésre a tápéi rétről. Példamutató még Idős Ba­logh János és idős Terhes József ls. Érvényesül a centrális Irá­nyítás. a felettes szervek határozatai. Eredményes erő­feszítéseket tettek a kom­munisták azért is, hogy a termelőszövetkezet működé­se. gazdasági tevékenysége é6 a tagság politikai szemlé­lete megfelelően fejlődjön és tükrözze a párt általános politikáját, gyakorlatát. Alapvető kérdésekben meg­van a lehetőség a párttagság véleménynyilvánítására, hi­szen valamennyi lényeges kérdésben a téeszszervek döntése előtt a pártvezető­seg. illetve a párttaggyűlés foglal állást. Ugyanakkor a gazdasági kérdésekben, az érdemi döntéseknél nem mindig szólhattak ..kedvük­re" s javasolhatták módosí­tásra a határozatokat a kom­munisták. Tópén ls a demokratizmus érvényesülésében és fejlesz­tésében elengedhetetlen az őszinte légkör, a kölcsönös tisztelet. É6 a bizalom, A kö­zös gazdaság pártvezetőségé­nek magatartása, a felvetett problémákra való reagálása a Dárt általános politikáját tükrözte. Igaz viszont az ls. hogy egy-két felvetett prob­léma megoldásában történ­tek mulasztások. Ez olyan benyomást kelthetett, hogv a pártvezetőség esetenként nem reagált megfelelően a párt­tagság észrevételeire, vagy elnéző volt a gazdasági ve­zetők munkájában észlelt hi­bákkal. Két év munkáját értékel­ve a parttaggyűlés megállapí­totta. hogy az előkészítő munkán kell javítani, s ak­kor termékenyebb vita. ész­szerűbb határozat születik egy-egy rendezvényen, ami­nek a megvalósulására több gondot fordítson a vezető­ség. Olyan óriási anyagi bá­zissal rendelkezik a Tiszától Tsz. hogy a kommunisták felelőssége napról napra nő. Itt a legkisebb lazaságok el­nézése kiadós károkhoz, ki­esésekhez vezet. A párttagok példamutatóan járnak elöl mind a termelésben, mind pedig egyéni életükben. A vitában, amelvben a párttaggyűlés tudomásul vet­te a legutóbbi banki felmé­rés adatait, a 21 és fél mil­lió forintos kiesést ls — hasznos javaslatokat adtak a pártvezetésnek, a gazdaság­vezetésnek. hogvan haladja­nak a megkezdett úton to­vább. Mert az. Idei vesztesé­gek ellenére a közös gazda­ság továbbra is boldogulhat, s minden csapásból meg le­het találni a kiutat, a kibon­takozást. Ez a tápéi kommu­nisták véleménye is. Egy-két év alatt rendbe jöhetnek az anyagi bajok, amit elvitt a töménytelen sok 1970-esviz. azt az ember szorgalmas igyekvő munkájával meg tudia szüntetni. A párttagsyűlés után ígv summázhatjuk a legfonto­sabb tanulságokat: ha meg­osztjuk gondjainkat, akkor könnyebb. Kevesebb esik mindegyikünkre. S Tápén is ez így szokás. Egvütt sí­runk. együtt nevetünk" — ahogy mondták. A víz most a sírás ideiét hozta, A kommunisták elve­zetik a közösséget a nevetés­hez. Sz. Lukács Imre Kapunyitás előtt A Szabad Magyarország 25 éve kiállítás Moszkvában Igazán pech mini' s2inraz B 4hiii <bzinhᣠ' / II) UH* r sz-inhaj ^ -a "szinha^ NYARi SZÜNET — Rosszkor .jöttünk Pestre. Mihály, minden szín­házban ugyanazt játsszák. A szovjet emberek már régóta és nagyon Jól isme­rik azt a sokféle terméket, amelynek védjegye ez: „Ké­szült Magyarországon." Amikor reggelenként mun­kába sietünk, mindig szíve­sen ülünk a kényelmes Ika­rus autóbuszra, amelyeket mély tisztelettel „köszönte­nek" a városok utcáin fia­talabb „rokonaik", a sebes „Pannónia" motorkerékpá­rok. A gyárakban és üze­mekben magyar gyártmányú szerszámgépeket és automa­tizált vonalakat látunk, s amikor megbetegszünk, ma­gyar földön készített gyógy­szer segít visszaadni egész­ségünket. A Duna partjá­ról ízléses szövetek, ele­gáns készruhák, divatos ci­pők és jóízű élelmiszerek érkeznek hozzánk. Ünnepi jókedvünkben a