Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-10 / 83. szám
Barbárság PhanVammal T alálóan fejezte ki Abdel-Magid, az EAK kormányénak szóvivője sajtóértekezletért, Joseph Sisco amerikai külügyi államtitkár Kairóba érkezése előtt: az Egyesült Államok kezdeményezte látogatásra igen „robbanékony" Időszakban kerül sor. Mert amikor a szóvivő nyilatkozata elhangzott és Sisco készülődött közel-keleti utazására, Bahr A1 Bakr egyiptomi falu iskolájában az öt-tíz éves kisgyermekek éppen az udvaron játszadoztak pz óraközi szünetben. És ekkor — szerdán délelőtt — az izraeli repülőgépek bombaterhüket a falura zúdították. Harminc gyermek meghalt, negyvenhat sebesült kisgyermek közül soknak az állapota válságos. Háromnak amputálni kellett a kezét vagy lábát és 15-en szenvedtek súlyos koponyatörést. Mint az orvosok elmondották, Ilyen körülmények között lehetséges, hogy a halálos áldozatok száma növekszik Az EAK tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát az El Sarkia körzetében végrehajtott újabb barbár izraeli bombatámadásról, ahol „sem katonai létesítmények, sem olyan épületek, amelyeket katonai létesítményekkel lehetne összetéveszteni, nincsenek a megtámadott iskola közelében". Siscót mára várják Kairóba, s bizonyára közlik vele: az amerikai katonai segítség tette lehetővé, hogy az izraeliek két hónappal Abu Zabal után ismét Phantom típusú repülőgépekkel ilyen pusztító légitámadást hajtsanak végre. Ezért felelős az USA is. úgyszintén például a közelmúltban levert szudáni puccskísérletért, amelyről bebizonyosodott, hogy a Cl A készítette elő, s a lázadókat támogatta az NSZK és Izrael! Ezek után hoz-e valami „hasznosat" Sisco Kairóba? NSZK—USA tárgyalás B randt nyugatnémet kancellár a Camp David-i elnöki nyaralóban készült a ma kezdődő hivatalos NSZK—USA tárgyalásokra. A nyugatnémet kancellár két hivatalos megbeszélést folytat Nixon elnökkel, tanácskozik Rogers külügyminiszterrel és az amerikai törvényhozás külügyi bizottságának tagjaival is. A tervek szerint a hivatalos megbeszélések szombat délelőtt érnek véget. Brandt nem egyedül érkezett az Egyesült Államokba: a kancellár egész vezérkarát magával hozta. Illetve Schmidt hadügyminiszter már napok óta tárgyalt Washingtonban Laird hadügminiszterrel. A „bizalmas" téma: az NSZK-ban állomásozó amerikai csapatok jövője. A bonni hadügyminiszter azt akarja, hogy ne csökkentsék a 310 ezer* főnyi USA-haderőt az európai kontinensen ... Ott lesz a washingtoni tanácskozáson Scheel külügyminiszter is, Möller pénzügyminiszter, Bahr és Duckwitz államtitkár, akik a közelmúltban Moszkvában, Illetve Varsóban folytattak megbeszéléseket. Vagyis láthatóan „egyeztetni" akarja Brandt „keleti politikáját" Nixonnal, az újabb NDK—NSZK csúcstalálkozó előtt Ismerve azt a tényt, hogy a nyugatnémet kancellár teljes híve a NATO-nak, Nyugathoz, tehát Washingtonhoz tartozónak vallja magát az USA-ban kapott „tanácsok" nem valószínű, hogy előrelendítő segítséget jelentenek a két Németország megkezdett párbeszédében. Markovits Tibor Államosítás Kongóban # Brazzavillc (TASZSZ) Nyilvánosságra hozták Marién Ngouablnak, a Kongói 'Népi Köztársaság elnökének határozatát, amelynek értelmében a köztársaság területén államosítják a magántulajdonban levő épületeket, a repülőtereket, hidakat, kompokat és a benzinkutakat. Visszakapott politikai jog • Bonn (MTI) A Német Kommunista Párt Észak-Rajna—Wesztfália-i tartományi szervezete közölte, Heinemann köztársasági elnök visszaadta a két kommunista politikusnak, Jupp Angenfort-nak és Josef Ledwohn-nak az aktív és a passzív választójogot, Angenfort-ot és