Délmagyarország, 1969. november (59. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

Az első szam Huszonöt éve újból fölhangzott a szegedi utcákon: — Détmagyarország! Megjelent a Délmagyarország! A lap egyik riportere pár nappal később, a 22-i számban leírta az első szám fogadtatását: „Az egyik újságárust azonnal körülveszik az emberek, s úgy versengenek a friss, még festékszagu lappéldányokért, mintha cukrot, tüzelőanyagot vagy női harisnyát osztogatnának — ingyen! Valóságos embergyúrű veszi körül az öreg lapárust, aki boldogan osztogatja a Délmagyarországot Rókus felé haladunk, s a villamos megáll. A. friss lapot árulják itt is. A villamosról leugrálnak az emberek, és lapot vásárolnak. Hármasával, ötösével kapkodják ki az újságárus kezéből. Mindenki visz haza egyet-egyet ajándékba — a szomszédnak. A villamos pedig vár addig, amíg az utasok Délmagyarország gal felszerelve elfoglalják ismét helyüket a kocsiban." Mi volt az oka ennek a manapság már ismeretlen mohóságnak? A Délmagyqrországot a német megszállás után betiltották: utolsó száma 1941. április 16-án jelent meg. A város fölszabadulása után egy héttel, október 18-án megindult ugyan a Szegedi Népakarat, de kilenc szám után, október 27-én megszűnt. Ekkor érkezett ugyanis Szegedre Révai József, és a Magyar Kommunista Párt függetlenségi, népfrontpolitikájának elvi alapján a demokratikus, ellenzéki hagyományairól jól Ismert, a széles antifasiszta összefogás szószólójául alkalmas Délmagyarország föltámasztását kezdeményezte. November 9-én tárgyalásokat kezdeti Erdei Ferenccel és Balogh Istvánnal, s a később — éppen a Délmagyarország nyomán — megszülető Magyar Nemzeti Függetlenségi Front három alapító pártja — a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt — közös orgánumaként ma negyedszázada ismét megjelent a szegediek megszokott, kedvelt napilapja, az akkor mar majd négy évtizedes múltra visszatekintő újság, amelynek hasábjain nem kir sebb nevek voltak története során olvashatók, mint Juhász Gyula, Móra Ferenc, Kosztolányi Dezső, Szabó Dezső, József Attila, Radnóti Miklós, Berezeli Anzelm Károly, Hont Ferenc, Dettre' János stb. Az első szám egyszerreképviselte az új kezdést és a folytatást: kettős jelzéssel jelent meg: mint az 1.' évfolyam 1. száma, de zárójelben ott volt a 20. évfolyam 87. száma jelzet is. (Azért huszadik, mert csak az 1925-ös újraindulástól számíthatták, nem utalhat-, tak — korábbi betiltások miatt — az 1010-zel kezdődő első korszakra.) S Révai József névtelen beköszöntő cikkében is igy kapcsolta össze a hagyományt az új tennivalókkal: „Üjra van lapja Szegednek, újra van lapja az országnak: megindult a Delmagyarország. Azt a sajtót, mely szájkosár és megbéklyózás ellenére a háború alatt mert magyar érdekeknek hangot adni, és ha virágnyelven is, de kifejezésre juttatta, hogy a magyar nép zöme nem a fasiszta zsarnoksággal, hanem a szabadságszerető népek ügyével rokonszenvez, március 19-e után elhallgattatták a hazaárulók. Betiltották a Délmagyarországot is, szerkesztőit, munkatársait üldözték, internálták, a Gestapo kezére adták. Az orosz hadseregnek kellett Szegedre jönnie, hogy a demokratikus magyar sajtó'újjáéledjen." Az első szám, amint az egy évvel későbbi emlékezésből tudjuk, húszezer példányban jelent meg. A ha romtagú szerkesztő bizottság munkamegosztása szerint a főmunkatársi tiszt Révaié, a főszerkesztői Erdeié, a gazdasági főnök Balogh István, az olvasószerkesztő pedig Erdei Sándor volt. Az első munkatársak