Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-23 / 145. szám
m csaiad ünnepei Hemzetiségek a nemzeti egységben Egy újszeríí tatabányai vállalkozás sikere Idegennek nehéz megtalál- rendezzék. A legkisebb falu csak a helybeliek veszik ni Tatabanyán a Családi In- és a legnagyobb város ta- ígéttgbe, hanem egyre löbtézetet, mért nem a város náesa egyaránt foglalkozik ben a szomszédos városnkközpontjában, nem a tanács ezzel; a tevékenység tárgya bál, falvakból is, nem ritkítn épületében, hanem a külvá- jól lémért, Hanem ahogyan 30 kilométeres távolságból. rosban, egy villaszerű ház- mindezt a tatabányaiak esi- Mi az oka ennek? ban található. A helybeliek nélják, az bizony nagyon is — Elsősorban munkánk azonban gyorsan útbalgazí- figyelemreméltó. Érdemes ta- minőségével akarjuk az emtanak. Jól ismerik ezt a más- nulmányozni; ezért a sok bereket meggyőzni. Arra töfél esztendeje működő szo- látogató. rekszünk, hogy a családi ünkatlan elnevezésű intéz- Már maga az is, hogy a nepek üj fnrmál külsőségmenvt. De nemcsak a hely- névadás, esküvő, és a teme- ben, pompában, érzelmi bábeliek ismerik jól: az inté- tés megrendezésére — a me- (ásókban legalább olyan gazzetben egyre több a látogató, gyei pártbizottság és a ta- dagok legyenek, mint a réAz ország minden részéből nács kezdeményezésére — giek. Az épület, amelyben szinte naponta érkeznek ven- külön intézetet szerveztek, fl- dolgozunk, erre lehetőséget dégek ide. hogy megismer- gyelemreméltó. Aztán to- ad. Másrészt a kívánságok |ék és tanulmányozzák mun- vább: az öttagú intézmény szerint míntiertf elintézünk. kaját. Legutóbb" például 38 vezetésére az egyik legki- Éppúgy gondoskodunk orgováros tanácsának elnöke lá- válóbb Komárom megyei pe- namuzsikáról, mint taxiról togatta meg együttesen, hogy dagógust és népművelőt, Szi- Vagy autóbuszról, menyaszmegvizsgálja, hogyan is dol- , , 0vtllát .. meEVei tanács szonyl Mnkom'1 vasy szalk>" „„.Tu „ TtfamMw.M.tótnui ltt' uyulRt' a mesyel wndos dai szobáról, mint az ünnepi vb. művelődésügyi osztályá- vacsoráról. Hu valaki nálunk nak helyettes vezetőjét kér- jelentkezik, mindössze anyték fel. Ez talán még feltű- a dolga, hogy elmondja (,i»i,i»»«i,i. kívánságait. A többit mi innobb; a tatabanyaiak komo- tézzük ^enkívül küiöniege8 lyan vették a feladatot. szolgáltatásaink is vannak. . . , , i Tanácsadást szerveztünk pélNem népünnepély dául vőlegények és menyasz* ' ' szonyok szómára. Orvosok, — Dehát puszta létén kí- jogászok és más szakemberül mi teszi olyan páratlan- rek beszélgetnek ezeken a ná ezt az intézetet? — Nem szeretjük, ha mungozik ez a Magyarországon ma még páratlan vállalkozás. ( A munka tárgya és módszere Pedig, amit csinálnak, tárgya szerint tulajdonképpen sehol Bem Ismeretlen. Az a feladat, hogy a család legnagyobb ünnepeit, eseményeit, tehát a névadást, az kánk kivételességét hangsúesküvőt és a temetést meg- lyozzak ~ -kiaszol Szilaj házasulandó fiatalokkal. Egy másik vállalkozásunk, hogy több zeneszerzőnket felkértünk, írjanak számunkra a családi ünnepekhez alkalmas muzsikát. HBPI KISLEXIKON a gyorsított eljárásról Az elmúlt hetek rendőrségi. bírósági híreiben figyeltünk fel arra, hogy az árvízveszélyt kihasználó homoktolvajokal, a zsákok eltulajdonított gyorsított eljárással ítélték el. # Üj paragrafus született? Szó sincs arról, hogy ezekben a nehéz időkben vezettek volna be valami egészen új bírósági eljárást. Az ügymenetet egyszerűsítő, a papírmunkát csökkentő eljárást 1967-ben próbálták kl néhány bíróságon, és 1968, március 1. óta mint bevélt módszert országszerte