Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

Máftgorló Az öntözésről napjainkban a mezőgazdasági kwamok biztonságának, illetve növelésének egyik legfontosabb tényezője az öntözés. Különösen nőni fog az öntözés szerepe az elkövetkező években, amikor a kiskörei öntözőrendszer is belép a termelésbe. Éppen ezért népgazdasági és üzemi szempontból egyarlnt rendkívül fontos feladatra vállalkoztak a szerzők e könyv megírásával. Munkájuk jelentőségét és újszerűségét még inkább aláhúzza, illetve bizonyítja az a tény, hogy az öntözés üzemszervezése témaköréből ez a munka az első magyar nyelvű szakkönyv. A könyv főbb fejezetei: az öntözéses termelés és az öntözőgazdaságok kialakítása, munkaszervezés, az öntözés gazdaságossága, tervezés. Az öntözés üzemtana című könyv megírásával a szerzők csaknem 20 éves tudományos kutatómunkájuk eredményeit és a termelőüzemekből szisztematikusan begyűjtött anyagokat tették közkinccsé. Rendkivül nagy értéke a munkának, hogy az egyes kérdések tudományos megalapozottsággal, ugyanakkor azonban — következetesen — a gyakorlat igényeinek megfelelően igen sok példával szerepelnek. Külön is említésre méltó a könyvön belül „Az öntözés gazdaságossága" című főfejezet, amely a sok konkrét adat mellett módszertani útmutatásként is szolgál. (Mezőgazdasági Kiadó.) Horváth Dezső A FÖLTALÁLÓ H

ová tűntek már a régi nyarak, a hajdan volt aratások. a nyikorgó szekerek, a szekérderékhoz kötött lovacskák, a kaszák, a sarlók világa, a keresztek oldalához dűtött cserépkorsók? Az uradalmi földeken eltöltött nyarak emléke, a részes aratások, a 12., 14. kereszt boldogsága, a hajnaltól napestig való robotolás a. grófi földeken? Elmúlt Mindez már történelmi múlt. A kenyérvárás ünnepe mégis megmaradt, hiszen hajdanán imába foglalta a szegény ember: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma." Bizony, nagy szó volt, ha esztendőről esztendőre. újtól újig a megérdemelt, megszolgált munka után fehér kenyér kerülhetett az emberek asztalára. A falvak népe ma is izgalommal figyeli, várja, hogy PéterPálra megcsendülnek-e a kaszák, indulhatnak-e a modern aratógépek, kombájnok betakarítani az új termést, mindennapi kenyerünket. Már előtte a szőkülő táblákat figyelik, mikorra érik a termés, mikor kezdődhet a nyár legnagyobb munkája; hogy ne peregjen el a szem, ne menjen veszendőbe egyetlenegy áldott mag sem. Szűkebb pátriánkban az aratás kezdetét jelentette PéterPál, az idén is. Megindultak a gépek, megkezdődött az őszi árpa, a rozs betakarítása. Már korában felkészültek a mezőgazdasági üzemek, igaz. ez az esztendő nem kényeztette el őket, gondokkal, bajokkal kezdődött, folytatódott egészen nyár közepéig. A tavasz szeszélyes, késői érkezése, később a belvíz, az árviz jelentős kiesést okozott, s május végén hazánkban 700 ezer hold még nem volt elvetve. Mindezek ellenére a mezőgazdasági nagyüzemek ismét bizonyítottak, úrrá lettek a helyzeten, a kezdeti problémákkal, nehézségekkel megbirkóztak, bár kétségtelen, amit a víz elvett, azt máról holnapra nem tudják visszavenni. Mindefelé dolgoznak a kár felmérő brigádok, nehéz még elfogadható, biztos képet kapni. Anynyi azonban már látszik, a belvíz jelentősebb károkat okozott, a kalászosoknál a terület 5—6 százaléka pusztult ki. az árvíz pedig 2 százalékról mosta ki az életet. Mégsem kell aggódnunk, kétségbeesnünk, a