között ott találjuk Bereyné Csányi Píroskát, Donászy Kálmánt. Fábián Ferencet, Komócsin Zoltánt, Magyar Lászlót és Szirmai Istvánt. Lőkös Zoltán, a Délmagyarország későbbi főszerkesztője december 1-én lépett a lap kötelékébe. Utóbb, amikor a szerkesztő bizottság tagjai az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulásakor országos közéleti szerepet kaptak, bár nevük még fönnmaradt a lap fejlécén, a főszerkesztői tisztséget Szirmai István vette át, s december 28-tól Magyar László lett a felelős szerkesztő. A belső munkatársakon kívül az első hónapokban Szobek András, Vas Zoltán, Somogyi Imre, Illés Béla, Dettre Béla, Pikler György. Katona András, Dombi Béla, Mária Béla, Antalffy György, Háy Károly László, Sándor András, Seres József, Kálmán László cikkei jelentek meg a lapban. Január elején lett belső munkatárs Örvös Lajos, áprilisban a későbbi szerkesztő: Gárdos Sándor, májusban Osváth Tibor és Szász Ferenc, júliusban Osváth Béla és Kálmán Endre. A lapot előállító nyomdászok közül néhánynak a nevét is megörökítették a krónikások. Elsőül . Koncz Lászlót kell említeni, aki rqleumlámpúnál, gémberedett ujjakkal, kézzel szedték a betűket, s kézzel kellett megindítaniuk a nehéz nyomógépeket is. A szerkesztőség és a nyomda a Jókai u. 4. sz. alatt, az Endrényi-házban volt. A kétemeletes épület pincéjében létesített a Szegedi Friss Üjság egykori tulajdonosa, Endrényi Lajos nyomdát. Három lánya (Margit, Irén és Vilma) örökölte vagyonát. Endrényi Margit férje, Hunyadi-Vas Gergely ügyvéd, 1935 és 1940 között egységespárti képviselő, elhagyott hatszobás első emeleti lakásának egy részében ütötte föl tanyáját a szerkesztőség. Egy egybenyitott, alkovos két szobából álló nagyterem volt a munkatársaké, egy kisebb utcai szoba a szerkesztőé, és egy még kisebb udvari szoba változó „tulajdofijoggal", Jobbára azoknak, akik nyugalmasabb alkotásra akartak a külső munkatársaktól, vendégektől gyakran nyüzsgő redakciőból elhúzódni. Távirati iroda nem volt, a telefon is csak helyben szuperált. A fő hírforrás az első hónapokban a rádió volt: Moszkva, London, Belgrád magyar nyelvű hírszolgálata, amelyet gyorsírással jegyeztek a szorgos munkatársak. Ebből lett a külpolitika. Igy született, indult meg negyedszázada a Délmagyarország, amelynek Immár történelmi nevezetességúvé lett első számát a mai jubileumon miniatűr hasonmásban lapozgathatja az ünneplő közönség. Pctcr László Törvény a szakmunkásképzésről (2.) Az iskola égisze alatt A szakmunkásképzésről | szóló új törvény a tanulóiskolával kapcsolatban rögzíti, hogy az új szakmunkásgeneráció képzése elméleti i és gyakorlati oktatás keretében folyik. Ebben az időszakban az iskolának elő kell segítenie a tanulók önművelődését, társadalmi érdeklődésüknek a felkeltését, valamint kulturális és sportolási igényeiknek kielégítését. Üjszerú, hogy a szakmunkásképzés teljhatalmú gazdájává a szakmunkásképző iskolákat teszi meg a törvény. Kimondja, hogy az elméleti és a gyakorlati foglalkozásokon kötelező a részvétel. Ez alól csak kivételes esetekben lehet felmentést adni, de annak, akit mentesítettek, egyéni tanulás keretében el kell sajátítani az előírt tananyagot. Megszigorítja és pontosabban körülírja a törvény a gyakorlata képzés körülményeit. A gyakorlati oktatás iskolai tanműhelyben, vagy az Iskolával történt megállapodás alapján állami vállalatnál, szövetkezetnél és egyéb munkáltatónál a képzés céljának megfelelő — a tantervi követelményeket megvalósító — termelőmunkában