Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-05 / 257. szám

November 7. alkalmából A honvédelmi munka kitüntetettjei Dr, Komócsin Mihály: Ünnepség zajlott le tegnap délután Szegeden, az MHSZ Kossuth L. sugárúti székházában, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 52. évfordulója alkalmából. Jánoska Gergely alezredes, az MHSZ Csongrád megyei titkára mondott ünnepi be-" szédet. Részt vett az eseményen Rózsa István, a megyei pártbizottság titkára, valamint Török László, a Csongrád megyei tanács vbelnöke is. Jánoska Gergely beszédét követően Kiss József alezredes ismertette a tartalékos tisztek előléptetésére vonatkozó parancsot, majd a honvédelmi miniszter és az MHSZ főtitkára által adományozott kitüntetések és jutalmak átadására került sor. Czinege Lajos honvédelmi miniszter, a „Haza szolgálatáért Érdemérem" ezüst fokozatával tüntette ki Széli Imrét. Ugyancsak a honvédelmi miniszter parancsára „Honvédelmi Érem" kitüntetést kapott Molnár László, Rischák Félix, Szatmári Károly, Mónus Imre, Laczi István, Szántó István, Wágner Mihály, Karika Imre, Mráz György, Arany János, Dajka József, Futó Antal, Márta József és Révész István. Kiss Lajos vezérőrnagy, az, MHSZ főtitkára az „MHSZ Kiváló Munkáért Érem" arany fokozatát adományozta Török Lászlónak, Szögi Bélának, Labádi Sándornak, Nagy Lászlónak, dr. Török Lászlónak, Birling Józsefnek, dr. Máthé Jenőnek, Molnár Mihályfiak, Tombácz Jenőnek, Szórád János alezredesnek, Tóth István őrnagynak, Barta Lajos alezredesnek és Török György őrnagynak. KISZ-uezetok November 7. alkalmából tegnap, kedden délután kitüntetések átadására került sor, a KISZ Szeged városi bizottságán is. Hevér László, a bizottság titkára a következőknek adta át a KISZ KB Dicsérő oklevelét: Juhász János (10-es AKÖV), Bal áth István (Fémipari Vállalat), Rúzsa Zsuzsanna (Szegedi Szabó Ktsz), Rajtik Magdolna (Il-es Kórház), Solymosi Margit (DELTA Kisker. Vállalat), Sári Mihály (Ládagyár), Hortobágyi András (Csongrád megyei Építőipari Vállalat), dr. Lakatgs Lajos, Sánta József, Bunford József, Busa László (MÁV Igazgatóság). Tóth Klára (10-es AKÖV), Kovács István (Ecset* és Seprűgyár), Németh Péter (Szegedi Tervező Vállalat), Bordás Ferencné (Gumigyár), Nagy Mária, Gubik Etelka, Bánfi Józsefné (Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat), Baráth Katalin (Rendelőintézet), Juhász Margit, Kónya Irén (Csongrád megyei Húsipari Vállalat), Rajki Zoltán (Cipőgyár), dr. Farkas Miklósné (II. kerületi tanács), Orvos László (Textilművek), Kiss Márta (Védőnőképző Intézet), Darázs János (Építőipari Technikum), Kátai István (Ady Kollégium), Stéhlik János (Tanárképző Főiskola) és Támba Erzsébet (Közgazdasági Szakközépiskola). Kúszódaruk a magas házakhoz Az ország nagy városrekonstrukciós programjának megfelelően mind gyakrabban kerül sor magas toronyházak építésére, amelyhez természetesen darura is szükség van. A legalkalmasabb az úgynevezett kúszódaru, amely a falakon áll, majd „feljebb lép" az időközben megépített falazatra, tehát együtt magasodik az épülettel. Eddig külföldről is csak nehezen lehetett beszerezni kúszódarut. Ezért az Építőipari Gépesítő Vállalat megbízására és közreműködésével az építőgépgyártó vállalat megkezdte a hazai kúszódaruk előállítását. Szokatlanul gyorsan dolgoztak, a tervezés megkezdése után 15 hónappal elkészült a hazai kúszódaru első két mintapéldánya. A másfél vagy három tonna teher felemlésére tervezett kúszódaru 220 méter magasságig és 60 méter átmérőjű területen szolgálja ki az építkezést. így akár hetvenemeletes középületeket, lakóházakat, vagy nagy kéményeket és tornyokat építhetnek az új hazai emelőgéppel. Megkezdték már további hat kúszódaru gyártását és egyúttal hozzáfogtak azokhoz az előkészületekhez, amelyek újabb változatok, vagyis a hazai kúszódaru család kialakítását célozzák. (MTI) Új papírgyár épül / ' r , m. PgÍ A Lábatlani Vékonypapirgyár papírgyárló gépsorai fo. lyamatosan érkeznek Finnországból. Az építkezés előrehaladásával egyes területeket már átadtak a szerelőknek, máshol gépalapozási munkák és csarnoképítési munkák vannak folyamatban. Képünkön: Részlet a papírgyártó csarnok építéséről. 