Ledwohn-t az ötvenes évek közepén bírósági ítélettel „tiltották el" a politikai jogok gyakorlásától. A Német Kommunista Párt mindkettőjüket jelölte listáján a júniusi tartományi választásokra. A két képviselőjelölt Heinemann döntése után ezentúl közhivatali tisztségeket is betölthet. Letartóztatások Guatemalában # Cindad Guatemala (UPI) Az UPI amerikai hírügynökség jelenti, hogy a guatemalai főváros különböző körzeteiben a rendőrség 93 gyanúsítottat tartóztatott le a von Spreti-gyilkosság ügyében. Jól tájékozott körök szerint az őrizetbe vettek között van Julio de Leon, az orvostudományi egyetem professzora, és egy, az országon átutazó olasz diák 1*. Ljudmilla Kunyeckaja: Lenin dolgozószobájában Beszélgetés parasztokkal A világ 1970. április 22-én megemlékezik Lenin születésének 100. évrordulójaról. A Kremlben, Lenin dolgozószobájában és lakásán emlékmúzeum idézi életének utolsó éveit. Dél-vietnami csapatok „ ,, A szabadságharcosok Kambodzsában ottenztvá/a • Saigon (AP) Az AP amerikai hírügynökség tudósítását „a Vietnam—kambodzsai határon átvezető útról" keltezte. A tudósító elmondja. hogy csütörtökön délelőtt szemtanúja volt, amint dél-vietnami csapatok amerikai tanácsadók kíséretében átlépték a vietnami—kambodzsai határt és állásokat építettek kl kambodzsai területen- Kérdéseire azt válaszolták, hogy az akció célja a kambodzsai határőrség megerősítése. A tudósítás megállapítja, hogy jól lehet a háború máinéhány hét óta ténylegesen átterjedt Kambodzsa területére, ez volt az első eset, hogv dél-vietnami korménvcsapatok meg is vetették lábukat Kambodzsában. Az AP tudósítása elmondja még. hogv a határon lebontották a szögesdrót akadályokat és ígv a dél-vletnaml katonai teherautók és gépkocsik akadálytalanul közlekedhetnek. Az amerikai katonai parancsnokság közleménye szerint a szabadságharcosok szerdáról csütörtökre virradó éjszaka 16 amerikai és délvietnami állást ágyúztak. B—52-es amerikai bombázók az éjszaka folvamán elsősorban a laoszi határ közelében tok vő területeket tamadtak Dak Seang környékén. ahol a partizánok körülzárták a „szövetséges" erők egvik megerősített táborát. A dél-vletnaml kormánycsapatok főparancsnoksága elismerte, hogy a szabadságharcosok idei tavaszi offenzívája során egy hét alatt töpb mint 700 dél-vietnami katona vesztette életét, azaz az 1968-as tavaszi offenzíva óta a legtöbb egyhetes időszak alatt. Az amerikai veszteségek ls elérik a 150 főt. # Párizs (MTI) A Vietnammal foglalkozó párizsi értekezlet csütörtökön megtartott 62. ülése az előzőkhöz hasonlóan eredménytelen maradt. Philip C. Habtb nagykövet, amerikai küldött most sem adott választ a konferencián felvetett alapvető kérdésekre, ugyanúgy a saigoni küldött is. Nguyen Van Tien, a délvletnaml Ideiglenes forradalmi kormánv küldöttségének helyettes vezetője viszont éppen az alapvető kérdésekre emlékeztette tárgyaló felelt, amikor rámutatott, a háború befeiezésének és a béke heh-reállításának kulcskérdése Vietnamban az amerikai és a vele szövetséges külföldi csapatok feltétel nélküli kivonása Dél-Vietnamból. Nguyen MInh. a VDK küldöttségének helyettes vezetőie többek között azt hangoztatta, hogy ha Nlxon valóban azt nkarla. hogv ne legyenek „újabb Vietnamok". akkor miért idéz elő „ójabb Vietnamokat" Laoszban és Kambodzsában. # Washington (MTI) Éjszakai felvonulást rendeznek az amerikai törvényhozás. « Capitolium épülete elé április 15-én a vietnami háború ellenfeled, az áprilisi „vietnami moratórium" során. Az éjszakai felvonulás csupán egv esemény lesz a nagyszabású, az egész országot átfogó tüntetéssorozatban. Washingtonban például