Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 9. szám

Az arisztokrata Simái Mihály DÜLEDEZŐ ez nem a remény romboidja ez a roskadás ro-mboidja egyetlen árva fal düledező szél ostromolja sújtó idő ablaktalanul tároasztalanul tanya-emlékmű inogva áll s hogy jobban lássuk virágozva kigyúl fölötte egy akác T. Nagy Irén A kísérlet helye Horváth István KONTÁR KONTRA MINEK ^ A SZÍNHÁZI László KISLEXIKONRÓL A kontárok klubjában Kontár Konrád alapító tag elemében volt Szép számú közönsége szájtátva hallgatta felszólalását — Barátaim! Azt hiszem, nem állok távol az igazságtól, ha bevallom: a kontártársadalom kiemelkedő alakja vagyok. Pályafutásom alatt a hozzá nem értést a tájékozatlanság magas fokát értem eL Ezért álltam ide ki az emelvényre, ezért merem ajánlani személyemet a klub elnöki tisztségére. Mert valljuk be őszintén: Minek Emánuel, az előző választmány elnöke megfáradt a sok tévedésbe. Nem akarom kisebbíteni képességeit, munkásságát de az új viszonyok között a régi eszközökkel már nem lehet célt érni. A változások szükségesek, s ezt a klub élén egyedül csak én garantálhatom. Minek Emánuel lehorgasztott fejjel ült az elnökségi asztalnáL Ügy érezte, kicsúszott lába alól a dobogó. Pedig egykor hogy istenítették. Kontra Konrád szavai alig-alig jutottak el tudatáig. A régi szép napok emlékei elevenedtek fel emlékezetében... ... Amikor kinevezték az Ipari Művek igazgatójának. Nem telt el két nap, s felszántotta az egész gyárudvart, a műhelyekbe modern sertéshizlalót rendezett be, s a kairói exportmegbeszélésre két juhászbojtárt küldött ki. Fél év múlva a szereidében aratták az őszi búzát, s az alkatrészgyárban másodszor kapálták a burgonyát. A hibát ott követte el, hogy a TMK-t tsz segédüzemmé alakította át. A felettes szervek megsokallták, hogy túl sok a mezőgazdasági jellegű munka. Menesztették a sertésekkel, kapákkal, juhászbojtárokkal együtt. Rögtön ezután a színházi életben töltött be jelentős funkciót. Az őszi évad első bemutatójára, • Hamletre készültek. Monumentális musical dramatizálásban dolgozta fel a jelentéktelen író fércművét, ami még nem lett volna baj. Elképzelése szerint azonban takarékossági szempontból feltétlen fel kellett használnia állóeszközeit: a sertéseket, kapákat és a két juhászbojtárt. Az utóbbinak a királynő énekesszubrett szerepét adta, de a főszereplő Hamlet sehogysem akart a koponya helyett egy jólfejlett mangalicát kézben tartva eldúdolni a nagy monológot Végül maga kényszerült beugrani Hamlet szerepébe. Az előadás fényes sikerét bizonyítja, hogy a közönség örömtüzeket gyújtott a zsölylyékben. Természetesen a legjobb termelőszövetkezet elnöki tisztét vállalta a művészi életbe való kiruccanása után. Ez igen, ez az ő területe. Sok verejtékes nap után, a bürokrácia útvesztőit legyőzve a falu határában felépült az Üj Élet kaszkod-generátor. Az ünnepélyes megnyitásra eljöttek a megyétől és a járástól. Az már a véletlen műve, hogy a generátor felrobbant A napraforgóolaj, mint üzemanyag, csődöt mondott. Idáig Jutott elmélkedésében, mikor a klub tagjai barátságosan ölelgetni kezdték. Gratulálunk, mert Kontár Konrád pazar felszólalása ellenére ismét őt választották meg, újabb két évre bizalmat szavaztak neki. A jelölő bizottság indoklása szerint Minek Emánuelben van még elég erő a megújhodáshoz. Emánuel is úgy érezte, itt mindent újra kezdhet. Boldogan lépett ki a klubból a hűvös esti utcára. Felszállt a villamosra, két perc alatt leszerelte a lyukasztó gépet, a villamosvezetőnek pedig megparancsolta, hogy azonnal induljon az erőműhöz, mert annak mérnöki gárdájából profi kosárlabda-csapatot alakít A

