Délmagyarország, 1970. június (60. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-23 / 145. szám
Inkognitóban A világ áll. azaz forog. pedig annak idején sokan azt vélték, hogy a magyar nemzeti futballválogatott marseilles-i veresége utón Glóbuszunkon csorba esik vagy legalábbis megreccsen a tengelye. — Több is veszett Mohácsnál — mondták a higgadtabbak, miután annyi sok ájsóghasábon es különféle fórumon veséztek, elemezték a vereség okait. Mi tagadás, az óvodáskorúaktól a litániás öregasszonyokig azok is sajnálkoztak a ..nemzeti katasztrófa" felett, akik futballpálya! közelről még nem is láttak. Bevallom, én is csak a tévé előtt mutatom ki rajongásomat a fociért ÍRV hát tárgyilagosnak vélhetem magam abban a témában, amelyet majd k§söbb taglalok. Először és utoljára akkor láttam élőben futballmeccset — úgy csaltak ki rá —. amikor a hajdani aranycsapat a volt SZEAC-pályán (most SZEOL) edzett a szegediekkel. Emlékszem, meccs közben a közönség füttykoncerttel kísérte a pólyán az aranycsapat egyik tagjának megmozdulásait, sorozatos durvaságai miatt. S akit kifütyültek — azóta már külföldre szakadt hazánkfia — a hátsó felére ütve üdvözölte vissza a tisztelt publikumot. Ezt én személyes sértésnek vettem, és azóta is hátat fordítok az előjátéknak. No, de megtagadhatom-e én szűkebb pátriámat. s velem együtt még azok a bennszülöttek, aki csak „ugatják" a futballt, amikor a Tisza-parti csapat került valahol szóba? Bizony, színt kell vallani, akár tetszik, akár nem. Egyszer idegenben-e. vagy itthon, de egv híján egv tucat gólt kaptak a pátriámbeliek. Másnap felhívtam telefonon egyik mecénásunkat, és imigyen gratuláltam neki: — Hallom. hogy szalmazsákot vittetek magatokkal vasárnap, mert a lisztes zsák már kicsinek bizonyult ... — Persze, amikor győzünk, akkor ... — Arról szeretnék már hullani, olvasni — vágtam el a várható fejreolvasást. Más vérbeli szurkolónak pedig azt újsagoltam: — Hallom, viszik a csapatodat kőbányába. büntetőmunkára. Aznapi magas vérnyomását és höingadozását nekem köszönhette. Hanem vissza is tudott bizsergetni ez a vérbeli szurkoló, amikor ezt hajtogatta: — Bezzeg Juhász Gyula tudott írni serkentő versel az akkori csapatról. vagy talár tévednék az irodalomtörténetben? — Engem ugyan nem ugrasztasz a falnak — hagytam ott berzenkedve. de azért hiúságomban megcsiklandozva. Mondom vagyunk úgy néhányan, akik valami oknál fogva mindig háttal állunk a szent pátria csapata játékának. Kártyázni se tud mindenki! — De azért mégis van valami varázsa. hogv huszonketten lökik, rúgják, vágják magukat a labdáért. sok ezren pedig megbűvölten nézik — hökkent meg önmagában egy ismerősöm. Budapesten volt értekezleten. amelyen valamennyi megve és nagyváros képviseltette magát. Nem is kell mondani, hogy az értekezlet előtt és a szünetben mindannyian heccelték ismerősömet a Tisza-parti csapat akkori vereségéért. — No. no. barátaim, ti is tudjátok. hogy a döntetlen igazságosabb lett volna — akart nekik visszavágni a sematikus újságcikk címmel márcsak azért, mert a patriotizmusba beletartozik a győzelem és a vereség is. Mindkettőt vállalnia kell. Kiszólását óriási hahota fogadta, hiszen tudták róla. hogv soha életében nem volt még futballmeccsen, önmagában persze fogcsikorgatva szedte le az összes szentekről a keresztvizet. amiért éppen öt szúrták ki céltáblául, pedig isten