több tiltakozó gyűlést tartanak a Fehér Ház tőszomszédságában. New Yorkban Lindsay polgármester is felszólal a háború azonnali befejezését követelő nagygyűlésen. A szervező bizottság szerint több mint 100 amerikai nagyvárosban kerül, sor a hét végén és a jövő hét elején tiltakozó megmozdulásokra. ÁRAMSZÜNET Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy az 1970. április 14-én 7—16 óráig Boross nö hirdetést az alábblak szerint módosítja: 1970. április 14-én 7—16 óráig Borcs J. u., Rigó u., Huszár u„ Bakay N. u„ Teréz u„ Kossuth L. sgt., Boros J. u. által határolt területen Időszakos áramszünet lesz DÉLMAGYÁRORS/ÁG PÉNTEK, 1970. ÁPRILIS IO. Közületek, Magánosok. FIGYELEM! Cserépkályhák átrakását, valamint beépítését, tisztítását, gázfűtésre való átalakítását vállalom. Körmendi. cserépkályhásmester Szeged, Sándor u. Jl. Este 6-tól 7-ig Lenin az OK(b)P Központi Bizottságának ülésén elnökölt, amely a Közoktatásügyi Népbiztosság átszervezéséről tárgyalt. Elkészítette a Központi Bizottság határozattervezetét és a Közoktatásügyi Népbiztosságon dolgozó kommunistákhoz szóló dekrétumtervezetet. Átolvasta az átszervezésről előkészített anyagot és megjegyzéseket írt hozzá. A titkár a következő 'cédulát vitte be az ülésre: „Tudná-e fogadni ma V. Szokolovot (a szibériai forradalmi bizottság tagját?) Azt mondja, hogy sürgősen beszélnie kell önnel, nagyon kéri. többször is telefonált". Lenin azonnal válaszolt is a hátlapon: „Jó. 1 órára jön hozzá Krzsizsanovszkij. azután Szokolov. közölje vele telefonon". Vlagyimir Iljics este Ismét a Közoktatásügyi Népbiztosság átszervezésével foglalkozó bizottság ülésén elnökölt. Ugyanezen a napon Lenin lediktált egy csomó levelet: a Marx—Engels intézet igazgatójának mellékelte Marx és Engels leveleinek német nyelvű kiadását é6 kérte, közöljék. honnan valók az általa megjelölt részek. Megfontolandónak tartotta, nem lehet-e megvásárolni Németországtól Marx és Engels összes leveleit, vagy legalább a fotókóipákat. A Népbiztosok Tanácsa felelős titkárának írott levelében arra hívta fel M. Gorbunov figyelmét. hogy feltétlenül segíteni kell L. O. Martensznek, a szovjet kormány Amerikában levő képviselőjének. Elolvasta a kiváló amerikai publicista. John Reed feleségének levelét, aki kihallgatást kért Lenintől. Válaszolt az Állami Tervbizottság munkatársának. Sziromolotovnak és aláírta meghatalmazását. amellyel az Uraiba utazik, hogy a helyszínen vizsgálja meg. mennyi idő alatt lehet helyreállítani az üzemeket. megindítani a termelést. N. A. Szemasko egészségügyi népbiztosnak válaszolt arra a kérésre, hogy küldjenek kórházvonatokat a Krimbe. És Mindig jutott ideje, hogy emberekkel találkozzék még mindig nem ért véget Lenin munkanapja, bármilyen zsúfolt volt is a program már eddig. Még belefért egy megbeszlésé G. M. Krzsizsanovszkijjal, az Állami Tervblzottság elnökével. Vlagyimirov pénzügyi népbiztossal. a szibériai forradalmi bizottság tagiával, Szokolovval és egv Csehszlovákiából érkezett elvtárssal. Ruzlckával. Ha végignézzük ennek az egy napnak a titkárok rögzítette programját, világossá válik, hogy Lenin milyen fonto6. égető állami kérdésekkel foglalkozott. És Itt még nem szerepelnek a telefonbeszélgetések. az üléseken lezajlott eszmecserék. Milyen szervezett és jól megtervezett munka kellett ahhoz. hogy Leninnek minderre lusson ideje! De bármelyik munkanapját vizsgáljuk is. mindig jutott ideje arra. hogy emberekkel találkozzék. Ez volt életének törvénye. Azokban a napokban, amikor a X. pártkongresszus előkészítése folyt, a Népbiztosok Tanácsa elnökének fogadószobájában naponta megjelentek a parasztok küldöttségei. Büszkén mondogatták. hogy maga Lenin hívta őket „tanácsra". Valóban így volt. Táviratok sorát küldték az ország különböző vidékeire az idézetthez hasonló szöveggel. 