Délmagyarország, 1970. május (60. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-24 / 120. szám

* Péter László KIRALY-KÖNIG PÉTER CENTENÁRIUMA Az előző héten, 13-án volt harminc esztendeje, hogy meghalt, s ezen a héten pénteken, 29-én lesz születésének századik évfordulója. Hetven évet élt tehát, ebből 37 esztendőt Szegeden, harrainckéttót a zeneiskola igazgatójaként. Jókai illúziója, amit A? új földesúr Ankerschmidtjének alakjába álmodott, benne megvalósult; ámde nem a nagybirtok, hanem a magyar zene tette magyarrá a jövevényt. König Péter Stájerországban, Alsó-Ausztriában született, iskoláit Grácban végezte, majd még 11 éves gyermekként, mint énekesfiú, került az admonti bencés kolostorba. Már a teológiát is elvégezte, amikor — nyolc nappal felszentelése előtt — kilépett a rendből, e nely zenei tanulmányainak folytatását nem tudta biztosítani, és a neves zongoraművésznek, Emil Sauernek támogatásával 1393 őszén a budapesti Zeneakadémiára került. Koessler Jánosnak, az akkori idők legnagyobb zenepedagógusának lett növendéke, mint utána Dohnányi, Bartók, Kodály, Weiner Leó, Kálmán Imre. Szirmai Albert, Ormándy Jenő, Siklós Albert és sokan mások, a fiatalabbak közül pl. Vaszy Viktor is. König kitűnt kiváló formaérzékével és termékeny zene inven*t'ójával. Meleg barátságot kötött a nála jóval fiatalabb DohnányivaL 1897-ben nyerte el oklevelét orgonaművészetből és zeneszerzésből. Évekig színházi karmester volt Aradon, Győrött, Kassán és 1 ugoson, és közben szorgalmasan komponált. 1898-ban először nyerte el Magnificatjávai a Haynaldö .ztöndíjat, utána még kétszer. 1903-ban, amikor Szögedi Endre után megüresedett a Városi Zeneiskola igazgatói széke, Mihalovich Ödönnek, a Zeneakadémia igazgatójának ajánlatára őt hívtok meg az intézmény élére. 1935-ben vonult nyugdíjba: közben nemcsak nemzedékeket nevelt zeneértésre és zeneszeretetre, hanem lelke volt a város zenei ételének is. Kezdeményező szerepet vitt a rendszeres hangversenyélet megteremtésében. Balázs Béla közvetítésével részt l ett Bartók és Kodály ázegedi és környékbeli népzenegyűjtő útjainak előkészítésében. A Szegedi Dalárda élén a város énekkari kultúrájának fellendítője. Vonósnégyes társaságával a kamarazene kultuszát népszerűsítette. Temetésén Fricsay Ferenc a szegedi filharmonikusok nevében ígéretet tett, hogy hagyatékát ápolják, alkotásait rendszeresen bemutatják majd. Tudom, sokak szemében mennyire nem népszerű, hogy immár lassan negyedszázada következetesen intem a szegedi utókort, becsülje jobban szellemi örökségét. Most újfent kénytelen vagyok rá: a zeneiskola, a filharmonikusok, kórusaink, egyáltalán a szegedi zeneélet tehetne egyet, s mást, hogy König Péter életmüvének nem romlandó része legalább centenáriumakor megelevenüljön. Egy márványtábla, egy emlékhangverseny lenne méltó centenáriumi megemlékezés. Gazdag zeneszerzői munkásságából kiemelkedik, három szimfóniája, ünnepi nyitánya, preludium és fugája, magyar szvitje, dalműve, az első szegedi opera, A faluni bányász (1908). Énekkari művei közül a Juhász Gyula szövegével komponált, hatásos Tisza kantátája (1910). Egyházzenei művei, számos miséje közül a Szegedi mise (1924). A Zenei Lexikon, mely néhány téves adatot is közöl róla, úgy jellemzi mint „nagy tudású, szolid muzsikust." Néhány kontrapunktikus művét sokáig példaképpen