Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-04 / 129. szám

A Szojuz—9 munkarepülése (Folytatás az 1. oldalról.) edzési gyakorlatokat végez­dezése megbízhatóan műkö­dik. Űrrepülése második nap­jának befejező szakaszán rá­dióösszeköttetést létesítettek a Szojuz—9-cel. Az űrhajó­sok jelentették, hogy ziva­tarokat figyeltek meg, ta­nulmányozzák az északi és déli sarkvidék jégmezőit, fényképfelvételeket készítet­tek a Földről alkonyat ide­jén, vizsgálták a földi légkör felső rétegeinek állapotát. Kipróbálták az űrhajó űj be­rendezését, különleges test­tek. A Szojuzokkal hosszú idő­szakon át végzendő terjedel­mes űrkutatási programnak végső célja: tartósan Föld körüli pályán keringő űrál­lomások létrehozása, a Föld légkörének, a világrészek és óceánok életének állandó megfigyelése, valamint csil­lagászati vizsgálatok céljá­ból. A Szojuz—9 programja le­hetővé teszi annak értékelé­sét, milyen pontosan tudnak manőverezni a kozmikus szerkezetek, ha az űrhajós maga irányítja azokat. Cedenbal Szófiában • Szófia (MTI) Szerdán mongol párt- és kormányküldöttség érkezett Szófiába Ceden balnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága el­ső titkárának, Mongólia mi­niszterelnökének vezetésével. Gromiko Franciaországban Állítások és a valóság * |ixon már megint beszélt. Bar lapzárta után hangzott el szokás szerint előre beharangozott „időközi be­számolója" a kambodzsai helyzetről, az eseménye­ket figyelők és az amerikai kormány politikáját ismerők előre tudták, hogy nem lesz semmiféle nagyhorderejű be­jelentes, sem pozitív, sem negatív irányban. Annál is in­kább, mivel Nixon nyakig belebonyolódott az indokínai háborúba, ebből nem is akar kimászni: nyilvános szerep­lése főleg arra szolgált, hogy ismét megkísérelje az in­vázió igazolását az amerikai közvélemény előtt. S ki hisz Nixonnak? Tizenhétszer mondott beszédet a vietnami háborúról, amióta átvette Johnsontól a Fehér. Höz-beii hivatalt. Tizenhétszer ígérte meg az amerikai népnek a háború mielőbbi befejezését, a katonák mielőbbi hazahozatalát stb. A sok fogadkozásból igazán hathatós lépést nem tett. Lokalizálás helyett inkább kiterjesztette az indokínai háborút, s most ezt ismét „megmagyarázta". A washingtoni állítások és a valóság éles kontrasztja jellemezte az Egyesült Államok ázsiai politikáját, és az egyre groteszkebb formát ölt napjainkban. A Fehér Ház, a State Department, sőt a Pentagon is minden fórumot annak hangoztatására igyekszik felhasználni, hogy az USA célja változatlanul a délkelet-ázsiai deszkaláció, vagyis az ottani háború fokozatos „leépítése" — ugyanakkor az amerikai vezetés a térség újabb országait rántja bele e közvetlen hadműveletekbe. Dél-Vietnam, Laosz és Kam­bodzsa után ezúttal Thaiföldről is szó van. A bangkoki ka­binetet az USA eddig is folyamatosan felhasználta indo­kínai akcióinak katonai és politikai támogatására, az új fejlemény annak a deklarált beismerésre, hogy Thaiföld .önkénteseket" küld Kambodzsába. Vagyis az amerikai imperializmus mindjobban belerántja Thaiföldet is ve­szélyes indokínai kalandjába. Ehheu a kalandhoz azonban még az amerikai szená­tus többségét sem tudja megnyerni, annak ellenére, hogy Nixon naRv erőket mozgósított a törvényhozásban az úgy­nevezett Cooper—Church törvényjavaslat elfogadása el­len. A javaslat — amelv megtiltaná költségvetési eszkö­zök folyósítását a kambodzsai invázió céljaira július 1. után — módosítását tegnap a szenátus 54:36 arányban leszavazta. A szavazás erédménye azt mutatja, hogy a szenátusban többségben vannak az eredeti javaslat hivei. A Nixont tá­mogató erők