Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

"" ÉN SZERETEM A HÓVIRÁGOT IS Haragos lett Igen a nyelvem nem értenek kik érthetnének bíborba túlinak a szememben néha-néha az égi-kékek szavaim szúrnak mint a késhetne higgyétek hogy így akartam voltak napok amikor féltem de félememet betakartam magamba zártam mint a vének a megnemértett bölcsességet bátorságom is letagadtam s nevetésemből langy mosoly lett Dehogy lettem én más mi voltam csak mert éretté feketedtek bennem a tények árnyai — hát ezért nézhettek idegennek néha ti kikkel vérrokonság s elvi egyezés köt örökre tagadhatjátok szép-szelíden vitathatjátok mennydörögve. Minden változik: nyílik s hervad csak időlegesen szép a lány is de szül — s magából így megújul Gondoljátok meg, nem banális: dalolhattok akár ezerszer de egyszer hulljon könnyetek, pecsét lesz rajtatok amit senki sem felejt el. Hát mindegy, éljünk így: tavaszban még senki sem sírt pázsitért — a télben még nem kívánták: lenne hideg is! Nekem meg így jó: évszak évszakot vált mert szeretem a hóvirágot is. (— Megint hülyéskedsz' — szólna rám, ki yr! többet tud már belőlem mint magam, pedig nem szégyen néha szembenézni magunkkal is — én megtettem, s mi van?!) HŰSÉG? Madarak, madarak, költözömadarak: húségtek ki kérte számon még — a vadak erdőben, mezőben tengenek-hullanak, hűségesebbek-e nálatok: madarak? Nem megyek, maradok ha tudok maradok. S tudok, mert akarok: hűségesebb vagyok? S amíg Itt maradok: kivernek a habok, város fia vagyok... — S majd kőbe harapok. Fehér Kannán JÓSLATOK 1970-re Elmentem a jósnőhöz. — Mi érdekli? — kérdezte. — A jövő, 1970-ben. — Na látja, arra én is igazán kíváncsi vagyok ... Kérdezzen! — A hid? — A híd? — erősen a gömbbe nézett. — Ha messziről nézem, kicserélt hídfőket látok, ha meg egészen közelről, lecserélt főket. Nyugodjon meg, időre elkészül ... — Határidőre? — Igen. — S az mikor lesz? — Hát nem azt mondta, hogy csak 1970-ről kérdez? — Jó, hát akkor nézze meg az újszegedi körforgalmat! — Látom, van, aki jobbra forog, látom, van, aki balra forog. Azt hiszem a közlekedésszervezési szakismeret után forognak ... — És Tarján? — Épül. Készül arra. hogy önálló várossá nyilvánítsák. — Nem értem. — Pedig egyszerű. Szeged jó közlekedést, üzleteket, iskolát, óvodát tervezett nekik, ők meg az Czóbel Béla FJÚ ságnak. Csak mikor meglett az Erzsike, suttogott a falu: „A szégyentelen, hogy mert ez fehérben esküdni?" Márta: Egyszer éppen rólunk beszéltek, mikor beléptem a műszaki irodába. Hogy két mérnök sem tud számolni I Én „felkaptam" a kesztyűt: „Dehogynem, mondtam, egy meg egy egyenlő: boldogság. Hasonlót kívánok nektek is." örültek, hogy derűs vagyok, de bevallották, nem hiszik el, hogy elvesz Zoli. 5. Milyen nehézséget jelentett a gyors esküvő? Katalin: A férjem esti technikumba járt, vizsgák előtt volt, rosszkor jött még ez is. Édesanyáméknál laktunk, még ma is különben. Most nehezebb a két gyerekkel. Ilonka: Nem is győzném sorolni, pedig párat már említettem. Erzsébet: Keveset kerestünk, az volt a legnagyobb baj. Nagymamánál laktunk, aki igen vallásos és nagy vihart csapott, mikor kiderült, hogy korai lesz a gyerek. Elköltözött a másik lányához. így nagyobb helyünk van. Márta: Volt lakásom, igaz, másfél szobás és férjem nem tud itthon dolgozni, nincs helye a rajzasztalnak. De másnak még ez sincs. Nem panaszkodom. 