Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

VASARNAP, 1970. AUGUSZTUS 8. VASÁRNAPI Gál György Sándor KÉP ÉS VARÁZSLAT MAGAZIN Szobrászat A rajz, a festmény sík alapon (néhány freskónál hajlított síkon), de mindenesetre kétdimenziósán áll előttünk. A szobrásznál mér felmerül a műfaji probléma: két dimenzió, vagy három? A dombormű ugyanis lényegében kétdimenziós síkon helyezkedik el, de ahogy a szobrász mind jobban kiemeli figuráit a háttér síkjából, a lapos dombormű mindinkább testessé válik: magasságot, szélességet és mélységet ábrázol. Ezekre a mély és magas domborművekre bízvást Krzysztat Kedzierski -V., . s Lengyelország Kardok Darázs Endre TENGERI KIKÖTŐ Lapulak Ifjúsága hiába ostromolta a tanácsot, mert az meg hiába ostromolta a járást, hogy az Altalános Zúzmaraművek szennyvizét ne a bájos Pipiké patakba vezessék ezentúl, hanem a csúnya Borotva csatornába Lapulak tanácsa strandot szeretett volna építtetni a Pipiké mellett, s "ebben támogatta a közeli nagyváros közvéleménye ls. Ám a járás hiába ostromolta a megyét, ez mitsem tehetett, mert a Zúzmaraművek már másik megye területén füstölgött. A lapulaki strand kérdése örökös téma lett. Vele foglalkozott a megyei lap „Nosza csak..." című harcos rovata. Vele foglalkozott a rádió „Hármat rikkant a rigó" elnevezésű népzenei és bürokráciaellenes adása. A tévé időnkénti külön kiadása. Huhu Pista bácsi, nemes gerjedelmében egyetlen éjszakán gátat emelt a Pipikén, s így a szennyvíz visszafordult édes jó szülőjéhez, és elöntötte a művek alagsori főkönyvelőségét. Pista bácsit ötven fillér pénzbirságra ítélték, és kötelezték, hogy írásban kérjen bocsánatot a művek igazgatóságától. Ez meg is történt, de a pénzbüntetés el. engedését Pista bácsi már har* madszor kérvényezi meg. így múltak az évek, s a napfürdőző ifjúság már lemondott Pipiké hűs Habjairól, amikor egyszercsak helikopter szállt le az egekből. Mosolygós személyek kószáltak a fák alatt. Sodrófa Manci végre megszólította egyiküket, mert az illető már harmadszor lépte át a heverésző Mancikát. — Maguk meg kicsodák? — Mi vagyunk az Idegenforgalom. Fürdőtelepet létesítünk Itt. Százhúszemeletes toronyszálló épül. A Pipikét hajózhatóvá teszszük. A ligetből őserdőt fejlesztünk kl, ahol nyulak és importált tigrisek fognak kóborolni a vadászok örömére. — Nem sok ez egyszerre? — kérdezte elképedve Mancika. — Kevés — búsongta a vendég. — De hát repülőteret csak akkor építhetnénk, ha Lapulakot lebontjuk. Ezzel még várnunk kell egy kicsikét, mert előbb a tengeri kikötőt akarjuk megépíteni a libaúsztatón. — És mindez miért? Értünk? — kérdezte Mancika. •— No nem éppen — mondta az Idegenforgalom. — De tudja meg kedves, hogy Huhu Pista bácsi öccse, a Jani, aki dúsgazdag kanadai cipőfűzőárus, azt Írja egyik levelében, hogy esetleg hazalátogat... Fel kell készülnünk valahogy a fogadására. elmondhatjuk, hogy nem körüljárhatok. Állj meg vele szemben: nézd, és ha nagyon tetszik: csodáld! Ha egy szobrot — amelynek már semmi köze a domborműhöz — fal mellé állítok, vagy egyenesen egy falmélyedésbe, a szobor épp úgy nem járható körül, mint az imént említett dombormű. Jobbra-balra elléphetsz, más domborulatot, más fényárny játékot látsz, de a szobor háta mögé nem kerülhetsz. Ha ezeken a megoldásokon ls túllépünk, s a szobrot egy térség közepére állítjuk, akkor beszélhetünk körüljárható, minden nézetből élvezhető szoborműről. A műfajok szempontjából nem lebecsülendő a szobormű mérete sem. Az asztalodon, esetleg tenyérnyi bársonyfelületen apró, mívesen kidolgozott érme fekszik. Kamarazene. Finom hatások. Ahogy a vonósnégyes kedveli, ha közelről hallgatod, úgy kívánja ez, hogy tenyeredbe vedd, és közelről csodáld. Nagyjából áll ez az apró figurákra, amelyeket