Délmagyarország, 1970. július (60. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-19 / 168. szám

io VASÁRNAP, 1970. JÚLIUS 19. Horváth Dezső ARATAS DOROZSMÁN Kaszafenő Sz. Lukács Imre HOMOKI NYÁR R endkívüli az Idei év. s rendkívüli tanulságokkal is szolgál. Már maga az a tény. hogy ilyen elemi csapással felvették a versenyt és sikerrel vették fel a termelőszövetkezetek, elismerést érdemel, aki azonban nyitott szemmel járja napjaink­ban a határt, észreveszi, azokat a mozzanatokat, amelyek általá­nos tapasztalatokat érlelnek. Mi­lyen következtetéseket vonhatunk le az idei év első feléről, hogyán mérlegelik az esztendőt a ho­moki gazdaságokban? A mezőgazdaság mindig sZbl­gálhat meglepetésekkel, s mindig tartogathat nagy örömöket. Ma a világon jószerivel mindenütt do­tálják a mezőgazdaságot, s orszá­gonként más-más speciális jegye­ket mutat fel. Annyi azonban vi­tathatatlan. hogy a koncentrált tőke. a koncentrált szellemi erő és a koncentrált termelőeszköz csak nagyüzemi formában érvé­nyesülhet. s csak ígv lehet ver­senyképes a világpiacon. Sok esetben még igv se. vagv így is nehezen. Elég példának megemlí­tenünk Svédország mezőgazdasá­gát. amely a nemzeti jövedelem­hez kis mértékben járul, s az or­szág területéhez viszonyítva nem nagy a szántóföldi művelésre al­kalmas terület. Mégis nagy gon­dot jelent a munkaerő elvándor­lás. a fiatalok nem maradnak a falvakban, az öregek meg kihal­nak. Pedig a nyugat-európai álla­mok mezőgazdaságát tekintve Svédországban kereshetnek a leg­többet a földművelök. Vagy má­sik példa Dániából. Szinte kor­látlanul gyárthatnák a tejtermé­kek különböző fajtáit, kezdve a gyümölcsízű „összeállításoktól" a pudingig, és mégse teszik. Mert nem tudják a világpiacra besu.i­kolni termékeiket és nincs olyan hatalmas „elfekvő tőkéjük", ami­vel ezt pár éven. belül megala­pozhatnák, befuttathatnák. Napjainkban a homoki gazda­ságokban is adódik néhánv prob­léma. hiszen az elmúlt évtizedek megalapozták hazánkban a ter­melőszövetkezeti mozgalmat, és a közös gazdaságok eljutottak, ha differenciáltan is,' egy bizonyos színvonalhoz. Annak idején a gazdasági átalakulást, a termelő­szövetkezetek megalakítását fel­foghatták objektív kényszernek 15. annyi azonban már vitatha­tatlan. hogv a koncentrált ter­melőeszközök, a koncentrált szel­lemi erő és koncentrált tőke egy­re jobban érvényesül a nagyüze­mi keretek között. Ezekben az években a legtöbb mezőgazdasági nagyüzem — még itt a homokon is — eljut egy olyan színvonalra, amikor felül kell vizsgálja gaz­dasági szerkezetét és további tar­tós alapokra helyezze a gazdál­kodást. a rentabilitás érdekében. A nagyüzemi feltételek különbö­zőek. Nem lehet egy kalap alá verkli mondjuk a szegedi járást a makói járással. Bűn lenne, ha az évszázadok óta felhalmozó­dott termeléstechnikai' tapaszta­latokat, vagy szakmai intelligen­ciát, a családról családra átörök­lődő földszeretet nem hasznosít­hatnák. Ám hogyan? Az idei nyár s az idei esztendő kétségtelenül beigazolta. hogv azok a szövetkezetek szenvednek legnagyobb kiesést, kárt, ahol csupán egy-két íő ágazatra