alberg Idától Zsurzs Éváig tart a napokban piacra dobott Színházi Kislexikon. s „a finn színpadok legkiválóbb színésznőjének" meg a Televízió rendezőjének neve között ott található mindaz, amit a Gondolat Kiadó illetékesei a hajdan volt teátrumok meg a mai színházak határaikon inneni-túli világáról közölni akartak. Jeles vállalkozás! Annál is inkább az, mert — mint azt Hont Ferenc, a Színházi Kislexikon főszerkesztője előszavában írja — 1930 óta nem jelent meg Magyarországon hasonló kiadvány; Schöpflin Aladár Magyar Színművészeti Lexikona, valamint Németh Antal Színészeti Lexikona óta felméretlen volt nálunk a színpadi birodalom. Az éhség tehát, amellyel a maszkokkal ékes kötetre a pódiumok benépesítői és hívei rácsapnak, csak a kiéhezett farkasokéhoz hasonlítható. Ami a címszavakban tett első „harapásokat" illeti, azok nincsenek is híján az új ízeknek. A fogalmazás tömör, az adatok válogatottak, egyszóval az olvasó azt kapja, amit egy frissen szerkesztett lexikontól kapnia kell: tudományos igényű tájékoztatást. Tovább araszolva az A betű mögé sorolt oldalakon, az elismerés méglnkább nő. Híreket kapunk itt az Automata színházról éppúgy, mint az Avantgarde fogalom színházi vonatkozásairól. Amikor pedig elérünk a B-betűs fejezethez, s ott szemünkbe tűnik, hogy Balogh Emese „a győri, majd a szegedi színház tagja", csodálatunk minden lehető határt túllép. Igen — mondjuk —, ez aztán a frisseség! Jóformán most szerződött ide a fiatal művésznő, és színházváltásáról máris beszámol a tudós lexikon. Aligha furcsállható tehát, ha az aktualitásnak e magas mércéjével mérjük a további címszavak értékét is. Nem kell sokat lapoznunk, egy hajtás, és máris ott a következő ismerős név: Bángyörgyi Károly. Szinte előre mondjuk: az új évadban szerződtette a Szegedi Nemzeti Színház. Ám a sokszor megtapsolt Jászai-díjas művész esetében már tájékozatlanabb a mindentudónak tűnő lexikon. Róla ugyanis csak így vall: „1951 óta a debreceni Csokonai Színház tagja." Noha az olvasó még csak a Bfejezet legelején jár, lelke máris felajzott, keze pedig izgatottan lapoz tovább. „Béres Ilona — tűnik fel az 59. lapon — 1967 óta a Nemzeti A gyorsvonat alighogy nekilódult a Nyugatiból, összetalálkoztak az étkezőkocsiban: — Szevasz, Kérges! — S'!a. K"S"rfÍ! Te is megéheztél? Telepedjünk ide, közelebb a k .. t. -.cirokasztalra. — Hogy élsz, öreg? Évek óta nem t„. „alatt — kezcite a beszélgetést Kérges, aki láthatóan az a típus, akire azt mondják: vígkelyű. — Gyújts rá, Keserűkém! — bontott ki egy csomag Symphuniát. — Köszönöm — hárította el —, tudod, a tüdőm... — Mi van vele ? — Ha rágyújtok, sípol és szúr, itt jobb oldalt. Biztosan neked is megártott már, csak nem vetted észre. De megmondom én, nyújtsd csak ki a nyelved! Kérges úgy lökte ki a szájából nagy, vörös nyelvét, mintha kicsúfolná Keserűt. Közben odalépett hozzájuk a