való részvétellel történik, rögzíti a tizedik paragrafus. S hogy valóban a szakmunkásképző iskola égisze alatt folyik a képzés, bizonyítja a további szöveg: a vállalatnál folyó gyakorlati oktatás rendjét — a jogszabály keretei között — a szakmunkásképző iskola haFőiskolára járnak a jöuö kapitányai Az NDK-ban szeptember 1. óta működik egy tengerészmérnöki főiskola, melyet a Wustrow-i tengerészeti iskola és a Warnemünde-i hajózástechnikai főiskola öszszevonásával hoztak létre. Igy néhány nappal a köztársaság 20. születésnapja előtt a tengerészek és mélytengeri halászok számára egy olyan modern kiképzőhelyet alapítottak, amilyen még német földön eddig nem létezett. Az új tengerészmérnöki főiskola az NDK-ban jelenleg megvalósuló harmadik főiskolai reform igazi gyermekét jelenti. tározza meg. s az oktatókat is az iskola biztosítja. Ugyáncsak szigorítás tapasztalható a vállalatok felé, ahol gyakorlati oktatás folyik. A tizenegyedik paragrafus így határoz: a tanulók gyakorlati oktatását csak olyan vállalatnál lehet megszervezni, amelynél megvannak az eredményes szakmai képzéshez és neveléshez szükséges feltételek. Melyek ezek? A választott szakmában való foglalkoztatás, nevelés, a tanuló egészségének és testi épségének a megóvása, az előírt juttatások biztosítása, stb. S attól a vállalattól, amely a képzés lényeges feltételeit és a tanulók szakmai előrehaladását nem biztosítja, a tanuló foglalkoztatásának jogát határozott, vagy határozatlan időre meg lehet vonni. Érdekesen változott a szakmunkástanuló-viszony keletkezésére és megszűnésére vonatkozó eljárás. Generálisan újnak számít, hogy megszűnt a szerződés rendszere, amely évszózadök óta jellemezte a szakma tanulásának elkezdését. A törvény harmadik része a tanulókkal kapcsolatos kérdéseket rendezi, s első pontjában így határoz: A szakmunkástanuló-viszony a szakmunkásképző Iskolába történt beiratkozással jön létre és a tanulmányok befejezéséig, illetőleg a tanulónak a tanulólétszámból való törléséig tart. Egyetlen megkötés van csupán, hogy az a fiatal, akt szövetkezetnél, vagy magánmunkáltatónál végzi a gyakorlati foglalkozását, a tanulóviszonyt csak a szövetkezet, Illetve a magánmunkáltató javaslatára lehet létesíteni. Ki lehet szakmunkástanuló? Az Iskola első osztályába azt lehet felvenni, aki sikeresen elvégezte az általános Iskola mind a nyolc évfolyamát, nem töltötte még be a tizennyolcadik életévét és a választott szakmában előirt, megkövetelt életkori és egészségügyi követelményeknek megfelel. Középiskolát végzett fiatalok is felvehetők a szakmunkásképző iskolába, ha megfelelnek a szakma egészségügyi követelményeinek és a felvétel évében 20. évüket nem haladják meg. Azokat a szakmákat pedig, amelyekben csak középiskolát végzetteket lehet felvenni, az Országos Szakmunkásképzési Jegyzék tartalmazza. , A szakmai képzést nyújtó középiskola tanulója a megfelelő szakirányú szakmunkásképző iskolába teljes, vagy részleges tanulmányi időbeszámítással léphet át. Az új törvény messzemenően védi a szakmát tanuló Ifjúságot: sok olyan kedvezményt és juttatást ír elő számukra, amelyekről eddig nem gondoskodtak a törvény erejével. Így például a tanuló részére meghatározza az évi szabadság mértékét: a két tanév között 30 munkanap nyári, továbbá az iskola működési rendjéhez igazodó téli és tavaszi szünetet, s a szokásos oktatási szünnapot kell biztosítani. A szabadság és szünet idején a tanulót sem elméleti, sem gyakorlati oktatásra nem szabad Igénybe venni. Csupán