kon­centráltak és a termelés évről­évre monokultúrás. Még Homok­országban is elképzelhetetlen ez. A sokoldalúság, a rugalmas gaz­dálkodás. a kultúrák arányosan és kölcsönösen hassanak egymás­ra s csak így képzelhető el a továbbhaladás. Jó párszor el­mondtuk már. hogy a hosszúra nyúlt tél. lényegében április ele­jéig nem lehetett a földekre menni, „eltolta" a tavaszt. Ba­lástyán. a Móra Ferenc Tsz-ben 100 holdon cellulóz-nyár elülte­tését tervezték, de csak április­ban tudtax rámenni a földekre. Kitolódtak a munkák, jött a má­just meleg, a hatalmas munka­csúcs. majd a belvíz, s az árvíz elleni küzdelem. Ez a gazdaság­ban 1500 munkanap kiesését je­lentette. Emellett négv teher­autó állandóan oda volt. ami ugyancsak munka- és jövedelem­kieséshez vezetett. Három millió forint hiánnyal" számoltak a közösben. S mi lesz év végére? Jó közepes évet zárnak. Elég jelentős az állatállomá­nyuk. nyilvánvaló, ahol csak le­het, kezdve a tarló-, másodvetés­től. takarmánytermesztésre is be­rendezkednek. Az. idei nyáron gyümölcsfélékből nincs rekord­termés. az őszibarack ára is „kedvezőbb" a termelőknek, mint az elmúlt esztendőkben. Ki­sebb a termés, magasabb az ár. Tehát a termelői ráfordítás job­ban realizálódik. Ez várható a' szőlőnél, burgonyánál is. Az ál­lati termékek ára viszont stabil Ez plysz bevételt jelent, a kö­zelmúltban ezer pecsenyebáránvt alltak el. kilónként 35 forintos átlagárral. A sertések felvásár­lasi ára is növekedett. Mindez egy korábbi elképze­lést erősít meg Balástyén; még­hozzá homoki termelőszövetkezet is kialakíthat, sót elkerülhetet­len. hogy ki ne alakítson egv ál­lattenyésztői modellt. Nemcsak szőlőt, gyümölcsöt termesztenek a homokon, de nem mondanak le a többi ágazatról sem. így az ál­lattenyésztésről sem. Az alapo­kat lerakták, most már a finomí­tás, maximális gazdaságosságra való törekvés van hátra. Például korszerű tehénistállókat tartanak, hiszen a tehenek a legigényeseb­bek, a gépi fejést csak így tud­ják alkalmazni. De a hízó-mar­háknak már nem építenek ilyen drága épületeket, azoknak meg­teszi a szerfás is., hiszen azokban is elsőosztályú állatokat tudnak hizlalni. A tőkét, a pénzt tehát „többször hasznosítják" azzal, hogy nem általában ruháznak be. hanem mindig a legszükségesebb és legjobban megszolgáló épüle­tekre. eszközökre. M i tehát az általános tapasz­talat a balástval példából? Rugalmas, sokoldalú gaz­dálkodásra való törekvés az adott viszonyoknak megfelelően és a legkoncentráltabb tőke beru­házás. helyes arány az ágazatok között; ez az. ami a tartós si­kereknek alapja lehet. — Akit furdalt régen a kíván­csiság, mennyire húzza el a ka­sza az arató ember derekát, min­dig járó karját vagy hetek óta terpeszálló lábaszárát, mert ma­ga nem próbálhatta ki, elhitte, ha látta. A cséplésről is elhitte, hogy az embertelenül nehéz, ho­gyan teszi próbára a zsákos inát, izmát, létránjáró legénységét, a port köpő masina a tőrekes lá­nyokat, és a fulladt forróság azt is, aki sokáig nézi. Sok arató, ka­szás, marokszedő, kötélcsináló, kötöző, összehordó, keresztrakó, behordó, adogató, asztagos mun­káját, és