6. Mit jelent Önöknek a gyermek? Katalin: Már kettő van. Egyformán szeretjük őket. Ilona: 0 is nagyon szereti, elég gyakran hazajöhet katonáéktől, boldog, hogy láthatja. Hogy nekem?! Erzsébet: A szemünk fénye! Márta: Büszke, hogy fia van. Különben szokatlan és bar nem mondja, én latom, hogy kényelmetlen is neki. 7. Jó a hazasságuk? Sosem éreztette a férj, hogy „gj ursliazassag"? Katalin: Szerintem a kényszerítő ok miatt sem nevezhető ez kényszerházasságnak. Azt hiszem, jó házasság; nem tudom ugyan, milyen az, amelyik ennél jobb. Ilona: Még nem is laktunk együtt...! Erzsébet: Egyszer emlegetett egy lányt akinek még a kezéhez sem nyúlhatott Ez nagyon fájt. De végül is: nincs semmi haj Persze azt tudom, hogy álmok ellen nincs fegyverem. Az a lány is férjnél van már, én pedig megpróbálom sokáig megtartani a férjem. Márta: Senki sem kényszerítette, nincs mit emlegetnie. 8. Végül: Van-e valami megszívlelendő tanulsága (mások számára) az ön esetének? Katalin: Nyilván egyszerűbben, izgalommentesebben is férjhez lehet menni. Ilona: Hát érdekelne valakit az én tanácsom?! Én se törődtem senki szavával. De azért: kicsit drága volt a heppiend. Erzsébet: Mindenki másképp ezt tervezik. Ember tervez, építőipar végez... — Ugorjunk egyet... Az Izabella-hid? — Szép név. Neki udvarol? — Csak érte, hogy egyszer már átépítsék. — Látom — a jósnő ismét a gömbbe meredt —, ezt is tervezik. — De hiszen már idestova tíz éve tervezik! — Hát akkor még nem ráér? — A szemét...? — Mit akar vele, megcsókolni? — Az utcai, meg a háziszemétre gondolok, a hóeltakarító gépekre, és az árkok tisztítására. — Az más. Már látom is: új vállalat..., ígéret.... fal... — Fal? — Faltól falig. Ez valami újfajta takarítást jelent. Várjon csak, most meg hóbuckákat látok. Képzelje, alig hiszek a szememnek: jövőre is télen fog esni a hó! — A közbiztonság? — A város közrendje és közbiztonsága szilárd ... Jaj bocsánat, ezt nem a gömbben látom, hanem a legutóbbi rendőrségi jelentesben olvastam ... — Mondjon valamit az áremelkedésekről! — De kérem, én jósnő vagyok! Csak azt tudom megmondani ami lesz, de nem azt, ami jelenleg is van. Akarja hogy inkább a piacot nézzem meg? — Kérem. — Fedett csarnokokat látok, szép utakat, sok ivókutat, vécét, tisztaságot, kis helypénzt, olcsó árakat... — Tényleg ezt látja? — Hogyne. Lelki szemeim előtt... — És a SZEOL? — Az mi? — Szeged NB l-es futballcsapata. — Ja! Ragyogó sikert ér el! — Bent marad? — Természetesen. Az egyfordulós tavaszi bajnokságnak nem lesz kiesője... — És mondja maga mindent lát abban a gömbben? — Hát persze, hogy mindent. Illetve... ejnye csak ... a 6-os buszt nem látom sehol! — Köszönöm szépen a jóslatokat. Hány forinttal tartozom? — Forinttal? Csak konvertibilis valutát fogadok el. Adjon három fej vöröshagymát! Gyurkó Géza ANGYALKA KALANDJAI lesz boldog. A „szabályos" házasság is zsákbamacska, hiszen nem ismerik egymást, meg ennek is lehetnek rossz következményei. Ki tudja, mikor hallom vissza a régi dolgokat, és ha elkezdené — mindennek vége lenne. Azt hiszem. De lehet, hogy túl sokat gondolok erre. Márta: Mondjam vagy ne mondjam: nekem minden árat megért a gyerek. És a végén minden jól sikerült. Végül is összefoglalás kellene, csakhát: lehet-e ezt összefoglalni? Kérdések, nem is biztos, hogy a legfontosabb kérdések ezek lennének, s minden válasz más. Bizonyára minden olvasóban más-más visszhangot is keltenek, más érzéseket váltanak ki. Jellemző vagy nem jellemző sorsok? Szerencse, vagy a nehezebbik út ilyen esetben a házasság „vállalása"? Kétféle döntés lehet ilyenkor —, nos, mi őket becsüljük, akik számolva a nehézségekkel, akadályokkal is, de kézenfogják egymást. Ha nem is egészen a kis jövevényért, de azért őmiatta is. Márta mondta a házasságról: addig tart majd, ameddig jó, értelmes kapcsolat lesz. És mindegyik házasságnak csak addig van értelme — akárhogy köttetett is. Én voltam a legszebb és legbájosabb angyal a mennyekben, csak úgy hívott az atyaúristen is, hogy Gábrlska. Nem véletlen tehát, hogy az atyaúristen engem bízott meg, vigyem a karácsonyfát Povázsiékhoz a Jó utca 4/b alá. Amikor leszálltam a földre, rögtön szaladnom kellett a csillogó-villogó fácskával, fehér ingecskémben, mert sikoltva mutogatott rám egy öregaszony: — Te jó úristen, itt a repülő csészealj! ... és ez a sikoltás sokaknak feltűnt. Többek között három férfinak is, akik vihogva kapkodtak először fehér ingecském alá, hogy utána akkora pofont adjanak, hogy a kis fán meggyulladtak tőle a csillagszórók... — Tűz van! — kiáltotta valaki, és mire magamhoz tértem, már vijjogva rohantak a tűzoltók, hogy alig volt időm felugrani egy autóbuszra... — Ml van? ... angyalosdit játszunk? Ezzel a csengős izével Itten nem lehet utazni! — förmedt rám a kalauz. — Kérem szépen, én angyal vagyok és most viszem a karácsonyfát ... — próbálgattam mondani, de a kalauz közbevágott. — Persze, hogy az ... Repülni is fog — mondta és kirúgott fástól-csengőstől a buszról. Ekkor taxiba akartam ülni, de a taxis kisanyámnak szólított, úgy látszik, aranyhajam és ingecském miatt és megkérdezte, miért pont a karácsonyfát loptam el a palitól. — Kérem szépen, én angyal vagyok és most viszem a karácsonyfát — próbáltam mondani. — Elmész a pokolba, kisanyám — kiáltott rám és nagyon megijedtem, még, hogy én, a pokolba. Ott álltam az út mentén és hallottam ié, hogyan kongat a harang hatot, pedig nekem már fél hatra ott kellett volna lennem Povázsaiéknál, a Jó utca 4/1 alatt. Megkérdeztem tehát egy rendőrt, hogy merre van az az utca? A rendőr először eltátotta a száját, úgy bámult, majd elfogta a nevetőgörcs és úgy nyöszörögte: — Atyaég, hogy mit ki nem talál az a boyszolgálat... Negyed hétkor ott álltam az ajtó előtt és becsöngettem, aztán cslngllingizni kezdtem a kis ezüst csengettyűmmel, és hallottam, amint Povázsai papa ezt üvölti a fiának: — Ne ordíts már, mert akkora pofont kapsz, hogy a csillagszórót is meteorhullásnak látod ... Nem hallod, Itt az angyalka! Várj! • Aztán kinyílt az ajtó, egy férfi állt mögötte, rám rézett és nagyot üvöltött: — A fene egyen meg... Most van fél hat? Feljelentelek te csirkefogó ... Micsoda boyszolgálat ez... — kikapta a fát a kezemből, becsapta az ajtót, hogy az ingecském beszorult és faképnél hagyott. És én ott álltam az ajtó előtt ingben és a hónom alatt a glóriával, azon tűnődve: Atyaisten, mi lehet az a boyszolgálat, amivel egy rendes angyalt Itt mindig összetévesztenek, aztán káromkodtam egy nagyot, mert szelíd angyal létemre ezt is megtanultam.