Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

AZ IPARI HŐSKOR ÓRIÁSA AZ ÉRC ÉS AZ EMBEREK KOHÓJA Tizenháromezer dolgozó, 3 milliárd forint értékű éves termelés, 386 ezer tonna koksz, 282 ezer tonna nyersvas, 422 ezer tonna acél, 386 ezer tonna hengerelt áru. Fontos ez? Hát persze, nagyon fontost A Dunai Vasmű az ország legkorszerűbb és sok tekintetben legnagyobb vaskohászati üzeme. Nélküle hazánk még mindig legfeljebb csak ipari-agrár ország volna. Jó néhányszor leírták már, hogy a semmiből lett, könnyen szaladó löszre épült, búzatáblák helyére^ De bizony érdemes ismételgetni, népünk alkotóerejének hallatlan bizonyítéka ez a gyár! • — A napra is emlékszem: 1951. július 6-án érkeztem. Az orosházi építőknél dolgoztam addig, eredetileg kőműves a szakmám. Akkor már kalkulátor voltam és szakszervezeti funkcionárius. A párt irányított a vasmű-építkezéshez, sok száz társammal együtt Szabó Mihály ma az egyetlen vidéki' székhelyű országos építővállalat Igazgatója,, a híres 26-os számúé. ií Jó fizetést ígértek, lakást, mindent Helyette térdig érő sár fogadott lakható lakás még sehol, csak tömegszállás. Nagy öröm volt amikor a családommal végre kaptunk egy „összkomfortos" konyhát — A 26/1-es gyárépítő vállalathoz kerültem, ahhoz a főépítésvazetőséghez. mely az első Üzemeket építette, a mechanikát az öntődét a kovácsműhelyt a laboratóriumot Csak a gyönyörű munka tartotta itt az embert, meg kommunista meggyőződése. Valahogy éreztük, tudtuk, hogy megéri a rengeteg vesződség, fáradság, hogy majd egyszer elmondhatjuk, mi, 26-osok építettük fel az egész vasművet az egész várost — S közben? — Közben? Elvégeztem a technikumot voltam egyéves káderiskolán, ezután a városgazdálkodás, majd e vállalat Igazgatója lettem. És nagyapa. Más ember, más történet: — Fenét öntudatból! Az egész ország tele volt vele, hogy itt milyen Jól fizetnek. Hagytuk tehát magunk megagitálni, s az egész kubikosbrigád átjött Harmincan voltunk. En voltam a legöregebb, 26 éves. — Mikor is volt ez? — Mikor is? 1950-ben. L. Száz Antal ma a vasmű munkásfelvételi osztályának vezetője; — Akkoriban még hetenként fizettek, s egy hét múlva már csak 14-en maradtunk a brigádból. Ez a társaság azonban 1953ig együtt dorgozott A DISZ, a párt egyszer csak felfigyelt jó teljesítményünkre. Kérték, tegyünk munkafelajánlásokat. Tettünk. A földmunkától a kövezésig szinte minden utat mi építettünk a gyárban és a városban. Minden brigádtng kétszer kapta meg a sztahanovista jelvényt, én meg 1952. április 4-re a Munka Érdemrend ezüst fokozatát — Azután „kiemeltek." A városi DlSZ-blzottság szervezőtitkára lettem. Addig 2500-at, attól fogva 1240-et kerestem havonta, nyilván nem tetszett a feleségemnek a dolog. De azért 11 hónapig csináltam, s ezalatt 35-ről 80- ra emelkedett az alapszervezetek száma. Akadt itt söpredék is, „aranyásó", de azért a fiatalok többségével érdemes volt dolgozni. — Mégis megelégeltem. Volt brigádtársaim rendre szakmát tanultak. S velem ml lesz, ha kiöregszem a DISZ-ből? Szerencsére a városi párttitkár megértette fájdalmam: elküldtek Diósgyőrbe, a 700 köbméteres kohóhoz, tanuljam ki az olvasztár szakmát. Kitanultam, s engem bíztak meg 1954. február 28-án a vasmű nagykohójának első csapolásávaL Kiváló dolgozó lettem, becsültek társaim is, 3600—3700 forintot kérestem. — S persze megint „kiemeltek." A kohó párttitkárává, 2400zaL Azzal vigasztaltak, hogy én vagyok az ország legjobban fizetett párttitkára. Meglehet Minden esetre 1956. október 30-ig párttitkár voltam, azután Jelentkeztem a karhatalomhoz, később a munkásőrségbe. Most itt vagyok, s nézem az utódokat. Ez a dolga a munkásfelvételnek. — Nagy a jövés-menés? — Nálunk nincs fluktuáció, sőt munkaerőhiány se. — Boldog emberek! — Azt hiszem, egy kicsit tényleg azok vagyunk. Legalábbis mi. a régi vasműdolgozók. Sose felejtem el, amikor 1950—51-ben Inokai János, a beruházás vezérigazgató-helyettese egy ebédszünetben beszédet tartott a majdani vasműről. Kinevettük. Nagyzásnak tűnt, ahogy elmondta, milyen hatalmas gyár, város épül, s „Itt, ebben a gyárban dolgozhatnak majd életük végéig, nem kell többé vándorolnia a kubikosoknak." S lám nem túlzott A Dunai