Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-05 / 156. szám

Balla • László TAGASABB HORIZONT Precíz Don Jüan Adolf Peter heidelbergl férfi eddig 347 győzelmet aratott a szerelem csatamezeién, s minden győzelmét, tökéletes német pedantériával leírt a naplójában, mellékelve a boldogított hölgyek fényképét. Az atomkor Don Jüanja mellékesen házasságszédelgéssel is foglalkozott. Most elcsípték és a tárgyaláson négyévi börtönre ítélték. Az ítélet kihirdetésekor i vállat vont: — Ügyis szükségem van már egy kis pihenőre — mondotta. A verseny győztese Londonban megrendezték a borkóstolók versenyét, amelyet llalph Mapley valóban különleges teljesítménnyel nyert meg. Három óra 15 perc leforgása alatt nem kevesebb, mint 420 borfélét kóstolt meg és állapította meg szinte matematikai pontossággal fajtájukat Teljesítményéhez jól Illik a győztesnek járó jutalom ls: egy 300 literes hordó legkedvesebb borával töltve és egy láda finom francia pezsgő. Csengőgyűjtemény Különleges gyűjteményre tett szert tizenkét év alatt Lev Gogyin moszkvai lakos. Különféle harangokat és csengőket gyűjt: hajdani postakocsik, lószerszámaira erősített csengőket, vészharangokat Némelyiken érdekes felírás olvasható: „Végy meg, ne sajnáld a pénzt, ha utazol, muzsikálok én", „Csilingelek annak, akit szeretek." Egykoron városon és falun egyaránt készítettek Ilyen csengőket, s a közeledő járművet ezekkel jelezték. Eltűnt italok Patrice Pottier genfi újságíró pincéjéből a minap jó néhány palack kitűnő itóka tűnt el titokzatos módon. A publicista megértő ember lévén, azonnal nyílt levelet közöltetett egy napilapban, mely szó, szerint így szólt: „Melegen ajánlom a mélyen tisztelt, ismeretlen eltulajdonitónak, hogy a zöld színű címkével ellátott, 1951-es évjáratú bort csupán osztriga és hal mellé szíveskedjék fogyasztani, a kék színű címkés, 1949-es évjáratú bort pedig saját érdekében néhány hónapig pihentesse, mert szállítás közben valószínűleg felrázódott és az ital ilyen körülmények között nem nyújtja a tökéletes élvezetet fogyasztójának!" Gyászmenet A napokban a korzikai postahajóval szomorú rakomány is érkezett Marseille-be, egy koporsó. Tizenegy feketébe öltözött gyászoló követte, amikor kocsira rakták. Mindenki megilletődve nézte a menetet, csak a szolgálatos vámtiszt fogott gyanút és felnyittatía a koporsót. A vámtisztnek igaza lett, mert a koporsó teli volt rablott holmival, főleg ékszerekkel. A feketébe öltözött gyászolók szomorú ábrázata még gvászosabbá vált. Amikor újságírók megkérdezték a vámtisztet, árulja el, mitől kapott ötletet, azt felelte: — Egyszerű, uraim! Láttak már önök olyan gyászmenetet, amelyben esetlen nő sincs?... TALÁN NEMRÉG megjelent ukrái) Arany János-kötete hozta számára a legnagyobb sikert. A lapok — a Népszabadságtól, az Elet és Irodalomtól a kijevi lapokig és a kárpát-ukrajnai területi sajtóig — szinte napokon belül reagáltak a könyvre, a kritikák felső fokban írtak a fordításról; bár nem mondták ki, mégis érzékeltették, hogy ennél hűbben, pontosabban aligha lehet a nagy magyar epikus költőt tolmácsolni. Rezignáltán, egy kis szkeptikus mosollyal fogadja az elismeréseket. Ha a negyedik X után jönnek, már nem dőlünk be nekik olyan könnyen. Már meditálunk rajta: jó, ma így mondják... És az utókor? De a mérleg serpenyőjébe vetjük azt a sok küzdést, kínlódást, idegfeszültséget is, ami a lelkes hangú cikkeket megelőzte. Vajon arányban van-e a kettő legalább valamelyest? Megérte? Mi fontoeabb: az egészség, vagy az irodalmi dicsőség, az elismerés? JURIJ SKROBINEC, a „Pro litteris hungaricis"-emlékérem tulajdonosa ma sem végzi a legideálisabb körülmények között fordítói munkáját. A kárpát-ukrajnai