alkalmazzák. Csak eddig nem figyelt fel rá a nagyközönség. # Mi a lényege? Ezt a neve — hiszen a gyorsított eljárás elnevezés csak rövidítés — is elárulja: „bíróság elé állítás vádirat és tárgyalés kitűzése nélkül". Olyan bűntettekre alkalmazhatják, ifielyek a járásbíróság jogkörébe tartoznak, amelyekre a törvény ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést nem ír elő. S még néhány meghatározó tényező: akkor kerülhet sor a gyorsított eljárásra, ha az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak: ha a gyanúsítottat a bűntett elkövetésén tetten érték vagy beismerte azt. # Előnyel? Ha mindez összevág, akkor egyszerű rendőri Jelentés (nyomozás és jegyzőkönyv nélkül) alapján az ügyész az alaposan gyanúsítottat a bűntett elkövetésétől számított három napon belül vádirat benyújtása nélkül ls bíróság elé állíthatja. Az ügymenet eddig egyszerűsödött, a tárgyalás úgy folyik le, mint a többi, kivéve azt. hogy az ügyész szóban terjeszti elő a vádat. Időhúzásra ls kevesebb lehetőség van: az ilyen tárgyalást csak egyszer lehet elnapolni. Gyula. — Hasonló Intézeteket szerveztek már előttünk. Ismerjük például a plovdi- » , , . , . ,. viak és a íeningrádiak ha- Nehany /ellemzo MAGYARORSZÁG N1MMTISÉCE Magyar anyanyelvűek % arányi • 759° í T Ideycn ínyenyebüek területi elhelyezkedése SUmák Rómán Német SrerShornit Is egrébdéisdáv Cigány 90.1 -95 aiiwiww 95.1 99 991 Watt sonló feladatú intézményeit. Ott is külön intézetek foglalkoznak a névadással, esküvővel, temetéssel. — A tatabányai módszerek mégis sajátosak. — Igen. De ezt mindenütt, minden városban és faluban helyileg kell kialakítani, a körülmények és az adottságok szerint. — Azonos alapelvek azonszam — Mit mutatnak a számok a Családi Intézet munkájának eredményeirőt? — Az intézet 1969 elején látott munkához. Az előző esztendőben, 1968-ban az összes névadás 16,8, az öszszes temetés 16,8 százalékát rendezték polgári módon. egyik, hogy ezt a munkát amatőr módon, amatőr módszerekkel ma már nem lehet csinálni. Ha ezt tennénk, jóval a társadalom Igényel alatt maradnánk. Másik ban mindenütt lehetségesek. Tavalv az el6bbl szám 23.4— 1Tel;mf^ze.tea.en' . K.et re, az utóbbi 28,2-re emelkeIlyen elvet emelnek ki. Az ' Hogy érdemes lenne-e hasonló intézetet másutt is, mondjuk Szegeden berendezni? Ez bonyolult kérdés; erre egy közeli alkalommal , , „ u visszatérünk. Az biztos, hogy alapé vünk hogy a nevadas, NylregvMzAn> Nttm körösön ZméT, a S'tteüT előrehaladottak az intéládi esemény. Nem népún- t alapltásónak munkái) , nepely tehát. A csalad aka- , f , ... ' rata számunkra szent. A te- másutt is gondolnak létesítemetkezésl vállalatnál példa- sére, Nyilván azért, mert a ul intézetünk a család kép- tatabányaiak megoldották a viseletében mint akaratának l ál1 névadas eskUv6, tevegrehajtója lep fel. t metes mar-mar kllatastalannak látszó ügyét, vagy legalábbis újszerű kezdeményezésük reményt keltő eredményeivel közelebb jutottak az ideális megoldáshoz. Ökrös László A szolgáltatások minősége -* Tudunk arról, hogy az intézet szolgáltatásait nempolitikai felelősséggel gondoskodunk minden nemzetiségi dolgozó jó politikai, emberi közérzetéről, anyanyelvi és kulturális Igényeiről, ha kisebb, ha nagyobb a lélekszámuk. Nemzetiségi politikánk elvi alapját és gyakorlatát sem a lélekszám nagysága, sem egyéb megkülönböztető szempontok nem befolyásolják. alapszabályai. Ugyanezt a kapcsolatot rögzítette a Hazafias Népfront IV. kongresszusának állásfoglalása is. Ez a munka tartalmából Viharos sikerek után — csendes finálé Szabady István