Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-16 / 192. szám
VASÁRNAP. 1976. AUGUSZTUS 16. 79 AHÁNY HÁZ, ANNYI SZOKÁS Fecskefészekleves A fecskefészekről közismert, hogy a kínai konyhának egyik hagyományos és egyben különleges fogása. Az ehető fecskefészek a tenger közelében és mindig sziklás vidékeken található, üregekben vagy sziklafalakon, kizárólag a délkelet-ázsiai szigetvilágban. Nehogy arra gondoljunk, hogy olyan ágacskákból, pehelyből, sárból álló fészekről van szó, amilyent a mi fecskéink raknak. A sarlós fecske és az éti fecske a tengerparton gyűjti össze azokat a finom növényrostokat, algákat, amelyeket bőségesen ömlő nyálával ragaszt össze és képez ki fészekké. Van olyan fecskefaj, amely „erősítések" nélkül, csupán nyálból állítja össze fészkét. A fecskefészekből készült leves („hivatalos" neve: ngao jen vo) egészséges és tápláló étel — mondják. Kétségtelen, hogy nagy a jódtartalma, gazdag foszfátban, és többféle vitamin található benne. Sokszor száraz haldarabok is felfedezhetők a főzésre előkészített fecskefészekben, amelyeket ugyancsak a szorgalmas madár épitett be az egykori „lakosztályba". A fészkek összegyűjtésekor ügyelnek rá hogy csak a kisebb, egy évnél nem idősebb példányokat szedjék le. A fecskefészeklevesnek több receptje van, de mindegyikük ugyanazon elv alapján készül: a fészket minden esetben forrásban levő levesbe teszik bele miután előbb langyos vízben megduzzasztották. Az ínyencek szerint az a legízletesebb változat, amelynél a fészket tyúk-, sonka- és gombaleves keverékébe főzik bele. A fecskefészket nem szabad sokáig főzni, így őrzi meg egész táplálóerejét, különleges ízét. Ha házilag nem is készíthetjük el e híres különlegességet, külföldön járva ne mulasszuk el a betérést egy kínai vendéglőbe — kóstolóra. Sivatagi csemegék Alig hihető, hogy olyan emberek is élnek a földön, akik nemBOLDOG A TE SORSOD hogy félnének a sáskajárástól, de kifejezetten várják azt. A sivatagok nomádjai ezek, akik körében igen keresett élelmiszer a jól fejlett sáska. Ha sáskafelhő jelenik meg az égen, örömben törnek ki és a családok apraja-nagyja gyűjtőútra indul, hogy minél több falánk állat kerülhessen a konyhájára és az éléstárba. Tűzön pirítva teszik ehetővé a sáskát, amit pedig nem tudnak azon nyomban elfogyasztani. azt elpusztítva megszárítják, hogy később sütésselfőzéssel készítsenek belőle ételt. A tevehúst ugyancsak nagy becsben tartják a sivatagok lakói. Már a régi perzsáknál is csemegeszámba ment a tevesült, nagy ünnepeiken egész tevéket tálaltak fel a díszvacsoráikon. Az ínyencek versenyeznek az állat fejéért és farkáért, a csemegék csemegéjének pedig a tevemájat tekintik, finoman felszeletelve, sóval és borssal meghintve nyersen fogyasztják. A teve lábából — a hozzáértők szerint — kiváló becsinált készíthető, de a tüzelővel ilyenkor nem szabad takarékoskodni, ugyanis 36 órán át kell főzni, vagy sütni a széles, rugalmas talppárnákat. A tevebőrből készült leves nem számít különlegességnek, de kétségtelenül tápláló; az igen szegény, sokgyermekes családok fogyasztják. Természetesen a teve púpja sem vész kárba, az szolgáltatja a zsiradékot a sivataglakók számára. Az arab országok piacain üvegszámra vásárolható egy csemege, amelyet mindaddig valóban ízletesnek talál az idegen, amíg az eredetét meg nem tudja. A gyér sivatagi növényeken tanyázó levéltetvek édes nedve az „alapanyag", mely ha megszárad, cukros pehely formájában gyűjthető össze. Hiába, ahány ház, annyi szokás! VÍZSZINTES: 2. Orczy Lőrinc (1718—1789) írja: „A szegény parasztnéphez beszéd" című költeményében (folytatása a függőleges 1. szám alatt). 