Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

3 VASÁRNAP. 1976. AUGUSZTUS 16. 18 Sz. Lukács Imre NEM VÁNDOROL A JÁRÁS Világjelenség, hogy a mezőgazdaságból. a mezőgazdasági területekről elvándorolnak az emberek. így volt ez hazánkban is, kezdve az ötvenes évektől, sőt még a nagy átszervezés után is, egy ideig városokba jártak kenyérért. Nem volt kivétel a szegedi járás sem. Ez a hatalmas terület mind népesség, mind nagyságát tekintve igen rangos helyet foglal el, hiszen Csongrád megye területének 26,3 százalékát öleli fel és a megye lakosságának (Szeged kivételével) 35 százalékát. Tíz esztendővel ezelőtt a járás népessége 111 ezer 176 fő volt. Egészen 1965-ig elvándoroltak a homoki falvakból az emberek, közel volt Szeged, munkaalkalmat adott. Így aztán a járás népessége is csökkent, 107 ezer 655-re, s az elmúlt években mutatott csak emelkedő tendenciát. Jelenleg a népesség száma 109 ezer 401 fő. Köztudott, hogy igen magas a külterületen élők aránya. Az utóbbi másfél évtizedben történt egy kis változás, de minden jel arra mutat, hogy a szegedi tanyavilág lesz a leghosszúbb életű hazánkban. Tíz esztendővel ezelőtt a járás népsűrűsége egy négyzetkilométerre 70,3 volt, most 69,3. A külterületen élők aránya 1960-ban 52,4 százalék volt, most 44,2 százalék, tehát a járás lakosságának csaknem fele még mindig tanyákon él. Különösen Ásotthalom, Balástya, Bordány, Csengele, Dóc, Domaszék, Forráskút, Mórahalom, öttömös, Pusztamérges, Pusztaszer, Rúzsa, Sövényháza, Szatymaz, Üllés, Zákányszék és Zsombó rendelkezik nagy külterülettel. Napjainkban az összes lakosságnak 54,7 százaléka munkaképes. Tíz esztendővel ezelőtt 39 ezer 455 férfi, 24 ezer 405 nő volt foglalkoztatva, s ezeknek 70 százaléka a mezőgazdaságban. Ez az arány az elmúlt évtizedben jelentősen változott, hiszen a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 25 százalékkal csökkent. Sokan helyezkedtek el az iparban, a kereskedelemben és a közlekedésben is. 1970-ben a foglalkoztatottak száma 66 ezer 624 fő. A nagy változás akkor kezdődött ezen a tájon is, amikor a termelőszövetkezetek lábra kaptak, megerősödtek. Megkezdődött a falvakba, a közös gazdaságokba való visszaáramlás, hiszen becsületes munkáért, becsületes megélhetéshez jutottak a dolgozók. A segéd- és melléküzemek létesítésével ez a viszszavándorlás fokozódott. Nyilvánvaló, ez a közös gazdaságok tevékenységében is realizálódik, hiszen, amíg 1965-ben 14 ezer 886 szövetkezeti tag vett részt a közös munkákban, addig tavaly már 15 ezer 662. Jelentősen emelkedett az alkalmazottak száma is. ' Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról sem, hogy itt a homoki gazdaságokban is fennáll a kiöregedés veszélye. Igaz, évről évre vesznek fel fiatalabb tagokat is a kollektívák, ám az arány, a felvételeknél nem a legkedvezőbb. Tavaly a termelőszövetkezetekbe belépettek közül 282 húsz év alatti fiatalt, 366 21—26 év közötti fiatalt, 510 27—39 év közötti dolgozót, és 579 40 év feletti dolgozót találunk. Vagyis ez a számadat is azt bizonyítja, hogy a fiatal belépő tagok száma még mindig meglehetősen alacsony. Különben is az a szokás alakult ki, hogy a termelőszövetkezetekbe a fiatal szakemberek elsősorban alkalmazottként lépnek be. Így aztán nem meglepő, ha tudjuk, hogy öt esztendővel ezelőtt a nyugdíjas és járadékos tagok száma 5 ezer 45 volt, tavaly már 5623. Mindez oda vezet, hogy különösért nagy munkacsúcsokban munkaerőhiány jelentkezik. Az idén ezt 6 ezer 560 főre becsülik. A gondokon az időszaki alkalmazottak beállításával lehet és kell segíteni, még inkább egyes munkafolyamatok gépesítésével. Igaz, akadnak szépséghibák, például qokkal nehezebb a homoki földek, a homoki gazdaságok gépesítése, mint más feketeföldi nagyüzemeké, és ha a gépvásárlásra elő kerül is a pénz, nem mindig lehet beszerezni a kívánt erő- és munkagépeket. Számítások szerint a szegedi járásban a munkaerőhiányt a szövetkezetek a gépesítéssel és az anyagi ösztönzéssel 1875-re tudjak ellensúlyozni. A