Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

Matkó Katalin Fekete és fehér Sz. Lukács Imre A 306-OS KÓRTEREM Flcn nan 197°- január 5. Ez LIOU llűp. az év ls jól kezdődik. Hétfő, délelőtt 10 óra. Balagok a klinikára. Olvad, tavasn sejtek, a hó mögött A sebészeten dr. M.-et keresem. — A műtőben van — szól a portós. Le se teszem a bőröndömet már ott áll előttem. Lábalunk a latyakban át a másik klinikára. V. adjunktust keressük. Gyors bemutatkozás, panaszok. A 306os kórterembe utal. Pár perc a felvételi irodán, fellépkedek a harmadik emeletre, ötágyas szoba. Hárman fekszenek. idősebb betegek, szívesek. Fehér ágyak, fehér székek, fehér éjjeliszekrények. Orvosságos üvegek, ágytálak, újságok, savanyúság, s a kórház sajátos szaga. Hat perc alatt átvedlem beteggé. A folyosón orvosok, ápolónők. medikák. gyakorló orvosok. Ledűlök. Azt hiszem, csak erre vártak, s már jönnek, foglalkoznak velem. Mérik a vérnyomásomat. hallgatják a panaszokat Köztük egy ghanai fiatalember. — A meleget vagy a hideget szereti jobban? — Szívesebben élnék az Egyenlítőhöz közelebb. A ghanai fiú mosolyog. Mindennap meglátogat, s igyekezettel méri vérnyomásomat. Kezdődik az első vizit. V. adjunktus vezetésével sorakoznak az ágvak között, hallgatják a panaszokat. vizsgálgatnak. Felelgetek. — Nem iszom, nem cigarettázom, nem kávézom, nem nőzöm. — Na látja, ez az igazi — mondja az adjunktus. — És ide kerül az ember — mondja egyik fiatal orvostanhallgató. Hozzák az ebédet. Grízgaluska leves. Óvatosan kanalazom. Második fogás vagdalt hús. tökfőzelékkel. Még óvatosabban kóstolgatom. Délután újabb vizsgálat. B. tanár úr vezetésével. Egy-két gyors tanács, meglapogatják a májamat. s már meg is nyugszom. — Nincs itt komolyabb baj — szól a tanár. — Fiatalodni akarok. Délután olvasás. Később hőmérőzés, s a folyosóról, a kórtermekből idáig hallik Kovács József, Aradszky László hangja, Koós János Napóleonja is megjelenik a klinikán. Legalábbis a táskarádiókban. Mentősök hoznak egy beteg öregasszonyt Kecskemétről. Sápadt, alig-alig mozog. Az ápolónők tanácstalanok, nincs hely. hová tegyék? Az ügyeletes orvos segít, a 303-as szobába kerül. Alig múlt 4 óra. már esteledik. A kórteremben felgyulladnak a villanykörték. — Az éjszaká a leghosszabb — mondják szobatársaim. Este vacsora fürdőzés, majd kezdődik az injekciókúra. Kinek mi jár. Az ablakból Újszegedre látni. Az odesszai lakótelepen égnek a villanyok. Este van. gyógyító este. Egy nappal hosszabb, meg rövidebb is az élet. Második nap. e^t^s 1 nővérek már M. bácsit mossák. Ébredezik a klinika. Jönnek a reggelisek. megnyitják a „pisisöntést". Takarítónő jön. aztán a nővérkék. Hőmérőzés, mérlegelés. A nővér felfedezi K. bácsi — a balástyai Alkotmány Tsz nyugdíjasa — fiókjában a házi kolbászt. Elviszi a jegesbe. A folyosón már nagyüzem van. Hordják az orvosságot, a reggelit. Gyors kis vitát csapunk a szobában. a nyereségrészesedésről. 8,20-kor K. bácsiért jönnek, tolókocsin viszik sugárzásra. 8.40kor találkozunk először, én és az injekciós tű. Vért vesz az osztályos orvos. Csepeg csurog, lassacskán megtelnek a kémcsövek. 9-kor a laboratóriumban várnak. Délelőtt közlik B. bácsival, hazamehet. Kezdődik a vizit. Máj, vese, szív, ideg. epe, szemészet, s ez mind, mind rám vár. Az első mellkasi átvilágításokon túl vagyok Jó ízű a leves és a húsgombóc. Kezdődik a délután. Vizit, hőmérőzés. csendes beszélgetés. Kórházi történetek hangzanak. egy falusi emberről, aki Wofatoxot ivott, mert a házát ugyan a fiára hagyta, de a megtakarított 20 ezer forintját nem, s addig szekálták, míg méreghez nyúlt. Másik: Fiatalember került be. — Nővérke, én próbareggelire jöttem. — Tessék hozzákészülni. — Előszedte a kést. a villát, és az asztalhoz ült. — Hozták a próbareggelit. Codeinos teát. Ismét másik: Műteni akarták a fiatalasszonyt. Nagy fehér lepedőben tolták á műtő felé. Ott pár percig magára hagyták. Amikor visszament a műtős, nem látta a beteget sehol. Egy férfinagykabátot terített magára, s eliszolt. Békéssámson határában érték utói, de műteni nem hagyta magát. Ügyeletes a klinika. Egyremásra hozzák a betegeket. 