Délmagyarország, 1970. január (60. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-04 / 3. szám
SPORT Váltakozó sikerekkel A mai műsor Válogatottjaink szerepléséről Edzenek a serdülők A jó felkészüléshez idő kell! Ezzel a jelszóval kezdte meg még novemberben a közös munkát a kézilabda serdülő válogatott. Két év óta rendezik a serdülő válogatottak kézilabda-tornáját. Eddig mindössze 2—3 hónappal válogatták ki a gárdát a torna előtt, s ez bizony érthető, hogy nem hozta meg a kívánt eredményt. Ezen okult a városi szakszövetség, s az idén már rendszeresebben készül a válogatottak összecsapására. A női csapat edzését Tookós György, a férfiakét pedig Onczai Zsolt végzi. A női együttes mór több edzőmérkőzést játszott, legutóbb a kézilabda terembajnokság keretében a Rókusi Tornacsarnokban is játszottak, hogy a téli időszakban ís folyamatos legyen a felkészülés. Januárban középiskolás ifjúsági csapattal találkoznak. A szegedi női serdülő kézilabda-válogatott csapat tagjak Herczegh Katalin, Harkai Anna, Mészáros Klára, Hódi Ilona, Lele Éva, Szabó Vera, Szabó Györgyi, Balla Mária, Schaffer Borbála, Farkas Ibolya és Papp Zsuzsa. A serdülő fiú együttes kerete még véglegesen nem alakult ki. A Mexikóban nyert tíz olimpiai bajnokság után lf)69-ben a magyar sportolók labdarúgásban és vívásban lemaradtak. Mint ismeretes, labdarúgó-válogatottunk nem jutott — a VB-k történetében először — a tizenhatos döntőbe. Gyengén szerepeltek a vívók, akik a felnőtt és az ifjúsági világbajnokságon, valamint az olimpiai reménységek tornáján egy aranyérmet sem szerezlek. Ezek mellett más sportágak viszont javítottak eredményeiken. A hosszú ideig mélyponton levő ökölvívók Gedó György és Orbán László révén az Európa-bajnokságon két első helyezést szereztek. Ez Adler Zsigmond és Papp László érdeme is, mert legjobbjaink már több mint egy év óta az ő irányításuk mellett dolgoznak. A teniszezőknél Bárányi Szabolcs nagyszerű utánpótlásnak bizonyult. Megnyerte az első amatőr Európa-bajnokságot. és az örökös hazai bajnok, Gulyás István örökébe lépett. Az ifjúsági úszók Európa-bajnokságán a fiatalok bebizonyították, hogy ebben a sportágban is van megfelelő utánpótlás: Gyarmati Andrea két ifjúsági Európa-bajnokságot nyert, akárcsak a 13 éves Hargittay András, aki már a felnőttekkel is versenyez. Nem szabad megfeledkeznünk az öttusázókról sem. Ez a sportág bizonyult 1969-ben számunkra a legeredményesebbnek, mert versenyzői három világbajnokságot nyertek. Balczó András most már ötödször volt felnőtt egyéni_ bajnok, ifi bajnokságot nyert Pethő László és a magyar fiatalok csapata is. (Pethő, Borlay, Villányi). A tavalyi Európa-bajnokságokon legeredményesebben kajakosaink és autómodellezőink szerepeltek. Mindkét sportág versenyzői négynégy első helyet szereztek az EB-n. Ebben az évben nagy feladatok előtt állnak a magyar sportolók, mert, mint az olimpiák közötti páros években^ mindig, most is sok világ-* és Európa-bajnokságot rendeznek. És azokon majdnem mindenütt ott lesznek a mi legjobbjaink is. A felkészülések már több sportágban megkezdődtek, mindegyik szövetség igyekszik jó eredményeket felmutatok Asztalitenisz. Szeged városJ egyéni- és párosbajnokság, férfiak és nők részvételével, Dugonics utcai Iskola, reggel 8 óra. Kézilabda. Terembajnoki mérkőzések a Rókusi Tornacsarnokban, egész napon át. Délelőtt: Hódmezővásárhelyi Spartacus—Textilművek női ifjúsági. 8 ora. H. Spartacus—Textilművek női I. osztályú mérkőzés. 8.20. Textilművek—H. Spartacus női ifjúsági visszavágó, 8.40. H. Spartacus—Textilművek női I. osztályú visszavágó, 0 óra. Mörahalom—Ifjú Garda női I. osztály, 9.20. Hódiköt—H. Porcelán férfi I. osztály. 