Délmagyarország, 1970. április (60. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-04 / 79. szám

FOLYTATÁS ÚJ HŐSÖKKEL, ÚJ HŐSTETTEKKEL ÜNNEPI ORSZÁGJÁRÁS A kollegáim elmentek, hogy földerítsenek valamit az új Ma­gyarországból — Tiszaszeder­kénytől Komlóig, a Keleti Főcsa­tornától Inotáig. Én itthon „köny­veltem" az útjukat, vonalkáztam a térképet hogy Szegedtől in­duló sugarakkal meghúzzam a nyomukat Sokszor eszembe ju­tott: micsoda országjárás ez, amelyikből ipari óriások, egész megyék és nagy városok marad­nak ki? Mintha csak találomra böktünk volna a térképen Vácra vagy Miskolcra, Százhalombat­tára vagy Szentesre. Es majdnem így is történt Hiszen nyúlhat­tunk volna akárhová: az új min­denütt ott harsog. Falak, kémé­nyek, lakónegyedek, gyümölcsö­sök, mesterséges tavak, a műve­lődés szép templomai, távvezeté­kek acélágasai... És jegyezgetni kezdtem a tér­kép margójára. Címszavakat Mé­retek ... Távolságok ... Ará­nyok ... Ezek viszonya térben es időben ... Aztán — minthogy en­gem itthon felejtettek — felültem erre a gondolatvonatra és ma­gam is tettein egy utazast Nézegettem a térképet. Milyen csöpp ez az ország! El­tér a földrész egyik tenyerében. Egy nap alatt keresztül lehet szaladni a leghosszabb átlóján is. Amikor meg fordítottam egy la­pot az atlaszban, szélesnek lát­tam az Alföldet, bebar angolha­tatlannak a városokat, fölsorol­hatatlannak az újdonságokat Ki­csi is, nagy is. Kiesi volt más­félmillió koldusnak, akik tova­ringtak belőle az óceánon, nagy volt Paflavicininek, akinek me­gyékre tápászkodott a birtoka. Be járhatatlan volt öreganyám­nak, aki sohasem látta a fővá­rost rettenetes távolságokat je­lentett Huszka Pali bácsinak, aki a falunkból elindulva talicskájá­val az egeszet begyalogolta a kenyérkergetésben. És mégis inkább nagy volt Itt azelőtt minden. Nagy volt az em­ber szomorúsága, a szolgabíró hatalma, a gróf földje. Hosszú volt a tél, messze az öröm. A kiszeli iskola és az egyetem — nagyobb távolság volt ez, mint az egyenb'tő hossza! Egv nyugdíjas hivatalszolgai állás — a remé­nyek teteje! Ma sokszor mondjuk viccesen, ha a lehetőségünkkel birkózunk: kis ország... Nem ügy értjük ezt, hogy kicsinyelnénk mert jól föltaláljuk magunkat benne. In­kább úgy, hogy nem léphetjük át az árnyékunkat. De hadd csa­varjak egyet a szón! Ahogy én értem, tényleg kicsi. Es példák Özönét hozhatom bizonyságul. Valamikor egy nagy hodály volt ez a kilencvenegynéhány ezer négyzetkilométer. Ma meg min­dennek olyan sorsa van benne, mint a kamaszgyerek új' ruhájá­nak Egy darabig jó, hanem gyor­san rövid lesz az ujja és szűk a válla. Építettünk egy hatalmas vasművet? Nem elég ... Nagy vegyigyárat raktunk Borsodban? Üjra meg újra bővíteni kell... Bölcsődék, óvodák százait, ezreit emeltük? De mennyi gyerek ma­radt ki belőlük... Tízezerszám raktunk új otthonokat? Hány család vár türelmesen vagy do­hogva, hogy kapjon már végre egy lakáskulcsot..Teleültettük szállodával az ország legforgal­masabb tájalt? Protekció kéli egy szállodai szobáért... Csinál­tunk üdülőket és üdülővároso­kat? Nincs beutaló... majd ha újra sor kerül... Feltártunk egy gazdag olajmezőt? Mégis több ezer kilométerről hozzuk az ola­jat... Űj egyetemeket építettünk, alapítottunk? A jelentkezők fele mégis kimarad. . . Mekkora hús­kombinátokat, állattenyésztő te­lepeket hoztunk létre? A húsból mégsem válogathatunk kedvünk szerint... Így kicsinyélhetjük hát ezt az országot Valamikor nagy volt minden — mért kisebb ma? Nem kell rajta sokat töprengeni. Ma az egész nemzet használja. S bár idegen tőlünk mindenféle megnyugvás, meg ünnepeken is, érzelmileg csodálatos dolog ebbe belegon­dolni. Huszonöt éve megállás nél­kül rakjuk egymásra a téglákat, keverjük a cementet, kétszer­háromszor-ötször többet csiná­lunk mindenből — és nem elég! Semennyi tonna, köbméter, négy­zetméter nem elég! Van egy