az asztalodon, a komód sarkán, a könyvespolcod tetején, vagy egyéb meghitt otthoni helyen őrzöl. Természetesen más a megmintázása, mint annak a szobornak, amelyet egy tér kellős közepén, vagy egy épület homlokzatába beékelve helyeztek el. A finom, kamarazenei hatásokat felváltja a hangzatosabb, monumentálisabb hangvétel. Különösen akkor, ha a szobor, vagy szoborcsoportozat valami nagy eszmei mondanivaló hordozója: Mártír emlékmű, egy nagy történelmi alak szobra, a kor eszméit megtestesítő mellékalakokkal körülvéve. A hasonló művek hatásait fokozza, ha a szoborcsoport egy sugárút végén áll. (Millenium! emlékmű), vagy egy egész város felett uralkodó domtetőn (Gellérthegy — Szabadságszobor). A műfajok tehát a térben való elhelyezkedésük, méretük, illetve mondanivalójuk szerint alakulnak ki. Nem szabad persze elfeledkeznünk az oly sokat hánytorgatott anyagszerűségről sem. Tehát beszélhetünk gipszszoborról, amely legtöbbször csak modellül szolgál egy végső, nemes anyagban megvalósított műalkotás számára. A gipszet olykor be is színezik, illetve, eltüntetik a friss gipsz túlságosan fehér, az „állott" gipsz porszínű hatását. Gyakran élnek azzal a mesterfogással is, hogy a legelső fogalmazás agyagkoncepcióját tartják meg: kiégetik, vagy ahogy manapság mondják — tartósítják. Az égetett agyagszobornak évezredes múltja van. Az ókor és a röneszansz során színezték, festették, ily módon egyesítve a szín ős a domborulat esztétikai hatását. Agyagkompozíció gyakran szolgál mintául a kőfaragó mesternek, aki rendkívül pontos mérések alapján átviszi kőbe az agyagban megmintázott szobrot.. Tudnunk kell azonban, hogy a nagy szobrászok egész sora a kőfaragó mesterséget is magáévá tette, s így még azt az árnyalatnyi különbözetet sem engedélyezte, ami az agyagmodell és a kőbe faragott végső forma között felbukkanhat. Az első röneszánsz márvány remekmüveknek az antik görög művészet volt a mintaképe. Az ókori leletek javarészt a föld alól kerültek elő. Legnagyobbrészt ezek a szobrok is színezettek voltak. Csak az idő, és a föld alatt végbemenő kémiai folyamatok marták le róluk a festéket. A XIX—XX. század fordulóján a szecesszió a színes szobrot feltámasztotta. Elsősorban különböző színű kövek, márványok öszszeillesztésévél. Napjainkban is kísérleteznek ezzel a megoldással. Egyelőre az önnön színében tündöklő márvány diadalmaskodik. A következő anyag, ha úgy tetszik, műfaj: a fémszobor. Klasszikus módszere az öntés. Bronzot, ónt, vasat, rezet önthetünk formába. Persze más fémeket is: ezüsttől-aranytól egészen az alumíniumig. Áz öntéssel egyenrangú az úgynevezett domborítás, mikor egy sík fémlapból mintegy kikalapálják a kívánt formákat, s ezeket esetleg összeforrasztják. Domborítással nemcsak sík-, hanem térhatású művek is előállíthatók. Ez a kalapáló módszer elvezet bennünket egy olyan mester műhelyebe, akinek osztályozása nem éppen könnyű. Ez a mester — az ötvösművész. Az egyik talán csak finom láncot, karperecet, vagy amulettet készít, de a másikat Benvenuto Celllninek hívták, aki sótartótól a Perseus-szoborig, aprócska ékszertől a körüljárható szoborműig, mindent megcsinált, Iparművész? — Lehet. Kiváló szobrász? — az is. Elvólaszthutó élesen ez a két műfaj? Aligha. De nem is fontos. A müvek rangját nem az teszi, hogy művészethez, vagy iparművészethez soroljuk. Ha a valóság egy darabját adják, ha élményt és ihletet forrasztanak egybe, de mindenek felett, ha a nézőnek őszinte gyönyörűséget nyújtanak, akkor remekművek, bármilyen cédulát ragaszt is rájuk a tudomány: művészetét, vagy iparművészetét. AFORIZMÁK — Maga gonosz, hálátlan ember! a nők sugallják a nagy tetteket! — És ők akadályozzák meg, hogy végrehajtsuk őket! A véletlen a tudatlanok istene, A politikusok