Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 9. szám

Veress Miklós TÉL öledben az elvesztett erdők árnyékok már rézágaik zizegnek a jázmin a iózmin vérébe fulladt és varangyokat virágzik a tulipánf; megfagyott üvegszemű kétéltűeket fekszem üvegcserép-udvarokon kihűlő homlokomra melleid ikerr.ar.ia hiába ragyog kiált rám gyönyörűm olvaszd át méhednek kohóiában múlhatatlanná a múltamat legyek kifosztott erdők szegénylegénye fekete fogú haragos nevetósű lehetsz borom és kenyerem is a biztos bitók alatt kiálts rám vonítanak az öröklét csillag-farkasai kérész-nap ficánkol a iégtáblák fogsora közt csontágak zizegnek az ártér szürke havában beállt a folyó IN MEMÓRIÁM... Nyurgán az égig egészen föl az égig amíg a földtől a lábad elszakad ki bírja végig ki éli újra végig ki érti végig cinikus arcodat falak közül a fákig eltaláltál egész a fákig víz s a part között s egy pere alatt már mindent kitalált; amíg egy hullám kőbe ütközött s nyúltál az ágig nyúltál egész az égig mint partok közt a megbékélt hidak s nem érti más csak nyurga füstök értik míg nemlétté regélik cinikus arcodat G^za KORSZAKOS TALÁLMÁNYAIM Amerigo 1 1 Tot SZOBROK SOKAT TÖPRENGTEM már, hogyan és milyen találmányokkal szolgálhatnám legjobban önmagam és az emberiség jólétét, és meg kell mondanom, nem egy pompás és korszakalkotó ötlet fogant meg a megfoganásra oly termékeny agyamban. Eszembe jutott, a Behring-tengerl zárógát terve, jelentós előrehaladást értem el a fotonrakéták hajtóműveinek kidolgozásában, nem beszélve arról, hogy sikerült olyan légycsapót konstruálnom, amely a reaktorokban csellengő mezonokat egyszerűen odakeni a falhoz ... Tőlem származik az az ötlet is, hogy az éjszakai és rengeteg legalább a dupla uborkát edd meg! — vigasztalta Keserű. — Még mit nem, hogy kikezdje a gyomromat? így is sok a savam. Elég lett volna egy pohár szódavíz is hazáig. Különben is már elhagytuk Kecskemétet. — El. Már mögöttünk van — erősítette meg Keserű, majd hozzátette: — Már egészen kihűl a rántotta, és vissza sem küldheted. — Nesze, barátom, ha akarod, nem nyúltam hozzá... — tolta át a tányért a dupla uborkával Keserű elé. — Sajnos, nálam nem maradt annyi pénz, hogy... — Egyed csak, majd én rendezem. Jaj, csak a fejem ne görcsölne annyira! — íogta két kezével abroncsba a dióját Kérges. — Várj csak, majd rakok rá borogatást — tette le a kést, villát Keserű, azzal megvizezte a kenyeres szalvétát és Kérges homlokára csavarta. — Hogy te milyen jó vagy hozzám, Keserűkém! — rebegte cserepes szájjal. így értek be Szegedre. Kérges éhesen. Keserű jóllakottan. Kérges napokig nyomta az ágyat, s még aztán is sokáig fájlalta minden porcikáját. Egyet azonban megfogadott: ha valahol meglátja Keserűt, nagy ívben elkerüli, nemhogy még egyszer utazzon vele... MOSOLY? A hír talán mar pejárta a világot: az áruházak eladói nemcsak a forgalomban érdekeltek, hanem az udvariasságban is. Az ügy egyszerű: ha az eladó mosolyog. a vevő kiállítja a nyugtát, s ezzel nverni ls lehet. Minél több elismerő csekket kapott az elárusító, annál több esélye lesz a sorsoláson. De gyerünk a helyszínre! A cioőo6ztálvon a reklamálók hosszú sorának a végére kell állnom. Mire az eladó elé érek már remeg a lábam az ácsorgástól. Csodálkozom is: az áruházi alkalmazott nevet. Hangosan, szívből. — Miért nevetek, kedves vevő. lehet ezeken a cipőkön és csizmákon csak mosolyogni? Nevetni kell. Különben a nevetésben benne foglaltatik a mosoly is. állítsa ki a csekket, kérem. * Sikoltozás, ájulások. Egy