Délmagyarország, 1970. március (60. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-18 / 65. szám

vizsgák Kinek a készülékében? utan Lezárult a félévi vizsga­időszak az egyetemeken és főiskolákon: több mint 90 000 hallgató adott ezúttal első ízben számot felkészültségé­ről az új vizsgaszabályzat szerint. A szegedi József Attila Tudománvegvetemen. ahol 2000 fiatal vizsgázott, az el­múlt hetekben minden karon három-négy tizeddel javultak a tanulmányi eredmények. A bölcsészkaron például 4.15. a ttk-n 3.86. a jogi karon 3,84 volt az átlag. Szegeden és környékén l újabban a szokottnál több bosszúságot okoz a televí­zió: az antennák zavaros, homályos képet „szállítanak" a képernyőre. A város több részén tapasztalható e hi­ba: hol szövetminták, kusza „S" betűk jelennek meg, vagy úgy látszik, mintha sűrűn szállingózó hópihék kerülnének a felvevő kame­ra elé. A Gelka szegedi szer­vizében naponta száz olyan panaszt vizsgálnak meg, amelyekben nem a tévéké­szülékek okozzák a hibát, hanem valami, vagy valaki Tavasz várás- vízben Ha kötött területen gazdálkodó téeszekben érdeklő­dünk. megkezdték-e már a tavaszi munkákat. 6orra ilyen válaszokat kapunk: ..Rá sem lehet menni a földekre. Még mezítláb se. nemhogy géppel." A homokvidéken itt-ott már találkozunk kint dolgozó emberekkel, de a belvíztől ök sem tudják függetleníteni magukat. Szatymazon, a Homokgyöngye Tsz földjein ts színültig tel­tek a levezetöcsatornák. Farkas Dezső brigádja ásóval, ka­pával segíti a víz gyorsabb továbbjutását, hogy minél kevesebb Kárt tegyen Balástyán, az Alkotmány Tw ineldszóvetkezet 18 vagon ét­kezési burgonyáját az utóbbi napok esőzését követően a vermekben támadta meg a víz. Innen mentik zsákokba j más. Különösen sok bosszú­ságot okoz a gyenge vétel Tarjánban. az ittlakók es­ténként mérgesen kapcsol­ják ki a készülékeiket, mert félóra elteltével minden né­zőt kifáraszt a hópihés mű­sor A tévé is bemondta, hogy a szentesi adó- illetve relé­állomás jelenleg „gyógyul", azaz karbantartják, javítják berendezéseit. Lehetséges, hogy ezek a munkálatok za­varják a vételt? — erre a szentesi adó szakembereitől nem sikerült választ kapni. Sokan elképzelhetőnek tart­ják, hogy a kéretlen „szö­vetműsort" valami újabban beállított vagy elromlott URH adó-vevőállomás okoz­za. esetleg más villamosbe­rendezés. Mivel ezrek esti szórako­zásáról van szó, jó lenne, ha a posta zavarvizsgálói, vagy a tévé szakemberei megvizs­gálnák, honnan erednek a zavarok, Lehetőség szerint minél sürgősebben, hogy a március végi, április 4-i ün­nepek alatt az érdekesnek ígérkező közvetítéseket ide­geskedés, bosszankodás nél­kül nézhessük Szegeden is... M. I. Dr. Bíró József az NSZK-ba utazott Dr. Bíró József külkeres­kedelmi miniszter dr. Kari Schillernek, a Német Szö­vetségi Köztársasag gazda­sági miniszterének meghívá­sára néhány napos látoga­tásra kedden az NSZK-ba utazott. M egyénk kommunistái körében az elmúlt években tovább erő­södött a párttagság eszmei, politikai és cselekvési egy­sége, a fegyelmi helyzet. Ezt kedvezően befolyásolta, hogy növekedett a megelőzés ér­dekében folytatott politikai munka. De a fegyelmi fele­lősségre vonás csökkenése nem minden dolgozó réteg­nél azonos, valamelyest emel­kedett a felelősségre vonás az ipari és a mezőgazdasági munkasok körében. Párttag­ságunk — kevés kivételtől eltekintve — helyt áll a ter­melő munkában, példamuta­tó