Délmagyarország, 1970. február (60. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-15 / 39. szám

Bárdos Pál BALHÉ A FATERRAL Mindenkinek van valami balhéja, nekem a faterral van a balhém. Olyan balhém van a faterral, hogy annál nagyobb nincs is a világon. Nem kiabálunk mink, meg nem vagdaljuk egymásba a kést, mégis az az igazság, hogy megutáltam a fatert. Pedig amúgy belevaló, sokáig nagy volt köztünk a haverság. Annak iszom most is a levét. Mióta csak emlékszem, mindig nagyon szeretett a fater. Hazajött a melóból, már vitt is a pincébe. Ott fusizik egész nap. Jó keze van. megcsinál mindent a világon. Büszke is rá. Meg arra, hogy szakmunkát végez, pedig csak betanított munkás. Megumbuldálnám én a pápa hintóját is, szokta mondogatni, csak adják a kezemre. Igaz is. Motort, vízvezetéket, kulcsot, zárat, biciklit, tetőt, fazekat, gyerekkocsit, amit csak elképzelni lehet, mindent megjavít. Csak a rádióval, meg a televízlóval nem mer kezdeni. Attól fél, mert nem érti a működését. Villanyt is vezet, falat húz, még az órába is belepiszkál. Mindenki respektálja érte. igaz ami igaz, arany keze van. A kocsmára valót összefusizza, na persze csak néhány fröccsöt iszik, de azt minden áldott nap. Sose nyúlt még a fizetéséhez, hogy abból Igyon. Inkább kést köszörült, gumit ragaszt, fazekat cinez, az egész utcából a mi pincénkbe járnak az asszonyok. Rám ls ragadt valami mellette, csak én utálom a mások koszos holmiját. Nem baj, mondta erre a fater, lesz neked olyan szakmád, hogy igazi úriember leszel. Csak rám hallgass, többre viszed apádnál. Erről nagyon szeretett dumálni a fater, hogy én milyen úr lehetek. Mert nagy politikus, még pártvezetőségi tag is volt az üzemben. Verte a mellét, hogy ő tagja az uralkodó osztálynak, most meg még a pártdijat se akarja fizetni miattam. Hozzászokott, hogy kinyalják a seggét, szakikám, maga a legjobb lakatos, szaklkám így, szakikám úgy, szakikám maga a világ közepe. Az én életemet ls úgy képzelte el, mint a lakodalmat. A bajok az Iskolában kezdődtek. Csupa olyan dolog, amiben én vagyok a hibás, de mégis neki kellett volna szólni időben. Utáltam tanulni, ez az Igazság. Le kéne köpni engem, olyan oltári marha vagyok, ötödikben megbuktam számtanból, akkor elvert nadrágszíjjal, merő hurka lett a fenekem, sose felejtem el. Belém verte egy életre, bukni nem szabad. Nem is fordult elő többet Annyit mindig megcsináltam, ami a proletárjeleshez elég. A tanárok persze nem szeretik az ilyesmit, fűzték az agyamat rájuk nem is panaszkodom. Csak hát a fater ellenük beszélt Fogta a tankönyvet olvasta, olvasta, azután beleköpött hogy hülyeség az egész. Fölösleges időhúzás, ö fejből úgy számol, mint az ördög. Ami igaz is. összehúzza a szemét, spekulál, azután mondja az eredményt összead, kivon, szoroz, másra nem is szorul. A tananyagban zárójeles, szöveges példák voltak, ahhoz nem is konyít, és amihez nem ért azt fölöslegesnek tartja. A történelem hazugság, a polgárok írják, a proli csak az osztályharccal törődjön, annak külön története van. Marx meg Kossuth Lajos például testi-lelki jó barátok voltak, Kossuth a Marx legjobb tanítványa, tanulta a szemináriumon. Ne adja isten, ilyesmin vitatkozni vele. Kémia, fizika, minek az? Irodalom? Még nagyobb hazugság, mint a történelem, ügyes kóklerek összefirkálnak mindenfélét, azután a sok ökör még pénzt is ad a könyvekért. Petőfi Sándor nagy költő, ő is nagy