Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-12 / 109. szám

Tizfrontos infervendé Behatoló flotta a Mekong folyón Laoszi hazafiak támadása Penh (UPI, 0 Phnom AFP, AP) Hétfőn reggel megérke­zett Phnom Penhbe a saigo­ni haditengerészetnek az a San térségében és Neak támaszpontját az ország. Leung környékén — össze- északi részében. A szabaság­sen 10 fronton zajlanak. harcosok tüzérségi előkészí­A kambodzsai államvas- tés után gyalogsági támadást utak bejelentette, hogy má- indítottak a laoszi határtól 8 flottilája, amely vasárnap jus 11-i hatállyal helyreállt kilométerre fekvő Dak Pek-i amerikai hadihajókkal a vasúti forgalom a thaiföldi amerikai „zöldsapkás" tábor együtt Neak Leung térségé- Poui Pet és a kambodzsai ellen. A támadás két. órán ben partra tette a révátke- Battant Bang között. Ezzel át tartott, lőhely elfoglalására kivezé- közvetlen vasúti összekötte­nyel inváziós csapatokat. A tés létesült Bangkok és • Vientlanc (AP, UPI) Vientianei katonai forrá­sok hétfői közlése szerint a laoszi felszabadító fegyve­res erek 50 kilométerrel a (közöttük'"30 amerikai) hadi", kambodzsai főváros ellátása 5foSSták San'Pakhátlho® hajobó álló flottaegység ho- a hagyomanyos útvonalon tel- a kormánycsapatok koráb­zott lel a Mekongon. A ten- jesen megbízhatatlanná vált ban állást építettek kl Egy gereszgy alogosokat több s/.az azáltal, hogy a partizánok idejűleg' a Kőedény-síkság páncélos és páncélozott jér- elvágták az ország fő kikö- északi peremén támadást in­mű, amerikai vadaszbombá- tője és a fováros közötti ösz- dítottak a Bouam Longban zók és helikopterek támogat- szekóttetest. állomásozó kormánycsapatok • Saigon (AFP. AP) ellen is. Vasárnap estétől hétfő es­hadmüveletet 10 ezer dél-vl- Phnom Penh között. A vas­etnami tengerészgyalogos és útvonal megnyitásának nem­amerikai „tanácsadóik" haj- csak gazdasagi, hanem stra­tották végre. akiket a 100 tégiai jelentősége ls van. A (közöttük 30 amerikai) hadi- ' hajóból álló flottaegység ho­ták a harcban. Nyugati hírügynökségek jelentései szerint a Kambod Kosxifrin-Sfroiigal eszmecsere tlg Dél-Vtetnam területén fegyveres A felszabadító .sába behatoló amerikai és ^á«harcosok a saigon? ^vane^ség^en _h*[- k?™lnycsapat°k,„e8.az Hme" zívát indítottak - tűnik ki délvietnami egységek eolö alakulatainak összlét- rlkai katonaság 40 állása el- T MelentTsbőF ame­szama eléri az 50 000 főt, s len indítottak rakéta- és tü- -jelentésből, ame­Tilfakozó világ UK2MSLS?7 atr TX ÜTT-Több mlnt ^tKiSMr^ rontoNsagu területen —a Ka- szaz talalat érte az amerl- tereinakp tett a helvi naria csacsorben, a horogban, Se kai 5. hadosztály tüzérségi SSiSi Vizának IgSs ülésén. A parlamenti ülésen, amelyen a laoszi alkotmány kihirdetésének 20. évfordu­lójáról emlékeztek meg, be­szédet mondott Savang Vatt­hírügynökségek telexgépel ontják a tudósításokat az hana laoszi király is. A ki­USA indokínai intervenciójáról. A háborús jelenté- rály utalva az Egyesült Ál­sek száma jóval kevesebb az agresszió elleni tiltako- lamok és a saigoni kormány­zásokról szóló híreknél. Nixon most különösen „házon be- csapatok kambodzsai invá­lül" kényszerült, „magyarázkodásra", oly magasra csaptak zlójéra. kijelentette: ..A leg­az Egyesült Államokban is a tiltakozás hullámai. Tegnap rosszabb is megtörténhet, ha délutánra tanácskozásra rendelte Washingtonba az 50 ame- "em sikerül mielőbb véget­rikai állam kormányzóját, hogy az Indokínai háborúról és vetni a beavatkozásnak", az egyetemek tiltakozó mozgalmáról tárgyaljon velük. Az amerikai