mindennapi kenyerünk megterem. Sőt, búzából nem lesz kisebb, kevesebb termés. mint az utóbbi 3 esztendő átlaga, ami meghaladja a 14 mázsás holdanként! termést. Jó MINDENNAPI KENYERÜNK gazda módján tartalékokkal is rendelkezünk. Felejtődnek azok az esztendők, azok az idők. amikor külföldön kopogtatgattunk. mert a népgazdaság asztalán nem sorakozott elegendő fehér cipó. Ha kis mennyiségben is, de már exportálunk is. a magyar búza hódítgatni kezdi a külföldi piacot, s régi hírnevét megőrizve, vevőket keres. Még sokat kint alszik a búza. A szegedi tájban aratnak már őszi árpát, rozsot és búzát is. Nehéz aratásra számítunk. Az utóbbi 2—3 esztendő kedveskedett, elkényeztetett bennünket Az időjárás kedvező volt, most viszont egy kicsit gazosabbak a táblák és ritkábbak. A felkészülés sem volt megnyugtató, bár ezen a nyáron 1500 új kombájn kezdi meg munkálkodását. A termelőszövetkezetekben a gabonafélék betakarításának gépesítési foka 92 százalék, az állami birtokokon pedig 100 szásalék, mégis szükség lesz néhány helyen a kis kaszákra is. Sajno6. ami az alkatrész-ellátást illeti, nem sikerült nyugodt helyzetet teremteni és kielégíteni az igényeket, napjainkban is tapasztalható hiányosság, ami megnehezíti az idei betakarítást. A terület is jobban próbára teszi a gépeket várható, hogy többször zavarja majd a gyors munkát kisebb-nagyobb kiesés. A vitatkozás, a sopánkodás ideje lejárt: ezt nem kapni az Agroker-nél, az hiánycikk. Most a legfontosabb, szervezetten, gyorsan betakarítani a termést, ami megtermett, abból ne menjen veszendőbe egy szem sem. Igaz, a tapasztalatokat hosznosítani kell és a jövőben a helyi lehetőségeket jobban kihasználni, elképzelhető a kereskedelem és a termelőszövetkezetek szorosabb együttműködése. jobb IcapcsoLata, például bizonyos alkatrészeket — a már amúgy is megfelelő melléküzemekkel rendelkező szövetkezetekben, gépi forgácsolóeszközök rendelkezésre állásával — elkészíttetni. Szűkebb hazánkban jelentős területről takarítják be a közö6 • gazdaságok az elkövetkezendő napokban idei kenyerünket A szegedi járásban 14 ezer 568 holdon búza. 13 ezer 793 holdon roz6 és 7 ezer 257 holdon egyéb kalászos kínálja kincsét, termését, a szegedi határban pedig mintegy 3 ezer holdon kalászos. A városi földek mindig szép termést hoztak, az idén is biztatóak a terméskilátások azokon a területeken, amikről nem mosta ki az életet a víz. A legfontosabb, hogy lehetőleg minél kisebb veszteséggel, szemveszteség nélkül takarítódjon be az idei „fizetség". Az országban 3 millió 100 ezer holdról aratnak gabonát, hacsak minden holdon 10 kiló terméssel több kerül betakarításra — amit minőségi munkával elérhetnek, nem pereg el a szem, nem szóródik el a búza stb. —, az országos átlagban nagyon sokat, több ezer vagon gabonát, többletet jelent. Az aratás mindig a legnehezebb munkák közé tartozott, s bár ma már gépek segítik az embert, a nehéz fizikai munkából egyre kevesebb jut a földművelőkre, mégis próbára tevő napok, hetek ezek. Valamennyi nagyüzemben gondoskodni kell az aratókról, kezdve az anyagi ösztönzéstől a meleg ételig, a hűsítő italokig, hiszen mindez megtérül. S most kétszeres jelentősége van. A gyorsan betakarított területeken tarlóvetéssel hasznosíthatják a földet, amire nagy szükség van. Az időjárás kedvező, s megtanultuk, hogy élni kell minden