Délmagyarország, 1969. december (59. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

Ökrös László MIÉRT EPPEN A ZENE? MíílfŐCTOti életünket többellYlUVCoZGII lentmondás feszíti. Ezek közül azonban talán az a legfeltűnőbb, amely a mai zene és az összes többi művészeti ág helyzete között hosszú idő óta tapasztalható. A mai zene hátrányára nálunk ugyanis az a sajátságos helyzet alakult ki. hogy irodalomban, képzőművészetben, filmben lépést tartunk a világgal, a mai alkotásokat tulajdonképpen és lényegében születésükkel egyidőben ismerhetjük meg, ugyanakkor a muzsika fejlődésével egyáltalán nem vagyunk szinkronban. Elmaradásunk legalább félévszázados, de lehet, hogy több, esetleg hetven-nyolcvan év. Példákkal sem kell bizonyítani, annyira közismert, hogy a ma született regények, színdarabok, filmek, s méghozzá nem is akármilyenek, hanem a műfaj reprezentatív alkotásai, ha nem is olyan gyorsan, mint sokan szeretnénk, de elfogadható időn belül a publikációs fórumokra kerülnek nálunk. Annál furcsább viszont, hogy a zenét illetőleg mintha megállt voina az idő, mintha az utolsó figyelemre méltó zeneműveket ötven vagy hetven évvel ezelőtt írták volna. Emlékszem, milyen óriási szenzációként hatott nálunk Berg Wozzek című operájának néhány év előtti bemutatása; felfedeztünk egy olyan, számunkra új világot, amelyet mások már jónéhány évtizeddel azelőtt bejártak és feltérképeztek. Pedig a zene fejlődése sem állt meg. irányzatok és alkotások egész sora jött ötven év óta létre. Mi viszont mint a strucc, homokba dugjuk a fejünket, és nem altarunk tudomást venni az újabb törekvésekről és eredményekről. Egész történelmi korszakkal vagyunk elmaradva, ráadásul még kísérlet, próbálkozás sincs arra. hogy ezzel a helyzettel szembenézzünk. Néhány évvel ezelőtt ugyan egyik vidéki napilapunk zenei eletünkkel foglalkozó cikksorozataban felvetette ezt a kérdést, de eléggé szerencsétlenül — a legújabbat egyben a legértékesebbnek kiáltva kl — s az egész vita végül is szigorú bírálatot kapott és következmények nélkül feledésbe merült Illetve egy következménye mégiscsak volt. Méglnkább megerősítette azt az érzést, hogy a mai zene tabu, amellyel csak az elítélés és elutasítás pozíciójából lehet foglalkozni. Ennek a néhány év előtti zenei vitának a kudarca fényt vet talán arra, mi okozza a mai zenének kiáltóan hátrányos helyzetét. Zenei életünk illetékesei bizonyára attól tartanak, hogy ha teret kap a mai zene, nemcsak egyszerű jelenlevő lesz majd, hanem óhatatlanul hozzátapad a legjobb, legértékesebb, legizgalmasabb stb. jelző. Ez az aggodalom nem teljesen alaptalan. Egészen biztosan lennének olyanok, akikben a mai és az értékes fogalma összeolvadna. Márpedig tudjuk, hogy a ml kultúrpolitikai eszményeink szerint nem az a legfőbb érték, amit a sokszor hóbortos mai zeneszerzés produkál. F77PI az °koskodással kétféle LilGI ellenvéleményt szegezhetünk szembe. Az egyik az, hogy a mai zenét — hanglemezekről, magnószalagokról, külföldi hangversenyek látogatásából — igen sokan ismerik, s nemcsak ismerik, hanem a legértékesebbnek tartják a zene minden más produktumai közül. Ezeknek a rajongóknak a meggyőződésén semmit sem változtat, hogy kedvenc müveiket hallhatják-e nálunk vagy sem. Sokak számára viszont éppen ez, tehát a kiszorítottság, a „tiltott gyümölcs" utáni sóvárgás érzéséit ébreszti fel, s ahogyan az már ilyen esetekben lenni szokott, pusztán a kielégítetlenség miatt nő szemükben ennek a zenének az értéke. A másik ellenvetés az lehetne, hogy a mai zene háttérbe szorítása tulajdonképpen a mi gyengeségünkből fakad. Nincs ugyanis más magyarázat arra, hogy a tiltás-támogatás elveit miért ne tudnánk- a zenere is eppenúgy alkalmazni, mint mondjuk az irodalomra, filmre vagy a képzőművészetre. Ahogyan az irodalom vagy a színház esetében sem történt az elmúlt években lényegbevágó hiba ennek a kultúrpolitikai elvnek az alkalmazásában, u zenében sem lehet, ha csakugyan törekszünk