2. A reform eredményei és az árnyoldalak Ily p f»j|i|f első részében ismerteH£ C lilnn tett tények némiképpen már magyarázatot is adnak arra, hogy miért alakult az év eddig eltelt időszakában ilyen kedvezőtlenül a termelékenység, az egy főre eső termelés. Világosan látható, hogy vállalataink munkaerő-gazdálkodása messzemenően elmarad az új követelményektől. Nem egy vállalat felesleges létszámot leköt, ott tart a vállalati szervezeten belül, ugyanakkor más vállalatok képtelenek feladatuknak eleget tenni munkaerőhiány miatt. Egyes vállalataink ez évben csökkentették termelésüket, de létszámuk vagy változatlan maradt, vagy növekedett. Ennek a tapasztalatok szerint nagyon kedvezőtlen a hatása a munkamorálra is. A munkaerő- és bérgazdálkodás gyengeségei mutatkoznak meg a dolgozók növekvő munkahely változtatásaiban. Ez szintén csökkentő hatást gyakorol a termelékenységre, mert az új munkahelyen a legjobban képzett dolgozók is egy ideig csak kisebb hatékonysággal tudnak termelni. A bérgazdálkodás fogyatékosságaiért azonban nem kizárólag a vállalatok vezetői a felelősek. A jelenlegi átlagbérszint szabályozás sok vonatkozásban a vállalatokat helytelen, gazdaságtalan intézkedésekre készteti. Az átlagbér növekedés a jelenlegi szabályozós mellett jelentősen csökkenti a vezető beosztásúak nyereségrészesedését. tehát ellenérdekeltséget teremt. Itt tehát vállalati intézkedéseken túlmenőleg központi intézkedésekre is szükség van. Ugyancsak szükséges felülvizsgálni a gazdasági ösztönzők egy részét, abból a szempontból, hogy hogyan lehetne jobban serkenteni a vállalatokat a műszaki fejlesztésre és a munkatermelékenység ezáltal történő növelésére. Különösen nagy tartalékokat hozhat ez felszínre a termelékenység növelésére megyénk iparában. Üzemeinkben a 100 dolgozóra eső villamosenergia-felhasználás és gép jóval kevesebb, mint az iparilag fejlett megyékben. 1968-ban és 1969ben vállalatainknál még viszonylag kevés történt a műszaki fejlesztés érdekében. A feladafokat inkább a munkaerő növelésével kívánták megoldani, az egyszerűbbnek mutatkozott. A termelékenység nem kielégítő alakulása egyben azt is mutatja, hogy vállalataink nagy része nem teljesítette a munkaidő-csökkentés feltételeként vállalt kötelezettségét. Vállalták ugyanis, hogy a munkaidőcsökkentés nem jár termelés- és termelékenység csökkenéssel. Bár az egy órára eső termelés növekedett az előző évhez képest (országosan 4,6 %-kal, megyeileg 2 %-kal) mégsincs biztosítva a kiesett több mint 8 %os munkaidőalap pótlása. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a 4 %-kal több munkaerő ez évben 3 %-kal kevesebb munkaórát teljesített a munkaidő-csökkentés következtében. Addig, amíg a termelési és termelékenységi szint visszaesett, ugyanakkor a vállalatok többségénél az árbevételek és a jövedelmezőség meghaladta az előző évit. Az árbevételeknek a termelési szintet meghaladó növekedése némiképp magyarázható a korábban felhalmozódott készletek értékesítésével is. A nyereség növekedése azonban ilyen termelési és termelékenységi szint alakulása mellett igen meglepő. kmprpfpc hogy a nyereség nöSOSIIul ülüO, velhető a termelés bővítésével, a munka termelékenységének emelésével, a termelési költségek csökkentésével és az árak emelésével. Ezen túlmenőleg vannak egyéb nyereségnövelő tényezők is (pl. az olyan exportra termelés, mely