magyar tanítványa Marx Károlynak. Honnan vette ezeket, sose derült ki, de hitte erősen. Enek, szolfézs? Attól egyenesen falra mászott. Ami a könyvben van, nem népdal, ő minden létező népdalt tud, ha meglátja a cigányt, már gyantázza is a vonót Hallottam énekelni eleget, kocsmában és munka közben is, jó nagy hanja van, de ebben sose egyeztünk. Hallgatom a rádiót, bejön, elzárja. Már megint operált énekes, mondja. Kinyitom. Megint elzárja. Akkor már ordít. A saját lakásomban nem hallgatok ilyen zenebonát. Amiben annyi az igazság, hogy övé a kégli, ő parancsol. Én meg mehetek csavarogni. Vagy a szomszéd srácokhoz. Azok szabadon rádióznak, gramaíonjuk is van, meg magnó is, csak én szégyenkezem, mert ók mindent Ismernek, magyarázzák nekem ls, de ég a pofám, velem egykorú srácok és mintha a tanítóim lennének. Sokat olvastak, izgalmasat és komolyat ls, nekem kölcsön adják, nem rossz srácok, de a fatert ellepi a tetű, ha könyvet lát a kezemben. Ereggy. csinálj valamit, ne lopd a napot, javítsd ezt, fogd azt, ne lássalak itt könyvön kotlani, mint a migrénes úriasszonyokat. A szomszéd srácokat se állja, mert, hogy ö proli, azok meg csak tisztviselők. Amit azok csinálnak, az vörös posztó neki. Franciául tanulnak. persze, készülnek disszidálni. Olvasnak, persze az apjuk is naplopó. Úszni járnak — rongyrázás. Zenét hallgatnak, színházba mennek az anyjukkal — nagyralátás. Fater mindenre tud valamit mondani. Hazavittem a bizonyítványokat, csak a gyakorlati jegy érdekelte. Mindig ötösöm volt, na persze, valamiben én is első akartam lenni. Hátba vert, pénzt adott, ravaszul kacsingatott rám. Jól van kölök, mondta, olyan kenyeret adok a kezedbe, akárki mgeirigyelhet Hetedikben elkezdték a pályaválasztási dumát. Sose tudtam mit mondani, csak nyögtem, hogy majd a fater. Az beszerez a legjobb helyre engem. A tanárok rám hagyták, mit is mondtak volna egy rossz tanulónak, aki csupa elégséges? Ha a fater, hát a fater. Nekem gyanús volt már akkor az egész. Büdös volt, no. A lányok szóba sem álltak velem, a fater szerint a J meg az ly között semmi különbség nincs, de az iskolában arra osztályoznak, hogy van. A fater szerint az élő természetet nem lehet könyvből tanulni, ő még sose tévesztette össze a rozsot a búzával, de hát ő azt se tudja, hogy mi az a sejt, vagy az atom. No persze én se nagyon tudom. Mikor észbekaptam, hogy baj lesz, már a tanárok sem törődtek velem. Cipeltek osztályról osztályra, ne rontsam nagyon az átlagot, de Szilágyi Gábor Angyal Bandi útja úgy szóltak hozzám, mintha azt mondanák; na nyögjél valamit te is, te hülye. Ha meggondolom, igazuk is volt. A gyerekek ki is mondták a gondolatukat. Azután ha lehülyéztek, ami gyakran megesett, ütöttem, mint a bolondóra. Jött sorban az intő, a róvó, az igazgatói, ami csak belefért. Fater aláírta, szó se róla, aláírta balhé nélkül, még uszított is, büszkélkedett velem. Üsd őket, az anyjuk polgári Istenit. Proligyerek máma ne hagyja magát. Hót nem hagytam. De ez semmit se segített. Azután eljött az idő, hogy vége lett a nyolcadiknak. Akárhogy iparkodtam a végén, elkéstem vele. A fater bele se nézett a bizonyítványba, ünneplőt vett, és bevitt a rádiógyárba. Kereste a művezetőt, régi haverja az neki, figyeljem csak mi lesz. Rihtig igaza lett, a mester örült, megölelték egymást, együtt katonáskodtak annak idején. Engem bemutatott, nagyra nőjj öcsém olyan derék ember légy, mint