különböző politikai manőverekkel elhúzhat­ják ugyan a szavazást az eredeti javaslatról, de Nixon bárhogyan is manőverezik, magyarázkodik, az indokínai kalandba belebukik. M. T. Mindennapra egy tojás Ütközetek # Saigon (Reuter. DPA) Szerdán egész napos ütkö­zet zajlott le a demilitari­zált övezet közelében. Quang Tri tartományban a dél-viet­nami felszabadító hadsereg egységei és a kormánycsa­patok között. Negyven kor­mánvkatona meghalt, a se­besültek száma: 65. A kambodzsai felszabadító hadsereg csapatai az ország északi részén. Kompong Thom, Reah Vihear és Tung Treng tartományokban nagy kiterjedésű területeket sza­badítottak fel és erős tá­maszpontokat létesítettek. # Viertiane (AP) Souvanna Phouma, az Amerika-barát vientianei kormány vezetője szerdán a nemzetgyűlés ülésén kijelen­tette, hogy hamarosan kül­földi katonai segítséget kér új, különleges laoszi haderő kiépítésére. A miniszterel­nök nem szólt arról, hogy milyen különleges haderőre gondol, és mely országhoz óhajt segélyért folyamodni. Lengyel— nyugatnémet eszmecsere • Bonn (MTI) A bonni külügyminisztéri­um szerdán hivatalosan kö­zölte, hogy a lengyel—nyu­gatnémet politikai eszmecse­re harmadik szakasza június 8-án délelőtt kezdődik a bonni külügyminisztérium­ban. A lengyel küldöttséget — hasonlóan a Varsóban tar­tott előző két eszmecseréhez — Winiewicz külügyminisz­ter-helyettes, a nyugatnémet delegációt Duckwitz. a mo6t nyugdíjba vonult külügyi ál­lamtitkár vezeti. Arra szá­mítanak, hogy az eszmecse­rének e szakasza három na­pig fog tartani. Andrei Gromiko szovjet külügyminiszter (bal oldalt) az Klysée­palotában Georges Pompidou fran< ia köztársasági elnökkel tárgy al 0 Párizs (MTI) Maurice Schumann kül­ügyminiszter a miniszterta­nács szokásos szerdai ülésén tájékoztatta a kormány tag­jait a tanácskozások eddigi menetéről, elsősorban Gro­mikónak a köztársasági el­nöknél az Elysée-palotában tett látogatásáról. A tanács­kozások során — mondotta — sikerült pontosan megvi­lágítani a szovjet és a fran­cia kormány álláspontját, minden fontos kérdésben, különösen a kétoldalú kap­csolatokat és az európai kér­déseket illetően. Gromiko szovjet külügy­miniszter a francia külügy­minisztériumban szerda dél­után újabb megbeszélésen vett részt. Csütörtökön Gro­miko Normandiába utazik. Glasz választási kampány Dobrinyin—Rogers megbeszélés • London (MTI) A hét eleji angol közvé­leménykutatások szerint né­miképp megjavultak a kon­zervatív párt esélyei. A Daily Telegraphban ismertetett fel­mérés arra vallott, hogy a konzervatív párt két és fél százalékos vezetésre tett szert az 50 kulcsfontosságú vá­lasztókerületben. A szerdán reggel nyilvá­nosságra hozott Harris köz­véleménykutatás szerint vi- ( szont a munkáspárti vezetés t a két hét előtti két százalék­ról öt százalékra szökött fel; 1 eszerint, ha most tartanák meg a választást, a Munkás- | párt a szavazatok 48 száza- i lékát kapná, a torykra csu­pán 43 százalék jutna. Wilson szerdán londoni sajtóértekezletén azzal ijeszt­gette a szakszervezeteket, hogy konzervatív győzelem esetén az új kormány meg fogja Semmisíteni jogaikat. Ezzel próbálta elterelni a fi­gyelmet attól, hogy általános várakozás szerint a Munkás­p u-t is szigorú bérbefagyasz­tasra készül, amint hatalom­ra jut. A napról napra fokozódó kampány hevességének jel­lemzője: Wilson miniszterel­nökre a Harrow-i incidens ulán másodszor is tojást dobtak. Ezúttal Kings Lynn­ben, de a „küldemény" célt tévesztett és Wilson autóján occsant szét. A miniszterel­nök gyors rögtönzéssel, ne­vetve nyugtázta a nem várt ajándékot, egy régi angol