vesszőparipám: szam­ellenes vagyok. Mindig azt mon­dom, a másik társadalomnak is vannak százalékai, grafikonjai, tonnái meg kilométerei. A szo­cializmusban azt kellene egyszer valami módon jól kifejezni, amit az ember nőtt, változott. A köz­érzetét, a biztonságát, a derűjét Ez nincs a térképen, ezt fokolni sem igen lehet Mi ehhez képest Dunaújváros vagy Komló? De erre is rá kell döbbenni: mi len ne a szocializmus embere ezek nélkül? Hát mégis csak kell ah­hoz anyagi háttér: hús. kenyér, lakás, textil, acél, olaj . Talán nem is csak az a fontos, hogy több jusson egy főre, mint Ang­liában vagy Görögországban — hanem hogy a magunk receptjei szerint osztjuk el. És itt leli mélységes értelmét az, hogy ne­künk ünnep, ha először csapol­nak egy kohóban, ha valahol eb­ben a csöpp országban dolgozni kezd egy modern hűtőház, kicso­mózzák az első hónaposretket az új üvegházóriásból... Hiszen a szocializmus nemcsak ideológiá­ból lesz, hanem szénből, cement­ből. gyapjúból, tejből, acélból... A tudat térképén, az emberi ér­zések térképén ott van ez a meg­győződés. A gazdagodásnak csak így van társadalmi értéke és ér­telme. Mi nem úgy számoljuk a pénzünket és a gyárainkat, mint a tőkés. Mikor a haszonról van szó, nem a páncélkamrákra gon­dolunk, hanem a nemzeti boldo­gulásra. A sok vonal között, amelyeket az ünnepi országjárás című ösz­szeállításunk műhelymunkája közben a térképre húztam, van egy olyan is, amelyet közülünk senki sem járt meg — bár ápri­lis történelmi dátumához legin­kább hozzátartozik. Battonyát kö­ti össze ez az átló Nemesmed­vessel. Két kis falu. Történelmi föliratkozásuk a fontos csupán. Battonya volt az első felszaba­dult magyar község — s Nemes­medves avatta legnagyobb nem­zeti ünnepünkké április negye­dikét: itt szabadult föl az utolsó négyszögöle Magyarországnak. Szimbolikus átló ez, de éppen ilyen minőségében a legfonto­sabb. Minden más vonal ennek az ága, ennek az eredője. Még egy címszót találtam itt a margón: A haza új arca... Nem pazarolok rá sok szót Csak arra a közhelyre gondoltam ve­le: nemcsak a háború utáni rom­országhoz, de legszebb békeálla­potához képest is új arcával mo solyog ránk a haza. Más arcú táj, más arcú városok, más arcú földek. Minden sematizmus nél­kül: mosolyog a magyar táj. Kü­lönösen így tavasz elején, mikor a zöld első zsengei kipattan­nak .'.. Sz. Simon István A Tisza szalagja már mögöt­tünk csillog a márciusi napsü­tésben. A nyurga póznán jelző­tábla: Tiszai Vegyikombinát ma­gánútja. Még egy pillantas a kétoldalt fenyben nyújtózó tavaszi erdő­sávra — amely Szederkényt es a kombinátot elválasztja —, s előtttünk áll a hatalmas vegyi­üzem. Az igazgatósági épület tömbje körül csillogó fémekből ötvöző­dik a kombinát panorámája. Csupa alumínium meg acéL Mintha a legmodernebb fém­szobrászatnak rendeztek volna itt kiállítást, úgy ívelnek, villognak a csőrendszerek, sugározzák a szépséget és erőt a toronymagas hengerek, a gömbtartályok, a százfelé ágazó-csavarodó, mégis szigorú rendet formázó szerke­zetek. S az ott? Forró vízesés, gőzfüggönnyel — ki ismerne rá benne a Tiszára? A borsodi iparvidék óriása ba­rátságos és közlékeny. Az isme­retséget könnyű elmélyíteni ve­le. Míg az emblémákról isme­rős legnagyobb kéményből na­rancsvörös füstöt pöfékel — a nitrogénoxid festi ilyenné — a munka pantomimjét és az em­lékezés filmkockáit váltakozva mutatja a látogatónak. Hosszú volna elősorolni a vegyipar itteni diadalmenetének minden állomását. Nem egészen két évtizede kezdődött egy ha­tározattal: a mezőgazdaság hazai nitrogén műtrágya ellátására földgázbázisra épülő vegyi­üzemet kell itt létesíteni. S en­nek a munkának a sikere egyben a nemzetközi együttműködésnek is jelképe lett. A vegyipari alap­anyagot a Romániából vezeté­keken érkező földgáz képezi. Az 1956-os ellenforradalom után a Szovjetunió adott