Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-07 / 284. szám

Bárány Tamás Odesszai festők L. A. 1VANOV1CS ERESZKEDŐ S. I. JAKOVLEVlCS ARCKÉP S. A. NIKOLAJÉ V1CS TÁJ TAKARÉKOSSAG — Kedves hallgatóink — kezdi behízelgő hangon a rádióriporter, — itt vagyunk a Finomfa Vállalat dísztermében, ahol kedves ünnepségnek lesz tanúja a rádió: a kerületi takarékossági verseny első helyezettjének nyújtják át a kitüntetést a tanács kiküldöttei. Rabugya János fűtőt érte a kitüntetés, a Finomfa Vállalat népszerű Rabugya bácsiját. Van még egy-két percünk az ünnepség kezdetéig, addig talán beszélgessünk el a vállalat igazgatójával. Kedves Kalabán kartárs, hallhatnánk néhány szót a vállalat munkájáról? — S a mikrofont az igazgató szája elé tartja. — Szívesen — biccent Kalabán igazgató. — A Finomfa Vállalat profilja legfőképp ... A riporter int, hogy ez nem kel1. — Mindannyian azon igyekszünk, hogy teljes erőnkkel... A riporter int, hogy ez sem kell; elvégre nem vagyunk már ötvenkettőben. — Mi a vállalat munkájának lényege? — kérdi hirtelen, hogy segítsen a kínlódó embernek. — Munkánk lényege — derül fel Kalabán arca —, hogy az Igen értékes, és tegyük hózzá, igen drága trópusi topolyafát importáljuk a messzi Brazíliából, az Amazonas mellől. A fát feldolgozzuk, különféle finom, és külföldön igen keresett műtárgyakat készítünk belőle, majd egész termésünket exportáljuk. — Ugyancsak külföldre? — kérdi • riporter. — Ugyancsak külföldre. — Gyönyörű munka! — sóhajt extázisban a riporter; annyiszor hallja odabent, hogy egyéni íz kell a riportokba. — Es nyersanyagellátás? — Köszönöm, megy eget. De talán nem is ez a fő nehézség; inkább a trópusi topolya árát említeném. Méregdrága —, de megéri! Képzett szakmunkásgárdánk az egész világon keresett műtárgyat készít belőle, mint említettem. Bátran mondhatom, hogy ez a fa nemcsak a világ messze legdrágább, de messze legszebb fája is! — Nagyszerű! — lelkesedik a riporter. — Nem hallhatnánk valamit a fa áráról? Bizonyára ez is érdekli hallgatóinkat Kalabán mosolyog. — Hát kérem, nem titok éppen: egy mázsa trópusi topolya körülbelül kétezer dollárjába kerül a vállalatnak. — Köszönöm szépen — mondja a riporter, és odább lép. — És most Itt állunk Rabugya bácsi mellett hogy miután átvette ezt a szép kitüntetést és a vele járó kétszázforinto6 pénzjutalmat mesélje el, hogyan érte el ezt a gyönyörű eredményt? Rabugya bácsi — régi tévénéző! — gyakorlott mozdulattal szájához húzza a mikrofont s köszörül a torkán. — Hát amikor meghirdették a fűtők közti versenyt no mondok, Rabugya, ezen te ls részt veszel! Ismertették a feltételeket. Hát kérem, az első, ugye, az általános takarékosság a tüzelővel, a második: a Tüker-alágyúj tóssal való különleges takarékosság. Ezt ellenőrzik a legszigorúbban, kérem, hetenkint jártak itt végette az ellenőrök, mert hogy ez a prémium legelső feltétele. És én Itt értem el igen szép sikereket! — Vagyis: mennyit takarított meg, Rabugya bácsi? Az öreg kihúzza magát. —• Háromszáz Tüker-alágyújtóst, kérem! — És hányat használt fel? —- Egyetlenegyet! — kacsint az öreg. — Az őszön, amikor először befűtöttem. — Csodálatos, csodálatos eredmény! — mondja ittasult hangon a riporter. — Háromszáz alágyújtós, kedves hallgatóink! Ez hatvan forint, csupán egyetlen fűtési évadban 1 Képzeljük el ezt az eredményt népgazdasági szinten: mi lenne, ha mind többen és többen vennék át ezt a nagyszerű kezdeményezést!? Egy évben hatszáz, sőt hatezer forint megtakarítás — csak