ukrán nyelvű területi lap' a Zakarpatszka Pravda művelődési rovatát vezeti; felelős, nehéz, nagy körültekintést és emberi bölcsességet kívánó munka: egy egész terület kulturális életének érverósén kell állandó; an rajta tartania a kezét, műveket értékelni, jelenségeket elemezni. S közben csak a könyvalakban megjelent fordításainak száma a tucathoz közeledik, és a magyar irodalom olyan kapitális művei szerepelnek közöttük, mint Petőfitől Az Apostol, Arany János balladái és a Toldi,' a Légy jó mindhalálig, a Puszták népe, vagy két évtizedes munkásságának a napokban megjelent összefoglalása: az Uhorszka arfa (Magyar hárfa), a magyar költészet ukrán antológiája. Évente két-három hónapot betegszabadságon tölt. Idegek ... Ha visszatér a szerkesztőségbe, kínzó fejfájása még további hetekig csak épp annyit enged neki, hogy hivatali teendőit ellássa. És utána külön le kell győznie magát, szervezetének ellenkezesét, hogy újra zsongani hagyja fejében a magyar verssorokat és valahol, egy másik agyrekeszben megkeresse ugyanazt a zsongást ukránul. Egy pillanatig sem gondolkozott azonban rajta, hogy esetleg abbahagyja. A fordítást vagy az újságírást. Más életformát nem tud már elképzelni a maga számára. És ha a feléje áradó elismerés hallatán egy pillanatig elgondolkozik rajta: „érdemes volt-e" — ez csak amolyan elvont, tárgyatlan tűnődés. Persze, hogy érdemes volt. Csak meg kellett egyszer valakinek bontania a közönyt. Csak le kellett raknia végre a hidat. A két Irodalom közt, amelyekről talán meg se tudná mondani, melyik áll hozzá közelebb. Azt hiszem, nem is a sok munkát érezte meg az egészsége, hanem azt, hogy az úttörők hivatását vállalta. És ez mindig nehéz. JELLEGZETES Duna-medencei sors. ötödikes gimnazista korában már memoriterként fújta a nemrég oly magas színvonalon tolmácsolt Toldit, de Sevcsenko Kobzosa csak 1947-ben, már egyetemi hallgató korában került a kezébe. Kárpát-Ukrajna horthysta annexiója után Huszt (Skrobinec szülőhelye) és Budapest testvérváros lett — már a szónak akkori, nacionalista értelmében. Így született az elhatározás, hogy huszti gyerekek egy nagyobb csoportját viszik tanulni a magyar fővárosba. Annak, hogy a magyarul egy mukkot sem -tudó Skrobinec is' közéjük került, eléggé átlátszó célia lehetett: elmagyarosítani a kitűnő előmenetelő, tehetséges legénykét. Nem a terv szerzőinek akaratán — az ifjú Skrobinec népe iránti hűségén, az Eötvös József Gimnázium tanárainak emberségén múlott, hogy egészen másképp lett. Nem meghasonlott, sehová sem tartozó, keserű ember vált belőle, hanem a két nép barátságának ápolója. És mennyivel többet ér ő így nemcsak népének, a magyarságnak Is! Irodalmunk ukrajnai népszerűsítésének feladatát szinte valami megszállott konoksággal végzi. Hónapokig, évekig képes egy kéziraton dolgozni anélkül, hogy tudná, mi lesz a sorsa, megjelenik-e egyáltalán. A kiadóhivatali tervek végesek, a tájékozatlanságból fakadó közöny néha elkeserítő. Gyakran tárgyalni sem akartak egy-egy mű kiadási lehetőségéről. Ő nekigyűrkőzött, megcsinálta. Majd ha kész munkát kínál, akkor talán, így ^e volt könnyű. Nagy sikerű Arany János könyvének kéziratát már másfél évtizeddel ezelőtt benyújtotta a kijevi kiadónak. Csak fanyalogva tárgyaltak vele, hümmögtek. — Nézze — tette jóakaratúan a vállára a kezét a kiadó egyik vezetője —, az a baj, hegy másodrangú írókat fordít... Elképesztő? Talán. De ugyanezt mondhatták volna Magyarországon is egy m 1fordítónak, ha mondjuk, Leszja Ukrajinka vermeit kínálja. Éi? épp ezért van szükség a két nép művelődési cseréjében tágasabb horizontra. Skrobinecekre. ö tovább küzdött a könyv kiadásáért, és nem is nagyon