látja lelkét. soha nem járt az aranylábú, vagy annak vélt gyerekekkel egy utcában sem. és soha nem értette meg. hogy vasárnapról hétfőre miért csüggesztik le a fejüket a városban egyesek. Hát pont őt szemelték ki egyesegyedül? Már csak ezért sem hagyta magát. Amit olvasott és hallott eddie a Tisza-parti csapatról, mindent összehordott és érvelt, elemzett, cáfolt, nekihevülve. kipirosodva. — Nézd csak mondogatták egymásnak a heccelödők —. ezeket nem töri le semmi, nem árt nekik a jégeső. a gólzuhatag. Majd meglátjátok, hogv még megtáltosodnak. Végül elárulom: ismerősöm hivatalból tiszteletjeggyel is járhatna futballmeccsekre. Mégis, a legutobbi mérkőzésre két jegyet vásárolt. Egyet magónak. a másikat a feleségének. Egyelőre inkognitóban tapsol vagv mérgelődik majd az állóhelyről. hogy legközelebb jobban érvelhessen. ha ezután is magyarázatra lenne még szükség. És bemelegítésként vasárnap már meg se nézte a televízióban a Brazília—Olaszország döntőt. Többre vágyik! MI? 1970. JÜNIUS 93., KEDD — NÉVNAP: ZOLTÁN SZARAZ, MELEG IDÖ Várható időjárás kedd estig: száraz, napos, meleg idő tovább tart. Napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. A Nap kel 3 óra 47 perckor, és nyugszik 19 óra 45 perckor. A Hold kel 22 óra 44 pőrekor, és nyugszik 8 óra 55 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hét ton éjfélkor plusz 918 cm (stagnál), a Maros Makónál plusz 460 cm (apadó). Könnyűzenei híradó. 18.55 Jelentés a Súlyemelő EB-ról. 19.00 Esti krónika. 19.30 A Szabó család. 20.00 Shristel Oltz Verdiáriákai énekel. 20.27 Kozmosz. 20.52 Hírek. 20.55 Made In Hungary. Könnyűzene. Tánczene. Dzsessz. 21.28 Szent háborgás. 21.39 A rádió lemezalbuma. 23.20 Nótacsokor. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 Lukács Pál brácsázik. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Nyári szünet. MOZIK Szabadság: Az örök fiatalság birodalma. (M. b. színes román, fél 4. háromnegyed 6 és 8.) Vörös Csillag: A nagy Red. (Színes amerikai, negyed 6 és fél 8.) Fáklya: Jöttem, láttam, lőttem. (Szines olasz—spanyol, háromnegyed 6 és 8.) VIDÁM PARK Nyitva: 13 órától 21 óráig — ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. AILATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Június 20-tól 27-ig este 6 órától reggel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély es nehezellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állami allatorvos. Lakása: Szeged. Torontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RÁDIÖ Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a Pikoló vendéglőt a KISKÖRÖSSY HALÁSZCSÁRDA SZEMÉLYZETE ÜZEMELTETI. ahol a KÖRÖSSY-FÉLE KITÜNÖ HALÉTELEKKEL és kellemes, fedett, kerthelyiséggel varjuk vendégeinket. A zenét a halászcsárda zenekara szolgáitatja. Rácz Lajos vezetésével. Rendezvényt vállalunk. Telefon: 12-826. Szeged. Szabadkai út 18. A 2. sz. villamos végállomásától 200 méterre. xS 154 944 MOST VEGYE MEG! Fahulladék 10 — Ft/q egységáron vásárolható Pincegazdaság Szőregi Palackozó Üzemében. Ládaselejtezésből származó kiváló száraz tüzelőanyag. Árusítás VI. hó 22-től július hó 15-ig. Pincegazdaság, Szőreg, Gyár u. 10. Munkaalkalmak Vállalatok, tsz-ek. magánosok. FIGYELEM! VILLANYMOTOROK TEKERCSELÉSÉT 8 napon belül, garanciával vállalom. Továbbra is vállalom akkutöltők (ipari is), hegesztődinamók, diódás