gyermekversei átalakítva igv szólt: „Mindennapra egy to­jás — a toryknak rossz do­bás". A toryfőnök Edward Heath azzal hancegett, hogy őt még senki sem dobálta meg to­jással. Az egyik újságíró megjegyezte, hogy a válasz­tásig még több mint két hét van hátra, s ami késik, nem miilik... Ha beszélni kezdenék... Érdekes nyilatkozatot köz­vetített az NBC amerikai tévétársaság. Róbert Mo­rosco volt százados, a hír­hedt zöld sapkások, a „kü­lönleges alakulatok" tiszt­je, akit korábban hadbíró­ság elé kívántak állítani egy vietnami állampolgár meggyilkolása miatt, de a súlyos botrány veszélyétől félve, magasabb államér­dekre hivatkozva a hadbí­róság nem volt hajlandó az ügy tárgyalására. Mo­rosco elmondotta, hogy minden hivatalos tagadás ellenére, a CIA és más amerikai hírszerző szervek évek óta beható tevékeny­séget folytattak Kambod­zsában és fontos szerepük volt a puccsban, Norodom Szihanuk eltávolításában. Morosco most azt mondot­ta, hogy „ha beszélni kez­denék, az sok embernek okozna súlyos fejfájást", de nem volt hajlandó a kö­rülmények részletes Ismer­tetésére. # Róma (MTI) Néhány nappal a június 7-i tartományi és helyi köz­igazgatási választások előtt a tetőfokot érte el a válasz­tási kampány Olaszország­ban. Kedden és szerdán szinte valamennyi pártpoli­tikus és miniszter megszó­lalt. egymást érik a tele­víziós és sajtónyilatkozatok. A szondázások azt mutat­ják, hogy az OKP minden valószínűség szerint megis­métli az 1968-as általános választások alkalmával elért sikerét, a nyolc és fél mil­lió szavazatot. Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet (jobb oldalon) a State Department épületében Rogers amerikai külügyminiszterrel tárgyal # Washington (MTI) Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet kedden délután mintegy negyven perces megbeszélést folyta­tott Rogers amerikai kül­ügyminiszterrel a közel-ke­leti helyzetről. A találkozó hosszú idő óta az első ma­gasszintű kétoldalú megbe­szélés volt és Rogers kéré­sére jött létre, aki amerikai közlés szerint „kifejezésre juttatta az amerikai kor­mány aggodalmait" és „fel­világosítást kért a Szovjet­unió egyitomi katonai je­lenlétéről". A megbeszélé­sen elhangzottakat nem hozták nyilvánosságra, ame­rikai külügyi tisztviselők azonban azt mondották, hogy nem történt érdemi változás egyik fél álláspont­jában sem. A Rogers féle megbeszé­lést egyesek előjátéknak tekintik ahhoz, hogy az amerikai kormány nyilvá­nosságra hozza döntését Iz­rael repülőgépszállítási ké­relmének legalább részleges teljesítéséről. Magyar-jugoszláv gazdasági kapcsolatok A magyar üzletekben egy­re több jugoszláv áru ta­lálható, és a jugoszláv ve­vők is egyre inkább megis­merik és megszeretik a ma­gyar árucikkeket. Déli szom­szédunk előkelő helyet tölt be a magyar külkereskede­lemben. A két ország közötti árucsere 1969-ben megköze­lítette, 1970-ben pedig — az előirányzat szerint — túl­szárnyalja a 100 millió dol­lárt. Két olyan szomszédos országról van szó, amelynek gazdasági élete kölcsönösen kiegészíti egymást. Az 1970. évi árucsereforgalmi egyez­mény szerint Jugoszlávia gé­peket, kohászati termékeket, csöveket, személygépkocsi­kat és alkatrészekel, továbbá elektromosiparl cikkeket, tehervagonokat, papírárut, vegyészeti és gyógyászati termékeket, építőanyagot, akkumulátorokat szállít Ma­DELMAGYARORSZAG CSÜTÖRTÖK, 1970. JÜNIUS 4. gyarországnak hengerelt anyag, kohászati termékek, acélcsövek, kábelek, gépek és gépi felszerelések, radiá­torok, vegyipari és gyógy­szeripari termékek, műsze­rek, szerszámok ellenében. Fontos szerepet töltenek be árucsere forgalmunkban