csodálkozott. Hozzászokott már. Az első értetlen visszautasítás sokkal nagyobb sebet ütött rajta. Egy kis kötetre valpt fordított még ungvári egyetemi hallgató korában Petőfitől, elsősorbán kedves gimnáziumi verseit. Az Ungváron • székelő Kárpáti Kiadónál kopogtatott vele — valamikor 1949-ben. A fordításokat túlságosan jónak találták, ezért (gyanakvó idők!) plágium után kezdtek kutatni. Vajon nem Pervomajszkijtól valók? És amikor végigcsinálta a hosszas, megalázó bizonyítási eljárást, azzal küldték el, hogy a könyv sokba kerülne, és hát ugye, verseskötetet eladni... A húszéves lélek nagyon sebezhető. El se vitte a füzetet. Ott fulladjanak meg vele! És elég volt ebből a keserves, kilátástalan fordítói munkából! Egy egész szünideje ráment. Mások élvezték a nyarat, szórakoztak... Később kereste a füzetet —már nem volt meg. Első Petőfitolmácsolásai örökre elvesztek. Csak egy nem, a Nemzeti dal — ezt a 48-as forradalom századik évfordulóján közölte a Zakarpatszka Pravda. Ez volt Skrobinec első megjelent fordítása. Valamikor azokban az években találkoztam vele én ls. Felkeresett munkahelyemen, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségében, egy kék füzetet hozott. Lefordította néhány versemet. Nem jelentek meg ezek sem. Az egyetemista fordító és a kezdő újságíró szerző együttes erőfeszítései sem voltak hozzá elegendők. — A végén mégis kárpát-ukrajnai magyar írók munkái térítették el attól az elhatározásomtól, hogy abbahagytam a fordítást — emlékezik vissza Skrobinec. Kétnyelvű irodalmi almanach jelent meg a Kárpáti Kiadónál a felszabadulás 10. évfordulójára. A Kárpát-Ukrajnában élő írók is szerepeltek benne — első ízben kollektíven. Kellett a fordító, és most már a kiadó kereste Skrobinecet, a fiatal huszti pedagógust. Ekkor kezdett lassan oldódni lelkében a régi keserűség, ekkor újította meg régi elhatározását, hogy a két, egymás kultúráját alig ismerő szomszédnép barátságának munkálására teszi az életét. Két év múlva a Zakarpatszka Pravdánál segédmunkatársi állást ajánlottak fel, és ezt is azért fogadta el, mert úgy gondolta, mint újságíró, többet tehet életcéljának valóraváltásáért. Pedig ismét a bizonytalanba jött, újabb áldozatot vállalt. Az . újságírói ranglétra legalsó fokán kellett kezdenie, teljesen ismeretlenül. Ungváron akkor privát lakáshoz jutni ls művészet volt. Egy telet olyan szobában húzott ki családjával (nagyobbik kislánya akkor volt pólyás), amely alatt valaha jégverem volt, és éjjel gyakran szállt nulla alá a hőmérséklet. Én is jártam nála akkoriban. A szobának berendezése is alig volt — kezdő pedagógusi fizetéséből (és mit ért akkor a pénz?) alig még egy-két darabot szereztek. De a fiatal újságíró a dermesztően hideg szobában sokszor hajnalokig virrasztott — s amikor hozzáfogott Az apostol fordításához, és a mű legelején a hős otthonának leírását tolmácsolta, nem is volt olyan nehéz elképzelnie Szilveszter lakását... VISZONTAGSÁGOS útján természetesen nemcsak értetlen kiadóhivatali igazgatókkal, tájékozatlan lektorokkal találkozott. Gyakrabban emlegeti azokat, akik önzetlen buzgalommal segítették terveinek, küldetésének megvalósításában: Mikola Terescsenkót, a néhai kiváló ukrán költőt, Hrihorij Kocsur ismert műfordítót és a hihetetlenül sok nyelvet tudó Mikola Lukast, Az ember tragédiája ukrán ,tolmácsolóját. Érdemes nevüket megjegyeznünk. Skrobinecen kívül ők is sokat tettek azért, hogy a magyar művek minél nagyobb számban kerüljenek az ukrán olvasó asztalára. Az pedig most már nyilvánvaló, hogy Jurij Skrobinecnek a magyar irodalom ukrajnai népszerűsítése élethivatása. Ha fordít más nyelvekből is, elsősorban azokat az írókat tolmácsolja, akiknek van valami