MONIM­PEX magyar külkereskedel­mi vállalat palackjait bont­juk, s az aranyló, zama­tos magyar bort isszuk. Ter­mészetes tehát, ha a szov­jet közvélemény nagy ér­deklődéssel fogadta azt a közlést, hogy Moszkvában „A szabad Magyarország 25 éve" címmel magyar ju­bileumi kiállítás nyílik. Ez lesz a Magyar Népköz­társaság legnagyobb nemzeti kiállítása, amelyet valaha is külföldön rendeztek. A Szovjetunió népgazdasági vívmányainak kiállítási te­rületén az üvegből és alu­míniumból épített korszerű pavilonban és a nyári kiál­lítási téren foglal helyet. Ezekben a napokban az 1400 négyzetméter területű hatalmas pavilonban 300 építőmunkás, 100 szerelő, mérnök, dekorációs szakem­ber, szerelő végzi az utol­só simításokat, s lázas mun­kával alakltja ki a dolgos magyar nép 25 esztendős sikereinek és vívmányainak gigászi panorámáját. A magyar gazdaságnak minden fontos ága képvisel­teti magát ezen az impo­záns kiállításon. Máris élénk a forgalom a pavi­lonnak abban a hatalmas termében. ahol a magyar gépgyártás legújabb termé­keit állították ki. A sze­relők és a beállífók — va­lamennyien fiatal munkások — még egysxír ellenőrzik a műszerek működését, be­kapcsolják a szerszámgépek motorjait. Mindig újabb és újabb ládákat bontanak ki, amelyek műszereket, gépal­katrészeket, különféle kész­termékeket tartalmaznak. A televízió képernyőin megjelennek az első képek s felragyog a diavetítő su­gara. Az automatikus vona­lak ízléses fémlapboritást kapnak. — Augusztus 18-ra min­den elkészült a főpróbára — mondotta Halmos Antal, a kiállítás igazgatóhelyettese. A Magyar Népköztársaság -jubileumi kiállítása bizonyá­ra nem hagy közömbösen egyetlen látogatót sem, mert számol a legkülönbözőbb érdeklődési Irányokkal. A szakembereket kétségkívül érdeklik majd a program­vezérlésű nagy pontosságú szerszámgépek, a legújabb híradástechnikai készülékek, az orvosok részletesen ta­nulmányozni fogják a világ­színvonalon álló orvosi tech­nikai felszereléseket, a há­ziasszonyok sok érdekessé­get találnak majd a háztar­tási készülékekben. gépek­ben és berendezésekben, s megismerhetik a legújabb magyar közfogyasztási cik­keket. A traktorok és sport­felszerelési cikkek, a precí­ziós szerszámgépek és tele­víziókészülékek, a kényel­mes autóbuszok és a koz­metikai cikkek, a laborató­riumi műszerek és a kész­ruhák és sok-sok más kiál­lítási tárgy — ezekből itt mintegy 10 ezer találhat? — mind-mind a magyar népgazdaság nagy eredmé­nyeiről beszélnek. — Éppen most tartottuk tájékoztató találkozónkat a különféle minisztériumok, főhatóságok, nagyvállalatok képviselőivel; valamennyien élénk érdeklődést tanúsítot­tak a rövidesen megnyíló kiállítás iránt — mondta a kiállításon Mihail Lvov, az Össz-szövetségi Kereskedel­mi Kamara meghatalmazott­ja. — Az érdekelt szerve­zetek közül sok közvetlen export-import kapcsolatban áll egymással. A szovjet szakemberek előtt itt újabb jó alkalom nyílik arra, hogy részletesen tanulmá­nyozzák magyar barátaink ajánlatait. A magyaroknak van mit bemutatniuk, sok készülék, műszer, gép, be­rendezés, a legújabb műsza­ki követelményeket elégíti ki a konstrukció tökéletes­sége, valamint az esztétikai kialakítás szempontjából egyaránt. Sok szakembernek külön meghívást küldtünk a magyar külkereskedelmi szervezetek képviselőivel való szakmai találkozókra. Természetesen kereskedelmi megbeszéléseket is folyta­tunk majd. Befejezéshez közeledik az egyik magyar étterem be­rendezése; itt egy héten át magyar konyha működik majd. Szakácsművészeik és felszolgálóik a népi zene­karral együtt várják a lá­togatókat. Az elbűvölő ma­gyar manekenek ruhákat próbálnak, ruhapiodeliek