Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-11 / 261. szám

A rövidített munkaidővel foglalkoztatottak szabadsága Füves könyvecskék Vita a varosesztétika kérdéseiről K. J.-nc u munkakörére előirt munkaidőnél kevesebb munkaidővel másnaponként 4 órát dolgozik. Szabadság megállapítása végett vállalatéhoz fordult, ahol közölték vele: miután nem minden nap dolgozik és akkor is csak négy órát. szabadságra nem jogosult. Olvasónk sérelmezi a vállalat eljárását, s tanácsot kér: van-e olyan rendelkezes, amely a rövidebb munkaidővel foglalkoztatott dolgozók részére is biztosit szabadságot? Mielőtt kérdésére válaszolnánk. elöjáróban tájékoztatjuk. hogy megkülönböztetünk rendes, rendkívüli és fizetés nélküli szabadságot. A rendes szabadság alap- és pótszabadságból áll, amely a dolgozót a jogszabályban meghatározott esetekben és mértékben feltétlenül megilleti. A rendkívüli és fizetés nélküli szabadság — meghatározott eset kivételével engedelytöl függ. A rendes sz.abadsug u munkaviszony, ban töltött naptári évre (január 1—december 31.) van megállapítva. Ha u munkaviszony csak a naptári év egy részében áll fenn. a naptári évre megállapított rendes szabadságnak csak a tel. jes naptári hónapoknak megfelelő időarányos része jár. Ha a dolgozó évi szabad, sága kiadásánál töredék év keletkezik, a fél hónapot elérő töredék egész napnak számit. A szabadságra jogosultság szempontjából nincs különbség a dolgozók között abból a szempontból, hogy mennyi a napi munkaidejük. Ebből következik, hogy a napi 4— 5—6 stb. órás munkaidőben foglalkoztatott dolgozók is ugyanolyan mértékű szabadság illeti meg. mint az átlagos napi 8 órás munkaidejűeket. A munkaidőből adódó eltérés nem a szabadság időtartamában (a napok számában). hanem az egy szabadság-napra járó munkabérben jelentkezik. Az ilyen dolgozók egy szabadságnapra eső munkabére a tényleges munkaidejüknek megfelelően 4—5—8 órai bér. Mü. M. SZOT 229. számú állásfoglalás.). Olyan esetben, mint olvasónk is. ha nem végez mindennap munkát, hanem heti három alkalommal 4—4 órát tölt munkában, a hónap háromnegyed részében nem dolgozik, így a munkaviszonyban töltött hónapnak csak egynegyed része után jogosult arányos szabadságra. Ennek elszámolása történhet úgy. hogy a dolgozó minden 4. hónap után jogosult egy-egy 8 órás. vagy minden két hónap után egy. egy 4 órás alapszabadságra. Olvasónk esetében a vállalat álláspontja téves. Ha a vállalat a fenti tájékoztatásunk után sem biztosítja a fizetett szabadságot, az esetben jogai érvényesítése érdekében a vállalat munkaügyi döntőbizottságához kell fordulnia. Dr. V. M. Szolnoktól Miskolcig Tallózás a megyei lapokban Az e heti hírösszefoglalónkat a Szolnok megyei Néplapból, a Dunántúli Naplóból. a Komárom megyei Dolgozók Lapjából és a Miskolcon megjelenő Déli Hírlapból állítottuk össze. Kétszeres haszon Szolnokon a Tiszamenti Vegyiművek fogyasztja a legtöbb vizet. A termeléshez a Tiszából kiemelt vizet hűtésre használják. A felhasznált hűtővizet ez ideig — felmelegedve — visszavezették a Tiszába. A Szolnoki Állami Gazdaság műszaki vezetőinek ötlete alapján tervet dolgoztak ki: miként lehet a mar egyszer felhasznált vizet ismételten hasznosítani. A tervezők megvizsgálták a „használt" víz vegyi összetételét