nyugdíjban Huszonöt évi „egy helyben dolgozás" a művészi pályán többet jelent, mintha valaki egy üzemben, vagy hivatalban tölt el ilyen hosszú időt.., Szabadu István, a Szegedi Nemzed Színház magánénekese ilyen „egy helyben dolgozó" volt: negyedszázaddal ezelőtt lett a társulat tagja, a most, 25 évi művészi munka — tapsos sikerek — után mondott búcsút az együttesnek. Egy meghitt kis presszó homályos sar kában ülünk. amikor a cigarettafüstös. kékbe játszó levegőn keresztül egv dunántúli kis puszta képét idézi fel. Bojtárgyerek volt olt Szabady István: Kajmádpuszta csikósbojtára. — Nemsokára megváltozott az életem — mondja most annyi esztendő után — gulyásbojtár lettem Szebettyi János bátyámuram mellett. A sors. a munka azonban ugyanaz volt: élet a tűző napon. esö, szél... Egyszer, amikor Szőke Józsi sógorom rámblzta az első béres négy gyönyörű ökrét, s velük szántogatva ballagtam a barázdában, akkor, a kék eget nézegetve született meg bennem a vágy, hogv elrepüljek onnan valahová A fiatal Szabadv István később Totnáru került. ahol elszegődött kocsifénvező inasnak. Két és fél év után felszabadult, majd három évet töltött el. mint segéd, ebben a mesterségben. Közben sokat járt moziba és énekelt dalárdákban is. Nemzetiségi politikánk leg- ségben ls szoros az együtt- tikai, tartalmi kapcsolódás, főbb vonása, hogy elvi ala- működés a Hazafias Nép- Valamennyi nemzetiségi szöpokon nyugszik. A nemzeti- front és a nemzetiségi szö- vétség „önálló társadalmi ségek között nincs megkü- vetségek között. A különbö- szervezet, amely politikai, lönböztetés. Ugyanolyan tő tervek egyeztetésén túl, a társadalmi, kulturális tevégonddal, körültekintéssel és népfront támogatja a nem- kenységét az MSZMP politizetiségiek arányos képvisele- kája alapján, a Hazafias tét az országgyűlésben, a ta- Népfronttal együttműködve nécsokban, s biztosítja az fejti ki. az adott nemzetiséarányos képviseletet a nép- gű magyar állampolgárok frontszervek minden szintjén, alkotmányban biztosított Az anyanyelvi művelődés ápolása érdekében a népfront ~ m°ndlnk kl a nemzet,st Rl nemcsak a nemzetiségi szö- »z°veisegeK vetségeket támogatja közvetlenül. A Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tarA Hazafias Népfront külö- LXdé^kben^lefzésekef °janösen sokat tesz a párt és » fakadó politikai kapcsolat a kormány nemzetiségi po- ^um nemzet".sSl okához 6gyre gyümölcsözőbb. A mahtikajanak megvalasítasáert. illetéke, tanácsi szer- gyarországl nemzetiségi szöSamaCn'TanuTmlnyoz^k vekhez. vétségek tevékenysége hasza nemzetiségi kérdést, ha- A felsoroltak korántsem nosan segíti nemzetiségi ponem mindent el is követnek jelentik azt, mintha a nép- litikánk megvalósítását, szerannak érdekében, hogy nem- front bábáskodna a nemzeti- vesen illeszkedik a népfrontzetlségi politikánkat mégis- ségt szövetségek felett. A mozealom szociaii=ta éoítést merie a hazai és a határon népfront és a nemzetiségi mozREUom szocialista epitest (üli közvélemény. szövetségek közötti viszony segítő munkájához. A belpolitikai tevékeny- alapvetően és döntően poli- J. R. A 2 új nyugdíj szabályokról A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának közleménye kormány rendeletet hozott igénybejelentést — a munaz ötéves megszakításhoz fű- katorlódás csökkentése érződő nyugdíjjogi hátrányok dekében — a nyugdij-megálenyhítéséről (10/1970. V. lapító szervek úgy kezelik, 26,/korm. rendelet, Magyar mintha az újabb igénybejeKözlöny 38. szám). A rende- lentés 1970. július 1-én törlettel kapcsolatban a SZOT tént volna meg. A szóban Társadalombiztosítási Pőigaz- forgó esetekben tehát, ha u gatósága felhívja az érde- nyugdíj visszamenőleg 3 hókeltek figyelmét az aláb- napra jár, azt akkor is 1070. biakra: április 1-étől állapítják meg, , * t-a, i „ ha a dolgozó nyugdíj iránti 1. Az uj szabalyok az oreg- kérelmét nem jCiilua i.