9.40. Ifjú Gárda—Mórahalom női I. osztály. 10.10. H. Porcelán—Hódiköt férfi I. oszály, 10.30. Hódiköt II. —Fáklya férfi, 11 óra. Spartacus —Kender férfi I. osztály, 11.30. Délután: Textilművek II.— Dorozsma női. 12 óra. Kender— Spartacus férfi I. osztály, 12.20 Textilművek II.—Dorozsma férfi, 12 50. OTP—Tipográfia II. férfi. 13.20. Dorozsma—Építők II. férfi, 13.50. Kender n.—Kábelgyár férfi, 14.20. MINŐ—Vidia férfi, 14.50. Textilművek—SZTK férfi I. osztály. 15.20. Tipográfia—Tiszasziget férfi. 15.50. SZTK—Textilművek férfi I. osztály, 16.20. Kender II.—Építők III. férfi, 10.50. Gázmű—Városgazdálkodás férfi, 17.20. Labdarúgó-értekezlet. A délkeleti NB 111-as csapatok vezetőt részére évi értékelés, és az ez évi munka megbeszélése. a CSLSZ helyiségében delelőtt 9 órától. A tavaszi bajnokság kiírásáról ls tárgyalnak. A bajnokságot lebonyolító Csongrád megyei szövetségnek három tervezete van. és azok közül azt fogadjak majd el. amelyik az értekezleten részt vevő klubvezetőknek a legjobban megfelel. évvel ezelőtt és mostanában Ez a rajz száz évvel ezelőtt készült a budapesti Városliget befagyott taván. Így korcsolyáztak az akkoriak, amikor megalakult az első magyar korcsolyázással foglalkozó klub. a BKE Pelé és az ezredik gól Amikor Pelé, a világhírű brazil labdarúgó nemrégiben megszerezte élete ezredik gólját, hazájában ünnepségeket rendeztek, még a harangokat is megkongatták, bélyegeket bocsátották ki, egyszóval óriási volt az öröm. Ezzel kapcsolatban azonban más országokban észrevették a reklámot, vagy azt is, hogy Pelé dicsőítése a brazil válogatott lélektani felkészítését is jelenti a mexikói világbajnokságra. Tudjuk, hogy Pelé igazán kiváló játékos. Az 1958. évi Svédországi világbajnokságon bizonyította be először Kelemen a Bp. Vasasban? Érdekes levelet bontott fél szombaton reggel az MLSZ-ben Börzsei János főtitkár. A feladó Kelemen József, a. Bp. Honvéd válogatott hátvédje volt. aki bejelentette a Labdarúgó Szövetségnek, hogy katonai szolgálatának leteltével élni kíván az ilyen esetben mindenki számára biztosított átigazolási lehetőséggel. Anyaegyesülete, a Komlói Bányász — ahová a leszerelés után visszatérhet — hozzájárul ahhoz, hogy labdarúgó pályafutását továbbra is a fővárosban folytassa, s kiadja a Vasas részére. A borítékban ott volt a Vasashoz szóló átigazolási lap is. Kelemen József szabályszerű aláírásával. Börzsei János az üggyel kapcsolatosan az MTI munkatársának a következőket mondotta: — Kelemen József bejelentését tudomásul vettük. Az egész ügynek mindössze egy szépséghibája van: a Komlói Bányász nem záradékolta az átigazolási lapot. Ha ez megtörténik. Kelement a szabályok értelmében a Vasashoz igazoljuk át. S=0=R=0=!í=S=A=N Ördögh Mária, a SZEOL SC még ifjúsági korban levő atlétája tavaly egesz éven át jó eredményeket ért el. 12 m 09 cm-rel aranyjelvényes ifjúsági atléta lett. Teljesítményére felfigyeltek az országos szövetségben is, és meghívták az utánpótlás válogatott keret edzőtáborozására, a Népstadionba. A tehetséges fiatal sportoló hétfőn. január 5-én utazik fel Budapestre. Beválogatása nagy örömet okozott a szakosztályban. Edzője, dr. Trényi Imre bízik abban, hogy tanítványa idén túlszárnyalja a 13 méteres eredményt. k A Szegedi Postás tekézői — mivel pályájukat a postaigazgatóságon történő építkezések miatt lebontják — ezentúl a Vasutas-pályán edzenek és versenyeznek. Az edzéseket január 7-én, szerdán kezdik. * A* ifjúsági labdarúgó-válogatottak orvái^s tornájának versenykiírása elkészült. A 19 rn^ye és Budapest csapatait hat csoportba osztották. Zala, Csongrád, Bács, Szabolcs, Komárom és Budapest rendezi meg a területi döntőket március 24 és 30 között. Az egres csoportokba a következők kerültek. 