Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-24 / 120. szám

I A modern közlekedés első áldozata egy Briscoll nevű angol hölgy volt, akit 189(1. december 17-én ütött el Londonban egy 6 kilométeres sebességgel haladó autó. Nem az autókban van tehát a hiba. mi nem tanultunk meg azóta sem elég gyorsan futni. \ * Szomorú örömlányok. Feketeleves üzemi konyha módra. Négyszöge6ített körhinta. * Nagyon szeretik a szüleiket. Már a második unokát szállítják nekik, nehogy véletlenül unatkozzanak. A primadonna cs a kritikus Még 1921-ben történt. A Szombathelyen megjelent NYÜGATI ÜJSÁG egyik számának Nyílt tér rovatában a következő furcsa nyilatkozat látott napvilágot: „Az egyik napilap novenjber 11-1 számában a színházi rovatban egy ifjú hírlapíró oly élesen cs indokolatlanul támadott meg, hogy szó nélkül nem hagyhatom. Nevem olyan jó hangzású nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is. hogy ilyen támadások eredmény nélkül pattannak le rólam. Meg vagyok győződve arról, hogy a cikk írója nem gondolta komolyan, amit írt. hisz pár nappal ezelőtt egészen más húrokat pengetett s csak tőlem függött volna, hogy véleményét kedvezőbb mederbe tereljem. — Szombathely. 1921. november 13. Vörös Illy a Kamara Színház tagja." Érdy Pál meg a szövegkiejtés Egyszer megkérdezték Érdy Páltól, a tragikusan elhunyt ki) Könyvszemle PARTIZÁNEMLÉKEK — SZEGEDIEKKEL Hatalmas illegális múlt. küzdelmes élet áll a hetvenéves Földes Pál mögött, akit emlékei a Partizánemlékek című, most megjelent könyve megírására Ihlettek. 0 maga is nekivágott annak idején a határnak, a frontnak, hogy politikai menedéket találjon a Szovjetunióban, majd a brjunszki erdő partizánjaihoz csatlakozott. Megjárta a hadifogolytáborok antifasiszta iskoláit, elmeséli kockázatos életét, partizánvállalkozásait. Sok szó esik Földes Pál könyvében Szegedről és szegediekről is. A Cbállag-börtönt rajta kívül még sok olyan elvtársa megjárta és megismerte, akikkel a történelmi küzdelem a fronton vagv az antifasiszta iskolákon hozta össze. Sztrijben találkozott Halász Pállal és Korek Józseffel, akiket úgy emleget, mint akik a szervezett politikai munkában igen aktívan részt vettek. Leírja találkozásukat is. és a szegedi társ elbeszélését korábbi életéről. Korek József Munkácson szolgált 1940 decemberétől a fogatolt tüzérségnél. Ezt megelőzően Párizsban tanult a Sorbonne-on, s tagja lett a Francia Kommunista Pártnak. A pórt felhívására jelentkezett a francia hadseregbe a háború kitörésekor, de a kapott jelentkezési lap az idegenlégióba szólt. Így inkább hazatért, s Szegeden a Szociáldemokrata Pártban dolgozott. A rendőrség megvallatta. különösen párizsi éveiről — s hamarosan megkapta katonai behívóját. Munkácson hamar előkészítették a szökést. De természetesen szovjet földön sem virágokkal fogadták őket. Mint annyi más átmenekült 'embert, őket is táborban helyezték el kilétük teljes tisztázásáig. Halász Pál feleségével együtt 1941 márciusában érkezett szovjet földre. Szökésük történetét fgy mondják el a könyvben: — Két éjszaka, a szó szoros értelmében hason csúszva, közeledtünk a határhoz. 1941. május 31-én értünk szovjet földre, alig pár héttel a Szovjetunió elváló baritonistától, hogy miért nem ügyel jobban a helyes szövegkiejtésre? Mire Érdy így felelt: — Aki egy operánál tudni akarja a szöveget, az olvassa el a szöveges színlapot. Rossini-cigaretta Ez az eset is Érdy Pállal történt. Általában szivarozott, de nem volt nála szivar, s így odafordult egyik kollegájához, hogy adjon neki egy cigarettát. A barát meg is kínálja egy Kossuthtal. Érdy megnézi a cigarettát, és undorral visszaadja: — Nem szeretem ezt az operaszerzőt. * — Mert rossz színi... Sass Ervin TASZÍTÁS üvölts Üvölts hogy utáljalak végre hogy istenem ne szeresselek égesd ki a szemem hogy ne lássam öled virágát süketíts meg hogy ne halllanha átkozol üvölts üvölts hogy immár bűneid is MEGSZERESSEM MÁR AZT SE MONDOM hogy ne utazz el hogv marad! hogy el ne mozdul! a közelemből hogy te és én mint kagyló héja titkoljuk életünket a ki tudja mermvit és mire jót még — már azt se mondom hogv maradi hogjfc siess vissza mert te írod ezt a verset ls és én érzem benned a megsemmisülést leni rablótámadás megindulása előtt. Ma már csak a régi illegális elvtársak emlékeznek a Halász házaspárra, mert a külkereskedelemben, illetve a televíziónál dolgoznak. 