a cséplő-banda kínját­keservét átvette az ősállat idom­talan lomhaságával ballagó olyan csuda-masina, amit régi kézi aratók álmukban sem mertek el­képzelni, és később, ha látták, nem hittek neki. — Pofonegyszerű munka — mondjuk, amikor beleharap a tábla sarkába a gép, és négymé­teres feladatokat gyűrve be a • száján utcát nyit magának mind­járt. Beül a pilóta a székbe, még napernyő.t is szerkesztettek a fe­je fölé — paraszti álmok neto­vábbja! —, megnyomja a gom­bot, és akár nótaszóval is arat­hat, csépelhet, szalmát rakhat csomóba. Annyira egyszerű, hogy elhamvadt az aratás romantikája is. Gépek dolga mint a hajnyírás. — Amikor még kohászokról, martinászokról és vasöntőkről ol­vashattunk sokat gyerekkorom­ban. akkor olvastunk sztahanovis­ta kombájnosokról is. Most in­kább megírjuk, hogy elkezdődött az aratás, folyik az aratás, befe­jeződött az aratás, hiszen olyan egyszerű ez. Legföljebb hozzá szoktatjuk a kenyér szimbólu­mát, ha szépet akarunk mondani. Ilyen és hasonló gondolatokat sütött fejemben a reggel is for­róságot öntő kánikulai nap, ami­kor fölkapaszkodtam Horváth La­jos—a mester — és Nyerges JózSef — a tanítvány — jó ét­vággyal arató gépére a dorozsmai határban, hogy szemtől szembe is láthassam, mennyire könnyű ez a munka. Ül a masiniszta az ülésen, feje fölött a napernyő, a gép meg dolgozik, ntint a pa­rancsolat. • öt perc nem kell hozzá, hogy újítási javaslattal álljon elő a nyájas szemlélődő. Amikor tes­tének minden nyílását eltömte már a por. akkor indítványozza, hogy legalább téglahiányunk eny­hítésére kellene ide szerelni egy automata vályogvető gépet. A nyersanyag csupán az emberről kitelne hozzá. Itt nem száll a por, hanem füstöl. A vitorlaként forgó motolla, a kaszák, csigák, ferde fölvonó, előverő, a dob a fél kosarával, szalma és törekrá­zó olyan jól szervezett összefo­gással veri a port, mintha saját munkáját akarná ködösíteni. A napernyő csak dísznek jó, mert vet ugyan némi árnyékot az ülésre, de a pilóta nem ül, hanem áll. Hirtelen támadt baj­ra zöttyen csak a székbe, hogy a kuplungot jobban nyomhassa. Észreveszem, hogy szép viharok járhattak erre, mert a földön fekszik minden kalász. Olyan kö­röket rajzolt egymás mellé a for­gószél, mint télen a Tiszán az elkoptatott szélű jégtáblák. Csak­hogy ezek nem úsznak. Ilyenkor fohászkodtak a szokásos adag há­romszorosát a kézzel aratók, és ilyenkor mondták még pár évvel ezelőtt is, hogy ezzel a gép nem bír, ide mégiscsak ember kell minden kört körül kerülő, dőlés után- vagy azzal szemben dolgozó kaszájával, összeszorított foggal, szigorú akarattal. Visszahallom az elnök szavait a zúgásban: , Olyan tábla az. hogy kézzel nem tudnám learatni, ha bitófákat ál­líttatnék a négy sarkába ijesztő­nek, akkor sem. A gép kaszája, mintha szőnyeg alatt matatna, nem látszik sehol. Én nem látom, de Nyerges Jó­zsef, aki idén először nyergelt kombájnra, eredeti foglalkozása szerint minden géphez értő kor­mányosa a nagy gépnek, ő vagy látja, vagy érzi, mert lépésről lépésre igazít valamit, emeli vagy süllyeszti az asztalt, billenti a variátor-kapcsolót, és tesz