lehetőséggel. amit ma megtehetünk, nem halaszthatjuk holnapra. S a mezőgazdaságnak év végéig még bőven van tennivalója, feladata. „A legmostohább év", sokan igy tekintik az ideit, sem tudta, nem tudja elvenni tőlünk, ami a miénk: mindennapi kenyerünket, holnapi reményünket. ígérgető földjeinket. Sz. L. I. Ezzel a szegénységgel példálózni lehetne. Nagy gazdagságot, hírt és nevet kergetett, aki itt lakik, azért maradt végig szegény ember. Maga építette házát — ötször öregebbnek látszik, mint amennyi. A pallat régen leszakadt volna, ha görbe lábú faoszlop nem tartaná. Praktikus ügyességgel beépült ez a cölöp az ágy végébe. Aki itt rugdalózik, rászakad a mennyezet. Nyugodt álom a vidám ébredés föltétele. Amit vályogházban föl lehet találni, azt talán valamennyit föltalálta a gazda. Minden ötlet után markában érezte már a csodamadarat, amely a rengeteg pénzt hozza vagy tojja, de mire összezárta volna két tenyerét, elszállt a madár. Hetvenegy éves korára is megmaradt szegény embernek. A szabadalmi világtőzsde pecsétes írásai egymás után jöttek szép sorban, mégis elröpült a madár. Amikor bicskával faragott hegedűjén saját termelésű dalait belejátszotta tavaly a rádióba, a vasútállomásra ment visszahallgatni, mert nincsen rádiója. Minden muzsikás ember nagy bűvész előttem, mert lelket tud előcsalogatni a száraz fából. Aki a szerszámot készíti hozzá, arra paraszti nyelven annyit mondanak csak, hogy barkácsoló mesteres ember. Aki a hegedűre szép piros paprikát rajzol jelvényként, vagy a szegedi városházát fösti rá a hozzá való maga faragta paprikás vagy szegedi dallal, azt kineveti az egész falu. Van is azon jámbor nevetnivaló, hogy valaki parasztfejjel költő is akart lenni — ha legalább pénze lenne hozzá, hogy költhessen igazán! —, versköltő, nótaköltő, színházi darab frójfe, újító a kukoricát négyzetesen vető géppel, meg a fogasboronával csakúgy, mint a három emeleten sütő-főző, és a fölső karikán még melegítő. minden szikrát haszonra befogó, kevés fával sok meleget adó kályhával. Fölkavarta egy kicsit az eszperantó nyelv is, de nehéznek találta a kétkötetes könyvet, csinált valami egyszerűbbet magának. Magának csinálta mindet, mert — akármit csináltam is én, nem pártolt engem senki. A négyzetes kukoricavető géphez meg a boronaújításhoz nem értek, lehet, hogy benne volt a hiba, lehet, hogy a szakvélemény sántított csak. Q esküszik, hogy a főgépész megcsinálta, beadta újításnak és fölmarkolta érte a nagy pénzt. Így járt a nagyhírű színházi darabjával is. Bele volt abba véve a deszki lakodalom szamárral együtt, az ig, hogy a mennvegzö másnapján talicskával hordták össze a kazlak tövén, színekben, pajtákban, istállókban álomra fordult násznépet, az is, hogyan ugratta a komaasszony a komát, meg a kocsmáros is, aki vizavé által mérte a pálinkát Odaadta egy atyafinak — kár hogy le nem igazoltatta, valami .bőrgyári munkásnak mondta magát, de olyan nevű még eddig nem dolgozott még a bőrszedó szakmában sem — mert azt ígérte, hogy elviszi a színház igazgatójának. Egyszer csak hallja ám a tanácsnál, hogy Pesten milyen csuda érdekes darabot adtak elő. Ráismert mindjárt, hogy az övéről van szó, csak egy kicsit ki volt forgatva. Onnan támadt egyébként darabfró kedve, hogy gyerekkorában volt egyszer színházban is, moziban is. Ügy írta meg mindjárt, hogy filmre is jó legyen. Sérvvel operálták, ott mondja az egyik iskola igazgatója, látott Szegeden egy előadást. Hogy az milyen szép volt! Rögtön megismerte, hogy ez is az övé, de itt is másítottak rajta. 