14. A görög mitológiában a lírai költészet múzsája. 15. Veszprémi község a Balaton mellett. 16. Azonos betűk. 17. Gyere gyorsan! 18. Nem állami (névelővel). 19. Egyik közlekedési vállalatunk. 21. Nikkel és rádium vegyjele. 23. A Tisza romániai mellékfolyója. 24. Az szintén. 26. Azonnal indul (két szó). 28. Valamire ránevelés, rátanítás. 29. Megad közepe. 30 ... elrepül, az írás megmarad. 31. Ráirányítja a beszéd fonalát. 32. Y. D. 33. Kevert lap! 35. ... édes. 37. ö. F. 39. Rádióállomás. 41. Fény is van ilyen (névelővel). 43. R. I. K. 45. Farkasordító hideg, orkánnal és hóvirral egybekötve (három szó). 46. Idősebb lesz. 47. Nagyközség Salgótarján mellett. 48. Kerület rövidítése. 49. Költőies indulatszó. 51. Hév betűi, keverve. 52J'olyadékot zúdítani. 55. Történelmi nevezetességű város Franciaországban. 57. E. G. 58. Arcpirulással jár együtt. 60. Segítségét fel nem használva, mellőzve. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 2. számú sor folytatása. 2. A dohány virágzatának eltávolítása. 3. Fordított állóvíz. 4. „Állás" a labdarúgásban. 5. Albánia legnagyobb folyója. 6.. Dalműveket ismertető könyv. 7. Táncosnő a japán teaházakban. 8. A régi „cs". 9. „Egyszer volt vulkán ... föld" (Ady). 10. Csekélység, hitványság. 11. öreg bácsika (fordítva). 12. Rezsim, eredeti helyesírással. 13. Szám. 20. Cipeli. 22. Ördög. 25. Mondatrész. 26. MAR. 27. Elhelyezkedés rajta. 33. Finom sült hús. 34. Azon időig. 36. ... Piaf (világhírű francia sanzonénekesnő volt). 38. Dante szülővárosa. 40. öszszekevert akó. 41. A. Y. E. 42. Add csak gyorsan ide! 44. Növények, zöldségfélék, virágok termesztésével foglalkozik. 49. Válogatott labdarúgónk. 50. Holland festő, a reálU emberábrázolás egyik legnagyobb mestere. 53. Megtart részed). 54. I. E. F. 56. Összekevert kén. 59. Csodálkozás kifejezése. 61. Ü. G. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 2. és a függőleges 1. számú sorok megfejtése. B. J. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtvény helyes megfejtése: A tiszta szesz felszínre tör, kiválik, s a rothadó elem seprőbe mállik. — A megfejtők közül könyvvásárlási utalványt vehet át a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban, ahol azért ott vásárolhat: Baudiss Sarolta Kárász u„ Dani Ida Batthyány u., dr. Dombrádi Erzsébet József Attila sugárut, Gáspár Sándorné Sajka u., Kónya Zsigmond Dorozsma, Marosi János Borbás u., dr. Regdon Béla Április 4 útja. GYARAPODÓ ŐZÁLLOMÁNY A legutóbbi vadszámláláskor csaknem nyolcezer volt BácsKiskun megyében. Az elmúlt hetekben lezajlott „őzhíváskor" ismét szemlére került az állomány. A nász ideiét használták fel a vadászok arra. hogy a továbbtenyésztésre alkalmatlan bakokat kilőjék. Ilyenkor ugyanis „hívásra" puska elé sétál a hím. A vadászok a suták