olyan mozdulatokat, amiknek értelmét akkor tudnám kitalálni, ha so­káig tartanának. Ha mackót fog a behemót ősállat, ugrik le az emeletnyi magas gépről, bújik a szerkezet karjai közé. hogy meg­szabadítsa a magatehetetlen óri­ást a rátekeredő gabonától. Ék­szíjak, verőszíjak, görgősláncok úgy hálózzák be a gépet, mintha kívül hordaná idegrendszerét. És valahol kapcsolódik ez a sok idegszál a masiniszta belül hor­dott, mindig feszült emberi ideg­rendszeréhez. Kapcsol a szem is, fül is. Ebből a dörgő hangkazal­ból kiszedni egyetlen betegen dolgozó kerék sírását karmesteri feladat lenne, ha előre megkom­ponálják. Csakhogy itt váratla­nul jön minden, és nem lehet leinteni. Ha nem hallja, aki a gépet dirigálja, törik is azonnal. Föladom rószaszínűre föstött elképzeléseimet az aratásról. Sok­kal kevesebben csinálják, mint régen, egy gépre összesen ketten vannak, fölváltva dolgoznak, de az, aki a kereket forgatja ilyen figyelemmel, akármilyen ember is volt annak előtte, itt a kániku­lában, porban, dohogó gépen to­ronymagasra nő előttem. — Mije fárad a kombájnosnak? Keze, lába, dereka? — Az esze. Elhiszem. HÓDÍT v A SZEGEDI ARANY A közelmúltban fogadta el a Mezőgazdasági Fajtaminősítő Ta­nács több éves kísérletek alapján az új őszibarackfajtát, a Szegedi Aranyat. A sok jó tulajdonság­gal bíró új gyümölcs nemesítése Bódi János, a szegedi TESZÖV titkárának és Foki Istvánnak, a Délalföldi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet főkertészének nevé­hez fűződik. Különösen nagy az érdeklődés az új őszi barackfajta iránt a szegedi tájban. A jelen­leg közitermesztésben levő fajták mellett előnyösebb tulajdonsá­gokkal rendelkezik; így nagy tá­volságú szállításokra jobb, s az alakja gömb alakú. Ami szintén csak előnyére válik, az érési ide­je szeptember közepe. Így meg­hosszabbítható az őszibarack­dömping, s külföldi piacokon is jelentkezhetünk az új fajtával. Igen nagy az érdeklődés, s a ne­mesítők szeretnék, ha megyénk­ben, illetve a szegedi tájban a nagyüzemi őszibarackosok és há­zikertek rekonstrukciójához mi­nél többet használnának ,fel e fajtából. Természetesen a kutatók más meglepetéssel is szolgálnak, újabb fajtával rukkolnak elő hamaro­san. Hullajtja hagyományait népünk. Akik legjobban sajnálják ezt. azok is azt mondják kellő böl­csességgel, hogy nem tehetünk el­lene, mert legtöbbször így van jól. Életünkkel változnak szoká­saink, ki lázadozhat ellene? Nem múlik el persze mind, van re­neszánsz a népművészetben is. Modern bútoraink mellett sok la­kásban látni öreg cserepeket, ré­gi tárgyakat. Hódít még mindig a miniszoknya városon is. falun is. Ott is, ahol a nagymamák még sokráncú sokszoknyában járnak. Aztán jön egy vetélkedő a tévé­ben, és a miniszoknyás öltözékre, gallérra, ide-oda, fölkerülnek nagyanyáink szép díszítései. Vá­roson is, falun is. Erre is azt mondjuk: de szép! Szép képeskönyv a mi orszá­gunk. Akármerről — északról vagy délről, keletről vagy nap­nyugatról lapozunk is bele, tu­dunk ámulni, tudjuk csodálni és szeretni, A házakon akad meg leghamarabb a szemünk, ha fa­luba érünk. Sok oszlopú