a munkaerkölcse. A mun­ka- és szolgálati fegyelem megsértéséért az elmúlt év­ben mindössze 13 pártbünte­tést kellett kiszabni, ez az összes pártbüntetésnek csu­pán 9,5 százaléka. Még a párttagok között is számot­tevő azonban az erkölcstelen magánélet, az iszákosság. A pártbüntetések okai között viszonylag magas hányaddal (33 százalék) fordultak elő az anyagi kárt okozó, a Kor­rupciós, a súlyos testi sér­tés. a garázdaság vétkei. Ezek további visszaszorítása azért is indokolt, mert egv­két. magáról megfeledkező párttag esetéből a közvéle­mény sokszor általánosít­hat. Megyei párt-végrehajtóbi­zottságunk a közelmúltban áttekintette a fegyelmi hely­zetet és a fegyelmi bizottsá­gok munkáját. E cikk kere­tében azonban csak néhány — az egész párttagságot ér­deklő — kérdésre térünk ki. Az egyik fontos tapasztalat, hogy most már hosszú idő óta a pártban politikai, esz­mei és szervezeti egység van. s ez még akkor is így van. ha időnként bizonyos kérdésekben pártszerű vita, keletkezik. Mert a vita után a pártban fegyelmezett egy­Harmincezer jegy elkelt Volán-irodavezetők orszá­gos értekezletét rendezték meg tegnap Szegeden, ahol az augusztus 8—9-i második szegedi Volán-nap program­ját vitatták meg. Radics Já­nos. a szegedi iroda vezető­je elmondotta, hogy az autó­közlekedési tröszt idén is szerződést kötött a szabadté­ri játékokkal: jegyek és szállásigények a Volán-iro­dákban is rendelhetők, s augusztus 8-ra „teltház-ak­ciót" szerveztek. Ezen az es­tén 4 ezer nézőt ültetnek be a Háry előadására. Problémát csupán a szállás jelent majd, ezer embert egyelőre nem tudnak Szegeden elhelyezni. Horváth Mihály, a szabad­téri játékok igazgatóhelyet­tese arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az idei nyárra várják a felújított fesztivál egymilliomodik lá­togatóját. A tizenkettedik szezonra már 30 ezer jegy talált gazdát, s a közönség túlnyomó többsége, 80 szá­zaléka szervezés útján ke­rül az előadásokra — spon­tán jegyigénylés csak Sze­geden és Budapesten számot­tevő. A második szegedi Volán­nap programjától Fáy End­re, a Volantourist csoport­vezetője elmondta, augusz­tus 8-án délután a magyar öregfiúk válogatottja játszik Szegeden, este szabadtéri előadás, másnap délelőtt pe­dig az autóközlekedési tröszt kultúresoportjai tartanak bemutatókat Újszegeden, a szabadtéri színpadon. Ugyancsak ebből az alka­lomból rendeznek az autó­közlekedés negyedszázados fejlődését dokumentáló ki­állítást Szegeden, a Bajcsy­Zsilinszky utcai Volan-iro­dában. / N. I. Március 23-tól: Magyar hét Moszkvában Vízben áll a fa is. meg az is, aki metszi, öszeszéken láttuk ezeket a szokatlan körülmények között dolgozó gyümölcs­fametszöket. Pálinkó István hüsztagú munkacsapata szor­goskodik igy, hiszen — mint mondják — máskor ilyenkor mar permetezni lehetett A hazánk határain túli ju­bileumi kulturális rendezvé­nyek Kiemelkedő eseményé­nek iw.'fkezik a moaskvai magyar hét. amelyet már­cius 23-án nyi'tnak meg. En­nek keretében a Művészeti Akadémia termeiben rende­zik meg a Ferenczy család művészeti alkotásainak gvűi­teménves kiállítását. A Nem­zeti Színház 120 tagú társu­lata vendégjátékának első állomása Leningrád lesz. ahol Az ember tragédiájá­val mutatkozik be a szovjet közönségnek. Ezt követően a Szerelmem Elektrát játssza, maid ismét Az ember tra­gédiája kerül színre, ezt kö­vetően pedig a Varsói meló­diával