és megállapították, hogy abban vegyiüzem okozta szenynyeződés nincs. A kedvező eredménnyel végződött mérések után elhatározták, hogy az üzemben már nem hasznosítható vízzel a gyár közelében elterülő szántót öntözik. A vegyiművek és a gazdaság vezetői megegyeztek a hűtővíz ismételt felhasználására, amellyel mintegy 2 ezer hold földet öntözhetnek. Évente az öthónapos öntözési idény alatt csaknem 1 millió köbméter vizet juttatnak az üzemből a gazdaság öntözőrendszerébe A Balaton ősi ellenségei Vízügyi és idegenforgalmi szakemberek, valamint levéltári kutatók kötetre való anyagot gyűjtöttek össze a Balatonhoz fűződő vízgazdálkodási intézkedésekről és tervekről. A sárgult jegyzőkönyvek és térképek arról tanúskodnak, hogy a Balaton a hadászatban már a romaiaknak is gondot okozott. Galerius császár szabályozta a magyar tengert, zsilipeket építtetett azzal a céllal, hogy a környező mocsarakat lecsapolják és így a barbár csapatok búvóhelyeit megszüntessék. Ezek a zsilipek azonban hamar tönkrementek. A dokumentumok arról is árulkodnak, hogy a Habsburg-uralom idején nemcsak a mocsarakat akarták megszüntetni, hanem a tó nagy részének lecsapolását is tervezték. Ezt bizonyítja az 1730-as évekből származó térkép, amely az első tanulmánynak tekinthető a Balaton tervezett lecsapolásához. Az elképzelés szerint mintegy 500 négyzetkilométernyi kiszárított területen gabonát akartak termelni és azt vízi úton a birodalomba szállítani. Ezért foglalkoztak egy Graz—Balaton hajózható csatorna tervével, ezt azonban a dunántúli egyházi és főnemesi uradalmak meghiúsították, mivel a számukra jól jövedelmező vízimalmok tucatjait kellett volna megszüntetni. Részegen haldoklott A kellemes koccintgatás gyakran végződik tragikusan. A miskolci Déli Hírlap egy mohó férfi nem mindennapi balesetéről számolt be, aki a túlzott alkoholfogyasztás után Mikszáth Kiss Jánosa módján vacsorázás közben egy nagyobb harapástól majdnem megfulladt, s csupán az ügyeletes mentőorvos gyors beavatkozásának köszönheti életét. Az orvos az ittas férfit a klinikai halálból a helyszínen végrehajtott gégemetszéssel, félórás mesterséges lélegeztetéssel és szívmasszázs alkalmazásával hozta vissza az életbe. Vannak, akik a füveket, gyökereket, a bűvülő-bájoló kuruzslók patikájába sorolják, de egy-egy „csodadoktor" óriási népszerűsége a példa rá, hányan várják éppen a gyógynövényektől sokszor reménytelennek hitt betegségüktől a szabadulást. Két véglet. Az aranyközépút az igazság: sok betegséget csak növényi eredetű orvossággal gyógyíthat a gyakorlat. A modern orvostudomány egyre nagyobb igyekezettel kutatja a gyógynövények titkait. A mezőgazdasági kiadó a bukaresti mezőgazdasági kiadóval közösen két kicsi, zsebbe simuló füves könyvecskét adott ki a közelmúltban. E. Anastasiu: A gyógynövények birodalmában — e növények házipatikai rangját igyekszik visszaállítani azzal, hogy különböző forrázatok — gargarizálok, izzasztók, köptetők, hajtók, erősítők, étvágygerjesztők és más teák — receptjét közli, de legalább ennyire fontos a könyv a gyógynövénygyűjtésre, -tárolásra vonatkozó néhány tanácsa is. Marina lonescu: A zöldség, a gyümölcs és a szépség című könyvecskéje a háziasszony konyhájának mindennap használt, kéznél levő