Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-26 / 48. szám
A laoszi hazafias erők Külpolitikai vila újabb győzelme 8 Bundestagban # Vientiane (UPI. Reuter) A laoszi hazafias erők szerdán hajnalban elfoglalták a laoszi Muong Souinál létesített repülőteret. Mint nyugati hírügynökségek jelentik. uz amerikabarát vieritianei kormány csapatai a nagy nyomás miatt kénytelenek voltak visszavonulni, harc nélkül feladva a stratégiai fontosságú légikikötőt es a hozza tartózó üzemaöyag-raktárat. Muong Soui 170 kilométernyire északra fekszik Vientianetól. Ez a második kormányreoülőtér. amely két héten belül a hazafiak kezére került. Közvetlenül Muong Soul eleste után amerikai repülőgépek bombáztak a kormánycsapatok által elhagyott állósokat. Laosz más területein is bombáztak az amerikaiak: a UPI hírügynökség tudósítója a dél-vietnami kormányszékhelyről jelentette. hogy B—5'2-es stratégiai bombázók sem kedden este, sem szerdán hajnalban nem szálltak fel délvietnami célpontok ellen, a szőn.yegbombázásokat ezúttal Laoszban végezték. Muong Soul stratégiailag igen. fontos pont. mert innen ellenőrizni lehet azt az utat. amely Vientianet és Luang Prabangot. a királyi székhelyet köti Ö6sze. Nyolc hónapon belül kétszer cserélt gazdát. Thaiföld szerepe eddig elsősorban mint a dél-vietnami felszabadító erők elleni hadmüveletek bázisa volt ismert. Most az Itt állomásozó amerikai repülőerők aktivitasa megoszlott délvietnam és Laosz között. Miután a felszabadító erőknek a Kőedénysikságon aratott győzelme, és a Laosz területén levő amerikai légibázisok közvetlen veszélyeztetettsége a partizánoktól megnehezíti a tevékenységüket, a thaiföldi bázisokra nagyobb súlyt helyeznek. r Gromiko tárgyalásai Gromiko szovjet külügyminiszter szerdán Berlinben folytatta hivatalos tárgyalásalt Ottó Wlnzerrel, az NDK külügyminiszterével. Az NDK és a Szovjetunió testvéri kapcsolatainak további elmélyítéséről, a nemzetközi politikai problémákról és az európai biztonság kérdéseiről tanácskoztak. A tárgyalásokat megelőzően a szerda délelőtti órákban Gromiko külügyminiszter a brandenburgi kapunál megtekintette az NDK államhatárát és beszélgetést folytatott az NDK nemzeti néphadseregének határőrelvei. Képünk az NDK külügyminisztériumában készült: középen Gromiko baljón Winzer. Pompidou az amerikai parlamentben # Washington (MTI) Georges Pompidou francia elnök washingtoni hivatalos látogatása második napján az amerikai kormány tagjaival tanácskozott és beszédet mondott a kongresszus két házának együttes ülésén. A francia elnök a kongresszusban is megismételte általános kijelentéseit a két ország barátságáról, a közös kapcsolatok fontosságóról. Egyebek között kijelentette: „Engedjék meg, hogy barátként elmondjam önöknek: az Egyesült Államok számóra a vietnami háború befejezése a legértékesebb győzelem lesz, győzelem, amelyet mindenekelőtt önmaguk felett vívtak ki". A Közel-Keletről szólva Pompidóu azt mondotta, hogy Franciaország álláspontját „gyakran bírálják és félreértik". Kijelentette: kormányának megítélése szerint l/.raelnek „nemcsak a fennmaradásra van joga, hanem a biztonságra és a független, szuverén ország jogainak gyakorlására is. Azokban a katonai győzelmek hosszú távon közömbösek e jogok biztosítósánál. Izrael jövője nem biztosított olyan környezetben, amelyben szükségszerű a katonai győzelem elutasítása és a palesztinai kérdés megoldása". Az ilyen megoldást, Pompidou szerint, ENSZ-akcióval kell elérni, abból kiindulva, hogy a Biztonsági Tanács négy állandó tagjának kell kidolgoznia a megoldás módszerét