hegesztőtrafók, generátorok, villamostargonca-motorok. gépjármű-dinamók, kistrafók. behúzótekercsek. valamint HÁZTARTÁSI GÉPEK tekercselését és javítását. PATAKI GYÖRGY MŰSZERÉSZ. Szeged, Petöfitelep. Délceg u. 43. sz. Algyői úttól 150 m. a beí'ordulás helyét az út mentén tábla jelzi. Tanári állásra pályázatot hirdet a 603. sz. Ipart Szakmunkásképző Iskola, Szentes, Beloiannisz u. 5. sz. Pályázhatnak matematika—fizika, magyar—történelem szakos egyetemi végzettségű tanárok 1070. július 31-ig. Női segédmunkásokat és takarítónőt felveszünk. Április 4. Cipész és Papucskészltő Ktsz. Szeged, Cserzy M. u. 30/b. Gimnáziumi érettségivel rendelkező fiatalokai műszaki rajzolónak felveszünk. Tervező V., Kossuth L. sgt. 10. Szakképzett cukrászt fagylaltkészítéshez, továbbá szakácsot felveszünk. Alföldi üzemi Vendéglátó Vállalat, Lenin krt. 103. Magasnyomású szakvizsgával rendelkező fűtőket felveszünk. Jelentkezés a MÉK szatymazi transittelepén a műszaki vezetőnél. 3,5 tonnás Prága gépkocsira g.vakorloK gépkocsivezetőt felveszünk állandó munkára. Jelentkezni lehet Cs. ni. Talajerőgazdálkodási Váll., Dorozsmai út 5. sz. x A Cs. m. Gabonafelvásárló és Feldolgozó V. Szegedi Körzeti Üzeme felvesz ma lomüzembe lisztmerőket, keverő üzembe segédmunkásokat, közraktárhoz rakodókat. Jelentkezés: Vértanúk tere 6. 44 órás munkahét. 16 EVET bel öltött lányokat szövőnek felvesz a Pamultexfilmüvek Jacquard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi I,— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térilés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jarquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Bp. XIII., Szekszárdi u. 19—25. alatt. Seregélyes és Vidéke Afész azonnali belépéssel keres ruházati boltvezetőt. Jelentkezés személyesen vagy írásban a szövetkezet központi irodájában. x Lehetőleg számviteli ismeretekkel rendelkező általános adminisztrátort keresünk. Jelentkezni lehet: Csongrád megyei Tejipari Vállalat, Szeged, Budapesti ut 6. sz. XS 154 891 Érettségivel és adminisztratív gyakorlattal rendelkező gyorsés gépírót azonnali belépéssel felveszünk. Felsőfokú Vasútforgalmi Technikum, Szeged, Marx lér 14. S. 154 967 Irodatakarítónőt felveszünk. Jelentkezés: DAV. Klauzál (ér 9. Személyzeti Osztály. S. 154 948 Épületgépészeti szakmában jártas leljesitménvelszámolól és raktári anvagkiadót vesz fel a CSOMIEP 52. sz. építésvezetősége. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szeged, Dorozsmai úti telep építésvezetőségénél. xH. 96 665 Kossuth 4.30 Hírek, időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hirek. időjárás. 5.30 Reggeli krónika I. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.30 Hírek, IdőJárás. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 Dj könyvek. 8.00 Hfrek. Időjárás. 8.03 Műsorismertetés. 8.20 Népek zenéjéből. 9.00 Harsan a kürtszó. 9.35 Brahms: Szerelmi dalkeringők. 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 A bűvös szekéeny. 11.00 Szép magyar novella. 11.20 Berlioz: Rómeó és Júlia. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Melódiakoktél. 13.48 Törvénykönyv. 14.03 Kóruspódium. 14.13 Egyszer már tetszett... 15.00 Hirek. időjárás. 15.10 Soproni József: I. vonósnégyes. 15.37 Gilda Güden és Nicolai Geddo énekel. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Schubert: I. szimfónia. 16.33 Aestörténetek. 