búcsúzik a leningrá­diaktól. Moszkvában négy alkalommal lép fel a társu­lat a Szerelmem Elektrával, illetve Az ember tragédiájá­val. A Minszkben megnyíló iparművészeti kiállításon textil, kerámia és ötvösmű­vészeti alkotásaikkal szere­pelnek a legismertebb ma­gyar iparművészek. (MTI) ség alakul ki a közösen el­fogadott határozat alapján. A párt politikai arculata egységes, politikánkkal szem­benálló nézetek megyénk pártszervezeteiben sem ta­pasztalhatók. Megyénk párt­tagsága politikailag egyre érettebb. A párttagság ideo­lógiai-politikai egységét mu­tatja, hogy alig tapasztalha­tó a marxizmus—leninizmus­sal tudatosan szembenálló nézetek jelentkezése. A párt egységét szüntelenül erősíte­nünk kell. hiszen a párt élő szervezet, egy-egy kérdésről különböző nézetek, vélemé­nyek alakulhatnak ki. ame­lyekből csak vita alapján le­het egység, különösen szük­ség van a párt egységére, egy-egy nagyobb politikai vagy gazdasági feladat meg­oldása előtt, I tt jelentkezik az egyik probléma. Hiszen amig a párt politikai védelme a Szervezeti Sza­bályzatban az első helyen szerepel, de az a tapasztalat, hogy a pártfegyelmi munká­val ez már nem így áll. a fegyelmi munlta leszűkül az apróbb-nagyobb közjogsérté­sek megtorlására. Alig van felelősségre vonás a pártha­tározatok megsértéséért, a határozatok végre nem haj­tásáért. A fegyelmi munkát tehát jobban fel kell hasz­nálni a párt politikai, esz­mei egységének, fegyelmé­nek erősítésére is. Jobban ennek szolgálatába szükséges állítani. A pártszervezetek, a pártbizottságok az utóbbi években ezzel az eszközzel nemigen éltek. Most már rendszeressé kell tenni a ha­tározatok végrehajtásának el­lenőrzését. Az is nagy baj. ha egy párttag nem hajt.ia végre a határozatot, de még nagyobb hiba keletkezik, ha egy tisztségviselő sérti meg a párt fegyelmét, hiszen en­nek hatása már szélesebb kórökre kiterjed. A legna­gyobb baj viszont akkor van. ha elmarad a felelősségre vo­nás. A másik figyelemre méltó tapasztalat, hogy erősíteni szükséges a megelőzést, az elvtársi bírálatot. Ezért a pártfegyelmi munkát nem szabad leszűkíteni csupán a fegyelmi bizottságok tevé­kenységére. ez egyaránt fel­adatuk az alapszervezetek­nek és a pártbizottságoknak is. Az a tapasztalat, hogv a járási-városi pártbizottságok munkájában a fegyelmi munka, mindinkább a párt­munka részévé is válik. A pártfegyelmi munka, a ká­dermunka. a kádernevelés szerves része. Hiszen számos esetben azért lesz pártfe­gyelmi egy kommunista ügyében, mert annak idején helytelen volt a káderkivá­lasztás. esetleg valakit Ké­pességét meghaladó feladat­tal bíztak meg és tulajdon­képpen a funkcióval tették tönkre ezt az embert. Eddig is már számos középszintű pártbizottság kapta meg a fegyelmi jogkört, ezek kö­rét tovább bővítjük, és így a fegyelmi munka közelebb kerül a párttagsághoz. A megelőzésnek az alap­szervezetekben kell kezdöd­niök. Sokan azonban a fe­gyelmi munkát leszűkítik ar­ra az aktusra, amikor vala­kit már meg kell büntetni. Sokan népszerűtlennek is tartják a fegyelmezést, ezért nem figyelmeztetik időben a kisebb hibát elkö­vetőket. és az ügyekkel már csak akkor foglalkoznak, amikor már erre elkerülhe­tetlenül szükség van. Elég széles körben liberalizmus alakult ki. sok pártszerve­zetben kezdetben nagyon el­nézök a hibákkal szemben, amelyek súlyosabbá válnak. Ezért magas a pártból való kizárások száma. A pártbün­tetések 