zöldségféléi, gyümölcsei — uborka, narancs, birsalma, sárgadinnye és sok egyéb hétköznapi növény — szépítő, frisítő hatását ismerteti. Leírja az arcbőr, a szemek, a fogak, a haj, és a nyak puhává, bársonyossá, ragyogóvá varázsolásának módozatait. Nem feledkezik meg sok ember régesrégi óhajáról sem. Egy kis keverék nagy segítség az erős elhatározás valóra váltásához. Könnyen leszokik a dohányzásról, hátat fordít káros szenvedélyének, aki kipróbálja. A hangulat varázsa Ebben a vitában leginkább észokok dominálnak. Az építész, a képzőművész, a váj rosrendező érvei. Nem is tudom, illik-e beállni a sorba ! ilyen témával, hogy hangu1 lat. S hogy mégis erőszakosj kodok vele, annak tizenhét esztendős szegedieségem az oka. Az, hogy legelőször a hangulatait fedeztem föl ennek a városnak, s azóta is ezekkel kezdem, ha vallani kell róla. Szolid elegancia ! Láttam kis és nagy városokat, Szegedhez hasonló zsánerűeket is. Az itt uralkodó rend nem példátlan, az építészeti stílus sem egyedülálló. De hogy mindaz, amit együttesen városesztétikának nevezünk, valamiféle eredeti hangulatban csapódik le az emberben — az bizonyos. S ezt a hangulatot csak itt érzem. Nem azért, mert megszoktam. Más is így jár Szegeddel. Egyszer itt járt idegenek is. Mert hangulatteremtő ereje van. Nehéz volna ezt leírni, meghatározni. Én is csak körültapogatom. Nyugalmat áraszt, az érzelmeket egyensúlyban tartja. Meglepetései nem rikítók, nem kiáltozok, hanem szolidak. Az alapérzést nem cibálják meg. Rendre nem annyira pedáns, hogy lehangoló lenne vagy unalmas; és harmóniája sem annyira fésült, hogy egyhangúságot sugározna. Kellemes porciókban adagolja a szépet, sehol sem hivalkodó, s amerre spontán vezeti a kószálót, nem is tűnik elesettnek. Meglehetősen elegáns város tehát, az elegánciának azzal a fajtájával büszkélkedhet, amelyről elismerően azt szoktuk mondani: szolid. Az új illeszkedése Hogy mitől lesz valami Szeged, Székesfehérvár vagy Buda az ember érzelemvilágában — azt hiszem itt kell keresni a hangulatteremtés specifikumaiban. S amikor egy nagy iramú fejlődés előtt álló város sajátosságait megóvandó vitatkozunk, erre is gondolni kell. Emlegettem tizenhétéves szegedieségemet. De csak azért hozom szóba, mert ennyi idő alatt óriási változásokat élt át ez a város; hatalmas gazdagodásnak örülhetett. A meghatározó hangulat számomra mégis szinte ugyanaz. Csak ami snassz volt, mostanra elegáns lett, ami akkor falusinak tűnt, ma szépen illeszkedő és modern. Nem abszolutizálható ez — de alapjában igaz. A város hangulati karaktere állandó. Emlékszem még a régi Tisza-parti sétányra, a Széchenyi térre, a régi Korzóra. Ugyanez a zsáner — csak ma jobban öltöztetve. Levonhat ebből egy-két elfuserált emeletráépítés, ellophat a hangulatból néhány elsiratott fasor vagy öreg ház —. de az uj illeszkedése kárpótolhat. Mondjam az Oskolai utcai tömböt? Annak az öreg utcának sajátos hangulata volt, de az újban megnemesedve találom föl ugyanazt. S ha a régi meg az új a hangulatkeltésben így össze tud békülni-simulni, mégis csak szegedi lesz az is, amit Dunaújvárosban vagy Szolnokon épp úgy megtalálnak. A csupa új egy halomban — az más. Az állhat Debrecenben és Félegyházán hasonló rendben, és variálhatják az építészek ötletgazdagságuk