1933—35-ből azonban számos közös emlékük van szegediekkel. Illegális tevékenységéért Halász Pált 1936—38-ban többször is letartóztatták. és kommunista szervezkedés miatt 7 hónapot töltött a Csillag-börtönben. Felesége az OIB munkájában vett részt, s $zért ő is állandó rendőri felügyelet alatt állott. Mint szökött magyarok, ők is a szkoléi. majd a sztriji lágerbe kerültek. Földes Pál Igazolása aránylag gyorsan ment. Így újabb és újabb helyen harcolt, szervezte a ma• gyarokat a partizánmozgalomba. Igen sok dokumentumot és fényképet gyűjtött össze ebből az időből, s könyvében ezeket is közreadja. Így például olvashatjuk a krasznogorszki antifasiszta iskolák magyar résztvevőinek névsorát, a juzsa—talicini antifasiszta iskola résztvevőinek név- , jegyzékét és a kijevi antifasiszta iskola négy magyar szakaszának névsorát. Érdemes e listákat böngészgetni. ismerősöket keresve bennük. Találkozunk Úszta Gvula és Szönyi Márton. Piros László és Kiss Károly, Légrádi Sáifdor és Vértes Imre nevével. Egv emléklapon, amelyet a talicini iskolán készítettek, sze gedi névvel is találkozni lehet. Gcrő Béla 1945-ben vett részt itt tanfolyamon. A szegedi vonatkozások természetesen csak töredékét jelentik a könyvnek. A partizánharc izgalmai teszik igazán olvasmányossá. A személyes élmények frissesége. Földes Pál emlékei igen pontosak, nevek légiója vonul föl a könyvben, élőké és elesetteké. öt éven át szolgálta a partizán mozgalmat — öt esztendő sok-sok epizódját villantja a mai olvasó elé. A könyvet a Kossuth Könyvkiadó a jubileumi művek sorában adta ki. mcurktk Matkó Katalin Tengerparti táj Sz. Lukács Imre PIROS VONATOK U

gy mondják, anyám ringó-bingó rózsaszál volt, mosolygós, nevetős, még fiatalasszony korában is. Igazat mondanak. _ Nem valami sokra emlékszem "a régi időkből, hol erre laktunk árendában, hol arra, meg eljártak dologra, sokszor hetekig, hónapokig. A piros vonatokra, azokra igen. Az első igazi hosszú utazásra. Anyám jól felkészített ró, ne hibázzunk el semmit. Hetekkel előtte tervezgettünk. A ház, ahol laktunk, még egy háznál is kisebb volt. Parányi, kerek vaskályha, repedezett asztal, két szék, sifon és ágy fért el benne. Nekünk jó volt, még tágas is. Ketten éltünk. Ennivalónk is volt, vizünk is. Akkoriban legjobban a kukoricagörhét szerettem és a málét. Kedveskedett nekem mindig édesanyám. Ruha dolgában szűkösködtem. Se bakancsom, se télikabátom, valamirevaló ruhám se volt. Este odabújtam édesanyámhoz. — Ugye, lesz nekem iskolábajáró ruhám? — Hamarosan. Ha annyira akarod. — Akartam. Ezért leckét szabott Jti és gyakran felkérdezte: — Hová utaztok? — A városba — Mit kerestek a városban? — Azt mondta a doktor bácsi, megoperálnak. — Fáj valamid? — A hasam, -az nagyon fáj. — Miért viszitek a kolbászt, a szalonnát? — Szegények vagyunk és nincsen pénzünk. Édesapám odamaradt a háborúban. Ezt adjuk a doktor úrnak,* ha meggyógyít. — Jól van, egészen jól csinálod — nevetett Síposné, anyám barátnője. — Mást nem mondhatsz semmit a világon. Értetted? Megértettem. A leckémet jól megtanultam, kívülről fújtam, tőlem akár indulhattunk volna is. Két nap múlva ijedten rángattam anyám szoknyáját. • — Kinek kell felmondanom? — Azzal ne törődj. Akárki kérdi, te csak mondjad ész nélkül. Batyut kötött. A fekete berlinerkendőbe avas szalonnát, két üveg lekvárt, három kopasztott tyúkot, két szál összeaszalódott, kőkemény kolbászt. Honnan keríthette, a mi padlásunkról aligha. Késő éjszaka indultunk, hárman. Vicinális pöfékelt, napjában egyszer jött és indult. Megesett, se nem jött, se nem indult. Cipeltük a batyut, pihengettünk elégszer, amíg az állomásra kidöcögtünk. Sokan voltunk. Valamennyiünket elnyeltek a sötét fülkék. Anyám fölém hajolt: — Ha elalszol, vagy ellopják a batyudat, menten agyonváglak. Nem aludtam. Büdös cigaretták piroslottak, beszélgetések, suttogások, kuncogások. Megérkeztünk az átszállóhelyre. Annyi embert a faluban sem láttam. A vonaton, amire vártunk, nem volt hely. A lépcsőkön is ültek. Akkor rákezdte szegény anyám: — Engedjenek bennünket, jóemberek. Beteg a kisgyerek, a kórházba viszem. — Nem a mennyországba? Nem hagyta magát. Belerúgott a lábamba és úgy súgta: — Bőgjél, te marha, mert lemaradunk! Elkezdtem a sírást, csatlakozott anyám és Síposné is. Ahol egyszerre már hárman sírnak! — Húzódjanak fel a tetőre, de táncolni nem szabad. Segitettek Fent ültünk a vonat tetején, közel a csillagokhoz. Sokan. Bandukolt a vonat, az állomásokon időzött. Egymásba / I