0 mindenesetre elment az ügyészségre, hogy kártérítést kérjen, de a szerzők azt vallották, saját fejükben termett a darab, így aztán fölvették az ötvenezer forintot is, mert a Kossuth-díjat is odaadták nekik — az ő darabjáért. Hát ilyen ez a inai világ, kérem. Sok rejtély támad egyetlen beszélgetés közben is. Csak nem lehet mindennapi ember, aki annak idején a kulákoktól begyűjtött szecska vágó bükkfa-lábába bele tudta látni, hogy abból leginkább hegedűt volna jó csinálni. Elkéri a fát, lesz is abból olyan szép negedű, hogy arra a szintén saját fán termett világbékedal illik jobban kottával együtt. Szöveg, dallam, és kép, mert van rajta két fehér bőrű, egy sárga bőrű meg egy néger bőrű ember kézfogása is. Azért került rá a hegedűre, mert ezt a dalt se pártolta senki, a papír pedig veszendő, egy ilyen értékes mű viszont nem veszhet el nyomtalanul, mert abban benne van a nemzeti testvériség, a leszerelés és a barátság is. A falubeliek cincogva tettéle föl a kérdést: éppen ő akarja megvédeni a világbékét azzal a néhány sorral? Költőietlen, macerálós a kérdés, mert ez: más versfaragónak is föl lehetne tenni. Én azt kutatom inkább, honnan tanult kottát. Kórusvezetöi tanfolyamra is járt valamikor 52ben, ott. Cifra tanfolyam lehetett, mert azt mondja: — Látták, hogy nagyon szereltem volna tanulni, ezért haragudtak rám. Elmentek a többié': külön szobára, nem' mehettem utánuk, meg nem is mertem volna előttük próbálgatni a karvezetést, de énrajtam ugyan nem fogtak ki egyszer se. Elhatároztam, ha egyszer én ide jöttem, akkor meg is tanulok mindent. Elmentem a vécébe, ott tanultam. Nem bírtak lepipálni. A bizonyítvány nem sikerült valami fényesen, de találkozott vigasztalóval, aki megmondta, hogy nem minden a bizonyítvány. Van, akinek a tudománya fölötte van, van,, akinek alatta. Ebben aztán megnyugodott. Elvárnánk ml, hogy a parasztembernek — aki volt azért sokat próbált pékinas, csősz, hivatalsegéd, telepőr meg végrehajtói kíséret is — csak az eke szarván meg a tehén farán járjon az esze. Az övé más tájakra is elkalandozott, és fölmerült benne á nagy kérdés, hogyan értené meg magát egy idegennel. Számokból meg pontokból szerkesztett írást, be is adta mindjárt szerzői jogvédelemre. Kinyomozták ott, hogy a számokat ugyan az arabok találták föl, de nem jelentették be egyetlen hivatalnak se, ezért az egész írásra az egész világon kiadták a szerzői jogot. Ennél tovább nem jutott pedig elment most is a miniszterhez, kiadókhoz, újságokhoz, mindenhová. Nézem az írást. Egyszerű a szerkezete, de ftem tudok rájönni a praktikájára. Azt nem érteni, hogyan tudja meg ebből a német meg a talján egyszerre, hogy mondjuk az asztalról van szó. Hunyorít egyet, úgy mondja: — Azt hiszi, hogy én most mindent elmondok magának'.' Sokszor becsaptak már, de ezt a/ egyet nem hagyom. Ha nem tudom kiadatni, megmarad apáról fiúra, mert ennek nem szabad elveszni. Egy pesti úr meg akarta venni, 120 ezret kértem érte, mert láttam, hogy keresni akar rajta, de annyit nem adott. Hát akkor maradjon itt, amíg ki nem adják! Mit mondhatnék én, aki eddig egyszer se találtam föl semmit? Nem vagyunk egyformák. A hitét irigylem. «