állami támogatásban részesül), de ezek kisebb hatásúak. Ha ipari vállalatainknál a nyereség és forrásainak alakulását vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a vállalatok többségénél a nyereség emelkedése meghaladja az árbevétel növekedését. A nyereségtöbblet keletkezésében tehát nem a termelés és termelékenység szintjének a múlt évit meghaladó növekedése és nem is a korábbi termelés révén felhalmozott árukészletek értékesítése játssza a fő szerepet (bár ez utóbbi elég jelentős tényezője a nyereség alakulásának). A nyereséget növelték azok a hatások, melyeket az új gazdasági méchanizmus váltott ki. így például a vállalatok eszközeivel való jobb gazdálkodás, az exportra termelés fokozása, a gyártmányok összetételének változtatása a korszerűbb, nagyobb nyerséget hozó termékek javára és több más tényező. A nyereség növelésében azonban nem egy vállalatunknál jelentós szerepe van az árak emelésének is. Az árak változtatása helyes és szükséges velejárója a piaci hatásokat jobban érvényesítő új mechanizmusnak. Az árak mozgása — lefelé és felfelé — kedvezően befolyásolhatja a termelési folyamatokat. Serkent a termelés bővítésére, új, korszerűbb, jobb minőségű, nagyobb használati értékű, szebb csomagolású árucikkek kibocsátására. Ugyanakkor ösztönöz a már elavult, a fogyasztók által nem keresett áruféleségek termelésének csökkentésére, esetenként 'abbahagyására. Szembetűnő azonban, hogy az árak mozgása vállalati kezdeményezésre többnyire csak egy, éspedig emelkedő irányú. Eredményeink árnyoldala ez, melyet nem lehet szó nélkül hagyni. Amennyire örülünk, hogy vállalataink jövedelmezősége emelkedik, annyira bosszantó, hogy ebben az árak esetenként indokolatlan emelése is szerepet játszik. A vállalatok jövedelmezősége, nyereségmutatója nagyon fontos. Ma ennek a mutatónak az alakulásán keresztül lehet lemérni egy vállalat tevékenységét. Bár számonkérve a termelés és termelékenység emelkedése vállalatainktól nincs, mégsem közömbös, hogy ezek a mutatók hogyan alakulnak. Elosztani, elfogyasztani csak azt tudjuk, ami a természetes mértékegységben (kilogrammban, literben, méterben stb.) jelentkezik. Ha a nyereségnövekedés nem tartalmaz több vagy jobb minőségű, nagyobb értékű termékeket, akkor magától értetődően az eredmény csak látszólagos. Nem engedhetjük meg, hogy gazdasági életünkben a látszólagos eredményekre való törekvés eluralkodjon. Ezért ugyan a n.vereségmutató alakulásán keresztül értékeljük a vállalati tevékenységet, de vizsgáljuk azt is, hogy mi van mögötte, tartalmaz-e az a nyereségnövekedés több, korszerűbb, jobb minőségű terméket A

rpfnrm kezdeti eredményei köIGIUIIII zül kétségkívül az egyik legjelentősebb külkereskedelmi helyzetünk javulása. A külkereskedelem jelentősége közismert. Hazánk, népgazdaságunk számára létszükséglet a külkereskedelmi tevékenység javítása. Országunk nyersanyag-szegénységéből adódó hiányokat a külkereskedelem révén pótoljuk, így van biztosítva az ipar ellátása. Az ipari és a mezőgazdasági termelés fejlesztéséhez, a termelő kapacitások bővítéséhez, a műszaki színvonal emeléséhez minden szükséges gépet, berendezést, felszerelést itthon előállítani nem tudunk. Ebből is jelentős behozatalra szorulunk. A lakosság számára a közszükségleti cikkekben a nagyobb választék biztosítása ugyancsak a külkereskedelem révén teremthető meg. Ahhoz, hogy mindezeket a szükséges termékeket be tudjuk hozni, importálni tudjuk, magától értetődően szükség van jelentős mennyiségű termékkivitelre, exportra. De az export népgazdaságunk számára nemcsak az importfedezet megteremtése szempontjából létszükséglet. Gazdaságos szérianagyságot kihozni egyes termékekből csak a belföldi piac szükségleteire nem lehetne. A lakosság ilyen mértékű foglalkoztatottságát sem tudnánk megoldani export nélkül. A külső piacokkal való kapcsolat kedvezően hat iparunkra és kereskedelmünkre egyaránt, hiszen az ott támasztott igények, követelmények korszerűsítésre, jobb minőségi mutatók elérésére serkentik vállalatainkat. A külföldről behozott termékek pedig egyes vállalataink monopolhelyzetének ellensúlyozását, a verseny serkentő erejének hasznosítását eredményezik. A