szerint, az majd csak lesz Szeged. Ha kisugárzik rá az eredeti hangulat, ha kis parkjai, terel, szögletei véglegesen kialakulnak a meghatározó ízlés szerint, természetesen abban a keretben, amelyet az építész hagy erre. Minden érzéssé válik Valamikor, nem is olyan régen, varsák saáradtak a parton, hálót kötöttek a halászok, fölfordított ladikok hevertek a rakparton. A „Keszeg"-et a vármúzeumba vitték azóta, s egy alumínium bárka ring a helyén. Hiányzik a vízpart hangulatából —, de csak azért, mert lekopaszodott a rakpart Ismét a hangulat... Nem teremtettünk a helyébe semmit, megvámoltuk a vízparti élményt. Telenként autók hordják le a Móra-park elé a feketefoltos hókupacokat... Ha ilyenkor erre járok, fáj, hogy a folyó fehér csöndjét bemaszatolják. Ez is hangulat... Megyek fölfelé a gáton a Körösi-felé, egyszercsak elfogy a lábam alól a járda. Beleront a kedvembe. De tetszik a homokhegy itt a vízisporttelep alatt, s itt már a tutajok is tetszenek. S úgy hiszem, ezek a hatások kollektívek. Oda szeretnék eljutni, hogy végül minden érzéssé alakul az emberben: a teljes látvány. Érzéssé — vagy, hogy az eredeti szónál maradjak: hangulattá — válik az építészet, a közvilágítás, a reklám, a park ..., de még a forgalom rendje és ritmusa is. S minthogy az esztétika mindig erősen apellál az érzelmekre, a városesztétika sem különben. Ritmusváltás Zugok nélkül nincsen város — így fogalmazott a vitában Akácz László kollégám. Nem sarkpontja ez a városesztétikának, de a hangulat problémakörébe beleillik. Mert a képletbe azt hiszem, a két szó egyformán behellyettesíthető. ő sem mesterkélten tervezett zugokra gondol, hanem hangulati elemekre, azok egymást követő sorozatára, ritmustörésekre, szempihentető sarkokra. Milyen jó, mikor egy-egy zártabb építészeti egység után valahol „kinyílik" az utca; középmagas házak sorában egy házhelyet kihagynak kis zöld pihenőnek; a szemet fölfelé vezető vonalak után ritmusváltással találkozik az em-ber! Vallomásfélének szántani ezt a cikket, nem vitairatnak. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a sokszor emlegetett hangulat a városi közérzet végtelenül fontos eleme. Ez köti oda egy-egy városhoz a bevándorlót is, ez ragadja meg, ez teszi — jelen esetben — szegedivé. Beszéltem elszármazottakkal, átutazókkal, az egyik ezt siratja, a másik ezt emlegeti. Es Szeged máig is ennek köszönheti igazán vonzását. Ezért kapja nagyon sokszor az érdemen felüli elismeréseket is. Hogy a legszebb.^ hogy a legkedvesebb .. Tudom, hogy kicsit ködbeszélésnek tűnik ez így. De azt is tudom, hogy az építész, a városrendező ceruzáját és vonalzóját is mozgatja ez a gondolat. Mert a hangulat csak az érintetlen természetben születik önmagától, mindenütt másutt része az emberi alkotásnak. Sz. Simon István DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1969. NOVEMBER 11. Dobozy Imre: Újra lehet 23. Fényszóró kékes sugárkévéje lobbant fel a pe6ti oldalon, kapaszkodik feljebb, feljebb, egy pillanatra megmerül benne a kivilágitatlan Vár tömbje. Akár egy óriási koporsó. Még egy fényszóró, még egy, idegesen keresgélnek a lomhán vonuló felhők alatt, néhány légelhárító gránát robbanása szikrázik, de a hang sokára ér ide. — Látod? A Vár. . — Láttam. — Igen ... Groedkével. tudod, a sepetovkai fronton ismerkedtem meg. Bofors-ütegparancsnok volt ott. kitűnő tüzértiszt. Legutóbb, amikor találkoztunk. a vállamat veregette, talán megint szomszédok leszünk, nagyszerű, őt is a dunai védővonalra vezényelték. a magyarokat is oda gyűjtik, lieber Kálmán, mégis jobb ismerősök között. Érted ezt? — Mit értsek? — Dunai védővonal... hát még ez is? A németek pusztulásra ítélték a fővárost. Ha a Duna a front, ez azt jelenti. A mi hadvezetésünk, ebben biztos vagyok, készségesen segédkezik. Az elítélt ezúttal a hóhér segédje, utolsó ténykedésével tulajdon nyakára illeszti a kötelet. Harmadéves koromban jártam a Várban, a tanszék szervezte a kirándulást. A királyi palota termeinek illedelmes körülcsoszogása után híg sört ittunk a Baltában, sóskiflit ettünk, laposan áradozva a látott történelmi pompáról. Történelmi hazugság, morogta bosszúsan Szelgyényi professzor, a tanszék vezetője, barokk kripta Mátyás remek palotájának tetemei felett. de ha magunknak tetszik, hogy a Habsburgok milyen cifra sírkövet hengerítettek a magyar múltra, legalább ne előttem lelkendezzenek. Milyen messze vannak a Habsburgok! — milyen közel a dunai védővonal. Nem kell sokáig várni, a jelenre is sírkő hengerül. A rommező alatt aztán olyan mindegy lesz. melyik palota volt felül, melyik alul. A présház előtt még ott áll Bartal kocsija, a lovak ropogva rágják a zablát. Nem lesz ez jó. a nagyorrú ennyit sündörög körülöttünk, még ránk csődít valakit. — Te Géza. szól j apádnak ..; — Nem is értem, elment az esze! Az öreg fejét leejtve szundikál, arcára árnyékot vet a lámpaernyő, csak lilás, bunkó orra lóg bele a fénybe, mint egy nagyra nőtt padlizsán a napon. Még valaki ül a sarokban. Elrongyolt katonaköpeny van rajta, tátogó bakancs. 6zőrös é6 aszalodott képe akár a kecskéé, az ördögbe is. hiszen ez Fésűs Járó Ferenc. Feltápászkodik, de nem szól hozzánk semmit, az öreg Bartalt lökdösi a széken, keljen már fel. A 6zomszéd szobából Sorki bámul be álmosan, hosszú szárú gatyában, hersegve vakarja a fenekét, morog valamit, és becsukja az ajtót. Elképzelve nézzük egymást; Desö is felismerte Fésűs Járót, iá* tom a szemén, csak Géza lel a hangjára, indulatosan ront neki apjának. — Ezt hogy gondolod? Erről nem volt szó! Megmondtam neked, rajtunk kívül... a fene egye meg, miért nem fuvaroztad ki mindjárt az egész várost? Bartal a szemét dörgöli. — Há hó. na végre. Olyan soká jöttetek, elbólintottam. Pedig mindig menni kellett volna, anyátok nem tudja, hol kódorgok. ilyen marha Időben... — Na. Igen. Igaz ls.!. — Bartal feláll, zsákforma testét nyújtóztatja, vállát-térdét ropogtatva, de közben tanácstalanul pislog. — Üljetek mór le. Rossz nézni, hogy csak álltok, álltok... — Nem ülök le. — Jobb lenne. Ha állsz, mindjárt Ideges vagy. fiam. Ügy is elég a bajunk. ne idegeskedj még te is. valami kurva gránát a birkák közé csapott. ingyen dobálom széjjel a birkahúst, oda a drága szép cifiája nyájam. az egész Horváth-köz az én húsommal csapja el a hasát... — Tehát? Fésűs Járó megnéz bennünket egyenként, összerántja magán a rongyos köpenyt. — Ne fáradjon, Bartal bátyám. Ha magának könyörögnie kell. mit kéne csinálni nekem. Megy kifelé. Bartal azonban visszahúzza. — Itt maradsz. (Folytatjuk.) 0