Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-01 / 27. szám

MAGAZIN Szepesi Attila DAL hogy csak a te szemeddel lássak te népesítsd be éjszakámat úgy népesítsd be hogy a házat ne lakják riogató árnyak egymás mellett lehet kihaltan de lehet tűznél sugarasabban úgy ölelj hogy testemre álmod vüiara égessen tűzpántot HEJ.;: HEJ TEGNAPI ÜTONALLÖ hej te zsivány fintorogsz szálló napok utón cigaretta álmod pénzen vett remény nem somfaágon ökölbe zárt tenyér KASSÁK areunk másával szembenézni füvet feledni nyár havat feledni tél áramában és e feledésből mindent kitalálni újra égnek folyónak embernek Simái Mihály TÉLI VÁZLAT Gyümölcsfák papírcsizmában rózsák bukdosnak csuklyásan vacognak válluk megremeg félnek befelé festenek VILLANÁSOK í. Kölyökreggel villog tükörvágású nagy [szemekkel Ezüsttel táncol ax ágy ásókra egy százlábú locsolórózsa 3. Repcével hidrogénezi haját kiszökül a mező 4. Átázott bokrocska szipákol alig látszik a ködsipkától 5. Üres csigaház moccanatlan pöndörödéa 6. Kalászbuzgóság rezzen fa horizontig készül a legszebb mozdulat a búzából új kenyér'boltozódlk Este a lányok kopogása kőcirpelés 8. A Tejúton puhán lépked egy Tpárduc felhő összekuporodik bordái közt utolsót dobban ia hold FONTOS SÁNDOR A TERMÉS Ökrös László VASVÁRI ISTVÁN VERSEI Jól ismerjük Vasvári István költői arcképét Az életének ötödik évtizedébe lépett költő a Magvetőnél megjelent új kötetében is azon a hangon énekel, ahogyan eddig, a versek formai szépségére ls tartalmi tisztaságára szigorúan vigyázó költő hangján. Ilyen értelemben nóvum, újdonság talán nincs is kötetében. Megállapodott, kiforrt érett líra Vasvárié. A figyelmes olvasónak azonban feltűnhet hogy mintha megszaporodott volna új verseiben a kérdőjelek száma. Nem számoltam össze az írásjeleket de az a benyomásom, ha megtenném, a kérdőjel lenne az abszolút győztes. Valami ráérő esztéta össze ls számolhatná, hogy ezekből a kérdőjelekből csakugyan több van-e az új kötetben. Ez persze nem valami elbt•onytalanodást tükröz vissza, nem jelenti a költő szigorú elveinek akárcsak részbeni feladását sem, hanem az előadásmód bizonyosfokú koncentrálását, hogy úgy mondjuk, drámai töltését dokumentálják. Egy költői palettán ez természetesen nem jelentéktelen változás, még ha nem is érinti az alapokat Mert abban a kiindulásban, amit Vasvárt István most úgy fogalmaz meg, hogy „holtig gyúrkőző Laokon", vagy más versben úgy, hogy .élni csak kérdve érdemes", és mindabban, •ml ebből következik, nincs változás. Abban azonban Igen, ahogyan ezt a magatartást a költő megfogalmazza. Széttört idillek — mondta valaki Vasvári új kötetét jellemezve. Ha ez így nem is igaz, bizonyos, hogy az erőteljes drámaiság átjárja a verseket még azokat is, ahol ez Idill, a napfényes derű háborítatlanul mutathaná meg magát és természetét. Erdők című verse ezzel a szelíd kép pel kezdődik: „Visz az aranyos délután / erdők fölött lehelő / fiatal nyires fut elém / elhagy egy fenyveserdő". Am ebben az idillben is megjelennek a mélyben megbúvó „marakvó, kicsinyes, irigy vadak". Ez csak egy vers ugyan, de a szerkesztésmódra, a dráma előtérbe kerülésére akár példa is lehetne. Mert az új versek — érzelmi, gondolati intenzitásban — valóságos kis drámák, a küzdelem koncentrációi. Azé a küzdelemé, amit maga a költő vív, és azé la, amit a világok vívnak egymás ellen. JSzvperszónikus seprunyélen / ifjabb ét vénebb boszorkányok i mini-szoknyában szállnak felettünk" — kezdi a költő Karácsony című versét s ebből a kissé frivol, Vasváritól szokatlan indítástól eljut addig a gondolatig, hogy az „ember győzelméért él / • nem halhat bele." „ A kötet egyik legszebb verse az Amit az én szemem című a haláltáborokról szól. De a néhány soros mű nem valami történelmi emlékezés, hanem a mához szóló riadó. S e Jó értelmű