1921. március 1-én a következő táviratot továbbították: „Ufa. a kormányzósági végrehaitó bizottság elnökének. Kérem. Még bizonytalan az Apollo—13 indulása • Washington (MTI) Még mindig bizonytalan az Apollo—13 holdexpedíció szombati indulása. Mint jelentettük, a tartalékszemélyzet egyik tagja rubeolában megbetegedett, s fennáll az Még kapható URAL 609 cm'-e motorkerékpár személy oldal kocsival. Ara: 33 600.— Ft. ArEsz Mórahalom, műszakt szaküzlet. a veszély, hogy a fertőzést az A polip—13 három űrhajósa ls megkaphatja. A NASA, az Amerikai Űrhajózási Hivatal szakértői most azon vitatkoznak, hogy állítsák-e Mattingly helyére a tartalékszemélyzet megfelelő tagját, John Swigert űrhajóst, vagy halasszák el a rajtot a legközelebbi alkalmas Időpontra, május elejére. A végleges döntés előtt újabb orvosi vizsgálatokra kerül sor. Ha ennek eredménye kedvező lesz, a rajtra az eredetileg tervezett időpontban, • szombaton este kerül sor. haladéktalanul továbbítsák az ufai járás Beketovo falujába (32 verszt Ufától az Orenburgi úton) Alekszej Romanovlcs Saposnyikovnak és Tarasz Grigorievics Konarovnak a meghívást, hogy néhány napra utazzanak Moszkvába, a parasztságot és a paraszti gazdálkodást érintő fontos kérdések megtanác6koz"ására. Az üzenetet förge. értelmes emberrel küldjék Beketovóba. Ha utaznak, azonnal biztosítsanak nekik helyet a kongresszusi küldöttek kocsijában. lássák el őket élelemmel és minden szükségessel az útra. figyelmesen gondoskodjanak róluk. Az eredményről közvetlen vonalon értesítsék A. Cjurupa élelmezésügyi népbiztewt. A Népbiztosok .Tanácsának elnöke. Lenin". A X. kongresszus előtti napokban a moszkvai, a tambovi és a vlagyimiri kormányzóság parasztjai jártak Leninnél, aki a találkozás első pillanatától Ő6ziníe. nyílt beszédre hangolta vendégeit. O. I. Csernov szibériai paraszt 1921 februárjában járt Leninnél. Később így emlékezett erre a találkozásra. „Miért nagy ember Lenin? Szerintem azért, mert amikor például engem, az egyszerű embert meghallgatott, rajtam keresztül az egész parasztságot hallgatta és a mondottakból azonnal meglátta a lenti helyzet teljes bonyolultságát". (Folytatjuk.) Laoszi válasz # Vientlane (Reuter) Vientianeben csütörtökön átadták a Soúvanna Phouma vezetése alatt álló laoszi központi kormány válaszát a Laoszi Hazafias Front pártja ötpontos békejavaslatára. A válasz tartalmát még nem tették közzé (előreláthatólag ma hozzák nyilvánosságra), de a Reuter laoszi tudósítója kormánykörökre hivatkozva jelentette, hogy a válasz főbb pontjai a következők: Laosz egész területére érvényes tűzszünetet kell létrehozni, ellenőrzés alá kell helyezni minden csapatmozdulatot. a nemzetközi ellenőrző bizottság megfigyelői állomásoznának mind a kormány. mind a Patet Lao ellenőrzése alatt álló területeken. végfii minden előzetes feltétel nélkül találkozót kell létrehozni a Patet T.ao. a jobboldal és a „középutasok" képviselői között. Tápéi Tiszatáj téglatelepén tégla eladó Erd.: Tápéi Tsz-lrodán. Athéni védőbeszédek • Athén (UPI) Az athéni katonai bíroságon csütörtökön az ügyvédek védőbeszédeivel folytatódott a „Demokratikus védelem" elnevezésű szervezet 34 vádlottja ellen folyó per. A védőügyvédek egyöntetűen elutasították a kormánynak azokat az állításait, melyek szerint a vádlottak arra törekedtek, hogy erőszakos eszközökkel döntsék meg a hatalmat. Kijelentették. hogy a bizonyítékok nem támasztják alá a vádakat.