nagy kollekcióját készítik elő bemutatásra. A kiállítás egymilllomodik látogatóját, ajándékként egy Pannónia motorkerékpár várja. Augusztus 20-án feltárul­nak a Magyar Népköztársa­ság kiállítási pavilonjának kapui & magyar barátaink orosz szóval köszöntik majd a látogatókat: „Dobro po­zsalovaty." A. Kazjukov Aszódi János a kriminalisztika kalandos története 16. A másik hároin — golyót kapott. Még aznap. „Ezek az urak árulók voltak!" — jelentette ki Al Capone bizonyos pedagógiai célzattal; ezzel az ügy le is zárult Az amerikai igazságszolgáltatás, egyéb híján, jövedelemeltitkolásért es adócsalásért, emelt vá­dat Al Capone ellen. Csak így sikerült elszige­telnie ezt a szuperbünözőt a társadalomtól. Al Capone könyvelési naplói voltak az egyedüli ta­núk, amelyeknek „elnémítását" a bandavezér szem elöl tévesztette. . Al Capone 1931-ben ke­rült bortönbe. 1939-ben szabadult. 1947 január­jóban pedig természetes halál tett pontot éle­tére ... Colosslmo, Torrio és Al Capone félelmetes bandavezérek utódai szintén olaszok voltak: Lucky Luciano, Frank Costello. Albert Anasta­sia, Vitone Genovese. E jelenség magyarázatát a múltban, a szicíliai titkos szervezetek eredeté­ben kell keresni. Aki felvételét kérte a Camorrába, előbb pl­clotto, azaz jelölt lett. A banda teljes jogú tag­jává csuk azután válhatott, rnlután tanújelét adta bátorságának: tehát miután meggyilkolta azt a személyt, akit a banda főnökei kijelöltek. Ha erre nem adódott lehetőség, una tlratáia kényszeritettek, vagyis egyfajta párbajt kellett vívnia valamelyik társával. Sok évi ellenőrzés után a plclotlöt vechlvé uvatták a régi tagok előtt, esküt kellett tennie, hogy órök ellensége lesz a hatóságoknak, hogy semmilyen kapcso­lata nincs a rendőrséggel, s hogy soha nem fogja feljelenteni a tolvajokat. Lombroso leírja a Camorra egyik tagjának esetét, akit felettesei arra kényszerítettek, hogy ölje meg legjobb barátját. Tudta, hogy a szer­vezet vasfegyelme alól nincs kibúvó, s ezért megkérte barátját, hogy válasszon: melyik ha­lálnemet tartja elviselhetőbbnek. Ez a kolerát választotta (Nápolyban éppen kolerajárvány dü­höngött). Ráfeküdt egy alig valamivel előbb meghalt ágyára; a hullaszállítók összetévesztet­ték a halottal, s a közös sírba vetették. Sike­rült megmenekülnie ebből a. pokolból, ámde nem Camorrától, amely őt is, barátját is meg­gyilkolta. A Mano Nera (Fekete kéz), a maffia e hajtá­sa, nem jelentős szervezet. Minden városban néhány tagja van. akik együttesen követnek el különböző bűncselekményeket, a gyilkosságtól a zsarolásig. A Fekete kéz égisze alatt szervez­tek bandákat az Egyesült Államokba és Dél­Amerikába emigrált olaszok is. E bűnszövetke­zetnek a maffiáéval és a Camorráéval azonos módszerei és tevékenysége bőséges témaforrást jelentettek a századelőn a detektívregények és filmek számára. Napjaink legjelentősebb nemzetközi titkos­szervezete kétségkívül a maffia. Minthogy e bűnszövetkezet problémája nemzetközi jelentő­séggel bírt, az Interpol, a szervezett bűnözéssel kapcsolatban, 1962 novemberében Párizsban tar­tott tudományos ülésszakának keretében megvi­tatta „A titkos társaságok befolyása a bűnözés­re" című témát. A Maffia-akciónak nemzetközi következményeit, éppen e vita alapján, az aláb­biakban yázoljuk. A maffia már az olasz egység megvalósítása előtt létezett Szicíliában, Elnevezésének erede­tével kapcsolatban különböző feltevések szület­tek. A legelfogadhatóbb, hogy a maffia az arab „maha" (kőpince) szóból kölcsönözte a nevét, mert tagjai rendszerint a Trapani környéki bar­langokban gyűltek össze, hogy előkészítsék ak­cióikat. Ugyancsak