Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-10 / 108. szám

MAGAZIN Itt most nem azokról a hivatalosan megrendezett találkozókról lesz szó, amelyeknek hasznos és haszontalan voltáról, előnyeiről és hátrányairól oly sokan és oly sokat cikkeztek, hanem arról az állandó, naponta ismétlődő egyéni találkozásokról, amelyek az író művei és olvasói köaött zajlanak le. Csodálatos módon ugyanazon mű ugyanazon soraiból mindenki életkorának, jellemének, temperamentumának, foglalkozásának és más egyéb körülményeinek megfelelően mást olvas ki. Éppen úgy, ahogy Cyrano orrmonológjában mindenki másképp mondja azt, hogy „az ön orra nagy". Nézzünk egy példát, mondjuk Illyés Gyula Puszták népé-bői: „Mikor fia a közös szobán és konyhán át hajánál fogva a cselédház küszöbéig húzta. Pálinkás bácsi igy szokott felkiáltani: ltf már engedj el, fiam. én is csak eddig húztam az apámat." Eddig és ennyi az idézet. És most nézzük, kl hogyan fogadja és értelmezi. Az arisztokrata: Micsoda közönséges! Plha! Hogy lehet ilyen durva Jelenetet papirosra vetni és kinyomatni. Jellemző a mára! Az etikus: Nem jó példát ad az ifjúságnak. Arra tanítja a fiatalokat, hogy hajánál fogva húzzák az apjukat. És milyen cinikus! Az öreg nem is tiltakozik ellene, mindössze azt kéri, hogy ne húzza túl a küszöbön. A sanda éber: Felforgatásra, a rend megdöntésére uszítja, hecceli az ifjúságot Népellenes. A nép egyszerű fiát brutálisnak állítja be, hogy ezzel lejárassa. Politikailag káros az ilyen írás. A fontoskodó filológus: Plágium! Hisz ezek a sorok szinte szóról szóra már az Arisztotelész fiának gondozásában készült úgynevezett Nikomakhoszi Ethika hetedik könyvében is megtalálhatók. Az építész: ócska, elavult építkezési forma. Minek ma már ilyesmivel traktálni az embereket? A pszichiáter: Freud már rég kiment a divatból, minek mégis unos-untalan előráncigálni az Ocdipus komplexust? Sokáig lehetne még folytatni a sort, de minek? Már ennyiből is látható, mindenbe mindent bele lehet magyarázni, ha valaki nagyon akarja. Írni, — amint látjuk — nem mindig hálás, de hátha akad olyan olvasó ls, aki az Idézett sorokat valahogy így fogadja: milyen jól ismeri az író az egykori pusztai életformát, milyen magától értetődő természetességgel szól róla. A mondatoknak milyen pompás a szerkezeti felépítése. Az elsőben felcsigázott érdeklődést, a másodikban micsoda epigrammaszerű tömörséggel, hatásos, drámai csattanóval elégíti ki. Az ilyen olvasóért erdemcs mégis írni. Bulat Okudzsava FRANCOISE VILLON Ameddig a fény világol és amíg a Föld forog, adjad, uram, mindenkinek, mije nincs, mert adhatod: a gyávának adj lovat és a bölcsnek szép fejet, a boldognak még több pénzt. S rólam se feledkezz meg. Ameddig a Föld csak forog — uram. nagy a hatalmad! ki hatalomért liheg, annak adj hát hatalmat, a bőkezűeknek nyugvást — egy napot is. ha lehet. Káinnak önmarcangolást. S rólam se feledkezz meg. Hiszem: nagy a bölcsességed, mindenható istenem, hiszem, amint a hősi holt, hogy üdvözül odafenn. 