1: Zala, Győr, Vas. Veszprém. II: Csongrád. Békés, Szolnok, Pest. III: Bács, Tolna, Baranya, Somogy. IV: Szabolcs, Borsod, Hajdú, Nógrád. V: Budapest Észak. Kelet, Dél, Nyugat. VI. Komárom, Heves. Fejér, Budapest-utánpótlás. A hat terület válogatottjainak tornáját június 24 és július 4 között Székesfehérvárott rendezik. tudását. Azóta a Fekete Gyémánt csillogása időnként abbahagyott, de még mindig az a szabály, ha valahol szerződést kötnek klubcsapatával, a Santossal, vagy pedig a brazil válogatottal, akkor külön lerögzítik: Pelének is jönnie kell! Sokak véleménye szerint Pelé ezer gólja, ha nagy bravúr is, nem világrekord. Mások is dicsekedhetnének az ezredesi ranggal, ha sportpályafutásuk kezdetétől számolják a gólokat és a listába sok mindent beleszámolnak. Az osztrák Franz Binder hajdani rekordját közelítette meg a brazil csatár. Az osztrák statisztikusok szerint ugyanis Binder ez 1930-tól 1948-ig 756 mérkőzésen 1006 gólt szerzett, a Rapidnak, Egy angol kimutatás szerint az ottani eddigi összesített gólkirály Arthur Rowley, aki négy csapatban szerepelt, csak bajnoki találkozókon 18 év alatt 466 gólt lőtt. Alíredo Di Stefano, a Real Madrid Visszavonult csillaga a spanyol bajnokságban, kupában, BEK-ben és a válogatottban 464 gólt szerzett, de ha hozzászámolják az argentin River Plate vagy a kolumbiai Millionarios színeiben rúgott góljai számát, sokak szerint ezer felett jár. A mágyar csatárok közül Schlosser Imre 345 bajnoki gólig jutott. dr. Sárosi György teljesítménye 351 a bajnokságban, 42 a válogatottban és 44 a Közép-Európai Kupában, hogy csak a fontosabbakat számoljuk. Deáik Ferenc 244 NB l-es bajnoki találkozón 303 góllal terhelte meg ellenfelei kapuját, mig a válogatottban 29 gól az érdeme. Még szegedi viszonylatban is tudunk példát felhozni. Kalmár György, aki az 1941/42-es bajnokságban 35 góllal, az NB I-ben gólkirálynak bizonyult, ezen kívül 17 éves szereplése során 1927-től 1943-ig mindig rendkívül veszélyes csatárnak bizonyult, saját véleménye szerint, ha minden gólt beleszámit, évenként legfeljebb hatvanat szerzett. Ebben benne szerepelnek az ifjúságiaknál, a bajnoki, a kupa-, és a túramérkőzéseken elért gólok száma. Előfordult például, hogy a Szeged FC egyik franciaországi túráján két hót alatt hat mérkőzést játszottak és 15ször talált az ellenfelek hálójába. Végeredményben ez is igen szép teljesítmény, mert összeségében, mintegy 909 gólnak felel meg. Végül: Pelé ezer gólja úgy értékelhető, hogy egy igazi nagyképessógű. szívvel-lélekkel küzdő labdarúgó elérheti ezt a bűvös számot, bár az ilyen rekord valóban egy kissé reklámízű. Ez a felvétel viszont mostanában készült az Anglia— Skócia válogatott női futball mérkőzésen. A találkozó naivon izgalmas volt. különösen a képen háttal álló Játékos számára, mert ma.idn em „vctközoszám" lett & vese Megkezdődött a munka a sportszövetségekben Ujabb KK-ellenfelek Elkészült a labdarúgó Közép-Európai Kupa sorsolása. Még nyolc csapat van állva, közöttük két magyar. Az április 15-ig lejátszandó következő fordulóban a Bp. Honvédnak a Kragujevác (jugoszláv) lesz az ellenfele, a Vasasnak pedig vagy a Bohemians Prága (csehszlovák). vagy az Admira Enerate (osztrák) ellen kell kiál'nia. A budapesti piros-kékek ellenfele még bizonytalan. Az Admira a Bohemians 12 DÉLMAGYARORS/ÁG VASÁRNAP, 1970. JANUÁR 4. ellen (Bécsben) 2:l-re nyert, az első találkozón. (Második mérkőzésüket február 8-ig kell lejátszaniuk). Albert József, a Vasas új edzője szerint csapata tovább akar jutni, már csak azért is, mert eddig négyszer voltak KK-győztesek. Preiner