Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-23 / 171. szám
2 CSÜTÖRTÖK. 1970, JÚLIUS SS. Összefüggő Kambodzsai hazafiak flz f jj|( ngmZg|j jjgggpg tárgyalások D uckwju boiuii volt külügyi államtitkár vezetesével tegnap nyugatnémet küldöttség érkezett a lengyel (óvárosba a nyugatnemet—lengyel tárgyalások folytatására. A ma Varsóban megkezdődő eszmecsere immár a lengyel—nj ugatnémet tárgyalások ötödik szakasza. A kapcsolatok — Ahlers bonni kormányszóvivő szerint — most már a konkrét kérdesek megvitatásának stádiumába jutottak el és remélhető. hoRv a varsói tanácskozások elvezetnek a két ország viszonyát terhelő kerdések rendezéséhez. "Bonni politikai körökben két-harom napos tárgyalasra szamitanak, de a tárgyalások befejezésére még nem. A kulcskérdés ismeretes: az Odera—Neisse határ nyugatnémet rémről történő elismerése, amire Bonn a jelek szerint csak bizonyos ..kiskapukkal" hajlandó. Míg lengyel részről érthetően szorgalmazzák, hogy az NSZK nemzetközi jogilag is ismerje el véglegesnek és megváltoztathatatlannak az Odera—Neisse határt, az NSZK kormánya nemzet-közi szerződéseire, a nyugati szövetségesek előjogaira hivatkozva csak a de facto elismerésig, azaz a határvonal tudomásul vet eleig és tiszteletbentartásáíg szeretne elmenni. Számos kommentátor összefüggésbe hozza az újabb lengyel—NSZK megbeszélést a hétfőn Moszkvában kezdődő szovjet—nyugatnémet tárgyalésokkal, az erőszak kizárási szerződésről. Mint hangsúlyozzék, a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok alakulásának egyik legjelentősebb és remélhetően, az európai béke és biztonság megszilárdításának szempontjából a legígéretesebb állomása Scheel bonni külügyminiszter közelgő moszkvai látogatása. Moszkvában utoljára 15 esztendeje járt nyugatnémet külügyminiszter — Heinrich von Brentano — az akkori szövetségi kancellár. Konrád Adenauer kíséretében. A nyugalnemet külügyek irányítója nem csupán általános politikai véleménycserére utazik a szovjet fővárosba, hanem azért — Brandt kancellár szavai szerint —, hogy tető alá hozza az erőszak kizárásáról kötendő egyezményt és megvitassa a Szovjetunió és Nyugat-Németország Jrözött kialakítandó együttműködés konkrét lehetőségeit. . » Éppen ezért fontos bizonyos előrelépés a lengyel— NSZK viszonylatban is. hogy Scheel eredményesen táigyalhasson Orotnlkóval. A Brandt-kormánynak tisztában kell lennie azzal. hoRv nem teheti magát túl a realitásokon, s azzal ls. hogy a túlságos huzavona, habozás elfordítaná tőle a haladó közvéleményt, ami helyzetének megrendüléséhez vezetne. Az NSZK jelenlegi kormányának helyzetét természetesen rendkívül megnehezíti a tekintélyes belső ellenzék halogató taktikája és az a nyíltan megfogalmazott szándéka. hogv_ tüzzel-vassal elszabotálja bármilyen esetleges megállapodás valóra váltását Ha Brandt egyértelműen elhatárolja magát a CDU—CSU megmerevedett állaspontjától. akkor van inkább esélye a megkezdett út folytatására. Ez az út pedig még hosszú, mert bár összefüggés van az erőszakot kizáró egyezmény aláírása és a nyugatberlini kérdés között is. azonban ehhez tartozik még a két német áljam szerződéses viszonyának megteremtése, az NDK és az. NSZK felvétele az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. és így tovább. A ma kezdődő lengyel—NSZK megbeszélések tehát része egv olvan folyamatnak, amely az európai biztonság megteremtését nagymértékben elősegítheti. erősödő támadásai # Phnon Penh (Reuter, AP) Szerdára virradó éjjel Kambodzsában a hazafias | erők nagyszabású támadást intéztek a kambodzsai kormány egyik legnagyobb katonai. kiképzőtábora ellen. A csatározások szerdán is folytak. A szabadságharcosok egy l szerdai tamadása a kor] mánycsapatok egy helyőrsége ellen irányult, amelynek feladata a 4-es számú főútvonal védelme. A hazafias erők Klrl Rom felöl, ahol már tizenegy napja folynak szüntelenül a harcok, indították a támadást. A 4-es főútvonalat Phnom Penhtől 