pincér és rendeltek. Kérges nyolc tojásból kért rántottát sonkával, sült szalonnával, dupla uborkával. Keserű egy bambit rendelt, azt is langyosítva. Amint a pincér elléoett tőlük, Keserű folytatta a diagnózist : — Még rosszabb, mint gondoltam. Színház tagja." Ejnye, ejnye — billen jobbra, s balra fejűnk —, hát sem az illető címszó írója, sem az illető fejezet szerkesztője nem olvasta a „hősnői alkatú" ifjú művésznő hírlapi nyilatkozatait, amelyekben oly szókimondóan indokolta meg a Vígszínházba történt átszerződ ését? Ismét egy kis ugrás, ismét egy hozzánk közelálló név: Bicskey Károly. Na, róla csak tudják, hogy feleségével, Fogarassy Máriával együtt Szeged kedvéért odahagyta Veszprémet? Róla sem tudják! És éppígy nem tudják, hogy Dégi István, a makói származású, nagyon tehetséges színész Debrecen helyett már egy-két éve a budapesti Madách Színházban játszik, s hogy Sándor János nem a kaposvári Csíky Gergely, hanem a Békés megyei Jókai Színház főrendezője. A Szegedi Nemzeti Színház igazgatójaként viszont — ismétcsak irigylésre méltó frlsseséggel — már Lendvay Ferencet jegyzi a 264. oldal. E passzusok érzékenyebb idegzetű olvasóira gondolva nem soroljuk tovább a lexikon státustévedéseit. Annál is inkább nem, mert eddig is csupán illusztrációs feladatot töltöttek be: a fentebb már emlegetett „naprakész" aktualitás csapdáira hívtuk fel velük a figyelmet. Napra kész aktualitás — Innen folytatjuk tovább, 8 innen kanyarodunk vissza a lexikon főszerkesztőjének előszavához. Annak is ahhoz a kitételéhez amely a mégörökítésre méltó személyeket — foglalkozásuk szerint — felsorolja: „A Kislexikon tartalmazza ... a nevesebb hazai és külföldi színészek, rendezők, dramaturgok, díszlet- és jelmeztervezők, szcenikusok... rövid életrajzát és tevékenységét." így az előszó. A „nevesebbeket" tehát, s e minősítés emlegetésekor lehetetlen másra gondolni, mint az előbb kihalászott tévedésekre Vagyis arra, hogyha az adatok közlésébe annyi hibát csúsztatott ez a nagy sietség, vajon a „nevesebbek" kiválogatásakor mindig jól működött-e a szerkesztői mérce? A nevesek tényleg nevesek, avagy a közérdeklődés szeszélyes fényű reflektora csupán ideig-óráig csillogtatta a nevüket? Szomorú tapasztalatként kell közölni, hogy a Kislexikon a lapjaira felvett személyek esetében is a legutóbbi évekhez igazodott. — Mi a rosszabb? — Hát hogy úgy mondjam, a nyelv fekvése lefelé visz és a garat ... — Hát hova vigyen, kisapám? — szólt közbe Kérges. — Ennek ez a speciális meghatározása — folytatta Keserű, vagyis a nyelved úgy helyezkedik el, hogy a cigarettafüst lerakódásai, a légcső és a tüdőlebeny funkcionálása egyenes arányban determináns... — Sok állatságot tudsz összehordani, Keserűkém, úgy, mint annak idején, amikor együtt koptattuk a fenekünkkel az iskolapadot — vesztette el türelmét Kérges. — No, csak ne siesd el, barátocskám. Van itt még más is! Látom a szemed alján, meg u körmeidről — szívóskodott Keserű. — Csak nem látszik meg a szememen, hogy az éjjel kimaradtam? Ez a hülye talán azt is tudja, hogy kivel — tűnődött magában Kérges, majd hangosan folytatta: — Keserűkém, olyan vagy, mint egy kuruzsló. Mindig is mondtam én, hogy van benned valami földöntúli, mágikus erő, csakhogy én nem hiszek