arra, hogy megoldjuk ezt az egyébként természetesen egyáltalán nem könnyű problémát. Véleményem szerint nincs okunk félni attól, hogy a mai zene híveinek tábora tömegméretűvé nő, s hogy a közönség semmiféle más zenét nem lesz majd hajlandó meghallgatni. Volniáhon ennek éppen az VdlU|dUdll ellenkezőjére számíthatunk. Arra, hogy a közönség — legalábbis az első időkben — merev elutasítással fogadja a mai zene alkotásait, szokatlanságuk, a hagyományostól, a megszokottól való eltérésük miatt Tekintve, hogy a zenei élet szervezése sok pénzbe kerül, ezt is számításba kell venni; nem tarthatunk közönség nélküli hangversenyeket. Szervezéssel azonban ezt is meg lehet oldani. Nem arról van szó, hogy hangversenyeiket elárasszuk a mai zenével, hanem az ügyes adagolásról Kultúrpolitikánk zeneszerzői eszményképe Bartók. Nem akarom ennek a koncepciónak a Jogosságát vitatni, azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy a z^ ne Bartók után is fejlődött és hozott létre hozzá képest teljesen új produktumokat. Senki sem kárhoztatható, hogyha ezeket az új alkotásokat meg akarja ismerni, méghozzá nem rádióból, magnetofonszalagról, hanem hangversenyteremből, élűből. Nem azért akarjuk ezeket a műveket megismerni, mert azt hisszük, hogy a legértékesebbek, nem is azért, hogy szembeállítsuk Bartókkal es a nagy magyar mestert, a század egyik legnagyobb zsenijét elavultnak kiáltsuk ki, hanem a jobb tájékozódás miatt Jobban megértjük magút Bartókot is, ha ismerjük azt, ami utána következett, s jobban megértjük a mai magyar muzsikát is, amely elé egyébként — s ez még érthetetlenebbé teszi az ellentmondást — nem állítunk korlátokat, falakat Ahogy telnek-múlnak az évek, a tárgyul választott művelődéspolitikai ellentmondás egyre feszültebbé válik. Fiatal magyar muzsikusok tanulnak külföldön, járják a világot, megismerik és többen magukévá is teszik az új muzsika eszméit Itthon viszont mindenfelé süket fülekre találnak, nem foglalkozik velük senki. Miórt? — még ezt sem tudják. Nem is tudhatják, mert erre nincs, nem lehet elfogadható magyarázat. W.W>T . 'vm. yw. ... , Sz. Lukács Imre A MEGŐRZÖTT ÖRÖM A szövetkezeti irodában napjá. ban sokan megfordulnak. December 20-ával befejezték a leltározást lezárták az évi teljesítményeket. Ezek a napok a legnehezebbek. Alig-alig jut idő valamire, értkezletek követik egymást Molnár Vencel párttitkár irodája is napról napra megtelik. 0 1957-tól párttitkár a közös gazdaságban. Epizódok Molnár Vencel életéből. 0 Szülei doroasmai téglaverők voltak. Mint a többiek, ők is elindultak tavasszal a nagyvilágba, bejárták az országot Romániát, munkáért. 1907-ben Gvömrőn született Molnár Vencel. Ügy éltek, mint a többi szegényember. A gyerekeket hosszú pendelyben járatták, ami nöpközben ruhának, éjszaka hálóingnek szolgált. Nagy csomót kötöttek a hátukra napközben, hogy fel ne bukjanak benne. 1914-ben édesapját katonának szólította a törvény. Négyen voltak testvérek. Egy aszszony és négy éhes kölyök. Vencel gyereksége 1916-ig tartott. Jó tavasz járt akkor. Vizes esztendő. A gyerekek a dorozsmai határon a vadvizekről tarhonyarostával halászták a halakat. Meg a Dorozsma szélében levő zsilipből. Az apró halakat hazavitték, megsütötték. Éppen osztozkodtak a zsilip partján, amikor jött két fiatal nő. Az egyik lehetett 25 esztendős, a másik annak a húga, 17 esztendős. Kérdezték: valamelyikőjük elszegődne-e pásztornak? A Vencel gyerek beleegyezett. Havi 5 koronáért, év végén pedig két keresztből jutott szalmáért, ami kellett a szalmazsákokba. Alsóközponti tanyába vitték, s a fiatal lány lett a gazdasszony. Abban a tanyában hiányzott a férfiember. A lány két férfitestvére, s két nénjének férje szakadt távol a messzi frontra. Vencel nem panaszkodott Tanács Viktóriára, a gazdára. Ketten pásztorkodtak az egyik „gazdagyerekkel". Tavasztól kint a határban, amíg le nem esett a hó. T — 1944. augusztus 24-en meghalt a feleségem. Dorozsmán laktunk egy