19.40kor tolják az oxigénsátrat. Sz. J,-t hozzák be a mentők, zihál, nem kap levegőt. Szenved. Gyorsan segítenek rajta. Lajos bácsi („kórházi szolga és időnként hullaszállító") liften hozza a következő beteget a sebészetről. A 304-es szoba előtt csend van. A 306-os kórteremtte új beteget kapunk. A folyosón zajlik az élet. Este csendesebb lesz, befejeződnek a vizsgálatok, csak az Ügyeletes orvosok maradnak. A nővérkék felírják a gyógyszereket. kiosztják mindenkinek a napi fejadagját. Kívülről lázas lüktetésnek tűnik az élet. pedig minden mozdulatnak meghatározott célja van. izgalmas, kézzel fogható a munka, az eredmény. Az örömök, a bajok leegyszerűsödnek. fehér köpeny mögé bújnak. Ügy érzem, szeretném, ha a fiam orvos lenne. Harmadik nap. M1,2?E£ a maga módján. Hőmérőzés), injekció, reggeli, vizsgálatok, a folyosó közepén a törzsasztal, mindig foglalt. Az orvosok ott írják a diagnózisokat, az ápolónők a javasolt gyógyszereket. D. doktornőt megszólítja egv asszony, aki most látogatóba jött. — Nem ismer meg, doktornő? — De igen. itt feküdt a 9-esben. Egv puszi. A doktornő arca megélénkült az örömtől. Ilyenkor azt mondják: ebben ls van a gyógyító munka szépsége. Pillanat az egész. Szívszorító kis öröm, ott a klinika folyosóján, betegek, ápolónők előtt. Aztán mosolyog is a doktornő, sugárzik róla az öröm. Tudom, amikor majd hazaindul, magával viszi, s este egv csendes percében újra előveszi, megidézi a kapott örömöt. Látogatási nap. Legtöbbünkhöz jönnek. Aztán újra itt az este. Majd a reggel. Ez a legszebb. Minden reggel több a remény. Aki hisz önmagában, hinni akar, az könnyeebben viseli betegségét. Itt mindenki gyógyulni akar. Még az is. aki néha lemondóan sóhajt, akinek az öregség egyegy súlyosabb betegséget rakott a vállára. Elmondogatom többször is maréknyi vicceimet, amelyek már szinte megkövesedtek. Mutatom a vidámságot. így a legjobb. Hallgatom E. bácsi filozófiáját a vendéglátóipar helyzetéről. S vizsgálatok. vizsgálatok után. Este megjelenik P. bácsi. Felesége a 307-esben fekszik. Gyengéden karonfogja. elsétálnak a folyosón, és leülnek a lócára. Üldögélnek, óra is eltelik ott. majd visszasétálnak, elbúcsúznak. Egy napra ennvi az öröm. A többi nap. LnnarkSz^: batra már majdhogy valamenynyi vizsgálaton túl vagyok. Fényképezik a koponyámat. Régebben gyanítom. hogv nincs valami rendben a „haiam mögött"! Felvételek. felvételek. Amikor megszabadulok. határozottan kijelentem: — Eddigi életemben ez a legértékesebb intézmény. ennyit még sehol sem foglalkoztak a fejemmel. Délután 1 órakor kapom meg az „elbocsátó szép üzenetet". Vidáman szaladok le a lépcsőkön, és búcsút intek a klinikának. A Tisza-partról, távolabbról még visszanézek. Senki se tekint utánam. Gál György Sándor KÉP ÉS VARÁZSLAT Ne bonyolódjunk bele az ágasbogas kérdésbe: mi ls hát a stílus? Inkább kerüljük meg kissé a szigorú fogalmi meghatározást. Balassi Bálint, Arany János, Ady Endre, József Attila mind-mind másképpen fogalmaz, mert mus a szókincse, más az ismeretkincse, másféle társadalom fogja körül; másféle feladat vár a költőre a XVI. században és más jelenünkben, más a reformkorszakban és megint más a szocializmus építése közepette. Mindez nemcsak mondanivalójának, hanem a mondanivaló külső megjelenésének, formájának, mondjuk ki hát végre: stílusának is különböző ábrázatot ad. Más a dallamkincse, más a ritmusa az ázsiai sztyeppék lovas, vándorló magyarjának es megint más a dallamkincse, énekes fohásza annak a népnek, mely valahol Európában öles várfalak mögött búvik meg. Más hangszíneket és harmóniákat használ a lipcsei Tamás-templom muzsikusa és teljesen elütő hangot, harmóniát, színt dallamot — egyszóval: stílust képvisel a romantikus kor embere: hiszen egyik az istennel társalog, a másik: régesrég kilépve a templomhajóból — az embereknek énekel. Ami áll az irodalomra és a zenére, áll a képzőművészetre is. Az ember látásélménye, az ábrázolás