szakszövetkezetekben, mivel a területek nagyrészt egyéni kezelésben vannak, s a közös munkában a tagok részt vesznek — nem mutatkozik jelentősebb probléma a munkaerő-gazdálkodásban. Igaz azonban az is, hogy ezekben az üzemekben a gépesítés ma még csak éppen hogy elkezdődött. A nagyközségek munkaerő-gazdálkodásában szélsőségek tapaszr talhatók. így például Algyő esetében igen nagy a város és az olajipar elszívó hatása. Ez természetesen a Szegedhez közel eső nagyközségekre egyaránt vonatkozik. Ez nyomta rá bélyegét az iparban foglalkoztatottak arányára is. Hiszen a szegedi járásból igen sokan keresik most is kenyerüket a városban, vagy az olajiparban, öt esztendővel ezelőtt a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat, továbbá a fúrási üzem letelepedésével a munkákhoz szükséges létszám 70 —75 százalékát a szegedi tájból kötötte le. Az üzem létszáma emelkedett. Az iparban foglalkoztatottak száma növekedett a járás területén működő egyéb vállalatoknál is, igaz kisebb mértékben. Napjainkban különösen jelentős azoknak a száma, akik a termelőszöszövetkezetek segéd- és melléküzem-ágaiban helyezkedtek el. Az is igaz, hogy a fluktuáció az egész szegedi járásban jelentős. Kdenc nagyvállalatnál, általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetnél történt egy felmérés, amely szerint: Belépők Kilépők férfi nő férfi nő szakmunkás 85 ÍZ 121 9 betanított munk. 359 17S 384 89 alkalmazott 19 33 39 27 A járás lakosságónak ipari ellátottsága is kedvezően alakult, hiszen a kisipari szövetkezetek létszáma is jelentősen emelkedett, de a közös gazdaságok segéd- és melléküzemei is segítik a lakosság ilyen irányú ellátását. Még mindig jelentős szerep jut a magánkisiparosoknak. 1960-ban a járásban 756 kisiparos működött. Az idén 853. Egyes szakmákban még mindig hiány mutatkozik. Zsombón például lakatos és kovács, Domaszéktn női és férfifodrász, Forráskúton, férfifodrász, Cipész, villanyszerelő, Gyálaréten fodrász, Kiskundorozsmán építőipari szakmunkában működő. Pusztaszeren asztalos, női szabó, Tápén férfifodrász hiányzik. Ugyanakkor nincs megoldva a háztartási gépek javítása sem. TARLÓÉGETÉS Ezen a nyáron nem kedvezett az idő a gabonákra. Betegségek léptek fel, és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felhívást adott ki, hogy a gombabetegségek által fertőzött gabonatáblákon aratás után a gazdaságok égessék el a tarlót. Ez természetesen növeli a tűzesetek lehetőségét. Éppen ezért ahol erre sor kerül, ügyeljenek a tűzrendészettel kapcsolatos tudnivalókra. Előzetes helyszíni szemlén kialakított és írásba foglalt engedély alapján a meghatározott előírások megtartásával szabad tarlót égetni. Ezt az engedélyt a gazdaság vezetője, vagy az általa megbízott személy adja ki, aki felelős a tűzrendészeti szabályok megtartásáért. Szeles időben napnyugtától napkeltéig nem lehet a tarlót égetni, továbbá akkor sem, ha az engedélyben előírt feltételek nem tarthatók meg. Huszonnégy órával korábban az illetékes tanács vb-nek és az I. fokú tűzrendészeti hatóságnak be kell jelenteni ezt. Az égetést épületektől. lábon álló kalászosoktól, terménytől, renden vagy boglyában levő terménytől, szérűtől 60 méter, erdőtől 100 méter távolságon túl végezhetik. Ha harminc holdnál nagyobb területen szükséges ez a munka, akkor a tarlót csak szakaszosan égethetik. Ezeket a szakaszokat legalább nyolc barázda szélességben körül kell szántani. A megfelelő tűzoltásra alkalmas kéziszerszámokról is és a kioktatott személy kirendeléséről szintén gondoskodni kell. Az égetés ideje alatt, legalább egy traktort egy ekével a helyszínre irányítanak, és 500 méter távolságon belül tartanak. Célszerű még vízzel telt lajtot is a színhelyen tartani. Nem szabad megfeledkezni a jó tűzjelzés megszervezéséről, s az égetés után a tábla alapos átvizsgálásáról, hogy a parázslást, izzást vízzel földtakarással stb. megfékezzék. A tűz gyújtásóhoz tűzveszélyes folyadékot nem használhatnak, és mindezek mellett értelemszerűen érvényesíteni