vészsírását, vagy ebben az időben magára hagyott gidák síránkozását utánozva csalogatják gyűrűbe az őzbakokat. A ravasz meghúzása előtt azonban elbírálják a vadat. s csak a golyóéretteket vagy a tovább tenyésztésre alkalmatlanokat terítik le. Eddig százhúsz bakot ejtettek zsákmányul a hazai és külföldi vadászok. Az állomány minőségi javulását Ielzi. hogv sok arany, ezüst- és bronzérmes őzbaktrófea van a zsákmány között. Az ideális formáktól eltérően néhány érdekes őzbak agancsot is találtak. A selejtezés során olyan őzbákok is puskavégre kerültek. amelyek rénszarvas, zerge és kecskeszarv formájú „fejdíszt" viseltek. Nyaraláshoz éppen a változékony időre számítva, lehetőleg úgy válogassuk össze a ruhákat, hogy azok egymással kombinálhatok legyenek. Gondolunk Itt elsősorban például a nadrágkosztümre, amely könnyű szövetből, vagy szintetikus lenkeverésű kelméből készült. Blúzzal, pulóverrel nemcsak hűvös időre, hanem estére is megfelelő. Természetesen hűvös napokra, vagy estékre a kabát is jó szolgálatot tesz és azok, akik nem viselnek nadrágkosztümöt, feltétlenül gondoljanak erre. rm HOL ? CMB 1970. AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP — NÉVNAP: ABBAHAM NAPKÖZBEN SZELEROSÖDÉS Várható IdőJárás vasárnap estig: Időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyen záporral, esetleg zivatarral. Napközben kissé megélénkülő és északira forduló szél. Hűvös éjszaka. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között. A Nap kel 4 óra 40 perckor, és nyugszik 18 óra 56 perckor. A Hold kel lí óra 46 perckor, és nyugszik 3 óra 13 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 241 cm. (Áradó.) 1970. AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ — NÉVNAP: JÁCINT szazhuszonot éve, a Széchenyi István kezdemé1845-ben e napon kezdődött meg nyezte Tisza-szabályozás. A Nap kel 4 óra 41 perckor, és nyugszik 18 óra 34 perckor. A Hold kel 19 óra 09 perckor, és nyugszik 4 óra 42 perckor. HUSZONÖT ÉVE lombhullásig. (4 és 6.). Nyugdíjas Szakmaközi Művelődési Otthalt meg Vendl Mária (1890— Kn«n<h i set sí • 1945) geológus, az első hazai női »<">, Szeged, Kossuth L sgt 53.. egyetemi magántanár. Utazás a koponyám körül. (SziAz állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RÁDIÖ AZ ÜNNEPI HETEK PROGRAMJABOL Szegedi Szabadtéri Játékok: Vitézi ének, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének vendégjátéka. Dóm tér, este 8 Órakor. — Futballíesztivál 70', a SZEOL-stadionban délelőtt 10 órakor. — Kajak-kenu verseny a Tiszán. — Nemzetközi saiakmotorverseny. MOZIK Szabadság: ma'és hétfőn: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Bandi tak halójában. (Színes angol). Vörös Csillag: ma Mersekelt égöv. (Magyar, 3, negyed 6 és fél 8.) Hétfőn: Ecce homo Homolka. (Csehszlovák, negyed 6 és fél 8.) Fáklya: ma A kétarcú gyilkos. (Csak 16 éven felül, színes jugoszláv, fél 4, háromnegyed 6 és 8.) Hétfőn: Egymillió karátos ötlet. (Színes olasz—amerikai, háromnegyed 6 és 8.) Matiné ma délelőtt fél 11-kor: Liliomfi. (Magyar). November 7., Újszeged: ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor: Isten hozta, őrnagy űri (Színes magyar). Mihálytelekl Móricz Zsigmond Művelődési Ház: Gyöngyvirágtól nes magyar film, 5 és 7.). VIDÁM PARK Nyitva 10 órától 21 óráig. — Hétfőn: szünnap. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR A Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel J óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hétfőn a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város terülelére Augusztus 15-től 22-ig este 8 órától reggel 8 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami állatorvos. Lakása: Újszeged, Torontál tér 3. Telefon: 11-061. VASÁRNAP Kossuth ' 6.00 Hírek, Lapszemle, Időjárás. 6.10—7.59 Kellemes Vasárnapot! Közben: 7.25 Kiállítások és múzeumok nyitvatartási programja. 7,58 Hallgatóink figyelmébe. 8.00 Hírek, Lapszemle, Időjárás. 8.10 Edes anyanyelvünk. 8.15 Cirkuszkocsival a Sarkvidéken át- 8.57 Olvasmányélmények. 9.08 Szivárvány. 10.25 Rádióreklám. 10.30 Vasárnapi koktél. 12.00 Hírek, Lapszemle, Időjárás. 12.10 Jó ebédhez szól a nóta ... 13.00 Egy korty tenger. 13.10 Németh Marika és Udvardy Tibor énekel. 13.30 Tudósaink fóruma. 13.50 Művészlemezek. 14.25 És ü hogy éltek? III. rész. 15.00 Hírek, időjárás. 15.08 Magnósok figyelem. 15.35 Don Pasquale. 16.13 Rátótiak. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Debussy: A tenger ... három szimfőrtikus vázlat. 17.30 Körkapcsolás. 18.30 Költők albuma. 18.46 Suppé: Boccaccio — a II. felvonás fináléja. 19.00 Hírek, időjárás. 19.10 Faluról falunak — muzsikával. Nézsa. 20.00 Közvetítés a Madách Színházból Festett egek. 22.00 Hírek, időlárás. 22.10 A vasárnap sportja. Totó. 22.20 Pablo Casals két Bach-szvitet vezényel. 23.08 Tánczene éjfélig. 24.00 Hirek, Időjárás. 0.10—0.25 Toronyzene. Petőfi 7.00 A római katolikus egyjtáz félórája. 7.30 Lionel Rogg három Bach preludiumot és fugát orgonál. 8.00 Népdalok, néptáncok. 8.30 Operakalauz. 9.30 Zenei anyanyelvünk. 9.40 Szívesen hallgattuk. Jancsi és Juliska. 10.52 Százados szenzációk. 11.22 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.06 Egyszer már tetszett. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.00 Mit üzen a rádió? 15.35 Mit hallunk? 16.00 Hírek, Időjárás. 16.05 Mire jó a zongorista? 16.23 Körkapcsolás. 17.20 Jó palócok — 1970-ben. 17.50 Tomsits Rudolf táncdalaiból. 18.00 Hírek, időjárás. 18.05 Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.15 Dietrlch Fischer-Dieskau Schubertdalokat énekel. 18.29 Vendégségben voltam lengyel klubokban. 18.49 Mozart: A varázsfuvola. Közben: 20.00 Hírek, Időjárás, sport. 20.10—20.20 Jó éjszakát, gyerekek. 21.37 Könnyűzene. 22.15 Arany a természetben. 22.30 Jazz Helsinkiből. 23.00 Hírek, Időjárás. 23.10 Zenekari muzsika. 24.00—0.10 Hírek, időjárás. HÉTFŐ Kossuth 8.15 Mit üzen a Rádió? (Ism.) 8.50 Népdalok. 9.25 A hét előadóművésze: Erdélyi Miklós. 10.05 Sosztakovlcs- és Sztravinszklj-művek. 11.10 Massenet operáiból. 12.20 Játék és muzsika tíz percben. 12.30 Tánczenei koktéL 13.15 Déki Lakatos Sándor népi zenekara Játszik. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak 1 14.00 Édes anyanyelvünk. Lőrlncze Lajos műsora. (Ism.) 15.10 A Nemzetközi Gyermekkórus Találkozó felvételeiből. 15.22 Operettdalok. 15.48 A magyar népköltészet hete. 16.05 Kovács Péter énekel. 