álarcos bandita a csinos eladónő köpenyének szegezi a pisztolyt: — Egyetlen hangos szó nélkül ide az egész fiókkal, órát is. ékszert is! — Kérem, parancsoljon — hangzik az udvarias válasz, elbűvölő mosoly kíséretében. A bandita már futna, de az eladó könyörögve megszólal: — Bitang úr, nagyon kérem, töltse kl a mosolycsekket. Szabály az szabály. * — Én nem fogok megélni a kereskedelemből — panaszolja egy középkorú elárusítónő. Én még életemben nem mosolyogtam. Hiába, nem tudok. Nekem Gugyerák is hiába gügyög. Próbálkoztam én már mindennel, három napig a nagyapám bajuszkötőjével próbáltam mimikai izmaimat mosolyra rögzíteni. Nem ment. — Nem baj — vigasztalta a barátnője —, akkor menj el pincérnek! P. T. energiát fogyasztó közvilágítást a nappal kellene pótolni, nem beszélve a szárazság elleni vizes védekezés ötletétől. Ám mindig és mostanig éreztem, hogy ezek a találmányok lehetnek ugyan hasznosak, érdekesek és talán még számomra erkölcsi sikert hozók is, de mégsem ilyenekre van szüksége az emberiségnek. Többre, nagyobbra, hasznosabbra. Mígnem: olvastam, hogy baj van a cipókkel, mert leválik talpuk, bár a gyár esküszik, hogy nincs baj a cipőkkel, nem válik le a talpuk. És ez adta a bombaötletet. Cipőgyáraink térjenek át a levált talpú cipők gyártására és a selejt az, amelyiknek nem fog leválni a talpa. így azután a cipők gyárai nyugodtan áttérhetnek selejt gyártására. Nem lebecsülendő az állandóan folyó golyóstollak gyártása sem, mert ha a vevő tudja, hogy a golyóstoll, amit vesz, az már gyárilag állandóan folyik, egyszerűen oda lesz az ámulattól és a gyönyörtől, ha amit vett mégsem folyik. És minden bizonnyal nem fog levelet írni a szerkesztőségek panaszrovatainak. HELYES LENNE nem gépeket, hanem csak alkatrészeket gyártani, így aztán senkinek sem volna oka, sőt joga sem, hogy az alkatrészhiányra panaszkodjék. Panaszkodjanak a géphiányra. De az sem lenne igaz, mert ha lenne elég alkatrész, akkor azokból otthon midenki összeállíthatná a kedvére való legszükségesebb gépeket. A mozilátogatók csökkenése tárgyában több ízben benyújtott MOKÉP- és kulturális panasz megoldása is kézenfekvő. Nem a közönség kevés, hanem a mozik száma sok, és a sok mozi közül is sok a nagy mozi. Becsukni a mozik felét, a megmaradtakat átalakítani 20—25 személyes kamaramozikká. Az így felszabadult helyiségekben megoldást nyerne a magyar filmgyártás krónikus helyhiánya... 4 fold szem* KRESZ — Zsemlét vagy kenyeret parancsol, kérem? — fordult a pincér Kérgeshez. — Mindegy — felelte lakonikusan, s egyre csak Keserűt nézte, akinek arcába csapott a rántottás sonka illata. Nagyot nyelt és biztatta Kérgest: — Egyed, a rántotta addig jó, amíg meleg. Utána megkeményedik és színét veszti, mint a májbajos ember. De Kérges láthatóan kedvét vesztette. Tapogatta az oldalát, simogatta a szeme alját és nézegette körmeit. A rántottát félretolva hirtelen megragadta Keserű kezét. — Látod, dmborám, hogy én erre nem gondoltam. — Mire? — ütközött meg amaz. — Hát a szimptómákra. Hogy milyen igazad van. Egyik jön a másik után. Ezért olyan émelyítő a cigaretta füstje. Eh, kl vele az ablakon! — dobta az éppen felbontott csomagot. — Láss hozzá az evéshez! — tolta elébe a tányért Keserű. — Zsíros, látod, milyen zsíros' Ezek is meg akarnak ölni. Üszik minden a zsírban. Éppen ez használ a májamnak — kapott az oldalához, és tapogatta magát végig, de véletlenül sem tudta, hogy teste melyik részén keresse a máját — Jaj, szerencsétlen barátom. Aspromonte Ülő nő