16.58 Hallgatóink ! figyelmébe. 17.00 Hirek. időjárás. 17.05 Pearson jelentés. 17.20 i Magyar tajak dalaiból, táncaiból. 17.50 Pro és kontra ... 18.25 Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8:05 Azonos a Kossuth-músorral. 3.05 Két szvit. 8.45 Külpolitikai figyelő. 9.00 A csárdáskirálynő. 10.00— 12.00 Zenés műsor üdülőknek. 12.00 Bálint János cimbalmozik. Mursi Sámuel furulyázik. 12.20 Tamara Mllsklna és Józef Metternich énekel. 13.00 Hirek. időjárás. 13.03 Barokk muzsika. 17.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Randevú, kettőtől hatig. 18.00 Hirek. időjárás. 18.10 Jelenlés a Súlyemelő EB-ről. 18.1S —19.40 Fiatalok hullámhosszán. 19.40 Színházi találkozás. 19.54 •Tó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika II. 20.20 Közvetítés a Sülyemelő EB-ről. 20.40 Mézeskalács. 20.57 Ü.1 könyvek. 21.00 Híva Oa isten. 22.00 Cigánydalok, csárdások. 22.20 Letűnt századok nyomában. 22.40 Maja Krisztallnszkaja énekel. 23.00 Hírele, időjárás. 23.15 Kovács Béla klarinétozik. Freymann Magdolna zongorázik. 24.00—0.10 Hírek, időjárás. Budapest rr58 Hírek. 18.05 Alida ValH bemutatja . .. 19.10 Esti mese. 19.25 A másik Amerika. Ctifllmsorozat: 2. Peru. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Ifjúság 1970. Fiatalok Jubileumi vetélkedője. 22.20 Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40 Telesport: Súlyemelő Európa-bajnokság. Közvetítés Szombathelyről. Belgrád 17.50 .Togi. a medve. 18.05 Kicsiny világ. '8.30 önöknek az • úton. 19.05 Makedón népzene. ' 19.20 Tv-posta. 20.35 Rövidfilm. 20.50 A modern filmművészet nagyjai: Szerelmem. Hirosima. Bukarest 17.00 Premier előtt. 17.05 Technikai versenyműsor. 17.25 Ifjúsági adás. 17.45 öntevékeny művészek stúdiója. 18.20 A legkisebbeknek. 10.00 Reflektor. 19.15 Moüere: Embergyűlölő (a francia tv előadásában). 21.10 zenéstáncos músor. 21.35 Irodalmi krónika. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj. édesapa, nagyapa és testvér, SZABÓ JÁNOS életének 68. évében hosszú szenvedés ulán elhunyt. Temetése június 25-én 15 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozójából. A gyászoló esalátl, Petöfitelep. T. 1067 Mély fáidalommal tudatjuk, hogy szeretett ferj. édesapa és nagyapa. VAJAS FERENC, éleiének 60. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 24-én 15 órakor les? az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Boszorkánysziget u. 13. T. 1063 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Ismerősöknek, jő barátoknak, szomszédoknak, kik szeretett halottunk, VIRÁG IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek, A gyászoló család, Pulcz u. 26. T. 1057 ADÁSVÉTEL CL. 6*1. Trabant eladó. érdeklődni Sajtóház Hirdetési osztályon. kiadó: 40—50 mázsa ! közötti tarló vetómagi burgonya. Farkas Ferenc. Zákányszék, I. ker. 117. i szám. x Egy rövid idón belül fialó hasas koca eladó. Zoltán u. 15. x Négyszemélyes ónmükodös rekamié Igenyesnek olcsón eladó. Horváth M. u. 7. emelet 1. ajtó. Tragya eladó. Kisfalud! u, 29 a. Hadin, varrógép, hálószobabútor. ágybetéttel, sezlon eladó. Bercsényi u. 13. Böröcznc. •• .. •;• i s w • ,» [.* A LAKOHAZBAN, A LAKÁS BERENDEZÉSÉBEN ÉS FELSZERELÉSÉBEN KELETKEZETT Bútorokat vásárolok cs nagy választékba eladok. Teleki u. fi. x Rekamie. 2 fotel. 