Kálmán, a Honvéd edzője jóformán - csak annyit tud az ellenfélről, hogy legutóbb a Kassai Lokomotívot ütötte el a továbbjutástól, és a jugoszláv bajnokság lő. helyezettje. Az új esztendő első munkanapjain már nagy sebességre kapcsoltak a sportéletben. Az országos sportszövetségek házatóján tett körsétából kitűnik: készül, vagy készen is áll a teljes évi menetrend, munkába állnak a válogatott keretek, folyik az utazások előkészítése. Az MLSZ-ben — annak ellenére. hogy a labdarúgóválogatott nem jutott a VB tizenhatos döntőjébe — alig látszanak ki az íróasztalok a világ minden tájáról érkezett újévi üdvözletektől. — Nagy erővel dolgozunk a versenykiíráson — mondotta Börzsei János főtitkár. — Január 6-án tárgyaljuk meg a tervezetet, s ha elfogadásra kerül, rövidesen nyilvánosságra hozzuk. Pálfai János szakfelügyelő Tatára ment, hogy fogadja az odaérkező Ü. Dózsát, Csepelt és Pécset. Foglalkozunk a túraügyekkel is. Eddig az Ü. Dózsa tengerentúli kirándulása végleges, közép- és délamerikai túráról tárgyal a Bp. Honvéd, a Csepel oedig most hozta be az Indiába és Indonéziába. 10—14 mérkőzésre tervezett túra költségvetését. A Magyar Birkózó Szövetségben Matúra Mihály elnök és Szántó György főtitkár a következőket mondotta: — Hétfőn folytatódik a válogatott keret már decemberben megkezdett alapozása. Edzőkkel együtt 44en dolgoznak majd. Az ifjúsági válogatott keret is megkezdi 11 napos közös munkáját, kihasználjuk a fiatalok teli iskolai szünetét. Örömmel jelenthetem a most kapott telefon alapján, hogy olimpiai-, világ- és Európabajnok birkózónk, Kozma István térdsérülése is szépen javul, ö is részt vesz a válogatott keret munkájában. Teljes csapatot szeretnénk küldeni a berlini kötött- és szabadfogású EB-re, s a kanadai VB-n is népes együttessel akarunk felvonulni. A tornaszövetségben Sárkány István szakfelügyelő két edzőtábort is beindított. Az ifjúságiak Dunaújvárosban. a felnőtt nők pedig a fővárosban kezdték a felkészülést. Az ökölvívó-szövetségben Paraczky Sándor főtitkár, Papp László, Adler Zsigmond és Kai-páti Lajos edzők órákon át tanácskoztak. — Január 19-től február 8-ig táborozás kezdődik Dunaversányban — számolt be a beszélgetésről a főtitkár. Erre 40 versenyzőt küldünk. Azt vitattuk, hogy a szóba került több mint 50 ökölvívóból melyik 40 utazzon. Egyetértettünk abban, hogy több fiatalt is be kell vonni a munkában. Az utánpótlással az idén különös gonddal foglalkozunk, hiszen novemberben mi rendezzük Misk kon az első junior Európa-bajnokságot. Ezen szeretnénk az 1969-es sikerhez méltóan helyt állni. / Az asztalitenisz-szövetség munkájáról Horváth Tibor főtitkár számolt be: — Hétfőn megy Tatára a férfiválogatott keret, a zavartalan edzések előfeltételeit is biztosítottuk. Nemzetközi ügyekben is eljártunk,' első negyedévünk mozgalmas lesz. A hó végén Európa Liga mérkőzésen az NSZK-t fogadjuk, aztán jön a csehszlovák nemzetközi bajnokság, majd a Szovjetunió ekleni Európa Liga mérkőzés. Tábor István főtitkár, a vívószövetségből: — Hétfőtől a férfi keret már Tatán dolgozik, szeretnénk az ankarai világbajnokságon a magyar víváshoa méltó eredményekkel kirukkolni. Keveset fotott, karban levő Volga személygépkocsit megvételre keresünk „Fosta fiők" jeligéje a Hirdetőbe. • XS. 77 036 DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja. — Főszerkesztő: P. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar TanácsKöztársaság útja 10.. telefon: 13-530. 18-003. - Felelős kiadői Kovács László. - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Vállalat, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u 28. (Index: 29 053). — Előfizetési Ott egy hónapra M tartat 7