parányi tanyában, a Márták-dűlőben. Rákban hall meg. Egy kicsi lány. Matildka maradt utána. Ami megtakarított pénzem volt, az a kevés, elfizettem az orvosoknak, gyógyszerekre. temetésre. Ami kétkezi embernek megtakarított apróbb dolgai lehelnek, mindent el kellett adnom, hogy mindent kifizessek. — Hogy mi volt a minden, Rékássy Csaba Vásárhely IL amit eladtam? Két párna a tejünk alóL A kis húzat 1943-ban építettük fel, és amikor tíz év után kitelt a szolgálatom mint napszámosnak, szőlőkapásnak, a gazda egy viselt szőnyeget adott, ami lyukas is volt. Nekünk az csodaszépnek tűnt, elképzeltük, hogy leterítjük majd a parányi házacskánkban, s milyen szép lesz. Azt is eladtam. Aztán a szegényembernek a mindennapi forintjait, a tyúkokat. Ennyi volt a vagyonom. — Októberben kaptam a behívót. Volt nekem elég bajom. Asszony nélkül, egy kislánnyal, mit tegyek? A németek erősen pucoltak, az ágyúdörgés hallatszott. Elhatároztam, nem megyek sehová. Statárium volt. Bújkáltam. Sokszor otthon se mertem maradni. Mondtam: Matildkám, álljál ki az útra, szóljál, ha jön erre valaki. — Ültünk a kislánnyal a küszöbön. Egyszeresük egy kocsi keresztülvágtatott a mi napraforgószárból tákolt kerítésünkön. Fogtam a kislány kezét és váriam, biztosan agyonlőnek. Beszélt, beszélt a katona, de nem értettem, ö oroszul mondta, én magyarul. De később a kislány fejét megsimogatta. Akkor már tudtam, nem bánt bennünket. — 1956 máciusában léptem be a szövetkezetbe. S ez az év hozta meg életem legnagyobb örömét. Szegényember voltam mindig. 1938-tól már vékonyabban csordogált a kenyérből, A németek alatt később bevezették a fejadagot. Aztán még keservesebb lett. Mindig féltünk, hogy nem lesz elég a kenyér. Az első évet töltöttem a gazdaságban. Tíz-tizenkét mázsa kenyérgabonát valahány kiló árpát egy hold háztáji földet kaptam, a munkaegység arányúban kukoricát búzát, cukrot paprikát, krumplit, még tűzrevalót is, ha jól emlékszem. Amikor megkaptam az első szállítmányt, aíekor azt éreztem, hogy én most nagyon gazdag ember vagyok. Gondjaim egyáltalán nincsenek. — Cséplés után megkaptuk az előleget. A lisztet a fodortelepi pékhez vittem, azt hiszen ördögnek hívták. A Berzsenyi utca 3. szám alatt laktam már akkor. Szép magas, fehér kerek kenyeret kaptam. Otthon megszegtem eazdaenak. boldognak, nagyon boldognak éreztem magam. Az életem legfinomabb kenyere ez volt. Azóta hányszor, de hányszor többet kerestem, többet kaptem a szövetkezetben. Mégis akkor voltam n legboldogabb. A N>sszú hosszú nincstelenség után lehetett, krumplit, kenyeret enni. annyi kenyeret, amennyi belénk fért. Azóta őrzöm az örömöt. Lődi Ferenc REND ÉS BIZTONSÁG A

z MSZMP kiegyensúlyozott, a tömegek bizalmát élvező politikája meghatározó jelentőségű az ország közrendjének, közbiztonságának alakulásában. Ugyanez a megállapítás érvényes Szegedre, a szegedi járásra, Csongrád megye egész területére. Az állampolgárok többsége egyszerűen az utca rendjéből von le következtetéseket. Ezek a következtetések pozitívak. Rendőreink általában helytállnak a törvényes rend biztosításában, a bűnüldöző szervek fényt derítenek a legfortélyosabb eszközökkel elkövetett bűncselekményekre is. A közrend, a közbiztonság, az állampolgárok életének, testi épségének, vagyonának védelme alapvető tényező a társadalmi haladás szolgálatában. Szeged és Csongrád megye politikai, társadalmi és gazdasági élete az utóbbi években ugrásszerűen meggyorsult, s ez a fejlődést ütem folyamatossá vált. Ez a tény magyarázza, hogy Csongrád az ország legvárosiasabb megyéje, mert lakosainak több mint 60 százaléka a városban él. Különösen Szegeden gyors ütemű az urbanizáció: a város lakosságának száma tíz év alatt mintegy 30 ezerrel növekedett, s ez a folyamat tovább erősödik napjainkban. Sajnos, a nagy beruházásokkal, új iparágak idetelepülésével a sürgető munkaerőigény az ország különböző részéből kétes elemeket is Szegedre vonzott. Ezek a körülmények bizonyos