Délmagyarország, 1970. augusztus (60. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

VASÁRNAP. 1970. AUGUSZTUS 16. 7 Szenes László FELISMERÉS Egy utcában lakik mind a két lány. A mai napig. A szomszédok sok hasonlóságot véltek felfedni köztük, különösen, amikor évekkel ezelőtt karonfogva, egyformán szabott piros paszpolos pepitámhában és ugyanabból az anyagból készült masnival a hajukban végigtipegtek a dús lombozatú, öreg nyárfákkal szegélyezett utcájukon. De ha valaki alaposabban szemügyre vette volna őket. akkor láthatta volna. hogy Marikán a természet valahogy jobban kimunkálta a vonásokat, még a szőke haját is selymesebbé, ragyogóbbá fényesítette. Kósa Irmánál pedig, mintha nem lett volna ideje ezekkel a külsőségekkel foglalkoznia. De erre senki ügyet sem vetett, örült mindenki a barátságuknak. Az örökké morózus Anna néni mindenkit megszólt, de mikor a két barátnő elhaladt mellette, még ő is elhallgatott. Es ez már nagy dolognak számított. Az iskolában egy padban ültek, jól tanultak. A mamák egy csésze fekete mellett a sárki cukrászdában már el ls tervezték, hogy angol nyelvtanár lesz mind a kettő és egy városba helyezik ki őket- Egyszóval a fekete mellett simán ment minden. Jól tanultak valóban, de csak egy ideig Az ötödikben, mikor új tantárgyakkal bővült a lapterv, bizony, a Marika kezdett lemaradozni. Na de az anyuka. aki szülői bizottsági tag ls volt, és sűrűn megfordult az iskolában. egy néhány jó szóval igyekezett megtoldani a Marika tudását. — A két barátnő olyannyira együtt halad, kár volna elrontani a Marika bizonyítványát. No meg a barátságukat is — magyarázta a mama. S mikor ez az érv elkopott, következett a másik, majd a harmadik. Ebben nem volt hiány. Inkább a Marika tudásában. Lehetséges ugyan, ha a szülők'más irányba terelik a dolgok alakulását, még kezdetben helyrehozható lett volna minden, később azonban a mulasztások már úgy elburjánzottak, mint a kóros vírusok a beteg szervezetben és a mentés már mit sem segített volna. De a barátnőket ez sem zavarta különösebben. Istenem! Hát Irma a jeles tanuló, szorgalmasabb. okosabb a kettőjük között. Marikát viszont megpirongatja, megszidja hol egyik, hol a másik tanár, s ad neki egy rossz osztályzatot. Ez még nem a világ! össze lehet-e hasonlítani ezeket az apró-cseprő bosszúságokat azzal, amit bimbózó melle alatt érez az ember, mikor a fület és orrot csípő fagyban, esti villanyfényben a korcsolya repíti a jégpályán szédítő gyorsasággal előre? Nem is szólva arról, hogy valamelyik kis pelyhes bajuszú legényke Ls közéjük vegyül és hármasban karcolják a tükörsima jeget? Vagy mikor nyáron egy csónakban evezővel szántják a napsugaraktól vibráló folyót? Irmát mind huzamosabb időre vonták el a könyvek és az. hogy dolgozatot kellett készíteni, de valahogyan az idő úgy repült, hogy Marika mindezt észre sem vette. Türelmes lány volt és ügyeskedett néha: óra előtt átírta az algebrapéldát, és nagyot nevetett barátnője nyugtalanságán. fölöslegesnek vélt pedantériáján. Mire jók ezek az izgalmak? Marika megszokta, hogy ha valami kellemetlensége van az iskolában, szülei piindent elrendeznek. Egy ideig vitatkoznak, veszekednek egymással, de a vége mindig egy és ugyanaz: anyu győz. És apu szépen elmegy az iskolába, és felkeresi azt a pukkan cs igazgatót, aki nagyon előzékeny apuval szemben. Egy napon azon veszik magukat észre, hogy közeleg az érettségi. Marika most is be-betér a barátnőjéért, de azt jóformán el sem lehet szakítani a könyvektől. Marika pedig legyint és továbbáll. Neki úgy sem megy semmi abból a fizikából a fejébe. Majd csak valahogy elrendeződik minden! El is rendeződött. Marikának, akár tetszett, akár nem. „súlyos szembetegséggel" be kellett feküdni a vizsgák idejére a kórházba. Ugyanis, mint kiderült, oly vérszegény volt a tudása, hogy félő, nem állja ki a próbát a vizsgabizottság előtt. Irma nem ment angol szakra, ahogy azt a mamák régen eltervezték. Bármilyen furcsa is. a matematikáért rajongott és fel is vették a kevesek között a leendő kibernetikusok közé. Találkozott a két barátnő, merthogy a' „kórházi kezelés" már véget ért. Az öröm Irmát egészen megváltoztatta. Megszépült boldogságában. Szeme úgy fénylett, mint a tűzből kipattant két szikra Ezután ritkábban találkoztak. Marikát, mivelhogy mór régóta zeneiskolába járatták, most előkészítették a szakiskolai felvétette. És bebeszélték neki, hogy zongoratanárnak született, erre hivatott, már régen felismerték ezt - a szunnyadó tehetségét. Marika lanyhán