70 kilométernyire nyugatra elvágták és így Klrl Romba sem tudnak erősítést küldeni. •# Bangkok (AFP) Lon Nol tábornok kambodzsai miniszterelnök szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Bangkokba érkezett. Lon Nol minden valószínűség szerint csapatokat kér Thaiföldtől a kambodzsai kormánycsapatok megerősítésére. # Saigon (UPI) Egy saigoni amerikai katonai szóvivő szerdán közölte, hogy amerikai vadászgépek kedden támadást intéztek fiezak-Vietnam területe ellen, fio kilométernyire a határtól. A saigoni kormány újabb .hatezer katonát küldött Kambodzsába a Mekongtól keletre levő területeken harcoló csapatainak megerősítésére. Ezzel a dél-vietnami katonák létszáma Kambodzsában körülbelül 17 500-ra emelkedett. A bolíviai gerillák akciója # La Paz (AP) A valamikor Ernesto „Che" Guevara által vezetett nemzeti felszabadítási hadsereg elnevezésű gerillaszervezet a bolíviai Teoponte nevű faluban két nyugat-' német technikust rabolt el. Az akció, amelyben mintegy harminc partizán vett részt, egycsapásra megcáfolta azokat, a bolíviai kormány által szándékosan táplált híreszteléseket, hogy Guevara 1967-ben történt meggyilkolásával az ellenállási mozgalom megsemmisült. Alfredo Ovando bolíviai elnök szerdán rádióbeszédben jelentette be, hogy a kormány elfogadta a gerillák követeléseit, és az elrabolt két nyugatnémet állampolgárért. cserébe szabadon bocsátja a kért 10 politikai foglyot. Ovando ígérete szerint a foglyokat még a szerdai nap folyamán mexikói területen szabadon engedik. • Athén (AFP. Reuter, UPI) Hat arab gerilla szerdán délelőtt fegyveresen hatalmába kerítette az Olympic Airways görög légiforgalmi társaság Boeing 727 utasszállító repülőgépét, amely Beirutból jövet szállt le az athéni repülőtéren. A gerillák két fogságban tartott társuk szabadonbocsátását követelték, cserébe a gép utasainalj életéért. Az eseményeket követően azonnal a repülőtérre érkezett Pátakosz görög miniszterelnök-helyettes és maga vezette az irányítótoronyból a gerillákkal a tárgyalásokat. A gerillák kettesével úti jukra bocsátották az utasokat. — cserébe a repülőtér ellátó személyzete feltöltötte a gépet a kellő üzemanyaggal, a torony megadta a felszállási engedélyt. A Boeing 727-es délután levegőbe emelkedett, fedélzetén a hat gerillával. A görög kormány hivatalosan is bejelentette. hogy teljesíti a gép elrablóinak kérését, beleegyezett a két arab politikai fogoly szabadonbocsátásába. A foglyokat egy hónapon belül átadják a Nemzetközi Vöröskereszt hatóságainak. Mint az AFP francia hírügynökség gyorshírben jelentette. a gép szerdán este földet- ért Kairó repülőterén. Brit fegyver- l Géprablás Athénban szállítás a BT elölt # New York (UPI) Zambia küldötte, Vernon Mwaange szerdán hivatalosan az ENSZ Biztonsági Tanács® elé terjesztette az afrikai és ázsiai országok képviselőinek határozattervezetét. A határozati Javaslat követeli. hogv a tanács ítélje el a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló brit fegyverszállítások felújításét és szigorítsa meg a fegyverszállításokra elrendelt embargót. # Dar Es Saluam (Reuter) Szerdán Dar Es SaInamba érkezett Milton Obote ugandai és Kennelh Kaunda zambiai elnök, hogy megbeszéicseket folytasson Jullus Nyerere tanzániai elnökkel. A megbeszélések homl#k telében a brit nemzetközossog e három tagországának közös akciója áll arra az esetre, ha Nagy-Britannia úgy határozna. hogy a fegyverszállítás! embargót ' megszegve továbbra is fegyvereket szállít Dél-Afrikának. Ugyanakkor Teoponte helységet és a környező hegyvidéket hadszíntérré nyilvánították, s jelentős katonai erőket Irányítottak a térségbe. Uí ceyloni alkotmány # Colombo (Reuter) A ceyloni parlpment egyhangú határozattál úgy döntött, hogy új köztársasági alkotmányt vezet be és ezáltal megszakítja kötelékeit a brit kötonával. A ceyloni alkotmányozó nemzetgyűlés első ülését július 29-ére tűzték ki. Ceylon jelenleg érvényben levő