közük amagyar irodalomhoz (ezért fordította Ctibor Stitnickynek, Petőfi szlovák megszólaltatójának verseit). Skrobinec igaz internacionalista lelkület: a magyar nép, a magyar irodalom iránti vonzódása nemcsak hogy megfér benne az ukrán nemzethez való szenvedélyes ragaszkodással, az ukrán nyelv mélységes szeretetével — a kettő erősíti egymást. Egyébként mind a két nyelv tökéletes tudásáért megküzdött, megdolgozott. A magyarért természetesen, hiszen annak idején Pesten még egy pohár vizet sem tudott kérni (ma már nyelvünkön is versel, és nem is akárhogy), de ukránul is a sok hatást magába olvasztó, ingatag filológiai alapokon álló kárpátaljai tájszólással beszélt. Ma az ukrán nyelv igazi művészének tartják. Azt mondja: ebben ls segítségére volt a fordítás: a magyar kifejezések, képek megfelelőit keresve, egyre beljebb és beljebb hatolt az ukrán nyelv szépségeibe, rejtelmeibe. ÜGY ÉRZI, eredeti művet is többet kellene írnia. Sok minden megérlelődött, kikívánkozik belőle. És a tudományos munka ... A magyar—ukrán kapcsolatok területén végzett értékes kutatásai közismertek, csak egyszer alaposan neki kellene ülni, és kész volna a kandidátusi disszertációja. De lesz-e minderre Idő? Mert lassan a készülő József Attila-kötetet is tető alá szeretné hozni, meg Illyés Gyulától ls rég fordítani akar egy könyvre valót. Igen nagy költő — vallja —, meg kell szólalnia ukránul. MUNKÁSSZÍNPAD Hozzászólás Élvezettel olvastam a Délmagyarországban Waltner Mihály írását a munkásszínpadok szegedi kulturális tevékenységéről, melynek főként a húszas években magam is közvetve részese voltam (előadásaik propagálásával, kritikák közlésével, sőt egyes darabok, jelenetek rendezesével). de engedje meg a szerző, hogy néhány — ha nem is lényegbe vágó — tévedésére felhívjam a figyelmet. 1. Az 1883-ban született Juhász Gyula az 1910-es években, vagyis 27 éves tanár korában nem foglalkozott olyan politikai jellegű dolgokkal, hogy ő javasolta volna a város elöljáróságának egy munkásszínpad létesítését. Különben is ezekben az években Juhász Gyula Nagyváradon (190R—11), Szakolcén (1011—13i és Makón (1913—17) élt Csupán. 1917-től volt állandó jelleggej Szegeden. 2. Az fennáll, hogv 1910-ben a városi direktórium „menesztette" a színház igazgatóját. Almássv Endrét, és a konzorcionális alapon működő színház vezetését (1919. ápr. 8.) egy háromtagú bizottságra (Juhász Gyula. Baróthy József és Ocskav Kornél) bízta, mely azonban ugyanez év május 4-én kénytelen volt lemondani. 3. Nem áll az. hoev „Palágvi színigazgató visszakunyerálta magát" a színház élére, mert hiszen Palágvi akkor nem ls volt Szegeden, és Almássv Endre volt az. akit a francia vérosparancsnokság állított vissza a színház élére. Palágyi Lajos 1920-ban került Szegedre és 1923-ig volt itt igazgató. 4. Szegő Endre szereplésével Is téves adatokat közöl Waltner Mihálv. Szegő Endre Almássv igazgató Idejében, még 1915-ben került a szegedi színházhoz (és tagja volt 1919-ig). g itt alapított egy színiiskolát. Tehát nem Juhász Gyula hívta ide Pestről. Szegő Endre szegedi szlniiskolájának hallgatói voltak (1917-10ban) többek között Nagy Anci. a volt nyíregyházi és ceglédi primadonna. Szegedi Szabó István, a Madách Színház nyugdíjas tagja. valamint Oaál Ferenc. Sántha Ferenc, a szegedi színház nyugdíjasai és még mások. Szegő valóban irányította egv időben a munkásszínpad előadásait és oktatta is a munkásszíniátszókat. Waltner Mihály közleményével egyébként egyetértek és velem együtt talán még 1ó néhányan, akik élnek és rész,esei voltuk azolmak az időknek örülünk annak. hogv felelevenítette a régi szegedi munkásszínpad életét. Jenő István Amerigo Tot Professzor Birnbaum * 1