Vasmű nemcsak a vörösvasérc, a mangán, a koksz kohója, a „népek kohója" is. Viharsarki kőműveslegények, szabolcsi munkanélküliek, alföldi kubikosok, ózdi vasasok, s a jó isten se tudná még felsorolni hányféle népek jöttek össze itten. Volt akit a párt küldött, másokat a pénz hajtott, sokan továbbálltak, még többen helytálltak, s most kész a mű. A Dunai Vasmű csaknem 10 milliárd forintjába került a népgazdaságnak, de ma már évi 1,5 milliárd forint nyereséget hoz, s a beruházást visszafizette. Az idei évtől kezdve a vasmű minden forintja tiszta nyeresége abszolút nyeresége a népgazdaságnak. F. K. Mit mondana nekem János bácsi. volt fizüatanárcij*! ha most bevallanám neki, hogy azon a hajdani üzemlátogatáson. Inotán. én nem tanultam meg az alumíniumgyártást? A szemünket ugyan „meresztettük", mint megígértette velünk, de... de miket láttunk meg? Egy magas, vállas kohász hoszszú vassal törte a kérget a megolvadt timföld felett. Perzselő forróság, a vastag ruhába öltözött óriás arcát is betakarta a védőlap, csak a szeme villogása látszott. Annyira misztikus volt, s erőfeszítése olyan mesebelien hősies, hogy összerezzentünk, amikor felénk fordult. — Jön a daru! Kérem, menjenek tovább! — szólt hirtelen, s a magasban megpillantottuk a türelmetlenül integető darust. Mikor ismét eljutottam a hatalmas kohócsamokto. mint újságíró. nem sürgettek már. De a misztikum is megkopott Automatikusan adagolták a timföldet az olvasztókba, ember helyett légkalapács törte a kérget és az alumínium már nem szemem láttára csurgott a csapolóüstbe: gép szippantotta ki. Nevetséges: az „alukohász" örült hogv könnyebb a munkája. Én meg csalódottan néztem az automatákra — hiszen hogy szerettem volna riportot írni a nenéz, de felemelő emberi munkáról! De — magyarázták — az akkor. 1962-ben, még alig tízéves kohó megközelítette a világszínvonalat. A franciák egy tonna alumíniumot 15 ezer 200 kilowatt villamosenergiával állítanak elő. Inotán 1961 elején még 16 ezer 325 kilowatt kellett. 62 decemberében már 15 ezer 500 körül tartottak. Emberi erőfeszítésről — ez is csodálatos. Energiánk kevés. bauxltvawonunk irigylésre méltó. A 25 év legjelentősebb kooperációs szerződése éppen ehhez fűződik: 1962 novemberében írták alá a magyar—szovjet timföld- és alumlniumegyezményt A világ egyik legtekintélyesebb szaklapja. a francia Journal de Four Electrique, így írt erről: „...Magyarországnak jelentős bauxltvagyona van. de Dánia után a l«gszegényebb energiaforrásokban. Tudjuk, hogy az alumínium termelési költségében a felhasznált villamosenergia 18—28 százalékot tesz ki. Évi 165 ezer tonna alumínium termeléséhez mintegy 3 milliárd kWó energiára van •röjt As inotal alumíniumkohó az erőmüvei Bármily furcsán hangzik, a televíziózás nemcsak nálunk, világszerte gyermekcipőkben jár. Lehetőségeinek gyermekcipőiben. Bár kísérleti jelleggel több országban elkezdték még a háború előtt, rendszeres adásokra Angliában csak 1946-ban, a Szovjetunióban 1948-ban, az NDK-ban és Csehszlovákiában az ötvenes évek derekán került sor. A Magyar Televízió természetesen a példák után indult, elsősorban az NDK tapasztalataiból profitált, de magát a „műfajt", a televíziózást, annak teljes tartalmi és technikai követelmény-rendszerével, úgy kellett a „honi úttörőknek" maguktól megtanulni, ahogy a gyermek tanul járni, beszélni, gonlolkodni. A Magyar Posta égisze alatt 1953-ban alakult a Magyar Televízió Vállalat, mely előteremtette az adások minimális műszaki feltételeit, s ebben az évben fogott hozzá az Orion Rádiógyár n vevőkészülékek gyártásának előkészületeihez. A Magyar Televízió 1967. május 1-én ünneoelte fennállásának évtizedes jubileumát. 