az apád, meg ilyen szövegek; jólesett a jó szó. nemigen szoktam hozzá az iskolában. Azután jött az istennyila. Fater oda akart szerződtetni tanulónak. Ott tudta meg, hogy csak érettségivel lehet... Ha előbb szól nekem... Hiszen én tudtam ezt, de úgyse hitte volna el. Így azután ott tudta meg a havertól, aki mester a rádiógyárban. Lett nagy ordítozás, hogy a keserves úristen rogyassza le az eget, meg az egész szakramentumot, hogy a melós gyerekéből semmi se lehet már, hogy a virtikli proligyerek akassza fel magát ebben a mai világban, hogy a kurva anyját, aki ezt az egész gazemberséget kitalálta. Hazáig káromkodott, estig ivott, másnap elszegődtem trógernak, semmit se szólt rá. Én meg azóta nem bírom a fatert. Szó nem esett többet kőztünk errőL Hazajön a melóból, Indul a pincébe bütykölni. Hallgatom a rádiót, nem kell az operált énekes, mondja. Ha könyvet lát a kezemben, morog, minek a könyv. Az csak rongyrázás. Hazaadom a pénzt, kevesli. Látja, hogy kikészít a meló, köp egyet. És még ő mondja nekem, hogy látod, látod, nem hallgattál rám. Edd meg, amit főztél. Együtt élünk, de szót !s alig lökünk egymásnak. Pártdíjat se akar fizetni azóta. Én ott a rádiógyárban nagyon megutáltam a fatert. Lehet másnak is baja, biztos van is, de az is biztos, senkinek sincs olyan keserves balhéja, mint nekem van a faterraL Jakuba János Árnyas utca Lődi Ferenc SZONETTEK EGY HÚRON Mint a vadvizek... Ne is szólj rám, ha most ls lázadok még, mint akit pokolbeli anya szült, pedig neked csak hűs nyugalmat hoznék, hogy hiányommal kitől tsem az űrt. Én látom már, hogy tüzes ördögök hevítik azt a mozdonyt, mely kiránt karod közül; — a hóval elszökök, mint vadvizek — a nyár még vár miránk Még minden vonat visszahozott engem, ki messzi mentem, s nem értem oda... A mindenségnél nagyobb volt szerelmem. s várt rám e város, — édes, mostoha A buja füzes fölsfr alkonyatkor, s a hó alól is hallom, hogy tavasz szól. Tánc Szép szeretődnek ördög a párja, tépd a világból hát, ami jó! — Hópihe tánca, szalma madárka, hallgat a táncos, sárga rigó. Menni se mégy el, csak a muszájjal, itthagyod fázni hűlt nyomaid. Faj, de csak fájjon! (Megy veled pár dal, ennyire tellett, többre alig...) Szép foga volt a jő paripának végtelen zöldet falt, harapott, amit csak hoztak friss tavaszok Jó legelőre hópihe-szárnyak szállnak alá most; jaj, hol a nyár? Szép szeretőddel visszatalál. Úton Egy darabon még kísértek a íények a városvégen, aztán semmi más, A tájból szinte kizuhantam. Félek, nem voltam akkor, s nem voltál, kl láss. Ügy szétszóródtam minden pordkámban. mint földre hullt mag, mit a szél cibál, pedig hát sokszor éltem kötéltáncban és majdnem elvitt lován szentmihály. Tudom pedig, hogy néztél még utánam, hogy batyu alatt meggörnyedt a hátam; hát vittem, mint ki zsákmánnyal lohol s nem tudja meddig jut, míg megbukik. Murit remél, de kísértő kuvik a négy fehér fal, s benne ő: fogoly.;; Bizonyosság Már bizonyos, hogy meszlre szakadtam őrző szemedtől; négy fal vesz körül csöndet lihegő zordon örömül, és farkasszemet nézünk szakadatlan. Csupasz fák ága, mint a szuronyerdő. s élükön villan cinke, hóapó. Varázshegyen Is takaró a hő, s fölötte sír a szél, a vén kesergő. Az ablakon túl szabad, aki él! Egy cinkeraj a párkányon kopogta' s vajat, szalonnát kap, de falni fél. Mire meghíznak — tavasz lesz maholnap és combjukat is rántani lehet, a fehér falak eleresztenek.