alkotmánya még abban az időben született, amikor az Indiai-óceánon fekvő szigetország még brit gyarmat volt és 1948-ban, a függetlenség kikiáltásával egyidőben lépett életbe. A májusban megtartott általános választásokon Bandaranaike asszony szabadságpártja, valamint a többi pártok, egyöntetűen úgy határoztak, hogy Ceylonban kikiáltják a köztársaságot. Felhívjuk .kedves vásárlóink figyelmét, hogy telepeinken és megrendelő irodáinkban kifizetett — de el nem szállított — ARUK ELSZÁLLÍTÁSÁRÓL 8 napon belül GONDOSKODJANAK. Leltározás ideje alatt huzamosabb Ideig az áru kiszolgálása szünetel. SZEGEDI TÜZÉP VÁLLALAT Grecsko Szófiában # Szófia (MTI) Grecsko marsall honvédelmi miniszter, vezetésével szerdán szovjet katonai küldöttség érkezeti Szófiába. A küldöttség Dobri Dzsuróv hadseregtábornok. bolgár nemzetvédelmi miniszter meghívására hivatalos látogatást tesz Bulgáriában A GYUFAGYAR DOLGOZÓI szeretette/ köszöntik a megyénkbe látogató kedves vendégeket! Losonczi Pál távirata Nasszer elnökhöz Tizennyolc esztendővel ez- Arab Köztársaságot a nem előtt. 1952. július 23-án győ- kapitalista fejlődés útiára. a Ezzel megkezdődött az a Xo- ,l8ta Politikát valló orszagai lyamat, amely az Egyesült közé vezette. Losonczi Pál. a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratot küldött Gamal Abdel Nasszernek. az EAK elnökének. „Az Egyesült Arab Köztársaság nemzeti ünnepe, az 1952. július 23»1 forradalom győzelmének 18. évfordulója alkalmából — hangzik a távirat — a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, kormánya, a magyar r»ép és a magam személyes jókívánságait tolmácsolom önnek és -az ön személvén keresztül a baráti egyiptomi népnek, amely a jelen áldozatos harcát vívja az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért, az igazságos és tartós béke feltételeinek megteremtéséért". A távirat befejező részében Losonczi Pál hangsúlyozza: „Biztosíthatom önt. hogy a magyar nép a jövőben is teljes mértékben támogatja és szolidaritásáról biztosítja az imperialista befolyás, cselszövések ellen igazságos küzdelmet folytató egyiptomi népet." Péter János külügyminiszter a nemzeti ünnep alkalmából szintén táviratban üdvözölte Mahmoud Riadót, az EAK külügyminiszterét. Egyiptom válaszolt # Kairó (MTI) Az Egyesült Arab Köztársaság szerdán elküldte válaszát az Egyesült Államok kormányáriak a Közel-Keletre vonatkozó legutóbbi amerikai javaslatokra. Kairóban a spanyol nagykövetség keretében az Eg^sült Államok érdekeinek "édelmével foglalkozó amerikai misszió vezetője, Donald Bergus vette kézhez az EAK írásban átadott válaszát a 90 napos fegyvernyugvást és a tárgyalások megindítását szorgalmazó amerikai „békekezdemény ezésre". Az A1 Ahram kommentárja jelzi Kairó válaszát az amerikai Indítványokra. A kommentár szerint az egyiptomi álláspont „két pillére" a következő: az Izraeli csupatok kivonása az 1967. évi háború óta megszállt összes arab területekről és a palesztinai nép törvényes jogainak elismerése. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a PARTFÜRDŰT RÉSZLEGES ÜZEMELÉSSEL 1970. július 25-én 10 órától megnyitjuk Nyitvatartás július és augusztus hónapokban naponta 8 órától 20 óráig. Meghívjuk önt a II. Szegedi VOLÁN NAPRA! Augusztus 8-án 16 órakor a SZEOL-stadionban Magyar öregfiúk Válogatott—SZEOLVOLÁN vegyes öregfiuk Válogatott labdarúgó-mérkőzés. 20 órakor a szabadtéri színpadon Háry János c. daljáték bemutatása. Augusztus 9-én 10 órakor az Üjszegedi Szabadtéri Színpadon a Szabolcsi és Budapesti VOLÁN népi együttesek (tánc. zene. ének), valamint a Budapesti VOLÁN táncegyüttes műsora. Ezt a műsort az aug. 8-i Háry János előadásának jegycsonkjait felmutatók díjmentesen látogathatják. Augusztus 9-én 11 órakor Szegedi VOLÁN— Székesfehérvári MÁV Előre NB I B férfi, | bajnoki kézilabda-mérkőzés, az Üjszegedi Kisstadionban. Jegyek válthatók bármely műsorra a VOLÁN Irodában (Szeged. Bajcsy-Zs. u. 28.) xS 155 766 f \