felsorolásképpen: a tanuló sem tandíjat, sem beiratási díjat nem fizet. A szakmától, az évfolyamától és tanulmányi eredményétől függően ösztöndíjban részesül, esetleg ösztöndíj he-' lyett teljesítménybérben (szakmunkás-órabérben) is lehet foglalkoztatni. Ezek a díjazások az oktatási szünetben is megilletik a tanulót, Illetve akkor ls, ha beteg. A tanuló a munkahelyen^ függetlenül attól, hogy milyen szakmát tanul, vagy; melyik évfolyam hallgatója, tisztálkodási eszkőz és ugyanolyan munkaruha Illeti meg, mint a vele azonos munkafeltételek kőzött foglalkoztatott dolgozókat. Á szakmunkástanuló fiatalokat a munkanapokon és az oktatási szünnapokon ls legalább egyszeri kedvezményes étkeztetésben kell részesíteni. A szorgalmas, jó magaviseletű szakmunkástanuló kedvezmény®; üdültetésben is részesíthető —i mondja ki az új törvény. Gazd&gh István 1 mar a Szegedi Népakarat cieu e hívásában is fontos' szelepet IMlOll tlü. S a" nélvíuqyumSiágnak indulásától felelős kiadója volt., egyben a laptulajdonos "Hír-. lapkiadó Kft. vezetője. ~K~ a szégedl nyomdák egyesiTétt igazgatását látta eI,Tg5T" |Dén, negyvenéves korábanbekövgtKyéB. haláláig X Dobozy Imre: Újra lehet kezdeni Délmagyarországot előállító nyomdászok közül Eperjessy Ferenc, Gyapjas János és Pálinkás János nevét jegyezték föl. A szénhiány miatti gyakori áramkorlátozás, gázhiány miatt gyakran pettörténelmi DEL MAGYARORSZÁG Olvasóink számtalanszor tanújelét:' adták annak, hogy kedvelik a történelmi vlszszaemlékezéseket, levélben es szóban többször és többen igényeltek ilyen sorozatokat szerkesztőségünktől. A napi hírek, események töredékei csupán a történelmi Időnek, de éppen közvetlenségükkel kiválóan jellemeznek egy-egy kort. S ha már múltról van szó, a szegediek természetesen Szeged múltja iránt tanúsítanak legnagyobb érdeklődést. A biztatásoktól és ettől a meggyőződéstől vezetve, új sorozatot kezdünk el holnapi lapunkban. Nyomon követjük a 25 évvel ezelőtti szegedi eseményeket — a 25 éves lappéldányokból. A felszabadulás után megjelent Délmagyarország példányaiban böngészünk a korra jellemző hirek után. Hogy ezeket a negyedévszázados híreket bele tudják illeszteni az akkori országos és európai eseményekbe, távirati stílusban, bevezetőül mindig felidézzük a világpolitika akkori szenzációit is. Sorozatunk 1970. április 4-ig. hazánk felszabadulásának 25. évfordulójáig követi a történelmi idő szegedi mozzanatait. DÉLMAGYARORSZÁG 5 SZERDA, 1969. NOVEMBER 19. 30. Tarba kezdi széjjelrakni a tányérokat. Sorki az evőeszközt, ügyesen * és figyelmesen csinálják, belemenekülnek ebbe a semmi kis tevékenységbe is, elfoglalják magukat, sajnálják abbahagyni, addig se kell gondolkodni. Amint Tarba elém helyezi a tányért, csomót érzek a torkomban, ördögbe ls, ezzel a kezével akasztott, most egész ebéd alatt arra fogok gondolni, hogyan pászította az elítéltek nyakára a kötelet. — És? — kérdezi Fésűs Járó. —Ha szabad érdeklődnöm, miről fogtok beszélni velük? Még nincs a nyeregben, még megtáncoltathatják a nyilasok, vagy bárki más, de már nagy a szája, hát persze, a mándori rév húsz kilométerre sincs tőlünk. Gallal rá is förmed, ne ugálj, szarházi, nem mi bújunk tenálad, te bújsz minálunk, különben sem akarunk bevágódni n krumplikajtató barátaidnál, Deső azonban nem szól semmit, háttal fordul Fésűs Járónak, kibámul az ablakon. Milyen rozsdás a diófa levele, milyen fekete rozsdás, mintha Vér. száradt volna rá. — Rendben van — mondja Fésűs Járó, ügyet se vetve Gallaira —, letagadjátok, amit csináltatok, éntőlem letagadhatjátok, nem érdekel, bár gondolom, nemcsak tökmagot rágtatok odakint. Az is rendben van. hogy elmondjátok szép sorjában, mi mindent nem csináltatok: nem engedelmeskedtetek a parancsnak, vagy a behívónak, már mint a legvégén, amikor úgy ls kilátástalan minden, nem öltétek meg apátokat-anyátokat. De mit csináltatok? A sok nem után mi lesz az igen? Mit tudtok mondani arról, hogy tettetek ls valamit a háború ellen, a nácik ellen, az egész országvesztő banda ellen? Rossz a hangütés, hepciáskodás nélkül, aggódva rokonszenvesebb és visszhangot keltőbb lehetne az egész. De ráció van benne, tagadhatatlan, ez a Fésűs Járó a valóság tényeiből indul ki, végre is az oroszokat várjuk ide, nem az angolszászokat. Géza a késével játszik, a tányér mintáit követi karlstolva, kék szőlőfürt van a tényéron, kék Indákkal, kék levelekkel. — Nem hiszem — mondja —, hogy erről az oroszoknak tartoznánk számadással. — Hát kinek? — Legelőbb ls tulajdon lelkiismeretünknek. Aztán majd azoknak a magyar fórumoknak, amelyek a háború után megvizsgálják, remélhetőleg tárgyilagosan, mit tudtunk volna elkerülni, és mit nem. — Rendben van, dehát az oroszokat támadtátok meg! Náluk dúltatok, vagy nem? — Hogyne — mondja Géza gúnyosan —, ahányszor injekciós tűt vagy kaparót vettem a kezembe, folyton arra gondoltam, na most elintézem őket — Nem rád céloztam! Te orvos vagy, bár ember is, állampolgár, tehát az egész nem olyan egyszerű... De ismétlem, nem rólad van szó. Gallai leszopja a főzőkanál végét. — Világos — mondja, és a levegőt csápolja a kanállal —, ez a paprikajancsi minket leckéztet. Hát figyelj csak rám, seggfejú barátom, én írtam alá a hadparancsot, nem olvastad? Irány Moszkva, előre a hazáért, meg mindenért Gallai Frigyes tartalékos hadnagy és textilügynök. A kormányzó úr a klozeton ült éppen, még onnan is kiabált kifelé, nem akarom, gyerekek, nem kockáztatok egy csepp magyar vért se. de én erőltettem, ne hülyéskedj, Miklós bátyám, csináljunk már egy disznó nagy háborút, végre meg lesz a raaS gyar—japán határ... — Ez nem tréfa! — Nem is! —Gallai levágja a kanalat az asztalra, nyaka kidagad, nyála szétfröcsköl a tányérok felett, ahogy kiabál, egyre jobb étvágyam lesz a lecsóhoz. — Te mit csináltál a büntetőszázadban ? — Aknát raktunk le. — Ki elé? Na! — Hát... Hogy lehet ilyesmit kérdezni? Ki elé raktuk volna? — Mondd ki, mert szétverem 3 fejed, az anyád szentségit! Deső int, ennek semmi értelme, Gallai azonban belevadul. — Kimondani! — Az oroszok elé... — Ügy! De miért? Nyelted volna le az aknát! Vagy miért nem dobtad a tisztek közé? — Nem lehetett. Te is tudod, hogy... — Én tudom! Fogom is a pofámat, nem prédikálok! Mondták, tettem. De te? A büntetőszázad előtt mit csináltál? Halljuk csak! — Börönben voltam. — Azelőtt? — Csepelen. — De hol? — Weiss Manfrédnál dolgoztam. — Mit? — Amit kellett Utoljára gránáthüvelyeket. — Aha! Hát azt miért csináltad? — Hadiüzem, ezt mindenki tudja. Ott nincs mese, katonai parancsra megy minden. — De miért nem tagadtad meg? Nem tudtad, hogy a mi tüzérségünk kire lő? — Tudtam. Mondtam ls, én közben folyton mondtam, azért vágtak- a ... — Nem érdekel, mit pofáztál! Téged se érdekelt, mi mit lefetyeltünk egymásközt a fronton, mit gondoltunk magunkban ... Mit tettél, ez a lényeg! Hát én megmondom, miért engedelmeskedtél. Féltetted a bőrödet. nem akartál megdögleni... Felelelj! Meg akartál dögleni? — Nem, de én .., — Ennyi elég. A dumát elhagyhatod. (Folytatjuk.)