n07flooánÍ ösztönzők hatására ydZUdddyi 1968-ban már rendkívül egészséges fejlődés indult el külkereskedelmünkben. 1969-ben ez tovább fokozódott. Különösen figyelemre méltó az export erőteljes növekedése. Addig, amíg behozataluk országosan 11 százalékkal növekedett, kivitelünk 18 százalékkal. Megyénk iparában is megfigyelhetők e kedvező jelenségek. Egyrészt az exportra termelés nagyarányú növekedésében — ez évben 20 százalékkal növekedett vállalatainknál az exportra termelés —, másrészt határozott törekvés mutatkozik meg az importanyagokkal való takarékosság, valamint helyettesítés terén. Bár vállalataink közül mindössze kettő vette igénybe a kedvező feltételekkel nyújtott tőkés exportra termelést segítő hitelt, mégis szinte majdnem minden vállalatnál határozott törekvés nyilvánult meg a tőkés exportra termelés növelésében. Ezt bizonyítja, hogy országosan 33 százalékkal, megyénkben 40 százalékkal növekedett a tőkés exportra termelés. Az eredmények nemcsak a menynyiségi növekedésben mutatkoznak meg, hanem minőségi tényezőkben is. Nem egy exportra termelő vállalatunk, kisipari termelőszövetkezetünk vizsgálta felül árkalkulációját és árcsökkentéssel, vagy minőségi fejlesztéssel, illetve a csomagolás, kiszerelés javításával növelte termékeinek versenyképességét. Külkereskedelmi helyzetünk e kedvező változásának is vannak kisebb árnyoldalai. Az export szállítások állami támogatása — szubvenciója — viszonylagosan csökkent ugyan, de az exportvolumen növekedése következtében abszolút mértékében növekedett. így az állami költségvetésnek változatlanul jelentős terhet kell viselnie az exportszállításokkal kapcsolatban. Bár nem gyakori, de néhány vállalatnál tapasztalható megyénkben is, hogy mivel az exporttermékek nyereségtartalma magasabb, kisebb figyelmet fordítanak a belső piaci igények kielégítésére. Anélkül, hogy az export fontosságát lebecsülnénk, arra hívjuk fel vállalataink figyelmét, hogy fordítsanak ugyanolyan gondot a belföldi piacra kerülő termékeik minőségére és küllemére, mint külföldre szállított termékekére szoktak. Mpm dicsérhetjük egyes vállalatanCIII inknak azt a gyakorlatát sem, hogy a külkereskedelemből adódó kisebb-nagyobb tehernövekedéseket minden esetben áthárítják termékeik fogyasztóira. Az importárak és vámok növekedésének nagy részét kétségkívül kénytelenek tovább gyűrűztetni áraikban. Minden apróbb mozgást azonban nem helyes áthárítani. Annál inkább nem, mert az import 'árcsökkenést ármérsékléssel a legritkább esetben gyűrűztetik csak tovább. Hasonló probléma mutatkozik az exporttermékek vonatkozásában. Az állami szubvenció számos vállalatnál évről évre indokoltan cspkken. A külföldi piacon hasonlóan a verseny készteti egyes vállalatainkat árcsökkentésre. Magától értetődő, hogy az ebből adódó terheket a vállalatoknaV elsősorban az adott termékek termelési költségeinek csökkentésével vagy minöségjavitással, korszerűbb csomagolással elért nagyobb árbevétellel kell ellensúlyozni. Az is elképzelhető, hogy egyes iyen jellegű terheket áthárítsanak olyan belföldi termékekre, melyeknek költségviselő képessége nagyobb. De az már nem fogadható el, hogy a terheket automatikusan áthárítsák a belföldi fogyasztókra. E negatív vonások ellenére is- rendkívül kedvezően kell értékelni vállalataink külkereskedelmi tevékenységét, ez kétségkívül a reform egyik legnagyobb eredménye