tanult, nem mutatott semmi érdeklődést jövendő pályája iránt. Az ugyan nem kerülte el figyelmét, hogy a zenetanárja óra után összeül Fáradtan simított végig gesztenyeszínű kócos fürtjein, majd rágyújtott egy Darura. Hirtelen megrezzent. Acélszürke szeme összeszűkült, izmai megfeszültek, ugrásra készen állott. Lélegzete felgyorsult. Egy vevő lépett az üzletbe, és tanácstalan tekintettel a pult elé állt: — Szeretnék egy... — Parancsoljon. Máris hozom. A legjobb minőségben. — De kérem ... — Olyan télikabátot kap, hogy imába foglalja a nevünket. — Nem vagyok vallásos, kérem. — Tessék nyugodt lenni. Világnézeti kérdésekben teljesen egyetértünk. Parancsoljon. Ezt próbálja fel. Tessék megnézni a tükörben. Nos? Engedje, hogy megdicsérjem a választását. Mert erre születni kell, kérem, az ember érezze, mi ülik az egyéniségéhez. Az ön lelki profiljában van valami megragadó. Engedje meg, hogy azt mondjam, önnek szép lelke van. — De kérem, egészen zavarba hoz. — Miért? Amiért az igazságot a szemébe vágják? Tessék elhin' ni, oly ritka manapság az olyan t ember, akiről így sugárzik- az intelligencia. ön bizonyára atomkutató, vagy egy híres karmester. Bocsánat, nem a milánói Scalában láttam önt? — Nem, kérem. Itt lakom a Szondy utcában. Egyébként éjjeliőr vagyok. — Mennyi csodás gondolat születhet az éjszaka sötétjében! Ön a csillagokba néz, s az Ember géniuszának új gondolatokat ád. a szüleivel haditanácsra, de nem érdekelte mit tárgyalnak a zárt ajtók mögött. Egyszer az is megesett. hogy egy-két percig a szobájában maradt a zongora mellett, hát az anyu kinézett, meg akart győződni, nem hallgatja-e a lánya, amiről odabent szó volt. De neki kisebb. nagyobb gondja volt hallgatózni. Nemcsak ez nem érdekelte. Télen közömbösen nézte a korcsolyapályán kavargó párokat, s ha ki is ment szülei nógatására egyszer-kétszer. csakis kényszerből tette. A folyón kajakozó fiatalok sem vonzották. A szülei nem tudták mire véljék, hogy jóformán a szemük előtt változott így meg gyermekük. Eltelt ismét egy esztendő. A vizsgán semmi fennakadás nem volt. A vizsgabizottságáéin nagy lelkesedéssel ugyan, de felvette a szakiskola első évfolyamos hallgatói közé. Az ismerősök, barátok és barátnők sorra gratuláltak, sok sikert kívántak. Marika közömbösen fogadta mindezt — Hát mi van veled, nem örülsz. Marica? — buggyantak ki Irmából a csodálkozás szülte szavak. Marika pedig csak állt révetegen. szótlanul figyelte, hogy az őszi szél prédájává válnak a megsárgult levelek. Este nagy dínom-dánomot csaptak Marikáék szülei. A lány ezzel is. azzal is koccintott És jóformán észrevétlenül hajtott le jó néhány pohárka mandulalikőrt. Egyszer csak fogta magát és otthagyta a társaságot. a nyekergő zenét, a gyerekesen zsivajgó felnőtteket, elmenekült a különféle italok öszszevegyült szagától. Kifutott a koromsötét éjszakába. A nagy kertbe. Az éles szellőbe, a friss levegőbe, a gyümölcsfák susogásába. a föld illatába belekeveredett valami hasító, szívéig hatoló keserves felismerés. Nekidőlt egy fának és keserves zokogásba tört ki. Most érezte csak: megfosztották az élet nélkülözhetetlen érzésétől: az örömtől. — Bocsánat, nem tudom, mi az, hogy géniusz? — A szerénység a nagy emberek sajátja. Egyébként tessék nézni ezt a svejfolást. Ebben a kabátban imádni fogják önt a nők. Bár bizonyára így is szép sikerei vannak. Ki tud ellenállni ennek az arcélnek? Sokat tudna mesélni a kalandjairól, igaz? De hát diszkréció is van a világon. — Kérem, én házasember vagyok! — Boldog lehet a kedves felesége, hogy meg tudta önt szerezni magának. Azt hiszem, az ujja hosszával semmi baj nem lesz. Ezt tessék nézni, hogy esik ez a fazon! Ó, hogy tud nézni azzal az okos barna szemeivel! — Hát istenkém ... — Boldog vagyok, hogy megismerhettem önt. Megtiszteltetés részemre, hogy ezt a télikabátot én ajánlháttam egy ilyen minden téren kiváló embernek. Parancsoljon a számla. Ezerhétszázötven forint. Balra a kassza, jobbra a csomagoló. A középkorú férfi aprót köszörült a torkán, és határozottan ingatta a fejét: — Sajnálom. Momentán nincs szükségem télikabátra. Ellenben a sógorom ajánlotta önt. — Vásárolni? — Nem. Beszélgetni. Az ember itt, ebben az üzletben visszakapja az önbizalmát. Köszönöm. A viszontlátásra. Az eladóművész végigsimította zilált fürtjeit és feldúltan suttogta: — Legyen szerencsém máskor is. Galambos „ , Szilveszter AZ ELŐADÓMŰVÉSZ A XI. SZEGEDI NYÁRI TÁRLAT Benkő Katalin Oroszországi változásokra Sz. Enyed Emma Nagy Balogh János T. Nagy Irén Mélyedés