az ilyesmiben. — Hát abban csak hiszel, hogy Sorokat szentel például a Vígszínház volt dramaturggyakornokának, aki „egy ideig a Színháztudományi Intézetben is dolgozott", de teljeséggel megfeledkezik arról a Danlss Győzőről, akinek együttestoborzó direktorkodása nélkül aligha lenne ma színház Békéscsabán; ugyancsak illendőnek tartja közölni, hogy az ifjú kritikus 1942-ben született, de úgy ugorja át a szegedi színház Bene nénijének — Bene Jánosnénak — a nevét, mintha — ízléssel, tehetséggel — nem tervezett volna jelmezeket hosszú évtizedeken át ezrek, tízezrek gyönyörködtetésére. (S ha már ismét Szegednél tartunk: vajon miért nem jutott egy-két sor Bányász Ilonának. Gémesi Imrének. Katona Andrásnak. Zádori Istvánnak. Az ő több évtizedes színpadjárásuk nem adott elég okot egy-egy címszó megfogalmazásához?) És itt meg is lehet állapodni! Megállapodván pedig el lehet tűnődni azon, hogy a Színházi Kislexikon szerkesztői vajon miért estek most ugyanabba a csapdába, mint néhány éve az Irodalmi Lexikon összeállítói, hogy annyi értékes, jó cikk mellett miért nyomtattak ki napilapokat is szégyenbe hozó tévedéseket, s hogy egyáltalán, miért ragaszkodtak ennyire — adatban, személyben egyaránt — a gyakran kétes értékű „napra kész" aktualitáshoz. M

ert bárhogy Is csflrjükcsavarjuk, ez a mával való — eleve sikertelen — versengés rontott sokat a különben rangos munka értékén; a versengők emiatt okoztak csalódást a magyar színpadok jónéhány tehetséges, csupán kisebb lámpák alatt játszó művészének. Hiába minden ellenérv nem lehet tagadni: egy színházi lexikon nemcsak tájékoztatóul szolgál, de a benne való szereplés elégtételt is ad; elégtételt a pódiumról elmondott szép szavakért, s a tapsviharos, de sehol fel nem jegyzett színházi estékért — a hivatás szolgálatában eltöltött évtizedekért. Kár, hogy a Színházi Kislexikon összeállítói — egyéb szempontok tisztelete miatt — könyvüknek erről a tisztéről többször megfeledkeztek. Megeshet ugyanis, hogy a következő Kislexikon piacra kerüléséig újabb negyven évet kell várni... olykor-olykor felszisszensz a vesédre ... — Nincs annak semmi baja, öregem. — Te csak azt hiszed. A nyilalás meg áthúzódik a májadra, erre ni — tapogatott Keserű Kérges bordájától lefelé, miközben úgy nézett rá, mint sikló a békára. Kérges meg-megrezzent a mohó ujjak nyargalászásától, s már majdnem félreértette Keserűt, amikor tényleg felszisszent a csiklandozásra. De mintha valami belenyilalt volna, mert odakapott az oldalához, s a kezét ott is hagyta. — Na, ugye, mondom én, baj van a májaddal — kiáltott fel diadalmasan. — És szokott hasogatni a hátad is. Tudom én, barátom, akárcsak nekem. Egyfajta nyavalyában szenvedünk, és nincsen rá orvosság. Nincs, nekem elhiheted, mert én már végigkilincseltem az összes valamirevaló orvost: Néha úgy beaörcsöl a fejem, hogy szét akar pattanni. Majd begörcsöl a tied is, ne félj. Most az jön sorra. Egyik szimptóma követi a másikat. S látod, kívülről nem látszik semmi. De ki tud belénk látni? Senki, barátom, senki. Itt állunk a legszebb férfikorban, és lerobbanva. A pincér közben hozta a nvolc tojásból készült rántottát, sonkával, sült szalonnával, dupla uborkával. Keserűnek felbontotta az üveg bambit és pohárba öntötte.