torná­cok, zsúpfödeles palócházak, csipkésszélű tűzfalak, napsugár­díszek, kisnemesi kúriák, fűrész­fogas házsorok, ágasfás tetővel szerkesztett boronaházak, üstö­kös nádtetejeá parasztházak, gá­dorok, gangok sorakoznak ebben a még mindig élő képeskönyv­ben. Szép házak — mondjuk, de ha sokáig nézzük, hozzátesszük: szegény házak. Akt építette, az volt a 6zegény. Csak diszítőkedve volt kimondhatatlanul gazdag szegénynek. Egyre inkább szembetűnik, hogy. ennek a hatartalan díszí­tőkedvnek házépítésünkben mag­va szakadt Ha új házak után lapozunk szép hazánk nyitott könyvében, ugyanazt találjuk, bárhonnan indulunk. Hollókő vi­lághírű őfaluja mellé ugyan­olyan újat sikerítettünk, mint bárhová máshova. Annyi igaz magyarázatot találunk erre, hogy vitába szállni akármelyikkel is kockázatos. Mert gyönyörködhe­tünk ugyan egy szépen kontyolt zsuppos házban, de ki építene ma ilyet? Filmesek legföljebb, díszletnek. Téglából épül a leg­több ház, vagy téglaként kezel­hető vályogból, és a tető minde­nütt cserép. Könnyű, de nem variálható, egyforma tetőcserép. A régi szép házak minden dí­szének funkciója volt. Gabona­vagy kukoricatermő, állattartó területek, favágó népek háza azért volt mindig más. Mire szolgál a ma épülő házak több­sége? Ugyanarra az örségben, mint Viharsarokban. Egyforma is mind. Nagyeszű elektromos számító­gép kellene annak eldöntésére, hogy egy lakóházba való renge­teg tégla hányféle alakzatban rakható össze úgy, hogy legalább két szoba, de inkább három, konyha, kamra — és fürdőszoba feltétlenül! — helyet kapjon benne. Kockaházak épülnek mégis mindenütt, sátortetővel, egyformán. Praktikusságát ennek lehetetlen újitatni. Száraz, tiszta, magasföldszintes. nagvabiakos, világos, napfényes egészséges há­zak a sárba süppedt, porba ragadt előbbiek helyett. Aki ezt tá­madja. vétkezik a benne lakó ember ellen. Pedig támadni kell. éppen a benne lakó és a közte járó em­ber érdekében. Jó lenne belegon­dolni. hogyan lehetne népjóléti és egészségügyi igyekezetünket összeegyeztetni változatosságra is igényt tartó emberi gyarlósá­gunkkal. Jönnek hozzánk az ide­genek, hogy szép országot lát­hassanak. Az újak nem gyönyör­ködtetik sokáig a szemel. Érde­mes lesz utódainknak országot jámi majd, ha ugyanazt látják fél országgal arrébb, mint itt­hon? Van modern építőművészet. Ahogy néhány zenei hangból szimfóniák születhetnek, pár szó­ból is csodálatos költemények, a ma meglevő építőanyagokból is tudnak költeni építészeink. Rit­kán költenek, és egyversszakos kis családi házat szinte egyálta­lán nem. Marad tehát választék híján régi idők öröklött verseny­futása: én is tudok olyat építeni, éppen olyat, mint a szomszéd. Lehetőleg cifrább vaskapuval, mint a jegyző házán volt' hajda­nában. Optimista vagyok. Megingatha­tatlanul hiszem, hogy a mostani stílustalan egyhangúságot is mu­togatni fogjuk falvainkban, mint a hasonlóan szellemtelen városi bérházakkal már most tesszük. Múlt időben beszélünk majd ró­luk, ha lesz valaki, aki meg lud­ja dönteni a divatáramlattal is erősített kockaházak sablonos alapjait. • H. Dr

Next

/
Thumbnails
Contents