garantálnia kell annak végrehajtását # Honn (MTI) A Bundestag szerdal, nagy érdeklődéssel vart külpolitikai vitája sem a kormány, sem az ellenzék részéről nem hozott újat. Mind a kormán* koalíció. mind a CDU/CSU megismételte ismert álláspontját, a keleti politika kérdéseiben. Az ellenzék szónokai újból haní goztatták, hogy helyeslik a Moszkvával. Varsóval és Berlinnel való tárgyalásokat, de nem hajlandók beleegvezni abba. hogy a szocialista országok követeleseit Brandték elfogadják, és ..fontos nyugatnémet pozíciókat" feladjanak. A vitát Walter Scheel külügyminiszter nyitotta meg. s többek között aláhúzta: a szovjet kormány a Moszkvában megkezdett tárgyalásokon ' komolyan vizsgalja, hogy lehet6éges-e utakatmódokat találni a két ország közötti feszültség envhítesére. Scheel hivatkozott a tárgyalások titkosságára, de kijelentette: kormánya semmiféle „jogos pozíciót" sem ad fel. és semmiféle érdeket sem „árusít ki". Hangoztatta, hogy a lengyelekkel való kibékülés üt.ia ..nehéz és hosszú" lesz. de lehetséges mindkét felet kielégítő megoldást találni. Brandt kancellár a Bundestag külpolitikai vitájában védelmébe vettp kormánya keleti politikáját. Leszögezte, hogy kormánya nem fogad el olyan követeléseket, "amelyek ..akcióképességét korlátoznák". Tervezett berlini, utazásáról szólva Brandt kijelentette. hogy a 25 éves megosztottság után „kísérletet kel] tenni arra. hogy a megosztottság terhei enyhíthetők legyenek". Ezzel kapcsolatban elmondotta, nincs tudomása semmiféle ..két államelméletről". „A kormánynak tudomásul kell vennie — hangoztatta —. hogy a két állam realitás, nem pedig elmélet". Brandt az ellenzékkel szemben nyomatékosan védelmezte az aiom6orómpóegyezmény aláírását. Kijelentette. hogy lényeges öszszefüggést lát az aláirás és a keleti politika között. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is síkraszállt az Egyesült Államok nyugateurópai katonai jelenléte mellett, mindaddig, amíg — úgymond — egy „európai békerendezésre" sor nem kerül. LENINCENTENÁRIUM Gyurkó László: a KB ufesen • • • V. G. Lenin, amikor végiágon- , dolta az érveit, a maga fejéj vei gondolkozott; önmagát helyettesítette be milliók helyébe. Ha ő katona vagy paraszt lenne, tudná, az az érdeke, hogy a bolsevikok kerüljenek hatalomr%; ha ő német vagy olasz munkás lenne, fellázadna, s támogatná az orosz forradalmat; ha ő lenne a szövetségesek helyében, inkább fegyverszünetet kötne Németországgal, semhogy ölbe tett kézzel tűrje a világforradalom megszületését: ha 6 lenne Kerenszkij, inkább átadná a németeknek Petrogradot, csakhogy megszabaduljon a forradalom tűzfészkétől; ha ő lenne az orosz reakció, erőszakkal számolna le a bolsevikokkal; ha 6 lenne a nép, nem tűrné tovább, hogy szavakkal elégítsék ki: j tetteket követelne. önmagát helyettesítette be? Inkább azt gondolta végig: milyen cselekedet szolgálná legjobban a különböző osztályok érdekeit? Más szemponttal nem törődött; ami egy osztály alapvető érdeke, azt képes megtenni, bármilyen tényezők szólnak is ellene. A kép sötétebb, mint a valóság volt: eltúlozta a veszélyeket. Aligha tudatosan. Attól a pillanattól, hogy felismert egy Igazságot, nem mérlegelt tÖbb4 aprólékosan, nem nézett se jobbra, se balra, megszállottan tört a célja felé. Attól kezdve, hogy a fegyveres felkelés mellett döntött, nem érdekelték többé a tanácskozások, kongresszusok, viták, nem törődött a meggyőzéssel propagandával. Ezért ellenezte, hogy részt vegyenek az előparlamentben, ezért tiltakozott, hogy megvárják a szovjetkongresszust. Minden legális eszközt ellenzett