szenátus külügyi bizottsága hétfőn meg­kezdte a nyilvános vitát azokról a javaslatokról, amelyek az USA kambodzsai intervenciója ellen irányulnak. A ja­vaslatokat gyorsított ütemben tárgyalják, hogy még e hé­ten szavazásra kerüljenek a szenátusban. Mi ke Mansfield, a szenátus demokrata pártcsoportjának vezetője pedig ki­jelentette. a kongresszus mindaddig folytatja ülésszakát, amíg erre az indokínai háború miatt szükség lesz. A szombati százezres washingtoni tüntetés utón ls foly­tatódik az amerikai fiatalok tiltakozása. Az új mozgósítási bizottság szervezői nem hajlandók további várakozásra s közben a háború folytatódik, terjed. A mozgalom azt terve­zi, hogy ezen a héten kapcsolatot teremt egyes szakszer­vezeti csoportokkal, társadalmi szervezetekkel, a népjó­léti segélyből élő szegények szervezeteivel és tüntetéseket, sztrájkokat indít, elsősorban hadiüzemekben, hivatalok­ban. Azt is hangoztatják, hogy nem tartják elegendőnek a puszta meghallgatást és haladéktalan tettekre van szük­ség. Mintegy ötszáz kanadai diák a tiltakozás szokatlan formáját választotta. Átlépték az Egyesült Államok hatá­rát és Blaine határvórosban a következő felkiáltással ro­hanták meg a rendőrkapitányságot: „Most aztán tl! Is megtudjátok, hogy ml az Intervenciói!" A kanadai fiatalok pontosan 34 kilométer térségben hatoltak amerikai területre: Nixon legutóbb kijelentette, hogy az amerikai katonák 34 kilométer mélységben nyo­mulhatnak kambodzsai területekre... Eithne O. Sulivan 27 éves angol újságírónő, a lon­doni televízió vasárnap esti, az ez évi díjnyertes dalszerzők bemutatójáról több országnak, köztük Amerikának su­gárzott műsorát közbekiáltások szakították félbe. Az egyik díjnyertest. Frankié Vaughan angol énekest zavarta meg, aki egy 15-tagú apácakórus kíséretében éppen a Béke cí­mű dalt énekelte. „Na. és mi van Kambodzsával és a négy agyonlőtt amerikai diákkal?" — kiáltotta adás köz­ben ... Graham Greene, a hazánkban is jól ismert kitűnő angol író a tekintélyes londoni Times-hez levelet intézett A lap hétfői számában megjelent levélben Greene. aki kitűnő Ismerője az indokínai körülményeknek, hiszen sok évet töltött, ott, maró gúnnyal kommentálja Nixon elnök kijelentését, miszerint az amerikai csapatok legfeljebb két hónapon belül kivonulnak Kambodzsából. Greene azok részére, akik „nem Ismerik a földrajzot", ehhez hoz­záfűzi: Nixon ígérete nem békülékeny gesztus, hanem szükségszerűség. „Valójóban nem ls tehet mást" — állítja Greene, ugyanis — „az esőzés és a Mekong évi áradása előtt vagy vissza kell vonni az amerikai csapatokat, vagy el kell határozni, hogy megtanulják, milyen a víz alatti élet". A legkülönbözőbb formákban tiltakozik a világ — egyes emberek, szervezetek, tömegek — az Egyesült Ál­lamok délkelet-ázsiai háborújának kiterjesztése ellen. A 23 éves George Wlnni San Olego-1 diák benzinnel leön­tötte magát, majd „isten szerelmére fejezzétek be a hábo­rút!" felkiáltással meggyújtotta ruháját. Állapota válsá­gos. A párizsiak tízezrei tettek eleget vasárnap délután a kommunist párt és 43 más politikai szervezet felhívásá­nak: tiltakozó nagygyűlést tartottak a Vincennes-1 erdő­ben. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Politikai Bi­zottsága nyilatkozatban foglalt állást a vietnami, a laoszi és a kambodzsai nép jogos függetlenségi harca és az ame­rikai háborúellenes mozgalom mellett. A Francia KP és az Olasz KP képviselői az. elmúlt napokban Párizsban az Egyesült Államok kambodzsai be­avatkozása következtében kialakult súlyos helyzetről ta­nácskoztak. A két párt felszólította a nyugat-európai or­szágok többi kommunista pártjait, hogy a legközelebbi napokban Párizsban tartsanak együttes értekezletet az amerikai agresszió következtében kialakult helyzet meg­vitatására. A legfrissebb hír szerint a május 15-én kerül sor a találkozó megkezdésére. A tiltakozások sokrétűsége, terjedése és hatása előbb­utóbb meghátrálásra kényszeríti az intervenciósokat, szol­gálja az Indokínai népek érdekolt. M. T. Alekszej Koszigin szovjet kormányfő és Lubomlr j Strougal csehszlovák kormányelnök hétfőn a Kremlben eszmecserét folytatott az 1971—1975. évre szóló szovjet­csehszlovák együttműködés kérdéseiről. Strougal egy csehszlovák kormányküldöttség elén érkezett Moszk­vába. a „Csehszlovákia — 1970" kiállítás megnyitására. Koszlgín és Strougal a KGST 24. ülésszakára tegnap a kora esti órákban Varsóba érkezett. Képünkön: Koszigln cs Strougal a vnukovól repülőtéren Arabközi politikai konzultációk 0 Kairó (MTI) Nasszer megbízottai, akik az egyiptomi elnök szemé­lyes üzenetével keresik fel kodókat, sikerrel teljesítik küldetésüket. A széles körű eszmecsere közös, összehan­golt lépéseket készít elő az az arab államfőket és ural- Egyesült Államok agresszív közel-keleti politikájával és az Izraelnek nyújtott ameri­kai támogatás eszkalációjá­val szemben. Heikal tájékoztatásügyi miniszter, aki tolmácsolta Nasszer szóbeli üzenetét Kadhafi ezredesnek, a líbiai forradalmi tanács elnökének, Tripoliban kijelentette, hogy az egyiptomi megbízottak nem egy új arab csúcsérte­kezletet készítenek elő, ha­nem csupán arabközi politi­kai konzultációkról van szó. Az egyiptomi polgári ha­dibizottságok főbizottsága el­határozta, hogy néhány na­pon belül felhívással fordul az EAK népéhez, s ezt kö­vetően megnyitják a bizott­ságok kapuit az önkéntes szolgálatra jelentkező ál­lampolgárok előtt. Bahr fiübAI Moszkvában 0 Moszkva (MTI) Moszkvába érkezett Egon Bahr. a nyugatnémet kan­cellári hivatal államtitkára, hogy tovább folytassa meg­beszéléseit arról a kétoldalú megállapodásról, amelyben a szovjet és a nyugatnémet fél egymás irányában kölcsönö­sen és ünnepélyesen lemon­dana az erőszak alkalmazá­sáról. Ami a hamarosan kezdődő eszmecseréket illeti, moszk­vai politikai körökben eddig sem csináltak titkot belőle: olyan megbeszéléseket tarta­nak kívánatosnak, amelyek a feszültség további enyhíté­séhez vezetnek, vagyis az Európában ténylegesen kia­lakult helyzet elfogadásán alapulnak. Szó sincs arról, hogy a szovjet főváros politikai kö­reiben figyelmen kívül hagynák a Brandt-kormány eddig tett pozitív lépéseit, így az atomsorompó-szerző­dés aláírását és más intézke­désekel. Mindamellett Moszkvában figyelmeztetnek arra. hogy az NSZK-baan to­vábbra ls veszélyes milita­rista revansista erők működ­nek. A Szovjetunió a történel­mi tapasztalatok tanulságait figyelegyembe véve. szilárd biztosítékot követel arra vo­natkozóan. hogy német föld­ről soha többé ne indulhas­son ellene háború. A fenn­álló problémák megoldása alapvetően azon múlik, mennyiben hajlandó Bonn mindezt őszintén végiggon­dolni és levonni a szükséges következtetéseket. Kitüntetések Berlinben 0 Berlin (MTI) Hétfőn Berlinben Walter Ulbricht, az NDK Államta­nácsának elnöke a fasizmus szétzúzásának 25. évforduló­ja alkalmából magas kitün­tetéseket adott át szovjet tá­bornokoknak és tiszteknek, akik kimagasló érdemeket szereztek az NDK fejlődé­sének elősegítésében és a két nép kapcsolatainak el­mélyítésében. Behatoló amerikai katonák a kambodzsai dzsungelben Szovjet hajók Bécsben 2. DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1970. MÁJUS 12. 