4 szek, sürgősen eladó. Arany J. u. 1. kiskapu Fotelok, kanapé, asztalka. vitrin, szekrények, olajfestmenyek. függönyök. konyhakredenc, kis Kalór kályha, költözés miatt eladó. Tolbuhin sgt. 42. x Törzskönyvezett tacsí szuka és kan eladó. Érdeklődni, Cseh Gergely, Szeged, Juhász Gv. u. 2fi. I. 4. x gázrobbanás! károkat is megteríti az ÉPÜLET ÉS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS alapján az ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Oltott mész fkb. 10 q.) eladó. Érdeklődni. Hatvtyastelep. Kamarás u. 1. du. 5 óra után. x 1300-as Polszki Fiat színválasztással eladó. Kiskunhalas, Gerle u. 1. Reinhold. x Trabant 601-ee eladó. Korda u. 8 a. x Volkswagen 1965-ös eladó. Mikszáth K. u. 12. naponta 5 óráig. x Ibach planínó fekete, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődés: „Tizenhatezer" 7912. Jeligére a Sajtóházba. x 10 hetes malacok eladók. Halasz u. 3. x BMW 750 cm3 oldalkocsival kitűnő állapotban eladó, kis motort beszámítok. Kossuth L. sgt. 27. Szabó, érdeklődni 17 órától. x Beteg tolókocsi kézzel hajtható eladó. Kiskundorozsma, István u. 25. x o km-es. 1300-as Polski Fiat személygépkocsi 115 bzer Ft-ért eladó. Csávoly, Dózsa György u. 36. Telefon 15. (délután) x 6 db-os világos hálószobabútor két ágybetéttel, kétszemélyes rekamié két fotellel, kombiné ltszekrény, Nova villanysütö és 2 apos fözö eladó. Érd.: Hunyadi J. sgt. 63. háztulajdonosnál. x Kitűnő állapotban levő hálószobabútor, politeszterezett, barna színű, betéttel, rejtett csővázas garnitúra. tv-állvóny, könyvállvány, olajfestmények eladók. Érd.: naponta 15 óra tói, Bécst krt. 8—16., A/A, IV. 13. x Tessék feljegyezni: naposcsibe napiar alatt állandóan kapható és előjegyezhető. Lenin krt. 61. sz. x Jó állapotban levő kisipari kombinált szobabútor eladó. Szeged, Odessza 12. B. II. 7. Délután 4—6-ig. x 1500-as Volkswagen de Luxe 38 000 km-rel eladó. Makó. Bajzsy-Zsilinszky u. 2., dr. Szabó. Jó sezlon. több féle bútorok sürgősen eladó. Lengyel u. 32. Szent István térnél. Fajnyulak eladók. Makkosházi u. 17. Eredeti angol beatlemezek eladók. Jenei, Osztrovszky u. 6. 17 órától. Kitűnő állapotban levő 3x2 m-es torontáli szőnyeg és bronzcsillár kristálybúrával eladó. Érdeklődni du. 4 órától 6-ig. Korányi rkp. 5. sz. II. em. 2. ajtó. Eladó K. 25-ös Zetor új állapotban, ekével. Szeged, Kálmány L. u. 6. I. e. 1. 1300 km-rel Stal eladó. Oskola u. 3. fehér csengő. Eladó Jókarban levő tricikli, batériás permetező ikertöltövel. Érdeklődni Brunner fényképésznél Szent Gellért utca. 50 literes „Lehel" htitöszekrény és újtipusú két részes gyermekkocsi (sport és mély) eladó. Marton, Aradi Vértanúk tere 3. Eladó 2 sötét magasfényti. polieszteres szekrény. 1 háromsarkos asztal. Merev u. 15. B. I. e 3. ajtó n. lépes. Molnárék. Gyermckagy. sportkocsi eladó. Odessza I./D. II. 9. HÁZASSÁG Jó állapotban levő fotelágy, ovál kisasztal cl- ' adó. Háman K. u. 14. II. 3. 50 kg-os fehér süldők, 11 db válaszási malac I eladó. Pál u. 7. EMW 340 személygépkocsi kitűnő állapotban 1 sürgősen eladó. Üjszeged, Rózsa F. sgt. 40. Bontanból jó tetőszerkezeti faanyag eladó. Minden elfogadható árért. Gyík u. 16. Fianinó acéltőkés kitűnő hangú német gyárt- J mán.v eladó. Gogol u. 17. emeleten. Rontásból kikerült ajtók. ablakok és vályog eladó. Algyői út. 30. CU rendszámú Wartburg személygépkocsi 15 500 km-rel eladó. Érdeklődni szombat-vasárnap este 6-tól Gogol u. 25. Megkíméli. kék