29 százaléka az el­múlt évben megyénkben ki­zárással végződött. Noha ez nem magasabb a megelőző év arányánál, mégis figyel­meztető jelenség. Mert ha a kritikát kellő időben alkal­maznák. jó részt vissza le­hetne tartani a párttagokat a súlyosabb pártvétségektől. Ezzel összefüggésben arra is rá kell mulatni, hogy a párt-alapszervezeteknek na­gyobb figyelmet kell fordi­taniok a munkás párttagok­ra. hiszen ezek száma a pártból való kizártak között igen magas. Ennek oka le­het az is. hogy az egyszerű munkáspárttagok esetében szigorúbb mércével mérnek a fegvelmi bizottságok, mint vezetők hibái esetében. P ártunk. mint az éT8 társadalom szerves része a társadalom­ban él. Ezért, ha társadal­munkban bizonyos vonatko­zásokban lazulás van az ál­lampolgári fegyelemben, ez természetesen kihatással van a párttagságra is. Nem he­lyeselhető azonban, hogy a pártfegyelmi csak a jogi fe­lelősségre vonás után indul meg. A párt erkölcsi normái szerint a kommunista már akkor is véthet, amikor ezért jogilag még nem lehet fe­lelősségre vonni. Az is igaz viszont, hogy ahogyan az állampolgárok fegyelmezet­lensége hat a kommunisták soraira, ugyanúgy hat a kommunisták fegyelmezet­lensége az állampolgárokra. Különösen szükség van arra, hogv a kommunistá­nak. a vezetőnek legyen mo­rális tartása. Most például egyesek félreértik, félrema­gyarázzák a gazdaságirányí­tás reformját, amelyet — mint ismeretes — a párt dolgozott ki. Akadnak gaz­dasági vezetők, akik a párt politikájába beleférhetönek tartják, hogy a reform égi­sze alatt tisztességtelen jö­vedelmeket vegyenek fel. A párt erkölcsi elveit megsér­tőkkel szemben fel kell lép­ni. Arra van szükség azon­ban. hogv a pártfegyelmi munkát a gazdaságban elkö­vetett korrupciós jelenségek büntetésének szintjéről az ideológiai politikai szintre emeljük. Még egv kérdésre érdemes ráirányítani a figyelmet. A Szervezeti Szabályzat vilá­gosan előírja, hogy az elkö­vetett vétkeknek megfelelő­en. differenciáltan kell bün­tetni. Sajnos sok pártszer­vezetben alig élnek a köz­beeső fokokkal és mindjárt a kizárásra gondolnak. Csongrád megyében igen magas a kizárások száma, ezt semmi nem indokolja, fi­gyelmeztet azonban bennün­ket, hogy a kisebb-nagyobb hibák megelőzését kell mun­kánk előterébe állítani. Más­részt a régi fegyelmi bünte­tések törlésére is lehetőséget nyújt a Szervezeti Szabály­zat. Azonban erről sok párt­tag nem tud. ezért a párt­bizottságoknak indokolt ese­tekben maguknak kell kez­deményezniük a fegvelmi büntetések törlését. Ennek feltétele, hogy a pártszerve­zetek is tartsák nyilván a pártbüntetést kapott elvtár­sakat., kísérjék figyelemmel munkájukat, s ha változást tapasztalnak, kérjék a fe­gyelmi törlését. A m'egyében működő fe­gyelmi bizottságok többségükben nagv ta­pasztalatokkal rendelkeznek, igen ritka az az eset, ami­kor döntéseiket felsőbb párt­szerveknek meg kell változ­tatni. Hogy az alapszerve­zetekben is javult a fegyel­mi munka, azt az Is mutat­ja. hogy a fellebezések száma mintegy felére csök­kent:. gondosabban kivizs­gálják a párttagok ügyeit, meggondoltabbak a fegvelmi döntések. Ilyen módon a pártfegyelmi munka jól szolgálja Csongrád megyében is a párt eszmei, politikai. szervezeti és cselekvési egy­ségének védelmét, elősegíti a párt politikájának megvaló­sítását. RACZ LAJOS SZERDA. 1970. MÁRCIUS IS. DÉLMAGYARORSZÁG 3 i

Next

/
Thumbnails
Contents