kifejező eszközei korok, társadalma formák szerint változnak. Mi a képzőművészet stíluskorszakait — mintegy a modern Európára vonatkoztatva — Bizánccal szoktuk elkezdeni. Ennek a képzőművészeti stílusnak az anyaga javarészt mozaik, tehát kövekből összerótt kép. témája a világi uralomra jutott egyház, mely Krisztust, az apostolokat, az evangélistákat is besorolja abba a szigorú, bizánci rangsorba, amelynek alsó létrafokán az egyszerű hivő, legfelső fokán pedig a császár, a császárnő és a császári rangot öltött üdvözítő áll. A stílus: a kirakott kőikép merevségéből adódik. Ezt váltja fel a trecento (az 1300-as évek, magyarán a XIV század) emberségesebb, humánusabb művészete. Már festenek a falra és nem megkövült szőnyegeket raknak fel, díszként Az ábrázolásba beszivárog a való élet, érzelmeivel, tájdalmával, megrendülésével, drámájával egyetemben. Ezeket a mestereket hívják később preraffaelitáknak, jelezve, hogy a virágzó reneszánsz előtt működtek: stílusuk még nem ragyog a színek, anyagok pogány pompájában. Inkább egyszerű, bensőséges, mint azok a naiv legendák, amelyek a kor szentjéről, az assisibéli Ferencről szólnak Ezt a korszakot váltja fel a quattrocento és cinquecento (XV—XVI. század) beérett röneszansz ragyogása. Központja: az ember. Még ha a szentek szárnyaival. az apostolok palástjával. vagy az Üdvözítő töviskoszorújával ruházzák is fel. Anyaga: az ember, méghozzá az a homo universális. aki lölfedezi a csillagászat, az anatómia, a távlattan, s ezzel együtt a klasszikus nyelvek csodáit (ugyanakkor nemzeti nyelveket teremt) kételkedni kezd. tehát önállóan gondolkodik, szűknek találja a világot — tehát felfedező utakra indul. Az érett röneszansz stílusa valóságos csoda. Kompozíció, színharmónia, drámai erő, lebilincselő valóságismeret, mindez egyetlen ne ines harmóniában egyesüL A színek és formák valóságos túlburjánzása már a. XVI—XVII. század barokkjába vezet át bennünket. A hitviták korába. Az ellenreformáció küzdelmeibe. A merész hajlatok, a szenvedélyek túltengése, a színek harsány ellentétének stílusába; az ábrázolás mellett a hatás, az effektus is 6okat számít. Hisz %n ez nemcsak képzőművészet, hanem hitvita is. A XVIII. század művészetét manierizmusnak, akademizmusnak és rokokónak nevezzük. Három merőben különböző fogalom: a rokokó a királyi udvarok gáláns hangulatát idézi. Az akadémizmus a régi nagymesterek követését tartja parancsoló normának, A manierizmus a klasszikus festők-szobrászok modorát, vagy inkább egy-egy modorosságát kapja fel, ezt fejleszti tovább. A XIX. század nagy romantikája ezt a melegházi művészetet robbantja szét. Az őszinte emberi szenvedély, a realizmus jegyében. Az impreszszionisták ennél is tovább merészkednek: kilépnek a műteremből a szabadba, szobavilágítás helyeit a szikrázó napfényt választják, A röneszansz súlyos, pompásan megkonstruált képei széthullanak. Az impresszionizmus nem építkezni akar, hanem a pillanatot ragadni meg, a fény és a napsugárban átizzó levegő káprázattat. A XX. század embere túllép az impresszionizmuson is: a tárgyak csalóka látszata alatt a szilárd, geometrikus vázat keresi (kubizmus), álló kép helyett a bátor mozgást (futurizmus). az impressziók befogadásával szinte ellentétesen azt a képet keresi, amely mint expresszié az emberből vetül ki a világra (expresszionizmus), a szétbomló képalkotás helvett a szilárd képépítésben, konstrukcióban keresi hitvallását (konstruktivizmus). Ennek az útnak végét jelenti az absztrakció, mely a valóság tárgyias ábrázolását teljesen elveti, popart (popularis művészet), amely bizonyos csoportelrendezésben kirakatrendezői babérokra pályázik és az opart (optikai hatásokra felépített művészet), niely nem ábrázol, csak optikai fény és vonaltüneményekkel — jobb szót nem találok rá — szórakoztatja a nézőt A század egyik uralkodó stílusa: a szocialista realizmus. A valóság művészete ez anélkül, hogy a fotografikus hűséghez tapadna. Az embert és munkáját idézi. Az építő ember bátorságával és optimizmusával. i