tanították a Zeneművészeti Főiskolán. Emberi egyéniségét is kiválónak mondják a kortársi vallomások. Nemcsak osztrákos kiejtésű magyar beszédével, hanem eredendően derűs, bohém természetével is közkedveltté vált a szegedi értelmiség körében. Kötetnyi anekdotát be lehetne gyűjteni a szegedi lapokból, melyeket szemfüles újságírók rögzítettek König Péter tréfáiból, szójátékaiból, szellemes mondásaiból. A Horthykorszak antiszemitizmusa, köztisztviselő volta sem gátolta meg, hogy rendszeresen ne játsszék a zsinagóga kiváló orgonáján. Osztrák származása és akcentusa ellenére is a magyar zenei hagyomány odaadó, lelkes terjesztője lett. Buzgón kereste, kutatta a magyar témákat, és megható igyekezettel szőtte műveibe. Szent István oratóriuma (1938) kapcsán vallotta: — Gizella áriája ebben a műben a legszebb rész. A szívemmel írtam. Az én sorsomat mutatja: ő is idegenből jött, és rajongóan magyarrá lett... A magyar kultúrával való megismerkedésben és a magyarság szeretetében családi kapcsolatai is támogatták. A magyar költészetnek olyan klasszikusával került rokonságba és társalkotói viszonyba, mint Juhász Gyula, akinek húgát vette 1910-ben feleségül. A magyar zene iránti fogékonysága mutatkozott meg abban is, hogy mind Bartók, mind Kodály zenei forradalmának jelentőségét fölismerte, s noha ő maga mint zeneszerző ifjúkora akadémikus-romantikus irányzaténak követője maradt, karmesterként és zenetanárként az új magyar zene őszinte támogatójává vált. Voltaképpen szüksége sem volt arra, hogy 1933-ban nevét Királyra magyarosítsa: az ő magyarsága a léleké volt * Móra Ferenc és Juhász Gyula társaságában, a város adta díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra a Belvárosi temetőben. A stájer hegyek fia a magyar Alföld humuszában álmodik az örök dallamokról. IRODALMI PLETYKÁK Az irodalomtörténet legrövidebb levelét Voltaire-nak tulajdonítják. A nagy francia írót nyugtalanította egyik művének sorsa és levelet küldött a kiadójának. A levélben mindössze ennyi állt: „?" A kiadó válasza: Amikor Friedrich Schiller hárfázni tanult, rosszmájú szomszédja a következő kijelentést tette: — ön úgy játszik a hárfán, mint Dávid király — csak nem olyan jól. Mire a költő: — ön pedig úgy beszél, mint Salamon király — csak nem olyan bölcsen. * George Sand XIX. századi francia írónő ezt mondotta a saját neméről: „Ó nő, szakadék vagy, pokol és titok egyszemélyben és aki azt mondja, hogy ismert téged, az háromszorosan ostoba." * Adam Mickiewicz, a nagy lengyel költő 1840-ben előadásokat tartott a párizsi Sorbonneon. Egyik előadásán kijelentette, hogy a lengyeleknek a franciák iránti szeretete azért olyan nagy, mert minden lengyel otttartózkodása negyedik napján már jól beszél franciául. — Ó — jegyezte meg az egyik hallgató —, a mi professzorunk akkor úgy látszik csak harmadik napja van Franciaországban. *c Tristan Bemard egyszer elment a felségével az egyik barátja darabjának előadására. A darab olyan unalmas volt, hogy az első felvonás után Tristan Bemard felállt a helyéről és kifelé indult. — Ne menj el most — mondta a felsége. — Tiszteletjegyet küldtek nekünk és legalább illendőségből ki kell várnunk a végét. — Jó — mondta Bemard. De a második felvonás közepén megint csak elindult kifelé. * — Már megint hova mész? — A pénztárhoz. Veszek egy jegyet, hogy kimehessek a színházból, mint