már; ha egyszer harcra készülnek, fütyülni kell a legalitás, ra. nem szabad másra gondolni, mint a felkelés minél gondosabb előkészítésére. Nem szabad táplálni a hitet, hogy talán mégis győzhetnek erőszak nélkül, nem szabad a figyelmet megosztani, az akaratot egyetlen célra kell összpontosítani. Egyoldalú volt? Ha úgy tetszik, minden tett egyoldalú: az élet sokrétűbb, semhogy bármilyen döntés figyelembe vehetne minden lehetőséget és szempontot. De van egy pon^, amin túl már nem szabad mérlegelni. mert a töprengés csak gátolja a cselekvést. Egyoldalú volt, amikor eltúlozta a veszélyt. Egyoldalú, amikor sutba akart dobni minden legális eszközt. Egyoldalú, amikor minden nap késés szinte fizikai fájdalmat okozott néki. Egyoldalú nem egy érvében s gyakorlati javaslatában. De pontosan erre a megszállott, egyetlen célra Ciplakov Lenin parasztok között eiinű festményének egy részlete irányuló — tehát egyoldalú — akaratra volt szükség, hogy magával ragadja habozó vagy kételkedő társait. Lenin szeptember 14-én még azt írta a Központi Bizottságnak: „Nem a felkelés "•napjáról-" van szó, nem a felkelés szoros értelemben vett "pillanatáról ... Arról van szó, hogy a feladatot világossá tegyük a párt előtt: napirendre kell tűzni a fegyveres felkelési." A Központi Bizottság láthatóan nem értett egyet azzal, hogV napirendre kell tűzni a felkelési. Ígérte ugyan, hogy a közeljövőben megvitatja a kérdést, de erre nem került sor. Ehelyett továbbra is a Demokratikus Tanácskozáson s sz előparlamentben követendő politikáról vitatkozott: a legális harc módszereiről, amit Lenin már elvetett. Lenin tiltakozásul szeptember 29-én lemondott központi bizottsági tagságáról. S másnap már azt írta a Központi Bizottságnak: „Azonnal meg kell kezdeni a felkelést ... Várni — bűn a forradalommal szemben." A jegyzőkönyvekbe!) nincs nyoma, hogy a Központi Bizottság tárgyalta volna Lenin lemondását vagy újabb levelét. Október 3-án yjfiwH aúgy htttárezotV'hégy Lenint „az állandó és szoros kapcsolat lehetővé tétele jjrjjtlfplpen vissza kell híynj, Rptgográdra . S két nap múlva döntött," hogy a bolsevikok kivonulnak az előparlamentböl. Október 10-én vett részt Lenin először a Központi Bizottság ülésén. S ezen az ülésen mar a következő határozatot hozták: „Megállapítván tehát, hogy a fegyveres felkelés elkerülhetetlen és teljesen megérett, a Központi Bizottság felhívja a pártszervezetekét. hogy vegyék ezt irányadóul, és minden gyakorlati kérdést... ebből a szempontból tárgyaljanak tneg és döntsenek el." (Folytatjuk) A Swissair-gép katasztrófája változatlanul vezető helyen foglalkoztatja a világsajtót. A politikai kombinációk mellett mind nagyobb súlyt kap az a kérdés, hogyan lehet biztosítani a polgári repülés biztonságát. A kérdés aktuális, hiszen a világ számos repülőterén a svájci gép lezuhanása óta kialakult pánik-szituáció hosszabb távon egyszerűen tarthatatlan. Hirügynökségt jelentések szerint sürgősen összehívták az arab légitársaságok kepviselöit annak megvitatására, milyen intézkedéssel válaszoljanak a londoni repülőtéri személyzet bojkottjára. A londoni repülőtéren a BOAC légitársaság alkalmazottai azonban szerdán úgy döntöttek, hogy végetvetnek ez arab repülőgépek ellen irányuló bojkottnak. Pánikkampány A nyugat-európai repülőterek helyzete továbbra is abnormális. Bonnban Genscher szövetségi belügyminiszter közölte: utasította a nyugat-németországi repülőtereket, hogy a legszigorúbban ellenőrizzék az Izraelbe induló utasokat és teherárut. Ennek nyomán Frankfurtban külön pultnál, külön teremben fogadják a