1957 elején sikerült beszerezni az első angol gyártmányú PYE helvszínl közvetítőkocsit. nekiláttak a Tőzsde épületében a műtermek kialakításához, s 1957. máius 1-től már meghatározott szerkesztési elvek alapján publikálták műsoraikat a Rádió Újságban. A rendszeres adások kezdetét május 1-től számítják: hetente három műsor nappal és a vasárnap délutáni sportközvetítésekkel. De mi történt május 1-én? A nyilvánosságra szánt első helyszíni közvetítésre még elevenen emlékszik a tévé legrégebbi operatőre, Mezei István. — A megelőző napokban terepszemlét tartottunk a Hősök terén, amelyen először igyekeztünk meghatározni a négy kamera felállítási helyét. A közvetítés előtti napon megtörtént a műszaki szerelés, de a kamerákat csak reggel rakták feL Hajnalban autóval összeszedték a stábot, kimentünk a térre, rövid műszaki, beállítási próbát tartottunk, majd megkezdődött a közvetítés, az első nagy próbatétel. Amint meglátták a nagygyűlés résztvevői, hogy kigyúl a kamerán a piros lámpa, s felélük irányul az objektív, megkezdődött az Integetés. Kis cédulákat küldtek fel hozzánk egyes csoportok (főleg lányiskolák!), amelyeken kérték, hogv őket fénvkéoezzük, majd meglengetik tábláikat. A tribünön helyet foglaló vezetők viszont. akik filmfelvételekhez már hozzásoktak, most kevéssé érzékelték a távollevő tévékamerákat, nem érezték, hogy a teleobjektívekkel egész közelre tudjuk őket hozni. Így aztán sikerült nagyon természetes, fesztelen epi. zódokat elkapnunk. A közvetítés után még sokáig együtt maradt a stáb: éreztük, hogy az első csatát megnyertük, s először fedeztük fel, milyen szép és milyen nehéz dolog egy helyszíni közvetítés. melyet — akkori mértékkel "mérve — több százan láthattak ... " Nem kisebb izgalom előzte meg 1957 júniusában a Fővárosi Operettszínházból sugárzott első tévévetélkedőt. A „Csak könyvsorsjeggyel" rendezője, Bednai Nándor pontosan emlékszik mindenre. — A Szabadság tér egyik padján született meg a műsor alapötlete. Néztük a téren futballozó gyerekeket és rájöttünk, hogy nekünk is csak játszanunk kell irodalommal, zenével, tánccal, az emberi magatartásokkal Aztán elkövetkezett az adás napja. Az első résszel nem is volt különösebb baj. Az történt a kamerák előtt, amit lepróbáltunk. Szünet után azonban elkezdődött pályafutásom legizgalmasabb, kollektív improvizálása. Hiába beszéltük meg, hogy a nézőtérről a színpadra lépő versenyzőket hogyan, miképp kell majd elhelyezni, hol kérdezünk tőlük, hol ellenőrizzük a feleleteket... Minden másképp alakult A közönséget elragadta a játék szenvedélye és jobban tudtak válaszolni a kérdésekre, mint ahogy számítottunk rá. Adás közben kellett új kérdéseket készítenünk. Végre éjfél előtt néhány perccel meg volt a győztes: Átutal Imre, a Zeneművészeti Főiskola hallgatója, ma kiváló zongorista, a Halló fiúk! népszerű riportere nyerte a főnyereményt, a tévékészüléket." Az induláskor 16 ezer készülék, ma százszor annyi: 1 millió 600 ezer. Sándor György műsorigazgató a következő évtized fő feladatát abban látja, hogy elérjék a jelenlegi rádiós-számot, a 2,5 millió készüléket. 1972-re bekapcsolják a második programot is, majd a hetvenes évek végére állandósulnak a színes adások. Nikolényi István szükség és ezt a problémát nem lehetne energiaimporttal megoldani. Ez « magyarázata annak, hogy Magyarországnak miért nem sikerült egybehangolnia bauxittermelését, timföldgyártását. alumíniumkohászatát és a félkészáru-gyártást... Magyarország részére az egyezmény gazdasági jelentősége abban áll, hogy a magyar timföldből (a Szovjetunióban) előállított teljes mennyiségű alumíniumot — ami a hazai termeléssel együtt meghaladja az évi 220 ezer tonnát — a magvar ipar dolgozza fel félkész- és késztermékké. Ezzel tehát jelentős feldolgozóipar alakul kl Magyarországon, ami lehetővé teszi, hogy rangsorban Franciaország mellé kerüljön, amelv pedig Európában az alumíniumipar területén legfejlettebb." Ezt mondták hát nyugaton a Jelentős egyezményről. S valóban: meggyorsult a bauxitkutatás. bővültek a timföldgyárak, új építését is elkezdték Ajkán, új hengerművel bővült a székesfehérvári könnvű fémmű — a magyar alumíniumipar az egyezmény megkötése óta ielentősebben fejlődött, mint addig bármikor. János bécsi, a fizikatanárom hozzátenné még: fontos, hoev mi félkész- és késztermékkel állhatunk a piacra! Egy tonna timföld ára a bauxitnak négyszerese. az alumínium tömbalakban már tízszerese, félkészgvártmánvként 16-szorosa. készáruként 36szorosa. Tessék így is számolni — mondaná, mert matematikaszakos is. Számolni-gazdálkodnl Is tanultunk a 25 év alatt. Azért az az inotai kohó ma sem kisebb. Ne is nézzük kisebbnek — ipari hő'korunk óriasn! P. Szőke Mária