ide rejtőztek el a banda tag­jai a hatóságok elől. A maffia vezetői a bra­vik, egyszerű tagjai pedig a maffiosik. Szicíliában még a XX. század elejétől kezd­ve minden községnek megvolt a maga „maffio"­csoportja. Ezeket egy vagy több főnök vezette, akik maguk is alá voltak rendelve magasabb rangú vezetőnek. Korunkban a maffia — akár­csak az USA-ban működő gengszterbandák — az ipari és kereskedelmi vállalatok „védnöke" lett, terrorizálta a tömegeket, sztrájktörőket szállított az üzemeknek (ami egyébként nagyon jól jövedelmező foglalkozás). Ilyen tevékenysé­get nem lehetett kifejteni erőszak, magán a szervezeten belül elkövetett gyilkosságok nél­kül. Ezek elkerülhetetlen következményei a ha­talomért folytatott belső harcnak. Az ameri­kai kontinensre menekült „maffiosi"-k és ..bra­vi"-k révén a maffia gyökeret vert az Egyesült Államokban is. A „hallgatás összeesküvését", amely az Egye­sült Államokban működő titkos bűnszövetkeze­tek körül kialakult, csak 1962-ben sikerült meg­törni. Több évtized után első ízben fordult elő, hogy az USA bűnügyi szervei, majd az FBI, valamint az igazságügy-minisztérium keretében a kábítószerek kérdésével foglalkozó szövetségi iroda, a szervezett bűnözés kérdéseivel foglal­kozó osztály és az úgynevezett „racketeering", s közvetítésükkel az Interpol olyan adatok bir­tokába jutottak, amelyek fényt vetettek egy hatalmas bűnözőapparátus titkaira. íme, mi történt: 1982. június 22-én egy Joe Valachi nevű fe­gyenc, akit kábítószercsempészésért 15 évi fegy­házbüntetésre ítéltek, az atalantaí börtönben egy csődarabbal megölte cellatársát. Az alacsony, izmos 60 éves férfi előbb nem akarta elárulni, miért gyilkolta meg Di Palermót. Végí)l mégis elmondta, hogy hetek óta szörnyű rettegésben élt. A kansasi „Leavenworth"-börtön udvarán egy alkalommal a szokásos séta közben talál­kozott valakivel, aki homlokon csókolta... De mi köze ennek a csóknak Di Palermó meggyil­kolásához? Valachi megígérte, hogy beszélni fog, de előbb vigyék biztonságosabb helyre! Az idős gengsztert autóba ültették és katonai tá­borba vitték. Itt, ezen a biztonságot jelentő he­lyen történt meg első ízben, hogy egy veterán gengszter beszélni kezdett. (Folytatjuk.) KISLEXIKON az adózásról, a hitelezésről Sokakat érint, tehát sokakat érdekelnek az új lakásrendelettel kapcsolatos adózási, hi­telezési kérdések. • Magasabb adó? Ha magasabb lakbéri kap a háztulajdonos, akkor sem kell maga­sabb adót fizetnie. A rendezés célja ugyanis, hogy a magasabb lak­bér fedezetet nyújtson a lakóházak • fokozot­tab javítására, karban­tartására. Ezért a hatá­rozat nem tervezi, hogy a magasabb lakbérből származó bevételt adó­ként elvoniák. 0 Családi háznál? A házadóra vonatko­zó jogszabályok megvál­toztatását. a határozat nem tervezi. Az új há­zak továbbra is házadó­mentességet élveznek. • Hitelezés? A folyamatban levő építkezések hitelezésé­ben előreláthatólag nem lesz változás. Ezekre a kérdésekre a végrehai­tási szabályok adnak maid végleges választ. • Lelakás? Az érvényes lakbérle­Iqkások (például eme­letráépítéseknél) az új rendszerben is biztosí­tottak. A lakbérlelakás úlabb rendszerét az ál­lami szabályozás kere­teiben dolgozzák ki. • Szövetkezeti szer­ződések Az érvényben levő lakásszövetkezeti szer­ződések nem változnak. Indokolt viszont, hogy a lakásfelújítás! célokra a lakásszövetkezetek tag­lai megfelelő összeget tartalékol Innak. € Vállal ií kezdemé­nyezés? Azoknál a lakásoknál, melyekre a vállalat adott építési kedvez­ményt és 15 éves szer­ződést kötött tulajdono­saival. a korábbi meg­állapodások érvényesek.

Next

/
Thumbnails
Contents