a különféle mezőgazdasági ter­mékek is. Az országok közötti áru­cserének mintegy, kiegészítő részét képezi a határmenti áruforgalom, amely ugyan­csak évről évre növekszik, és az elmúlt évben három és fél millió dollárra emelke­dett. A kedvező fejlődés ellené­re korántsem lehetünk elé­gedettek, mert hiszen -a le­hetőségek a jelenleginél lé­nyegesen jobb eredményeket is lehetővé tesznek. A két ország gazdasági szakembe­rei éppen ezért is erőfeszíté­seket tesznek az ipari koo­perációs tevékenyseg elő­mozdítására. JelentÖ6 vám­ügyi és pénzügyi kedvezmé­nyek biztosítják ezen a té­ren az előrehaladást. S hogy ezek a törekvések nem ered­ménytelenek, bizonyítják ezt azok a szerződések is, amelyeket az ipari-műszaki együttműködés fejlesztésére az elmúlt évben kötöttünk. A háziasszonyok már türel­metlenül várják a két ország közös gyártásában hamaro­san az üzletekbe kerülő szu­per-automata mosógépet. Közlekedésünk fejlesztése szempontjóból jelentős az a megállapodás, amely Diesel­elektromos mozdonyok kö­zös gyártósára vonatkozik. Ugyancsak idetartozik az a nagyszabású egyezmény, amelyet motorgyártó ipa­runk • széles körű együttmű­ködéséről kötöttünk. Fontos tárgyalósok kezdődtek a ma­gyar és jugoszláv gazdasági szakemberek között más iparágakban létesítendő együttműködésre vonatko­zóan is. Szó van például az építkezés területéről, különös tekintettel a nagy beruházá­sokra. Az ipari együttmű­ködés területén mutatkozó fejlődés természetesen ki­hatással van az árucsere bő­vítésére is. A szorosan vett gazdasági kapcsolatokon kívül szépen fejlődik országaink sok más kapcsolata is. Gondoljunk csak az évről évre bővülő turistaforgalomra, vagy hogy napjaink példájával éljünk; az árvízvédelem területén kialakított szoros együttmű­ködésre. Közlekedés, távköz­lés, mezőgazdaság, építőipar, és az életnek még rendkívül sok ága szemléletesen bizo­nyítja, hogy kapcsolataink jó irányba fejlődnek. Éppen a közös érdek, s a közösen megmutatkozó jószándék a garanciája annak, hogy a magyar—jugoszláv gazdasá­gi együttműködés további kedvező eredményeket ér­hessen el. Gáti István Konjunktúra az NSZK-ban 0 Bonn (MTI) A Bundestag szerdán az NSZK konjunkturális hely­zetét vitatta meg. Kari Schiller gazdaságügyi mi­niszter valóságos győzelmi jelentést tárt a képviselők elé. A bruttó társadalmi termelés — mondotta — 1970-ben 6 százalékkal fog emelkedni, ami felülmúl minden várakozást. A „gaz­dasági csoda" után most „termelési csoda" tanúi vagyunk — fűzte hozzá. „Sohasem ment még a nyu­gatnémeteknek ilyen jól" — jelentette ki Schiller, s kö­zölte, hogy a kormány nem szándékozik semmiféle drasztikus rendszabályt be­vezetni a konjunktúra meg­fékezésére. Megölték Aramburut? • Buenos Aires (AFP) Az a peronista, szélsőséges gerillacsoport, amely koráb­ban hírt adott róla, hogy halólra ítélte és golyó által kivégzi az elrabolt Pedro Eugenio Aramburu nyugal­mazott altábornagyot, a volt államelnököt, magyar idő szerint szerdára virradóra bejelentette, hogy végrehaj­totta „ítéletét". Az argentin kormány szó­vivője nem volt hajlandó el­ismerni a kivégzés megtör­téntét, és hivatalos körök­ben azt húzzák alá, hogy a közlemény tartalma teljesen ellenőrizhetetlen. Az Aramburu-üggyel ki­éleződött feszültség fokozó­dott, amikor Cordobában 6 ezer autóipari munkás elfog­lalt öt# gyártelepet. Az AFP legújabb jelentése szerint Aramburu állítólagos elrablói egy második közle­ményt adtak ki. Ebben be­jelentik, hogy a volt állam­elnököt csütörtökön végzik ki és holttestét június 8-án cserélik majd ki Eva Peron holttestéért.

Next

/
Thumbnails
Contents