olyanok, mint az utcaöntözők, akik sarat tudnak csinálni, amikor süt a nap, de nem tudnak napsütést csinálni, amikor sár van. A házasság a legnagyobb ostobaság .. „ de leányaim, remélem, elkövetik majd. (Aloxindrs Dumas flls) A legrosszabb kerék üti a legnagyobb zajt. Amikor huszonnégy órával hamarabb van igazunk, mint az emberek többségének, huszonnégy óra hosszat bolondnak néznek minket. A véleményt a maga fegyvereivel kell megtámadni: eszmékre nem lehet puskával lövöldözni. (Autoine de Klvarold) A központból felhívták a nagy élelmiszerbolt vezetőjét: — A nemrég megüresedett eladói állást egy bizonyos Zsora nevű fiatalemberrel kell betölteni ! — közölte röviden a főnök. — Ez a Zsora különleges eladói tehetség. Fogadják hát kellő szeretettel, s szervezzék meg a munkáját oly módon, hogy a bolt eladói kollektívája Zsora példája nyomán sajátítsa el a korszerű, kulturált kiszolgálás legapróbb fogásait is. A boltvezető sértődötten jegyezte meg, hogy jó. jó, a bolt eladói mindenkor készek arra, hogy fejlesszék magukat, bár az ő kollektívájuk sohasem kullogott az utolsó sorban. Zsora, az atlétatermetű tehetség három nap múlva érkezett meg, és a halo6ztály pultja mögé került. Az első vevő mozgékony, molett nénike volt. Sokáig nézte, szemlélgette a halállományt — Nehéz a választás, néni? — kérdezte búgó hangon Zsora. — Nehéz bizony! — Parancsoljon, például rombuszhalat. Csodálatos különlegesség! Olyan finom a húsa, mint egy tündérlány csókja. Persze, azt is meg kell mondanom, hogy az Idősebbeknek nem ajánlhatom teljes felelősséggel, mivel eléggé zsíros. Az öregasszony el volt ragadtatva Zsora behízelgő modorától. Csicseregve kérdezte meg: — No, és akkor mit ajánl az Idősebbeknek? — A maga aranyos kis jóakaróját, a tőkehalacskát. Az érelmeszesedés ellenségét — Jó, jó, hát akkor ebből, adjon kedvesem — mutatott a néni ragyogó szemmel a kínált árura. — Ó, igazán köszönöm a kedves figyelmét! — zsongott Zsora baritonja. A vevő a pénztárnál megjegyezte: — Az önök új eladója dicsérnivalóan figyelmes, kedves... — Pedig semmi dicsérnlvaló nincs benne — legyintett a pénztárosnő. — Csak hajlong, meg riszálja magát a vevők előtt!..; Az üzlet egyéb osztályairól átátjöttek napközben az eladók, hogy megtekintsék a tehetséges Zsora kiszolgálói módszerét. Aztán egymásra kacsintottak, és azt mondták: — Nézzétek csak, hogy riszálja magát! Már tíz napja dolgozott Zsora az üzletben a vásárlók legnagyobb megelégedésére, amikor a boltvezető felhívta a központot: — Nagyon kérem, drága igazgató elvtárs, szíveskedjék minket ettől a Zsorától megszabadítani! — Csak ne olyan hevesen! — szólt vissza a főnök. —- Hát nem veszik észre, hogy ez a fiú valóságos kereskedelmi zseni?! — Már hogyne vennénk észre, ám ennek ellenére is kérem, szabadítson meg minket ettől a tehetségtől! A kollektívánk anynyira morog már... — Morog, 'morog!... No, és miért morog? Mi kifogásuk van Zsora ellen? — Azt mondják a dolgozók, hogy Zsora túlzottan udvariaskodik, riszálja magát, szinte megszédíti a vásárlókat... Szóval nem illeszkedik bele megfelelően a közösségbe. A vonal túlsó végén kétségbeesett hallgatás volt a válasz, de aztán ismét megszólalt az igazgató: — No tessék, most küldhetem a harmadik üzletbe!.:. És mindenütt ugyanaz történik vele! En bizony isten nem tudom, mit kezdjek ezzel a Zsorával.,. A vonal innenső végén udvarias köhintés hallatszott. — Küldje az Igazgató elvtárs az automataüzletbe. Ott nem lehet szálka az eladók szemében, hiszen ott nem kell emberekkel bánnia. — Remek ötlet, igazán remek ötlet! — kiáltott fel az igazgató. Es Zsora, a tehetséges Zsora, a kiszolgálók gyöngye azóta is ott kamatoztatja a tehetségét, ahol nem kell emberekkel foglalkoznia. Fordította: Krecsmáry László i