kell a BM 1/1963 (VII. 5.) számú rendeletét. Kutyakiállítás Aki ablak mögül néz! a vihart, az is megrémül néha. Keveseket gyönyörködtet az égi játék, az útonjárók, még ha autósok is, kárhoztatják a percet, amikor elindultak, ha rójuk dörög — kl tudja miért? — Szent Péter: hová mész már megint? A pusztai ember, mióta éjjeliőr lett, nem győzi* összeadni, hány vihart őrzött végig. Amíg csak kergetik egymást a villámok, és az ég néha-néha mordul közbe, mint szoptatós koca a malacokra, hogy nyughassanak már, addig nincs baj. Amikor vicsorítanak is a felhők, akkor sűrűn kerülgeti a várót, az istállóból kibejár, figyeli a bikákat, lovakat, a karámba zárt mustramarhát, az idejükre váró ellés előtt álló teheneket, mert ezek bajt csinálhatnak máskor ls, de most különösen. Félbemaradt szénakazalra, gabonaasztagra éjjeli örök rakják a nylonponyvát, ha tudják. Igazság szerint tudniok kell, mert azért fizetik az éjjeliőrt. Nem azért, hogy állampénzen aludjon éjszaka, vagy hogy özvegyember létére öregedő menyecskéket hajkurásszon éjnek évadján, hanem azért, hogy mindig ott legyen, ahol kell. Van eset, hogy belekap a szél a kifeszített ponyvába, és arréb teszi néhány ugrással a sarkába kapaszkodó 90 kilós embert ls, ha megátalkodott igyekezetében nem akarja elengedni. Akkor lép elő egy pöttöm, semmi ember, ha jól lakik sincs több negyven kilónál, hogy majd ő fölviszi a kazalra. Azt már úgy kapják el, mert fordul is vele hátrafelé a hosszú létra. Megesik azért, hogy nem takarnak be minden szénakazlat. Amikor kézen fogva járnak a villámok, és mind az éjjeliőr körül handabandázik, akkora hanggal riogatják, hogy a dobhártya ls hasad, amikor le-lepottyan egy közülük, és reccsen akkorát, mintha az eget ls magával hozta volna, akkor az éjjeliőr nem ér ró félni. Megijedni van csak ideje, félni nincs. Akkor már esik az eső, tóvá lett az udvar, és ömlik be a víz a tetőről. egyenest az istállóba. Ilyen förtelmes forróságban, mint most van, leszedik a tetéjvilágítás ablakait, hogy valami levegőjárás azért legyen a hullámpala alatt azon most minden eső jön befelé. Fogja a vödröt az éjjeliőr, nekigyürekezik, meri ki az aknát egyszer, kétszer, háromszor, söpri a vizet az istállóból, a járdáról, meg a jószág alól. A kis ostor mindig ott van nála, mert ez a szerencsétlen bikanépség a víz elől mind fölhúzódik a jászol mellé, ott meg mór nem bírják ki, hogy rá ne ugorjon egyik a másikra. Ha kötél szakad, megköti, ha kiszabadul beköli, ha csak átesik a túlsó oldalra, el kell vágni a kötelet, mert kínjában fölakasztja magát az átkozott, és csak ki kell nézni is, mert az a villám, ami itt esett le az előbb, hogy a szaga is sistergett, az biztosan fölgyújtott valamit. Nem látni kárt, mert az olajosok gázlángja is vakítja az embert, erdő is van közben, csak ha újra villámlik, akkor látszik a füst az ég alatt. Az ajtót mindig becsukja, mert a huzat nem jó a viharban. Harmadik hujában fogott hozzá esni az eső, mire előkerült a másik istálló őre, hogy mégis inkább a Bodor Fercsi háza lesz az, amelyik ég. Be ne menj, mert a harmadik őr kiállt az útra, három autótól is üzent, majd jönnek azok kifelé. Mikor már csak parázs van, akkor döntik el, hogy nem a ház égett, hanem az összehúzott szalma, nem is meszsze, de tűzoltók még mindig nincsenek. Szerencsére jönnek a gulyások, ő mehet befelé, keresni a tűzoltót, de az éppen nincs a helyén, a kisbiróval kiviszik a szirénát, meghajtják, hogy nagyot üvöltsön, telefonálnak be Szegedre, fognák be a lovakat, a föcskendő elé. de azok is jó kilométerre vannak ide, el kell hozni őket. Mire mindez megtörténik, kiérnek a szegediek, el is oltják, és sorba kérdezik az őröket, miért nem jöttek be a nagy viharban jelenteni, hogy baj van. Ha autóval üzentek, mondják meg a rendszámát. Alvás helyett azon rágódik Agócsi Kiss Ferenc, mennyit érhetett az a szalma, mert ha ő otthagyja a posztját, és csak egy jószágnak is haja esik, akkor az kitesz talán tizenöt ezer forintot is. Szőlő "SS VIHAR A MAJORBAN