mértékben negatívan hatnak a közbiztonságra. A tízezer lakosra jutó tettesek, valamint a bűncselekmények száma Csongrád megyében ugyan meghaladta az országos átlagot, viszont a bűncselekmények zöme továbbra ls kisebb súlyú, alacsony kárértékű. Közismert a tapasztalat: a bűncselekmények és rendzavarások növekedése összefügg az alkohol mértéktelen fogyasztásával. A bűncselekmények túlnyomó többségében első helyen szerepel az Ital, még az úgynevezett intellektuális tetteseknél is. Tapasztalatok szólnak amelett is, hogy a laza életfelfogás, a munkakerülő életmód, az alacsony színvonalú kulturáltság megnehezíti a börtönből szabadulók beilleszkedését a társadalomba. Sokan ott folytatják, ahol azelőtt abbahagyták. Ez magyarázza, hogy minden harmadik terheltként felelősségre vont személy mögött büntetett előélet áll. A Szegedre áramlással függ össze, hogy megnőtt a mozgó bűnözők tevékenysége. A betöréses lopások alakulásában viszont szerepet játszik az állampolgárok hanyagsága, az elemi, biztonsági intézkedések elmulasztása. Az sem mellékes tény, hogy Szegeden visz át az E—5-ös út az ország legnagyobb forgalmú határátkelő helyéhez, a röszkeihez. Az idegenforgalom sok pozitív vonása mellett a deviza- és vámbűntettek zöme is itt csapódik le. Tavaly 7,7 millió forint belföldi forgalmi értékű árut és fizetőeszközt foglaltak le a röszkei átkelőben. A felderített vesztegetések és csalások azt bizonyítják az utóbbi időben, hogy egyesek meg akarják nyergelni az új gazdaságirányítási rendszert. Ügyeskedéssel, munka nélkül, gyorsan akarnak meggazdagodni. E harácsolás mögött fellelhető a kispolgári életfelfogás, természetesen a társadalom kárára. Az új gazdaságirányítási rendszer persze létrehozta azokat az intézkedéseket is, amelyeknek hatására a társadalmi tulajdont és a népgazdaságot sértő bűncselekmények száma és az okozott kár összege csökkent, különösen pedig a mezőgazdaságban. A gondolkodásmódban végbement pozitív változás te eredményezte ezt: az egyéni boldogulás a társadalmi vagyon növekedésétől függ, tehát személyes érdek te a közös vagyon védelme. Lapunkban is kitűnik, a rendőrségi hírekből, bírósági ítéletekből, hogy a laza ellenőrzés, a társadalmi tulajdon iránti közömbösség folytán egyesek hosszabb Időn át okozhattak kárt a társadalomnak. A vakságra jellemző példa: amikor a szegedi járási tanács vb pénzügyi osztályának termelőszövetkezeti revizori csoportja észlelte, hogy a baksi Bolgár—Magyar Barátság Tsz-ben korrupciót szolgált 105 ezer forint kifizetése, megakadályozta ugyan további 30 ezer forint útját, de egyéb Intézkedést nem tett A Szeged környéki szénhidrogénmedencében dolgozik a Földmunkát Gépesítő Vállalat Földet szállíttat. A távolság és a föld minőségének „megváltoztatásával" 6 milliót számlázott jogtalanul a vele munkáltató vállalatnak. A mélyépítési tervek felülvizsgálatával további 15 millió forint jogtalan kifizetését hiúsították meg. Napjainkban külön tudományággá fejlődött a viktimológia, amely annak a megállapításával foglalkozik, hogy bűncselekmények elkövetésében az áldozat akaratlanul is hogyan játszott közre hanyagságával, nemtörődömségével, könnyelműségével. Az állampolgárok személyi javai ellen irányult bűncselekmények egyik leggyakoribb esete a lopás. E bűntetti kategória csökkenő tendenciát mutat, igaz viszont; mostanában gyakorivá vált, hogy fiatalemberek személygépkocsikat törnek fel és elmennek kocsikázni, s a gépjárművet kifosztva hagyják az úton. Hozzájárul ehhez objektív tény: Szegeden kevés a garázs, de az is, a kocsiban a tulajdonos szanaszét hagyja értékeit, amely már önmagában véve csábító. I

lyen és ehhez hasonló esetek tarkítják az olyan bűncselekményeket, amelyek létrejöttében magunk is felelősek vagyunk. Jó jelenség viszont, hogy a közrend és a közbiztonság területén sokszor maguk a dolgozók lépnek a rendzavarókkal szemben. Az ilyen határozottságon keresztül a társadalom, a közvélemény ereje jut kifejezésre.