tervdokumen­tációt, szakértőket, berendezése­ket egy kitűnően automatizált, világszínvonalú műtrágyagyár építéséhez. S a vezetők jórészt ugyancsak a Szovjetunióban is­merkedtek meg a gyártási eljá­rásokkal. A krónika fényes lap­jai a barátsággal kezdődtek, s ezt ma is híven őrzik, ápolják a TVK-ban. 1965. november 29. a születés­nap. Ekkor avatták fel a vegy­ipari fellegvárat A tiszta és ma­gas kalóriájú metángázból et­től kezdve gyártja az üzem az ammónitrátot S ebből a műtrá­gyát Ideutunkban Is sokszor láttuk szántóföldeken, téeszközftantok­nál a messzi-fehérlő polietilén­zsákokban. Jelenleg Itt állítják elő a legolcsóbban. Érthető, hogy maximálisra akarják fokozni a termelést, hisz 1 tonna nitrogén műtrágya felhasználása kétton­nányi gabonatermés-többletet hoz! Emlékezetes a fóliafúvó gép­sor attrakciója. Fáradhatatlanul, bűvészként fújja az óriás luft­ballonra hasonlító színes fólia­gömböket. 1966 óta a műanyag­feldolgozó gy^r seregnyi ilyen terméket állít elő. Ott látod szö­vetkezeti hajtatóházak bordáza­tára feszítve, másutt a talajt óv­ják, takargatják vele, de egész sor csomagolótermék is készül belőle. A kombinát és erőmű dolgo­zóinak nagy része itt lakik Sze­derkényben. A városban. Mert 196ü óta az. Íme a pecsétes íras: „A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa elrendeli, hogy Tiszasze­derkény községet járási jogú vá­rossá kell szervezni". Milyen most Szederkény? A városképet az 52 méter magas, impozáns víztorony uralja. Kö­rül magasba szokó, élénk színek­be öltöztetett épületek sokasága. Széles utak, tavaszra ébredő par­kok. Tízezer lakásos, negyven­ezer lakosú települést terveztek ide. Jelenleg már több mint tíz­ezren lakják. S folytatódik a va­lóra váltás: négy — egyenkent 2 ezer 500 lakásos egységben — naggyá építeni Szederkényt A zöldterületekkel tűzdelt többszin­tes építkezés dominál: 4—5—6, de 9—10—11 emeletes házakat is építenek és sakktáblaszerűen he­lyezkedik el majd a nyolc 16 emeletes modern épület A vá­ros központjába egy mesterséges tavat is álmodtak a díjnyertes pályamunka alkotói. Körülötte emelkednek majd a középületek, művelődési intézmények. Lakkfesték és műgyantagyár, karbamidüzem, öntöde, erőmű sorakoznak egymás mellé a TVK-ban. És a legújabb, a poli­etiléngyár, amelynek épülő csar­nokaiban a műanyagüzem szá­mára helyben termelik majd meg az alapanyagot. Mindez maga a gazdagság. Kö­zel 7 milliárd a teljes állóeszköz­érték, s 1 milliárd 750 millióra rúg az az érték, amit itt tavaly a dolgozók előállítottak. Négyezer-négyszázán. S nagy­részt: fiatalok. Elgondolkodom, melyik is hát Tiszaszederkény hőskora? Az építésé? A mammuttőmbök, óriás szerkezetek beemelésének ideje? Vagy a mostani, amikor már kész, s még egyre bővül, növekszik a vegyipari csoda? Mindannyian olvashattuk: a Gazdasági Bizottság határozata értelmében Tiszaszederkény tér­ségében a százhalombattainál is nagyobb olajfinomító, és egy óriás erőmű épül. Ez lesz a negyedik ötéves terv legnagyobb — huszonhat milliár­dos — beruházása. Évente 6 millió tonna kőolajból készít majd benzint, petróleumot, fűtőolajat és egyéb termékeket a finomító. S ami Tiszaszeder­kény' jelképeihez újólag társul: a Szovjetunióból a Barátság II.­kőolajvezetéken érkezik majd ide a kőolaj. Most formálódik a rajzasztalo­kon ennek a jövőnek a vázlata. Az új komplexum építése már 1971-ben elkezdődik, tízezer munkás dolgozik majd évekig az olajfinomító és az erőmű épít­kezésén. A hőskor — új hősökkel, új hőstettekkel — folytatódik. Az 1970. április 22-től egy új szimbólummal gazdagodva. Mert az Elnöki Tanács V. I. Lenin születésének 100. évfordulójára, a szovjet népek és a magyar nép örök barátsága jeléül a felsza­badulás óta épült új szocialista város, Tiszaszederkény elnevezé­sét Leninvárosra változtatta. Simái Mihály A nagy vegyigyár építményeit eu egy részlete

Next

/
Thumbnails
Contents