ebben a kerületben, és csak Tükeralágyújtóssal! Szédületes perspektíva, kedves hallgatóim! Egy új, nagyszerű kezdeményezést érzek kibontakozni a mai napon! No, és most már csak egyetlen kérdés: hogyan tudott mindig tüzet gyújtani, Rabugya bácsi? Az öreg von a vállán. — Hát tartottam... Nem engedtem teljesen kialudni, csak parázsig. Másnap aztán felszítottam a lángját — Szenzációt! — hörgi a riporter. — Micsoda új tudat! Ez már egészen új viszony a szocialista tulajdonhoz, kedves hallgatóink! — Az én tűsem — nevet elégedetten az öreg — ügy égett, mint a huzat! Pedig alig használtam el alája egész évben negyven-ötven mázsa fit! — Szédületes! És milyen fával szította a tüzet Rabugya bácsi? — Hát a trópusi topolyával Ha maga azt tudná, mennyivel jobban ég, mint az Agáca! TAL ALMÁN Y Ámbátor Ervin feltalálta a kétfrontos engedékenységet. Ráeszmélt arra, hogy aki harcol, az sebet is kaphat, márpedig ezt ö nem szerette. Az igazság az, hogy gyáva ember volt ez az Ámbátor, és erre neje is inspirálta, akivel immáron húsz esztendeje élt békés egymás mellett félésben. Ámbátor már a külsejében is igyekezett találmányának szellemét megtestesíteni. Megnövesztette a haját, hogy a fiatalok lássák: nem zárkózik el a modern ízléstől. Hosszú haját viszont egy micisapka alá gyömöszölte. Mértékletesen bár, de lelkesedett az új mechanizmusért, ugyanakkor nem mulasztotta el leszögezni, hogy azért a régi sem volt kutya. Reggel az utca bal oldalán ment el otthonról, este a jobb oldalon tért haza. Egyszer megpróbálta. hogy az út közepén menjen, de akkor felirta a rendőr. Ha ezekután valaki azt gondolni, hogy Ámbátor igyekezett az ellentéteket kiegyenlíteni, az egymással vitatkozókat közös nevezőre hozni, az az elmondottakból sem érti az Ambátor-féle találmányt. Ha ugyanis a szembenállókat kibékítené, kénytelen lenne az egyik oldalra állni, ami ez esetben már a halvány ellenzékiség látszatát kelthetné. Gondolom, a tisztelt olvasó megérti Ámbátor lelkivilágát, amit csak azért ecseteltem ilyen részletesen, mert vele még nem találkozhattak, hiszen egyedül van. Bevált-e a találmánya, vagy elbukott? Tudom, egyesek most azt várják tőlem, mondjam ki, hogy boldogut Ezzel szemben mások azt követelik, hogy rúgjam ki a nyomorultat, mert egy ilyen ingadozó opportunistának nem lehet más a sorsa. Hát kérem ... Szóval ... Hagvianak engem békén! Mit provokálnak? ösz Fcrcnc Maurice Druon • • K. G. ZINOVJEVRJS A RÉGI TALLIN AZ ÜVEGKOPORSÓ A kastélynak szerencsére két szárnya volt s ez lehetővé tette a fivérek számára, hogy sose találkozzanak. Ikrek voltak, egyforma volt a termetük, ugyanolyan görnyedt tartással jártak, s mindkettőben ugyanaz a veleszületett gonoszság lakozott A Paluselle család két utolsó tagja gyűlölte egymást és kölcsönösen abban reménykedtek, hogy miharabb eltemethetik a másikat Az ifjabbik úgy vélte, jogos ez az óhaja, mert amit a természet születéskor elvett tőle, a halál jóváteheti. Am egy váratlan apróság, egy kicsiny kő, amely elzárta az epeutakat, megfosztotta ettől a végső elégtételtől is. A gyászjelentés idején Franciaország-szerte összesen hatvankét unokafivér és atyafi nyomott el egy-egy baljós mosolyt, hogy azután tüstént b--lemerüljön sötét számításaiba. Egyikük sem járt még soha Paluselle-ben. de mindegyikük oda tudta képzelni magát az olajfákkal és füzekkel körülvett hatalmas kastélyba, amely telis-tele van műtárgyakkal, s ahol a két öreg bolond élt, leszármazottak nélküL Az egyik öreg hát elment. S