Wartburg 1000-es, klskerekü^ garázsban tartott személygépkocsi eladó. Solt, Vörös Hadsereg u. 14. Telefon: 59. Hetven cserép fokfóldi ibolya egy tételben el- I adó. Ugyanott szép szobai növényház eladó Vadasz utca 7. Martinék. Riga 3. kismotor Jó I állapotban eladó. Bartók ! Béla tér. 0. I. lépcsőház, I. em. 5. Skoda Oktavia Combi CU rendszámú. tizen- ; kettőezer km-rel kitűnő állapotban eladó. Leve- ! ijek: Szeged, Postafiók 54. Néhány ezer pucolatlan ; nagyméretű tégla nagy vaskapu, 2 colos kisebb, nagyobb padló, bontásból eredő vasgerenda 2,6 m. gumi kétkerekű i kézikocsi eladó. Szeged Kecskeméti u. 18. Törzskönyvezett pulik eladók. Újvidéki u. 15. | Evinrudhc 500 cm'-es önindítós csónakmotor 5 személyes hajóval eladó. üjszeged, Jobbfasor 22. Érd.: du. 16— 18 h-ig. Er évi Skoda 1000 utal- Közeli Skoda vlsszalgaványomat átadnám. Csá" ; zolást keresek. Németh szar András, Zákány- j Béla. Mezökovácshaza, szék, L ker. 90. Árpád u. 217. Eladó egy 130 kg-os egyéves sertés, Tisza L. u. 65. 25 éves nőtlen káros szenvedélytől mentes, jó megjelenésű 180 cm magas, szőke, szakmunkás. Leány vagy elvált aszszony ismeretségét, keresi, egy gyermek nem akadály. Fényképes levelet kérek. ..Szeretnélek megtalálni." 7920. jeligére a Sajtóházba. Szerény jó megjelenésű önhibáján kivül elvált 30 éves szellemi pályán dolgozó férfi megismerkedne házasság céljából hozzáillő nővel, gyermek nem akadaly. Lakás van Fényképes levelet kérek. E G Y £ B Homlokzat kóporozást, víkendházépítést vállalok környező falvakban is garanciával. ..Azonnal" 7780 Jeligére a Sajtóházba. x Épületbádogos munkát és javítást vállalok. Magyar Sándor, Sajka u. 10. Garázs kiadó. Párizsi krt. T.: 14-870 Szénhord ast vedrenként 1,50-ért vállalok Emeletre is. Jelentkezés este 8 óra után Deák F. u. 28. I. 3. Mosást vasalást vállavállalok. Leinformálható. becsületes. „Tiszta" 8030. jeligére a Sajtóházba. Diétás ételek főzését vállalom. „Igényes" 154 927 Jeligére a Hirdetőbe. x Néhány sor kézírásból legőszintébb jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatokat: kor, foglalkozás, válaszbélyeg, Somoskéry Pál, Budapest, 10. Postafiók 144. Kerttulajdonosok fi gye lem! Permetezőgép kölcsönözhető. Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat. Szeged, Mikszáth Kálmán u. 12. x Értesítjük kedves bérlőinket, nagy választékban ékezett fal festőhenger. korongecset, létra. Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat, Mikszáth Kálmán u. 12. x Háztartási munka könynyitéséhez béreljen porszivógépet, kefélöt. mosógépei . centrifugát, varrógépet. Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat. Szeged, Mikszáth Kamán u. 12 Nagy választékban kapható Miskolci kombinált gyermekkocsi. Debreceni típusú mélykocsi, sportkocsi. Ugyancsak leértékelt mély- és sportkocsi megvásárolható. Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat. Szeged, Mikszáth Kálmán u. 12. x Tudatjuk kedves bérlöinkkel, hogy júliusi kihelyezéssel televízió és hűtőgép előjegyzést elfogadunk. Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat, Szeged, Mikszáth Kálmán u. 12. x Garázsok, raktárhelyiségek kiadók. Földmívea u. 11. Tel.: 16-276. Gépkocsival, telefonnal, raktárhelyiségekkel, széles körű ismeretséggel, agilis fiatalember elfoglaltságot keres. Abszolút megbízható. ..Minden érdekel" 154 885 jeligere a Hirdetőbe.