bármely más néző. Egyszer egy újságíró megkérdezte Churchillt: — Az ön véleménye szerint miről ismerni meg a jó politikust? — Arról, hogy előre látja azt, ami a jövőben bekövetkezik, és meg tudja magyarázni, hogy miért nem következett be. Egy angol arisztokrata zártkörű klubestélyre hívta meg Bemard Shawt. Shaw ki nem állhatta az effajta összejöveteleket. Felhívta tehát a lordot telefonon és így szólt: — Nagyon sajnálom, de nem tudok elmenni. A hazug ürügyet majd levélben közlöm önnel. fogódzkodtunk, anyám minden percben rámparancsolt: — Ha leesel, agyonverlek! Lélegezni se nagyon mertem. Világosodott az éjszaka, kirajzolódtak a fák, a mezők, amerre mentünk. A batyunkat percre se tehettük le. Nyílt pályán megállt a vonat. — Repülők! Futás, mindenki szaladt, amerre látott, taposták egymást, be a földekre, a fák alá. Leugráltunk és usgyi. Hirtelen jöttek a repülők, géppuskáztak, már távoli zúgásulcat hallottuk. Futás vissza a vonathoz. A nap már felkelt, befestette a vidéket, a vonatot. Akkor láttam, hogy itt-ott piroslik a mező, pedig pipacsok se nőttek rajta, piroslik a vonat, mintha vére folyna. Felügyeskedtünk a tetőre. Kevesebben lettünk, jóval kevesebben. Mintha vérzett volna a vonat. Azért elindult. — Édesanyám, akik lemaradtak, azokat nem várjuk? — ök már másfelé utaznak. Csendesen, szomorúan haladt a vonat.. Nem kiabált, nem hangoskodott senki, mintha nem is emberek utaztak volna. Szerencsére percek alatt értünk a városba, mire teljesen megvilágosodott és félhettem volna. Érdekes, ió volt. Hatalmas házak. rombadöntött házak, emberek, mozgás és mozgás, roncsok, szemét. Elárvult játékok hevert-1' az utcán. A niacon levettük a batrut. e'raerélte anyám ruhákért. Nagy használt télikabátot húzott rám, átkötötte az otthonról hozott berlinerkendővel. Korcsolyacipőt is mutatott. — Látod? Kinek van ilyen a faluban? Büszke voltam nagyon. Ha igy beállítok az iskolába, a többieknek felakad a szeme. Vidáman haladtunk az állomásra. Könynyebt volt a batyum, örömmel bélelt. — Édesanyám! Mindig ilyen szép ruhában járok? — kérdeztem őszintén. Szomorú is, boldog is volt az a kicsi asszony, az anyám. Később mondta: — Lesz neked még szebb is! — A korcsolyázós cipőnél? — Annál is. Boldog voltam én nagyon. Ilyen korcsolyázós cipőt egyszer láttam életemben, a boltosék fián, Selyem • Makin. Az éhségről ta elfeledkeztem, a vonatozásról, mindenről. Már közeledtünk a koszos, piszkos, bombatalálatos állomáshoz. Megkérdeztem: — Édesanyám, az.okért a szép ruhákért is piros vonatokkal jövünk? Meglepődött. Síposné is hallgatott. Nagyon elkomorultak hirtelen.. — Piros vonatokkal? Meghibbantál? Miféle piros vonatokkal? — Hát..., hát ilyen véresekkel. Elszótlanodtak. Kimentünk a peronra, vártunk, vártunk a vonatra. Sokára előcammogött Lelkes István Fickándozó mének A MI DALAINK parlando J 76 Mé sírsz, t»c sírsz, te rafty - d»rí (14 ips Hogyne sir-Jck. *«-•«- «g-Je*feketén, füstösen, nehézkesen, mint a nyomorékok. — Nem, kisfiam. Azokat a vonatokat leállítják. Nem közlekedhetnek többé. Mindig is hittem én az anyámnak. Szép, nagyon szép hitre tanított a szegénység. Felszálltunk a vonatra, döcögött vélünk viszszafelé. Anwám ölébe vette a fejemet és úgy simogatott. — Aludj! Nyugodtan elalhatsz. Nem tudtam. A szememet becsuktam, s elképteltem, nem is ezzel a gőzössel érkeztünk. Különben sem piros a vonat, fekete és piszkos, koszos. kormos, még a tenyerem is ragacsos, olajos lesz tőle. — Kár a gyerekért! Mégse kellett volna hoznunk — mondta Siposné. — Istenem! Csinálhattam mást? Jól tudom, akkor megríkattam az anyámat Úgy tettem, mintha mélyen aludnék. N