16.15 A mikrofon előtt: Horn Dezső miniszterhelyettes. 16.35 Járóka Sándor népi zenekara Játszik. 17.20 Lemezmúzeum. 17.37 Polgári, vagy népi demokrácia? Előadássorozat. 18.02 Különleges tudakozó. 19.35 A világ legkisebb szerelme. Hangjáték. 20.23 Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.26 Hangverseny az Erkel Színházban. (Ism.) 23.44 Nóták. Petőfi 8.05 Haydn-művek. 9.00 A Gyermekrádió órája. 10.00 Zenés műsor Üdülőknek. 12.00 Bogáncs. Fekete István regényének rádióváltozata. VII. rész. 12.22 Lisztművek. 13.03 A nevelésügyi kongresszus előtt. G. Tímár Gyfc-gy műsora. 13.20 A becsület diaShla. Alessandro Scarlattl operájából részletek. 14.00 Kettőtől hatig . . . 18.10 Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón. 19.07 Lánynevek és slágerek — n. rész. 19.33 Karinthy Frigyes: Az ütközet. 19.54 Jó esté?, gyerekek! 20.25 trj könyvek. (Ism.) 20.28 A hét előadóművésze: Erdélyi Miklós. (Ism.) 21.03 Népdalok. 21.30 Nőkről — nőknek. (Ism.) 22.00 A kórusirodalom remekelből. 22.20 Rákóczi. Részletek Kacsóh Pongrácz daljátékából. 23.13 A Tahltis-együttes lemezeiből. 23.32 Kamarazene. H TÉVÉ" VASÁRNAP Budapest 9.48 Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilm (Ism.) 10.15 Hétnférföldes kamera. 10.30 A kamcsatkal halászok életéről. 11.00 Nemzetközi női kézilabda-mérkőzés. A Napló Kupa döntője. 12.00 A Tenkes kapitánya. 7. A vándordiák (Ism.) 15.48 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai. 5. (Harc a Napért (Ism.) 16.45 Vercors: A tenger csendje. 17.40 Röpülj páva A Felszabadulási népdalverseny dalaiból. 18.00 Ntcholas Nickleby. Angol rövidjátékfilmsorozat: II. A Dotheboy-kastély. 18.25 Spanyol zenés film. 18.55 Esti mese. 19 05 A "ilág térképe előtt... 19.20 Magyar tudósok: Kalmár László akadémikus. 20.00 Tv-hiradó. 20.20 Vízszintes —függőleges. Zenés keresztrejuvénymüsor. 21.50 Rita Streich énekeL 22.20 Tv-hiradó — 2. kiadás. Belgrád 9.00 Barázda — magyar nyelvű adás. 10.50 Farangal kapitány kincse. 11.30 Szklpl — folytatásos gyermekfilm. 12.00 Dubrovniki nyári Játékok. 14.00 Autóverseny. 15.30 Motorcsónak Európa Bajnokság. 18.05 A halál labirintusa — Jugoszláv—német Játékfilm. 20.35 Szerelem falusi módra. 21.20 Vldeofon. 21.36 Sporszemle. 22.40 Balkáni Atlétikai Játékok. (Felv.) Bukarest 10.15 Kívánsághangverseny. 11.30 Magyar nyelvű adás. 16.00 Premier előtt. 16.30 Balkáni Játékok — atlétika. 19.00 Tv-riport. 19.13 Ember fehérben, Játékfilm. 20.40 Mai költők versel 20.55 Zenei kaleidoszkóp. 22.05 Tv-sport. HETFO Budapest Adásszünet. Belgrád 17.13 Magyar nyelvű kulturális panoráma. 17.50 Az ellopott léggömb — bábfilm. 18.15 Tvóvoda. 18.30 Tudomány. 20.35 Becsapás. — A Belgrádi Nemzeti Színház e la előadása. 21.40 Moaitor. Bukarest 17.05 Ifjú muzsikusok. 17.35 Tudományos adás. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 Elveszett lUúziók, folytatásos tv-film. 20.00 Közvetítés NagyváradróL 20.50 Szovjet rövidfilmek. A SZEGEDI PATYOLAT VÁLLALAT MEGVÉTELRE AJÁNL teljesen új állapotban 2 db KV 7—59/2 típusú légkompresszort (V—59 m»/ó p 7 attm.) 1 db ER—40 típusú elektrohidraulikus hordóemelőt. A gépek megtekinthetők: Szeged, Fonógyári u. 4. Ügyintéző: Balogh Gábor, telefon 15-431/94. xS 153 459