6 amint itt lent minden fülek hiszik halk szózatod, aminthogy hivő a zseni, s nem tudja, mit alkotott. Teremtóm, kinek szeme tán számomra is remény-zöld. ameddig a fény világol és amíg forog a Föld. a tüzéből, s az Időből adj sokat mindenkinek, adj kenyeret és adj nőt... S rólam 6e feledkezz meg. FERENCZ GTÖZO FORDITASA Balogh Tünde Elindultam szép hazámbúi P. Szőke Mária APÁINK ÉS FIAINK A HÁBORÚRÓL Amikor az eredeti (és ehhez az anyaghoz ötletet adó) könyv szerzője dolgozott ezen a témán, sokan beszéltek Magyarországon a fenyegető, készülő háborúról. A naptárak 1910-et írtak, amikor Ráday István, egy katonai reáliskola tanára és több tanártársa feltették a kérdéseket a gyerekeknek. (A tanulmányt — Gyermekek véleménye a háborúról címmel — az 1910. március 10-i nyilvános gyermektanulmányi értekezleten adta elő a szerző.) Mik voltak a kérdések, amit akkor 7 iskolában 248 diák válaszolt meg? (Életkoruk: 15 és fél; 16 és fél: 14 és fél: 15 év — egy vidéki és egy pesti polgári iskolában —; 15 évesek egy bécsi reáliskolából és 16 és féléves lányok feleltek.) I. A habonl lényege: ml a háborű? 1. A háború előnyei: miért jó, hasznos? 3. A háború hátrányai: miért rossz, káros? i á Kíván ja-e most a háborút? I b Mlert? S a Kiván-e egykor haborúban szemelyesrn részt venni? 5 b Miért? A kérdések érezhetően szuggerálnak, de ugyanezeket a kérdéseket tettük (el — ugyanúgy nem kommentálva — a mai hasonló korú gyerekeknek, akik — mert éppen 25 éve ért véget a F. Nagy István A BOGARAS INTÉZŐ Furcsa izgalom Sntta £ rein, ahol Rákóczi lova kényeskedik a talpazaton. A kis pöfögóvel takarosan lenyírt fú megíonnyadt a napmelegtől, s annak mámorosító illatára úgv felkaptam a fejemet, mint háborús ló a trombitahangra. A tavaszi mezőkre jellemző friss szénaszag itt a város belsejében elemi erővel kavarta fel bennem a gyermekévek leülepedett élményeit, s közülük egyet frissen eszembe szalajtott. Hadd meséljem el szíves engedelmükkel, ígérem, rövid gyeplőre fogom a tollamat. Varjúpásztornak szegődtem napi 50 fillér keresetért, kamaszkorom java virágjában. Irgalmatlan nagy darab földről, az uraság száz holdas borsóvetéséről kellett hessegetnem egész nap a fekete madarakat. Alig győztem szuszszal. Szaladoztam és ordítoztam én, ahogy bírtam, dobáltam a levegőbe a kucsmát, makkfabotot, elemózsiás tarisznyát, ettől azonban csak ímmel-ámmal röppentek föl a falánk jószágok, hogy két hajításnyira ismét a zsenge vetésre telepedjenek. Mire a nap delelőre kapaszkodott, már fulladásig kinyargalásztam magamat anélkül, hogy akár a legcsekélyebb félelmet is keltettem volna a varjak seregében. Vadul kalimpált a szívem, kiugrani készülődött, s nem tudtam mitévő legyek. „Röhögnek az átkozottak" — acsarkodtam rájuk, és tehetetlenségemben elsírtam magam. Ekkor jött az eszem segíteni. Bölcsen megállapítottam, hogy teljesen hiábavaló a rohangálásom, naplementig akár föl is fordulhatok, s csík a varjaknak okozok örömet vele. A szomszéd táblán, túl a fasoron legelő volt, már renden feküdt ott az első kaszálású széna, harapnivaló illatot árasztva szerteszét a fényben fürdő tájon. „Atballagok és alszom egyet, a varjak meg rúgják, falják a borsót, kedvükre" — jött a megváltó ötletem és nyomban neki i? indultam. A szikkadó perjéből, vadmoharból, folyandárból puha ágyat kapkodtam össze, aztán elfeledkezve a világról, végignyúltam rajta. , Kiabálásra ébredtem. Kábán feltápászkodva — azt se tudva rögtön, hogy embertől, vagy állattól származik-e a lárma — a fasor felé fordultam. A „bogaras intéző'' ott éppen megállíttatta a hintóját, majd lövésre készen tartott puskával botladozva rohant felém. Lassacskán tértem magamhoz annyira, hogy ki tudtam venni az átkozódás lényegét. Azt ismételgette vékony, gyerekes hangján, hogy „lelőlek, te pokolfajzat, lepuffantalak mint egy kutyát". Hát igen! Amint fölálltam és a borsóföld felé néztem, megállapíthattam: a „bogaras intéző'' joggal berzenkedik. A varjaknak szinte beláthatatlan ármádiája lepte el odaát a vetést, és a puha talajban megeredt magból zavartalanul 'aKmároztak. Cseppett se vettem én komolyan a „bogras intézőt". Mert bogaras volt, tudta mindenki. Gyakran hallottam, amikor a napszámosok legyintve annyit mondtak, amikor rájuk fogta a puskát: „Van már bolond, csak zsák kell." Ahogy nyomult felém, öregesen, térdnadrágos pipaszávlába megmegbotlott a vakondtúrásokban. Előredöntött felsőtestén lógotlötyögött a rosszul szabott fehér vászonkabát, annak mindkét zsebe tömve dirib-darab cseréppel, rozsdás csavarral, fatörmelékkel, amiket a szántásokon kószálva felszedegetett, szokása szerint. Csak akkor kezdett lehervadni rólam a vigyorgás, amikor dühtől fuldokolva odaért hozzám, láttam elfehéredni állkapcsán a bőrt, puskájának csövét meg a hasamba mélyesztette. „Még elsüti idegességében" — villant át rajtam, de nem tehettem semmit. Álltam előtte kicsit szorongva, nagyokat nyelve, most már majdnem vigyázzba merevülten, hogy majdcsak lecsillapul egyszer a vén idétlenje. De nem hagyta abba. Mind jobban belelovalta magét a méregbe és már tajtékozva böködte a kabátom elejét, egyre azt hajtogatva, hogy „lelőlek, te pokolfajzat ..." Hirtelen vonult el a vihar. Félrerántotta a puskát, tőlem kissé balra célzott és lőtt. A torkomban vert a szívem, mégis hátranéztem a vállam fölött. Tőlünk nem messze fácánkakas verdeste színes szárnyával a földet, s hiába rugaszkodott neki, hogv meneküljön, nem haladt sehova. Talált a lövés. Mintha kicserélték volna a „bogaras intézőt". Felpaprikázott arca egyszerre megenyhült, szelíd fények tolakodtak az iménti tigrisszemekbe és halkan, majdnem kérve, szinte vidáman megszólalt: „Na, eredj fiam és hozd ide nekem." nem féltem tőle. Mintha belém bújt volna az ördög, így válaszoltam: „Majd ha bolond leszek. Az imént agyon akart lőni, most meg..." A szavamba vágott, de már minden harag nélkül, békülékenyen felém bökve az ujjával: „Rendben van fiam, akkor nem eszel belőle." „Ez tényleg lüke" — állapítotr tam meg, amikor korát meghazudtoló léptekkel, puskáját csővel lefelé lógatva a vállán elindult a fácánjáért. Én meg — biztos, ami biztos — iszkiri, eliramodtam másik irányba, a varjak után, módfelett örülve annak, hogy baj nélkül megúsztam ezt a találkozást De akkor már ^ népek második nagy világégető harca — nem ismerik tapasztalatból. csak hallomásból, irodalomból. filmről. A válaszok 1910-ben: Az el6ő kérdésre: Két vagy több hatalom küzdelme, terület vagy pénz birtokáért. A háború két hadsereg harca, melyet rendezetten. vezérek vezetése alatt vívnak. A háború két vagy több állam összeütközése. melyben mindegyik erőszakkal igyekszik a