aktualitás miatt minden vers, válasszon tárgyul bármit, jugoszláviai, vagy lengyelországi utazást, Kolombusz alakját, a bibliai Józsefet „itt és most" — ahogyan egyik versének címében erre utal is — szól hozzánk. Ezért kell figyelni rá. Vasvári korábbi köteteinek anyagában mennyiségileg ls jelentős helyet kapott a szatíra. Most mintha kevesebb lenne belőle. Ezt szívből sajnáljuk. Kerekes Imre MELLÉFOGTAM AZZAL KEZDTEM, hogy csökkentettem a normámat. Nem sokkal, úgy 40—50 százalékkal, ami azért már úgy általában szemet szúr. A művezető három napig úgy kerengett körülöttem, mint kémbolygó a laktanya felett, aztán a vállamra tette a pracliját. Na mondom, most bevagdos nekem, máris szedhetem a cuccom. „Maga áttért a minőségre, szaktárs ... — mondja — én is azt vallom, hogy keveset, de jót". Szóval, ezzel nem mentem semmire. Másnap fuserálni kezdtem, minden harmadik darab selejt. Láttam, ahogy a művezető mond valamit az üzemmérnöknek, az hallgatta, de olyan illetődve állt ott, mint kecske a növényvédelmi kiállításon. Egy lépést nem tett felém. A művezető később mégis aktivizálta magát. Egy ideig sompolygott mögöttem, mint rongyszedő a divatbemutatón, aztán mellém állt és úgy figyelte, hogy mit csinálok, mint aki a kádban tanulmányozza az óceánt. Végre megszólalt: „Magának rossz a gépe, szakikám, ha nem tudná..." Azzal hívta a szerelőt. Már láttam magam, hogy Innen megyek nyugdíjba, hacsak nem újítok valami marhaságot Az idő is sürgetett, mert aznap éppen három hónapja melóztam egyfolytában, zuhant az árfolyamom, már csak tiszteletbeli tagja voltam a galerinek, Mucusnál ls csak hetenként tettem egy tiszteletkört, a talponállóból tegnap kinéztek. Mindenfelől környékezett a balhé. Nem akarom tovább mesélni önérzetem történetét, de úgy éreztem magam, mint toronyőr az aluljáróban. Ettől a rohadt melótói sehogyse tudtam megszabadulni. Mondom egyik nap a művezetőnek: idefigyeljen 6zaktárz, volna egy újításom, feltaláltam a mélyhűtött zzandált kánikulára, nem tenne el ettől a géptől, szeretném magam átképezni ablakmosónak. A szakinak fülig nyűtt ax etetője. Azt mondja nekem, maga a haverom. Három hónapja hirdetjük az újságban, de egy szál ablakmosó még nem jelentkezett, maga ax elsŐL Hát erre csúnyán ráfáztam. Beláttam, a helyzetem most már olyan védhetetlen, mint a vásárlók érdeke. Egy teljes hétig úgy kóvályogtam egy vizes vödörrel meg egy ablakmosó ronggyal, mint újonc a világűrben. Az ablakot megutáltam, még ki ae néztem rajta. Gondoltam, majdcsak észreveszik. Éjszaka eztán kitört a balhé, olyan zivatar lett, hogy mire reggel bementem fénylett az üveg, mintha egész éjszaka szarvasbőrrel sminkeltem volna. Na mondom, sasszé előre, ha most ki nem emelnek Tulajdonképpen anyuka ötlete volt, hogy Ödön és Antónia ismerkedjenek össze. Anyuka és Ödön ugyanis már ismerték egymást A találkozásra utcán került sor besötétedés után. Ayuka kézenfogva vezette Antóniát Ödönnek pedig mintha éppen akkor lett volna dolga arra. Anyuka és Ödön összenevettek, sőt Antónia fölött egy pillanatra összehajoltak, de abból a kislány nem vett észre semmit, azaz, hogy felriadt, mert Ödön kabátja egészen betakarta. Hirtelen kiugrott a kabát alól és harciasan rákiabált az ismeretlen bácsira: — Nahát! Nem tudsz vigyázni? — Dehogy nem, te cukorfalat — kapta két karja közé Antóniát Ödön. — Hogy hívnak, édes? Hány éves vagy? Tudsz-e már szavalni, énekelni? — kérdezte gügyögve Ödön, aki azt hitte: ezzel az ismeretségük kész is, mert Antónia rögtön a szívébe zártak — De sokat tudsz te kérdezni egyszerre — pörölt rá a kislány, mikor kiszabadult a kéretlen ölelésből. — A nagymamám engem Toncsinak hív, a nagyapa pedig Tóninak — jelentette ki a felnőttek komolyságával. — De hiszen az fiúnév, te meg kislány vagy — világosította fel Ödön. — Toncsí vagyok