én, segi, s a rokkantsagi nyűg- hanem példaul július 20-án d jigenyeknel - a to^bmmt terjeszti újból elő. öteves megszakitast koveto újabb ötévi szolgálati idő Az igénybejelentést a nyugesetén is — csak akkor al- díj-megállapító szervnél élőkalmazhatók, ha a dolgozó szóval előterjesztett és jegynyugdíj Iránti kérelmét 1970. zőkönyvbe foglalt nyilatkojúnius 30-a után terjeszti zattal, vagy a megállapító Mint Ismeretes, a Szakszervezetek Országos Tanácsának előterjesztésére a Pályáját Péntek József, a színjátszó csoport vezetője indította el, aki tanulásra buzdította, és hasonló biztatás volt számara egy moziélmény. amikor énekelni hallotta a neves énekest. Lawrence Tibetet. Különösen az az utóbbi lelkesítette fel, s késztette arra. hogv Budapestre költözzön. ahol ugyancsak mázolósegédként dolgozott. — Ettől kezdve már simább volt az utam — mondja —. mert megismerkedtem a Maleczky családdal, amelynek tagjai foglalkoztak velem. Tanitottak, s áldozatos munkájukkal lehetővé tették, hogy felvételizzem a Zeneakadémián, s a sikeres vizsga után el ls végezzem azt. Ezután a kolozsvári Nemzeti Színházhoz kerüli a művész, majd — négv év után — 1945-ben Szegedre. — A többit már sokan tudják... — sóhajtja Szabady István elcsukló hangon. A többit: a szegedi közönség által anvnviszor megtapsolt Escamillot. Rlgoletlót. Háry Jánosi, meg azokat az operaszerepeket. amelyekben az elmúlt negyedszázad alatt színpadra lépett. Sikerei hangosak Voltak. a szeretet, amellyel a közönség körülvette, erős! Éppen ezért furcsa, hogv búcsúztatása olyan csendesre sikérült. Erről azonban nem ő tehet, s éppígy nem tehet a szegedi közönség sem: Mindenesetre: kár, hogv így történt! J. I. elő. A már nyugdíjban részesülőkre, úgyszintén azokra, akik a nyugdíj megállapításáról szóló határozatot már megkapták, vagy nyugdíjelőleget Veitek fel, az új szabályok nem vonatkoznak. Ezekben az esetekben tehát a több mint ötéves megszaszervhez — postán, ajánlott küldeményként — beküldött írásbeli nyilatkozattal lehet visszavonni. Az igénybejelentés postai úton történt viszszavonásánál a postára adás igazolt napját tekintik a visszavonás Időpontjának. 3. A hozzátartozói nyugellátásoknál, vagyis az özvegyi kítás miatt elveszett Idő be- nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj megállapításánál az új szabályok akkor alkalmazhatók, ha a dolgozó — a jogszerző — 1970. június 30-a után hal meg. Nem számítására irányuló kérelem nem teljesíthető. 2. Az a dolgozó, aki a nyugdíj megállapítására irányuló kérelmét már előterjesztette, de a nyugdíj meg- ,, , , ,,, .. . állapításáról határozatot még alkalmazhatok az uj jogszanem kapott és nyugdíj- bályok 1970. június 30-a előleget sem vett fel, igény- után történő elhalálozás esebejelentését Visszavonhat.^ tén sem> ha a doigogó) flki. nek a jogán a hozzátartozók és nyugdíj Iránll kérelmét — a több mint ötéves megszakítás miatt egyébként figyelmen kívül maradó idejének beszámítása érdekében — 1970. június 30-a után újból előterjesztheti. Az a nyugellátás megállapítását kérik, nyugdíjasként halt meg és nyugdíját még 1970. július l-e előtt előterjesz1970. július hó bármely nap- t6tt igénybejelentés alapján ján előterjesztett ilyen újabb állapították meg. KEDD. 1970. JŰNIUS 23. DLIMÜYARORSZAG