0 Bécs (MTI) Hétfőn baráti látogatásra Bécsbe érkezett a szovjet fe­kete-tengeri flotta hajóraja Pahalcsuk ellentengernagy vezetésével. A bécsi Duna­több száz lakója üdvözölte a szovjet tengerészeket. Freihsler osztrák hadügy­miniszter hétfőn fogadást adott a hajóraj parancsnok­parton az osztrák főváros ságának tiszteletére. SPD-kengresszus 0 Saarbrüeken (MTI) Hétfőn Saarbrüekenben megkezdődött a nyugatnémet szociáldemokrata párt (SPD) országos kongresszusa. Ez az első kongresszus, amióta a párt hatalmon van. A kongresszuson mintegy 350 delegátus; számos külföldi vendég és sok száz újságíró vesz részt. Küldöttséget küldtek a külföldi szociálde­mokrata testvérpártok. A kongresszusra mintegy 900 határozati javaslatot nyújtottak be, a legtöbb tár­sadalompolitikai és gazdaság­politikai kérdésekkel foglal­kozik. Herbert Wehnernek hét­főn délután elhangzott refe­rátuma főleg a pártnak a társadalom- és a gazdaság­politika területén végzett munkájáról szólt. Külpoliti­kai kérdéseket csak röviden érintett, tekintettel arra, hogy ezzel a kérdéssel Brandt fog foglalkozni. Több mint háromórás, he­ves vita után a kongresszus elfogadta az indokínai há­borúval, illetve a görögor­szági és portugáliai helyzet­tel foglalkozó határozati ja­vaslatokat. Csehszlovák géprabló 0 Prága (CTK) kapta a szükséges orvosi se­A Cseh Szocialista Köz- gítséget. társaság belügyminisztériu- Mind a pilóta, mind M. G., mának képviselője közölte az uránbányák alkalmazott­az alábbiakat a CTK, Cseh- ja, haladéktalanul kérte, szlovák Távirati Iroda mun- hogy vigyék vissza Csehszlo­katársával: váklába. Ma már mindketten A pribrami uránbányák otthon vannak. „L 200-Morava" mintájú, Az osztrák hatóságok a négyszemélyes szállítórepülő- napokban a repülőgépet is gépét május 5-én eltérítették visszaküldték, Ausztriába. A pribrami re- A géprabló, Pavel Verner, pülőtérről való rajt után jelenleg börtönben van. 12—15 perccel Pavel Verner, ügyében vizsgálat folyik, az uránbányák ellátási osz- mivel Linz város ügyésze tályának 32 éves referense vadat emelt ellene életveszé­többízben fejbesujtotta mun- lyes fenyegetés, a személyes katársót, M. G.-t, mire az el- szabadság korlátozása, és sú­vesztette eszméletét. A gép- ]yos testl sértés c(mén. rabló követelte a pilótától, _ hogy Bécs felé vegyen Irányt. Verner késsel fenyegette a pilótát és azt mondta, hogy­ha nem engedelmeskedik, megöli és maga fogja vezet­ni a gépet. Közben elron­totta a rádió-berendezést, A 40 percig tartó repülőút alatt többízben megtámadta a pi­lótát — ötször beleszúrt a Kezébe. A repülőgép a linzi repülő­téren szállt le, s ott Pavel Verner menedékjogot kért. A pilótát azonnal a linzi kór­1 házba szállították es meg­Lemondott a bolíviai kormény • La Paz (AFP) A bolíviai kormány hétfőn reggel benyújtotta lemondá­sát Alfredo Ovando tábor­nok, köztársasági elnöknek. Nem ismeretes, hogy a le­mondás kizárólag formal-e, vagy néhány politikai követ­kezménnyel jár majd. Theodor^ldsz családfa Párizsban 0 Athén (DPA) Mikisz Theodorakisz gö­rög zeneszerző felesége és két gyermeke háromnapos hétvégi kirádulásukról nem tértek vissza Athénba — je­lentette a DPA. LAPZÁRTAKOR, ÉRKEZETT Az AFP hétfőn a késő esti órákban gyorshírben jelen­tette, hogy a világhírű görög zeneszerző Mikisz Theodo­rakisz felesége és két gyer­meke az esti órákban Pá­rizsba érkezett. Utazásuk körülményeiről később nyúj­tanak tájékoztatást. I

Next

/
Thumbnails
Contents