és kész! Ugye, anyuka? — bújt hozzá igazát keresve. — Nahát, hogy te egyszerre vagy fiú is meg kislány, ez aztán csodálatos! — lelkendezett Ödön, hogy csak mondjon valamit, és nehogy elrontsa az ismerkedést. Azt hitte, hogy a kislány is megkérdezi tőle az ő nevét, de erre Toncsi nem mutatott semmi hajlandóságot. Zavartan indultak el mind a hárman Toncsi nem akart középen, kettőjük közt menni. Ez jó is volt, mert így anyuka megfoghatta Odőn jobb kezét és megszórUbrigádvezetőnek, ne nyeljek többé egy pofa sört. Egész nap törtem a fejem míg rájöttem, hogy van még egy dobásom azzal a vödörrel. Szereztem vagy öt söröskorsónyi mosogatólét a konyháról, aztán fel a kalitkába, mintha az üvegfalat mosnám. Ügy ráborítottam a mérnökre azt a moslékszerű mosogatólét, hogy a vödröt is a művezető akasztotta le a füléről. Még aznap felvették a jegyzőkönyvet, hogy üzemi baleset, ilyen előfordul. Majd fizet a biztosító. Álltam ott, mint munkám mellékterméke. Biztattak, hogy ne szívjam mellre, nem kell mindenből nagy ügyet csinálni. Erre már én is bepipultam. Elhúztam a csíkot a szerelőcsarnok sarkába, leültem egy ládára, ott gubbasztottam váltásig. Utána egy műszakot lenyomtam a WC-be, másnap egész délelőtt főztem a tyúklevest az állami konnektoron. Ügy kuporogtam a fazék előtt, mint angyalok a bazilikán. Egyszóval leálltam. ÉPPEN KANALAZTAM • tyúklevest, amikor hívták hozzám az üzemorvost, onnan egyenest bekísértek a munkapszichológushoz. Játszottam az eszem előtte, rángattam a fejem, mint néző a ping-pong rangadón. Hegyezte a ceruzáját, na mondom, végre kapok egy flepnit. Aztán odalép hozzám ez a piszokmókus, azt mondja nekem: fel a fejjel apuskám, nincs Itt semmi baj, az egész csak átmeneti letörés, a nagy hajtásba kikészültek az idegei. Kaptam két hét beutalót • szantóriumba, el ls fogadtam, mert láttam magam a szemközti tükörben. Ügy mutattam, mint vereség az eredményjelző táblán. Itt a szaniba most elég Jól érzem magam, mert amit itt kell csinálni, ahhoz én Íz értek. Diliznl én is tudok. így aztán Időm ls van, hogy leírjam a kóresetet, ami ekapott, mert mostanában Így még nem vertek át Pedig nagyobb szükségem lenne arra, hogy kivágjanak, mint egy falat kenyérre. Ez ugyanis a 23. munkahelyem. Eddig még mindig magam léptem kl. De ha ez így megy tovább, olyan leszek, mint védjegy a babgulyáson. A végén lelepleznek. Itt az ideje, hogy valami alibim nekem is legyen. Ha ez lenne, a következő munkahelyen már rá se rántanék, kinyomhatnám • mellvédőt, aztán magyarázhatnám a fejnek, hogy haver, én stabil tag vagyok. Dehogy váltok én munkát, ha nem személyileg bosszulnak meg, mert olyan vagyok, ahogy Itt lát Értse meg apafej, én nem bulizok, nyugodtan felvehet Engem kirúgtak..: hatta, Ödön pedig viaszaszoríthatott. Valamiről sutyorogtak is. Mikor azonban a sarkon a villanyfénybe értek, Toncsi hirtelen elébük állt: — Látod, űj nagy kabátom van ám! Máma vette a nagymamám! — A te kabátod is új? — lépett közelebb és érdeklődéssel tapogatta meg Ödön kabátját. — Hát... Ez már nem új, de nem is nagyon régi — hebegte zavartan. — Viszont bundás belül, szöszös, olyan jó szőrmétes — állapította meg a kislány, s ezzel véget is vetett a további érdeklődésnek. Anyuka nem is szólt még hangosan egy szót sem, annál többet mondott Ödönnek suttogva. A hangos szavakat az ismerkedőknek hagyta, ő beérte a további történés szövögetésével, azzal, hogy miként lesz, ha ők ketten, Toncsi és Ödön is megszeretik egymást. Ügy beleélte, ringatta magát a biztató jövőbe, hogy egy árnyékosabb ház előtt oda is húzta Ödön száját az övéhez annyira, hogy a kislányról szinte megfeledkeztek. — Mit csinálsz anyukámmal? Meg is mondalak a nagymamának — ugrott közéjük Toncsi olyan hévvel, hogy azok szétrebbenésükben mentegetőzni sem tudtak. Ödön krákogott zavarta-