em beszéltem az útról odahaza. Soha senkinek. Hanem azok a piros vonatok meglátogattak. Eljöttek hozzám, álmomba. Odahúzódtam szorosan anyám mellé a meleg dunna alatt, remegtem is. Reggelre mindig átizzadt az ágyunk. — Hol járkálsz álmodban, kisfiam? — A piros vonat jött el, amelyikkel a városba mentünk. Szegény anyám. Máig is nagyon sajnálom, nagyon szeretem. Azóta nem nevetett többé. Ha elhagyott az én társom. Ha elhagyott az én társom. Ne sir), ne sírj, te nagy madár. Ne sírj, ne sírj, te nagy madár, Társad hellett társod lészek, Társad hellett társod léazek. Nekem nem kell senki társo, Senki társo, senki átko. Ereppene ződ erdőben, Ereppene ződ erdőben, Ott sem Ute szép ződ ágro, Ott es tile szép ződ ágro. Akárcsak eddig közölt dalaink, ez is moldvai csángó népdal és szintén Faragó Laurának, a televízió Röpülj páva vetélkedőjén elhangzott műsorából való. Aki figyelemmel kísérte eddigi közléseinket, felismerheti a 6ajátos - Ereppene ződ mezőben. Ereppene ződ mezőben. Ott sem Ule búzaszárro, Ott es üle konkolyszárro. Ereppene mély vig vízre. Ereppene mély vig vízre, Ott sem üle szép vig vízre. Ott es Ule szároz kőre. Hátravette nyakecskáját, S siratgatta társecskáját... csángó zenei nyelvjárást ebben t dalban is, ugyanúgy, ahogyan könnyen rokoníthatja a szöveg formálását az eddigi dalok verseihez, az állandó ismétlődést és az egyenesvonalú haladást a kifejlet, a megoldás felé. KET ANEKDOTA Souvenir Mikor a németek bevonultak Párizsba, Picasso festőt a maga és barátai legnagyobb meglepetésére nem érte semmi bántódás. A birodalmi propagandaminisztérium bizonyára tőkét akart kovácsolni ebből a tényből a külföld előtt. A „Wehrmacht" tisztjei és katonái gyakran megfordultak Picasso műtermében. A festő némán fogadta a hívatlan vendégeket, némán vezette őket végig a műtermén és végül minden látogatójának egy reprodukciót ajándékozott. A festmény Guernica baszk város pusztulását ábrázolta. A város a német repülők bombatámadásának esett áldozatúl. Picasso csak a kép átadásának pillanatában ejtett ki egyetlenegy szót, és mindig ugyanazt mondta: „Souvenir!" Néhány nap múlva megjelent nála a titkos államrendőrség hivatalnoka, felmutatott egy ilyen reprodukciót és megkérdezte: — Maga csinálta ezt? Nem — válaszolta fejcsóválva a mester —, ezt maguk csinálták. A titkosrendőr nem értette a választ vagy talán nagyon is jól értette, meghökkentette a vakmerőség vagy egy őrült kijelentésének tartotta... ki tudja. Elment. Picasso soha többet nem látta. A renegát és a könyvei Egy kíváncsi női olvasó egyszer. megkérte Egon Erwin Kischt, hogy mondjon véleményt R. íróról, aki áruló lett, és ahogy ez ilyen esetekben jóformán törvényszerűéi) bekövetkezik, jellemével együtt a tehetségét ls *•!vesztette. — Kiről mondjak véleményt? — kérdezte a száguldó riporter szórakozottan. — R. regényíróról — válaszolta a tudnivágyó hölgy és sorolni kezdte az áruló regényelt. — Elég! — szakította félbe Kisch; — Már tudom, kiről van szó. Arról az •emberről, aki, ellentétben a könyveivel, könnyen eladható. • " • »