Tel-Avivba tartó utasokat. A „gyanúsakat" megmotozzák. Az izraelbe készülő gépeket fegyveres rendőrök őrzik. Brüsszelben az Izraelbe tartó utasok minden pogygyászát átkutatják, az útleveleket lefényképezik, több utast megmotoznak. A "római repülőtéren kétszázra emelték a biztonsági őrség létszámát. Az utasokat megmotozzák. Az Izraelbe feladott postát és teherérut vesztegzár alá helyezik. A svéd postán nem fogadnak el tíz dekánál nehezebb levelet, vagy csomagot Izraelbe. Érdekes kommentárban foglalkozik a helyzettel a Zycie Warsawy című* lengyei lap. „A nemzetközi légiforgalomban elkövetett minden szabotázs-cselekményt kétségtelenül el kell ítélni" — hangoztatja a lap, majd hozzáteszi i a svájci gép esetében nincs bizonyiték arra, hogy tudatos szabotázs okozta volna a katasztrófát. „Ez azonban egyáltalán nem tartotta vissza a kampánytól azokat, akik politikai tőkét akartak kovácsolni a tragédia áldozatai iránti együttérzésből" — állapítja meg a varsói lap. Nem szavazott az angol alsóház • London (MTI) Az angol alsóház viharos közös piaci vitája szerdán — számos képviselő heves tiltakozása ellenére — szavazás nélkül ért véget, miután , Wilson összegezte a vitában elhangzottakat. A pártvezetők azzal indokolják az ilyen értelmű döntést, hogy nincs miről szavazni, ugyanis a ház 1967-ben már szavazással állást foglalt a csatlakozási tárgyalások mellett. Az elsóház mindkét oldalán összesen legalább száz képviselő hevesen ellenzi az EGK-ba való belépést, de a Munkáspárt, a Konzervatív Párt és a Liberális Párt veMalik látogatásáról • Moszkva (TASZSZ) A szoVjet kormány vendégeként február 21-től 25-ig a Szovjetunióbon tartózkodott Adam Malik indonéz külügyminiszter. Találkozott és megbeszéléseket folytatott Vlag\imir Novikov és Ignatyij Novikov miniszterelnökhelyettesekkel, Gromiko kül2 DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1970. FEBRUÁR 26. ügyminiszterrel és más szovjet hivatalos személyiségekkel. A megbeszéléseken érintették a szovjet—indonéz kétoldalú kapcsolatok kérdéseit, eszmecsere folyt a két ország gazdasági és kereskedelmi kapcsolataival összefüggő problémákról. Szó volt egyes nemzetközi problémákról is. | Malik szerdán elutazott MoszkvaboL Kölcsönös légitámadások - » Kairó—Te) Avlv (UPI, MENA) Egyiptomi harci repülőgépek szerdán izraeli állásokat támadtak a Szuezi-csatorna övezetének , északi szektorában — közöjte egy kairói szóvivő. A nap folyamán az izraeli légierő is támadott: Tel Aviv-i tájékoztatás szerint a repülőgépek mintegy egy és negyed órán keresztül bombáztak a Szuezi-csatorna övezetének középső részén elhelyezett egyiptomi állásokat. Kdrábban heves tűzpárbaj bontakozott ki a Szuezi-csatorna középső részén az egyiptomi és izraeli egységek között zetősége egyaránt a csatlakozás mellett foglal állást. Egy szerdán közzétett közvéleménvkutatás jellemző eredménye: az angolok 16 százaléka fásultan úgy véli, hogv bármi is legyen a választók véleménye, az ország előbb-utóbb be fog lépni a Közös Piacba. A megkérdezettek nagyon Jól tudják, hogy Angliában végül is az történik, amit a nagytőke akar... Tito Líbiában • Tripoli (MTI) Tito jugoszláv elnök szerdán délelőtt kétnapos hivatalos látogatásra Lfbia fővárosába. Tripoliba érkezett. A jugoszláv államfőt Kadhafi ezredes, a líbiai forradalmi parancsnokság tanácsa vezetője hívta meg. hogv a két ország kapcsolatairól és nemzetközi problémákról tanácskozzanak. Titót a repülőtéren Kadhafi ezredes, a forradalmi parancsnokság tagjai, a diplomáciai testületek képviselői, magas rangú állami személyiségek fogadták.