saját jogát megvédeni. Szent harc lehet. Melyet egy nemzet saját létének kiküzdéséért visel. — A lányiskolában a háborút főképpen harcként, veszekedésként határozzák meg. A bécsi iskolából való az alábbi néhány válasz: A háború ártatlan emberek meggyilkolása, melyet nem büntetnek. A háború az embereknek áldatlan, félelmes, borzasztó és gonosz cselekedete. A háborű vagy a szorongatott nép érzelmeinek, vagy határtalan kapzsiságnak a kifejezése. — Érdekesek a kicsinyek válaszai: Verekedceféle. Amikor megölik az embereket. Népek verekedése. Nagy butaság. (Utóbb törölve.) Hogyha két király megharagszik egymásra. Vérontási napok. Testvéri veszekedés, A második kérdésre a kővetkező válaszokat adták: Előnye lehet a háborúnak a kedvező békekötés. Az ipar, a kereskedelem, sőt az irodalom fellendülése. A háború lehetővé teszi a 6értések megbosszulását. A haza földjét vérrel öntözi, s új erőket kelt ki belőle. A katona gyakorlati kiképzése csak a háborúban történhetik meg Igazán. — A kicsinyek pedig ezt mondják: jó a háború, ha nem veszítünk. Jó annak, akinek nem megy golyó a testébe. Ha azok nyernek, akiket bántanak, akkor jó. Mert lehet jól püfölni. A háború a túlszaporodott népességet csökkenti, s a rengeteg munkanélkülinek kenyeret ad. — Két budapesti diák a háborúban semmi jót nem talált. A harmadik kérdésre néhány válasz: A háború 6ok pénzbe és sok ember életébe kerül. ínséget, éhínséget okoz. Az államadósság növekszik. A háború zavarja az ideális világnézetet, ellenkezik a keresztény vallás elveivel, az embereket vérszomjasakká teszi. Sok anya elveszti fiát, ki támasza volt. A részvényesek veszteséget szenvednek. Rendesen hiábavaló vérontás, megfelelő eredmény nélkül. — A lányok főleg a drágulást emelik ki, 6 a vitézek, hősök vesztét siratják. — A kicsinyek mit mondanak? Sok pénz elfoRy és bombázzák a házat. Kevés embernek van kedve elmenni. Van olyan, aki félti az életét, Az embernek reszkírban van az élete. Apánk vagy bácslkánk hátha elveszne. Arra a kérdésre, hogy kívánja-e most a háborút, vlllámstatisztika felel legjobban: a megkérdezettek 46 százaléka igen, 48 százaléka nem; igent is. nemet is mondott 6 százalék 1910-ben. Hogy valamikor akar-e háborúban részt venni? Aki igennel felelt, így indokolja: Mert érdemeket szerezhetek. Hogy tapasztalatokat gyűjtsek. Mert meg akarok halni a hazáért. Hogy megmutassam, hogy nem vagyok gyáva. Mert szeretnék egyszer igazán látni egy 6zép csatarendet. Mert igen érdekes és nem valami veszedelmes, mert mindenki izgatott és igen rosszul céloz. — A kicsinyeknél: Mert lövöldözni szeretnék. Mert ott agyonüthetném az ellenséget. Ha tudnám, hogy el nem esem. — A tagadó válaszok indokolása többnyire az, hogy nem szeretne háborúba menni, nehogy szüleinek bánatot okozzon. Néhány más: Nem kívánom a sebesültek hörgését l)allani és a halottól undorodom. Be kell vallanom, hogy nem vagyok hazafias, nem látom be. miért áldozza fel az életét az ember az országért, nekem semmi hasznom se lenne hazárrv terjeszkedéséből. — A kicsinyek: , Mert a sok katona között eltipornának. Mert sírna utánam a papa meg a mama. Milyen tanulságot von le a feleletekből a tanár? Sokfélét, de a legszembetűnőbb az, hogy rossz-