a másik bizonyára nemsokára hallat magáról. A Grenob!e-ban élő unokafivér, Cardaillan úr megkapta az első levelet a márkitól. „Igen hálás lennék, ha az önnek kedvező időpontban meglátogatna engem Paluselle-ben. Fontos döntést hoztam, amelyet önnel is meg kell tárgyalnom. Adja át tiszteletemet kedves feleségének és fogadja jókívánságaimat". Cardaillan úr napjait azzal töltötte, hogy újra meg újra ellenőrizte aprópénztárcája tartalmát, összegezte kis gazdasága bevételét, átnézte a háztartási könyvet, megszámolta a törlőruhákat a fehérneműsszekrényben és a fokhagymákat az éléskamrában. A levél kézhezvételekor azt mondta a feleségének: — Ugye mindig mondtam neked kedvesem, a másiknak volt csak olyan lehetetlen természete. Most, hogy Marc-Antoine egyedül maradt, máris közeledni próbál hozzánk... A hosszú utazás alatt Cardaillan úr átadta magát az elringató ólmoknak. Az a remény, hogy egy szép napon számbaveheü az összes festményeket, ingaórákat, csészealjakat, s egyéb tárgyakat, amiket a kastély magábarejtett, felvillanyozta. S már látta lelki szemeivel a nagy lehetőséget, hogy férjhez adhatja a lányait, s nem is kell a saját pénzeszacskóit kiürítenie. A Paluselle-l kastély minden várakozását felülmúlta. Az ablakokat drága hímzett függönyök takarták, úgy. hogy a szobában egészen komor félhomály volt De azért kivehette a különböző tárgyakat s fel is Ismert egy kis flamand fiókosszekrényt mellette egy Szent Sebestyént ábrázoló festményt a sienai Iskola modorában, két római császár mellszobrát egy ében, elefántcsont- és gyöngyház berakású firenzei szekrénykét, s a mesterművek mellett még számtalan kisebb értékű dísztárgyat: keleti csecsebecséket éks:á-rládikákat porcelán tálakat. Egy szótlan szolga vezette be ebbe a szobába, s tüsr tént magára hagyta, úgy hogy volt ideje nézelődni. S ekkor hosszúkás üvegdoboz vonta magára a figyelmét, amelyet egy XV. Lajos korabeli, damaszttal bevont ágyon helyeztek eL Az üvegdobozban egy holttest feküdt egy bájos, tizenhat-tizennyolc év körüli lányé. Cardaillan urat annyira lenyűgözte ez a látvány, hogy észre sem vette, amikor a házigazda belépett. Meglepetésében ki sem tudta nyögni azokat a baráti üdvözlő szavakat melyekre pedig egész úton készülődött — örülök, hogy látom — szólt Marc-Antoine de Paluselle. — ön bizonyára az én legközelebbi rokonom és minden valószínűség szerint kettőnk közül én fogok előbb távozni az élők sorából. Ezért úgy gondoltam, hogy önt teszem meg törvényes örökösömnek. Cardaillan úrnak tátva maradt a szája, s kl se tudta mondani az Ilyenkor szokásos választ: „Ugyan, ne ls gondoljon rá; ön eltemet mindannyiunkat!" A másik folytatta: — Csupán arra kell még figyelmeztetnem, hogy a végrendeletemben lesz egy titkos záradék, amelyet csak halálom után lehet felfedni, ám önnek már most el kell köteleznie magát, hogy azt tiszteletben tartja. Nem kérem azonnal a válaszát; küldje el tizenöt napon belül a közjegyzömhöz. A márki le sem ültette unokafivérét, meg sem kínálta semmivel. Ismét a hallgatag szolgáló jött érte, s a személyzeti lépcsőn kivezette. Cardaillan úr maga se tudta, hányadán áll, amikor visszaérkezett Grenoble-ba. — Soha! — kiáltott fel a termetes Cardaillan asszony, amikor megtudta a látogatás eredményét. — Ez csapda. Ki tudhatja, hogy a vén bolond mit írt bele abba a záradékba? Puszta gonoszságból arra kötelezhet minket, hogy az ő holttestét közszemlére tegyük a szalonunkban, vagy azt, hogy váljunk el, vagy azt, hogy alapítsunk va-